Markus szemszöge:

- Vannak napok, amiket, nem nagyon akarna megélni? Hidd el, én megértem azt, hogy mit érez.- mondtam magabiztosan - De ennek nem kell így lennie. Az androidok lázadása a felébredést jelentette, de mostmár a jövőnkre is gondolnunk kell. Mit szeretne a gyermekeinek? Jobb életet, vagy szenvedést? Támogassa adományával és lelki jelenlétével a TMF programot, hogy a ma élő polgárok egy androidok és emberek számára is egyaránt élhető bolygót adhasson át a jövő nemzedékeinek. - fejeztem be
- Csodás volt Markus! - ugrott fel Timoty, a rendező - A polgárok zabálni fogják a kis pofikádat.
- Úgy gondolod? - álltam fel a székből
- Még mennyire. Már látom magam előtt a programot. A sok önkéntest és a megújuló Földet
- Örülök, hogy boldog vagy.
Timoty rámnézett és bólinott, aztán elment. Vagy 1 éve ismertem meg, amikor elnök lettem. Ő rendezte a kampányaimat, a tüntetéseket, a reklámokat, meg minden ilyet. Eleinte csak önkéntes volt, de megláttam benne a tehetséget. Bár ez már a külsejéről is lerítt.
Hosszú barna haja, mindig vékony fonatokba volt fogva és egészen a fenekéig ért. A szemei, amik amúgy kékek voltak mindig ki voltak festve, szerette a magasabb sarkú csizmákat, amitől magasabbnak érezte magát, mert szegény elég alacsony volt. Mondhatjuk, hogy betegesen vékony volt, de ez sajnos egy veleszületett betegségével járt, amit mindig próbált takargatni. Szóval nem sok jó külső adottsággal született, de sosem sajnáltatta magát. Mindig hálás volt a Földanyának, azért, hogy önmaga lehet, és én ezért nagyon tudtam csodálni őt. Megszeretett volna védeni mindenkit az erőszaktól, meg a Földet is a betegségtől. Igazi jótét lélek volt és mindenkit maga elé helyezett. Láttam benne, hogy egy magasértékű jóember, akivel, hamarosan barátok is lettünk.
Ezekután, mivel már más dolgom nem volt, kimentem a stúdióból. Előkaptam a telefonom és megneztem az értesítéseimet.
Mivel volt egy kis szabadidőm elindultam sétálni az esőbe, ami kellemesen folyt végig az arcomon. Gondolkozni szerettem volna valamin, de már nem maradt sok időm. Inkább a park felé vettem az irányt.
Amikor odaértem, megláttam azt, akire vártam. North ott ült egy padon és csak nézett ki a fejéből, mit ne mondjak, gyönyörű volt. Eztán, mikor kiszúrt engem, halványan elmosolyodott, aztán intett.
- Szia Markus! Miért akartál velem találkozni? - kérdezte
- Hát ez elég fontos volna. - mondtam
- Csak nyugodtan. - mosolyodott el
Én nagy levegőt vettem. Na ez a nap is eljött. Aa farzsebembe nyúltam és kihúztam belől e egy ládikát. Letérdeltem elé, ő pedig a szája elé kapta a kezét.
- North, mi már nagyon régóta ismerjük egymást és én mindig tudtam, hogy te különleges vagy. A nehéz időkben is melletted maradtam, mert annak ellenére, hogy könnyebb lett volna elmenni én éreztem a szívemben, hogyha magadrahagylak azt sosem bocsájtanám meg magamnak. A mai napig ia lenyűgöz a kisugárzásod és csodálom, hogy tudsz mindig ilyen gyönyőrű lenni. Egy szó, mint száz, hozzám jönnél feleségül? - kérdeztem
A szívem a nyakamban trappolt és nagyon reméltem az ajánlat elfogadását. De ő csak nézett, először rám, aztán pedig a gyűrűre.
- Igen, igen, persze! - sipította
Aztán a nyakamba ugrott és még percekig el sem engedtük egymást. Nem ez volt a világ legromantikusabb leánykérése, de ez nem számított, mert mi igazán és tiszta szívből szerettük egymást.
Ezért ez volt életem legboldogabb napja...