Connor szemszöge:

A szőke magamra emlékeztetett, miközben kezetráztam vele, vagyis, akkor, amikor még teljes valómban csak egy gép voltam. Az arca, olyan halálosan komoly volt, eszembe jutott az az emlék, az a...
Na mi van, nem akarsz rá visszagondolni?
Én voltam a rosszfiú, csakis felejteni akarok. El kell tűnnie minden nyavajas emléknek.
Nem akarod, hogy elmondhassd valakinek? Mondjuk neki?
Itt Karára nézett, aki nagyob jól el volt azzal, hogy hallgatja a barna hajú mókás történeteit hallgatja és halkan kuncogott rájuk, látszólag nagyon élvezte.
- Adam vagyok, Adam Alfonz a teljes nevem. - mondta - Ön ha nem tévedek a hírhedt Connor Anderson Hadnagy. Öröm lesz önnel dolgozni.
- Hírem van? - mosolyodott el - Én is örülök, hogy veled dolgozhatok. - Alfonz, vagy Adam? Hogy hívhatlak? - kérdeztem
- Az Adam tökéletes lesz. - nézett rá - Hadnagy.
- Hívj csak Connornak! - kértem
- Rendben van Connor. - bólintott
- Én Scott Perton vagyok. - lépett oda a barna hajú - Örvendek Connor.
Adam odalépett Karához, aki ránézett az idegenre, kinek a szőke, szint már hidrogén-szőke haja a szemébe lógott, a szemei pedig a nőre szegeződött.
- A kedves hölgy pedig? - kérdezte
- Kara vagyok. - mosolyodott el
- Adam. - mondta és már el is fordult a nőtől, aki egy kissé elveszett a zöld szempárban
- Ha megbocsájtotok, akkor mi most elhozzuk a cuccainkat és kitesszük a négy üvegfal köze az asztalokat, majd még találkozunk. - mondta életvidáman Scott és Adamra nézett - Gyere haver!
- Ne hívj havernek! - mondta parancsoló hangon
- Adam? - nézett rá
- Az jó. - hagyta jóvá és eltűntek
Markus és a többiek is elbúcsúztak és az a nap pihisnek bizonyult. Egy ideig külön voltunk Karával, mert ő megszervezte a helyszíneket a következő ügyhöz. De aztán nemsokára visszajött.
Itt az alkalom.
Azzal a lendülettel megfogtam a csuklóját és az ujjamat a szájára tapasztottam, mert láttam, hogy szólni akart.
Ő csak bólintott és hagyta, hogy rántsam magam után a pince melletti folyosó legsötétebb sarkába, ami mellett volt a takaritószer raktár. Kinyitottam az ajtót és bezártam magam után.

Kara szemszöge:

- Mostmár megszólalhatok? - kérdeztem tőle, mert elég furcsa volt az egész
De olyan történt, amire nem számítottam, ez a helyuet csak még furcsább lett. Connor kissé nekitolt a falnak és olyan közel jött hozzám, hogy a nyakamba lihegett.
- Nagyon sajnálom, hogy ilyen közel jöttem hozzád, de itt mindennek füle van. A főnök kissé rámszállt, mert
"névtelen bejelentést" kapott valakitől, aki szerintem Gavin volt, de ez mellékes, szóval jelentették, hogy én régi már lezárt ügyek bizonyitékait nem viszem be a bizonyítékok osztályára. De nem vihetem be, hiszen kell nekem, meg kell tudnunk ki az az rA9. - magyarázta - Megmutassam?
- Micsodát? - néztem rá
- A gyűjteményt. - mondta és magával rántott megint - Látnod kéne, nagyon nagy.
Connor a szertárral szembe lévő ajtón húzta át maga után az asszisztensét, aki eléggé érdekesnek vélte a szituációt a kis szobában. Nagy nehezen bevallotta magának, hogy eléggé zavarba tudta hozni a munkaadója és ez kissé felizgatta az elején unalmasnak tűnő munkanap folyását.
Egy kártyát húzott át egy érzékelőn, aminek hatására egy magas mégis kedves női hang üdvözölte a hadnagyot és aztán egy asztal emelledett ki a földből. Egy téglalapba beírta a jelszavat, amit felteszem Hank Hadnagy talált ki, mert így hangzott.
KURVAJELSZO
Ékezetek és szóközök nélkül. Connor bólintott és elmosolyodott egy kissé.
Azzal a zöldes fényben megvilágított szobának az üvegajtaja feltárult és falak emelkedtek ki a földből.
Vagyis nem is falak, hanem polcok, amiken fontosabbnál fontosabb bizonyítékok sorakoztak fel.
Volt néhány fogas szerű valami, amik nem szolgaltak semminek a tartására, éd voltak polcok. Azokon már voltak tárgyak.
Egy video, egy kis szobor, egy pár kép teleírkált papírokról, amiken az állt, hogy:
rA9
Na itt kiömlött a pohár. Nem hittem, hogy tényleg tudhat valamit róla. A szobrok olyan élethű közelségbe hozta azt a beteges ragazkodást, amit Ralph mutatott ki utóljára, amikor nála vendégeskedtünk. Olyannyira olyan volt, mint régen, hogy az kissé megijesztett, de Connor megint meg tudott lepni. Az ujjaival átkulcsolta az enyéimet. Erre én felé kaptam a fejem, és kérdőn néztem rá és a kezeinkre.
- Szerinted ez normális? - nézett rám, és őszinte választ várt
- Hát, ha ezt csak barátilag gondolod, akkor ez normalis, de ha többre gondolsz az... - néztem a kettőnk összekulcsolt ujjaira
- Nem, nem a kezeinkre gondolok. - rázta a fejét - Hanem a dologra a polcokon. Régebben androidok is fel voltak aggatva ide, de aztán őket leszedtem és kikapcsoltam, mert ez kínzás és sértés is volt számukra. - mondta kissé elérzékenyülve
- Szerintem ez nem furcsa.  - léptem vele szembe - Én is megszeretném tudni ki ő, együtt kideríthetjük. Csak nem kellett volna eltitkolnod előlem. Én a társad vagyok. Hát nem bízol bennem? - néztem rá és a kezeimet a vállaira tettem
- De igen, nagyon is. - szöktek könnyek a szemébe - Pontosan ez a baj. Csak kevesekben bízom, és téged nem akarlak bajba sodorni. Nem kellett volna elmondanom. - ölelt szorosan magához - Mit csináltam rosszul? Hol rontottam el? - kérdezte kissé remegő hangon
- Sehol, sehol, nem rontottad el, ne legyél ennyire kemény magadhoz! - súgtam - Ne magad okold! Nincs semmi baj. Nem lesz semmi bajom, megígérem. - fejeztem be
- Köszönöm, hogy ilyen jó barátom vagy. - ölelt még szorosabban magához
- Ugyan, én köszönöm. - mosolyogtam