A sírás környékén álltam. Én nem ezt akartam... én.. én nem így akartam. Én egyszerűen csak... 

- Csalódtam benned, Betti! - a fiú megvető hangja mellbe vágott. Lehajtottam a fejem, nem akartam látni a csalódást a tekintetében. Minden oka meg van rá, hogy haragudjon... mindent elrontottam. 

- Hát még én mekkorát csalódtam! - fakadt ki apám, aki  azóta, hogy megérkezett Dani úgy járkált a konyhában mint egy űzött vad. Teljesen érthető mindkettőnek a kirohanása. Hiszen a kicsinyes bosszúmmal, majdnem a halálba kergettem a féltestvéremet... Elszorult a torkom. Sose tudtam volna megbocsátani magamnak, ha ez megtörténik... 

- Miért kellett hazudnod? - a fiú hangja most esdeklővé vált, én pedig csak megráztam a fejem. - Miért akartad, hogy elvegyék Bori lovát? Miért akartad, hogy összevesszünk? Miért üldözted el? - a könnyeim végigfolytak az arcomon, és én csak vadul ráztam a fejem. Nem tudtam megválaszolni ezeket a kérdéseket. Ha megtettem volna, akkor rögtön látszódott volna mennyire önző ember vagyok... 

- Igaza volt Borinak! Istenem! Mindenben igaza volt! - a fiú hangja most olyan hangszínt ütött meg, ami igazolta, hogy végérvényesen elvesztettem őt. A mindig kedves és vidám hang helyett ridegek és utálattal teliek voltak a szavai. - Azt hittem csak túloz... de most már belátom, hogy ti sosem fogjátok őt megérteni, és sosem fogjátok befogadni... Veled kapcsolatban is igaza volt.. Remélem most már felfogtad, hogy én soha nem foglak szeretni téged!  - azzal sarkon fordult és kivágta a bejárati ajtót. 

A hideg ami utána maradt körbeölelt. Én pedig némán sírtam, miközben a fejemben az utolsó mondata visszhangzott. Igen felfogtam, és teljesen igazat is adtam neki... sosem leszek méltó senkinek sem a szeretetére...

BIZALOM... című könyvem folytatása.

________