Markus szemszöge:

Már úgy voltunk a dologgal, hogy Connor a kis késés ellenére ügyesen összerakta a képet és készek voltunk meghálalni neki, aztán könnyes búcsút venni tőle és Karától, de a telefonom megint kezdte azt, amit sajnos folyton előszeretettel szokott, vagyis csörgött.
A vonalban az egyik igen befolyásos valasztóm és támogatóm volt. Azt állította, hogy hallott az ügyről és, hogy szeretné, ha a csapatommal a rendőrségen egyeztetnénk a főnökével a kérést: Connor és Kara dolgozzanak elsősorban nekünk. Ez az egyesség hasznosnak tűnt mindenki számára. Connor és Kara mindig rudnak majd dolgozni, mert a politikusaim között sok az árulás és gyilkosság, meg mindenféle rejtyél, amit nekik fejtörő volt kideríteni. Mi pedig rendelkeznénk saját nyomozó munkaerővel.
Szóval mar mentünk is a rendőrörsre, és feltettük a kérdést, amire pozitív jellegű megerősítést kaptunk vissza, emberi nyelven, igent momdtak.
Masnap pedig megint bementünk, hogy közöljük a hírt Connorral és Karával.
- Ez komoly? - nézett rám Connor - Nektek fogunk nyomozni?
- Csak, amikor nincs fontosabb dolgotok. - mondta North
- Az remek, mert most nincs dolgunk. - állt fel és jelentette ki Kara - Min leszünk rajta? - kérdezte és visszadőlt a székbe.
- Most másokkal lesztek együtt. - mondtam
Az ajtón belépett egy alacsonyabb barna hajú, igen kedves arca volt. Melette pedig egy magas szőke, zöld szemű fiú lépett be. Mindketten intettek, aztán egymásra pillantottak és újra ránk.
- Bocsánat, ide osztottak be minket. Azt mondták ebbe a kis csapatba még nem ártana egy pár eszelős nyomozó. - mondta az alacsonyabb
- Parancsot kaptunk ide. Üdvözletem. - nyújtott kezet a szőke komolyan