- Mi a tétje? - mondtam ki a csendes szobámnak. Nem gondoltam, hogy tétre fogjuk játszani... egyáltalán milyen tétre gondolhat? Zavartan írtam le az egyetlen dolgot, ami eszembe jutott, azzal kapcsolatban milyen előnye lehet nekem ez a fogadás. 

"A tét az, hogyha megtudom tenni akkor jó ember leszek, ha nem akkor pedig rossz."

Elégedetten küldtem el az üzenetet, és türelmetlenül vártam a választ. Szerintem ez egy nagyon korrekt tét lenne... az mindenkinek jó, ha én megváltozom, ha meg be kell vallanom, hogy rossz ember vagyok az bántaná a büszkeségem, amiből sajnos anyám mértékével mértek nekem. 

"Ez nekem nem elég... ez csak neked jó"

Felhorkantottam. Mi az, hogy csak nekem jó? 

"Ha jó ember leszek az mindenki javára válik, nem?"

Dühösen gépeltem le a szavakat és mentem a küldés gombra. Szinte rögtön érkezett egy nevetős szmájli válaszként, erre csak még jobban bepipultam. 

"Jó. Akkor te mit javasolsz?" 

Nem csak én de a hangulatjelem is dühös fejet vágott ahogy elküldtem a kérdésem. 

"Okés, ha nyersz, akkor legyen a nyereményed a jó ember tudata, ha annyira akarod. Ám ha vesztesz..."

És ennyi. Nem írt többet, mire értetlenül vontam össze a szemöldököm. Láttam a három pontot mozogni, jelezve, hogy a másik fél éppen ír, de hosszú percek teltek el és még mindig nem folytatta a mondatát.

"Ha vesztesz tartozol nekem egy szívességgel, amit muszáj megtenned."

Döbbenten néztem a képernyőt. Újból csak bizonytalanság... ki tudja milyen szívességet kérne? 

"De semmi mocskos, illegális vagy perverz dolog?!" 

Kérdeztem rá. Azért ez erős kitétel számomra. Nem akarok még rosszabb ember lenni annál, mint ami most vagyok...

"Na.. jó... semmi ilyesmi..."

Szinte láttam magam előtt ahogy a hangulatjelről az arcára kúszik a pimasz mosoly és beleborzongtam. Persze, ismertem ezt a fiút, hiszen Dani legjobb barátja volt.. rengetegszer lógott ő is a szomszédban vagy nálunk. Amikor a csajokkal mentünk edzést vagy meccset nézni, ő is mindig jelen volt, hiszen a csapat kapitánya volt... de igazán sosem beszélgettem vele és nem tudtam mit várhatok majd tőle. 

"Akkor most már mond el mit kell tennem? Mit kell tennem, hogy tettekben is látszódjon , hogy sajnálom?"

"Először is, szögezzük le... nem csak egy dolgot kell tenned. Több cselekedetre lesz szükség.."

Elhúztam a számat. Gondolhattam volna, hogy nem lesz ez ilyen egyszerű... Felsóhajtottam. Mindegy. Most már belekeveredtem végig kell vinnem...

"Mondd az elsőt!"

Tértem a lényegre. Minél hamarabb essünk túl rajta, annál jobb...

"Gyere este 7re a pályához és ott elmondom."

Összevontam a szemöldököm és értetlenül döntöttem oldalra a fejem. Persze semmi kedvem nem volt menni sehova se, és ezt meg is írtam neki, de késő volt. Már nem válaszolt semmire. Közölte és elvárta, hogy így is cselekedjek. Legszívesebben, mint egy durcás kisgyerek csak azért se mentem volna el, de mivel ez az én érdekem ezért ezt nem tehettem. 

Ha jobb ember akarok lenni és nem akarok egy bizonytalan szívességet a nyakamba varrni, akkor muszáj vagyok vállalni a feltételeket és a tőlem telhető legjobbat nyújtani. 

Biztos nem lehet olyan nehéz jó embernek lenni... 

Átöltöztem a lovagló öltözetembe, mert lassan kezdődött a lányokkal közös órám. Elhúztam a számat, ahogy arra gondoltam mennyire nincs kedvem újból találkozni velük... 

Felsóhajtottam, miközben lelépdeltem a lépcsőn, annyi nyugtatott, hogy legalább a lovam közelébe lehetek. Bűntudat gyötört, ahogy arra gondoltam mennyire irigyeltem Dantet és arra vágytam bárcsak az én lovam lenne... pedig nekem volt lovam. Nem fiatal és nem a legjobb, de számomra tökéletes volt. 

Megálltam, figyeltem, ahogy Norci felnyergeli a többiekével együtt az én lovamat is. Bori maga szerelte fel a lovát... Erről már lekéstem, de legközelebb eldöntöttem, hogy mindenképpen én fogom. Odalépek a kislányhoz, hogy megköszönjem  a segítségét, és közöljem vele az elhatározásom, de a rideg tekintete a számra fagyasztja a szavakat. 

- Most csináltam utoljára! - nyomta a kezembe a kantár szárát. - Most is csak azért csináltam meg, hogy apának ne kelljen rád várnia... - forgatta meg a szemeit és viharzott el mellettem. Döbbenten néztem utána. Tudtam, hogy a kishúgom nagyon megszerette Borit, és észrevettem, hogy kerül az utóbbi napokban, de nem gondoltam, hogy ő is ennyire ellenem lesz... 

Megráztam a fejem, ahogy Csillag beleprüszkölt a hajamba, halkan felnevettem és átöleltem a testes állat nyakát. Az egyetlen személy, aki megért engem... nem... soha semmiért nem adnám ezt az állatot senkinek! Kicsi gyerekkoromtól az életem része, és ahogy most is, mindig ő volt, aki képes volt megvigasztalni...  ő az egyetlen barátom. Belefájdult a szívem, hiszen ez felismertette velem, mit akartam tenni Borival. El akartam tőle venni a legjobb barátját.. és még örültem is neki... borzasztó ember vagyok! Erre a gondolatra Csillag újból a nyakamba mászott és az én ajkamra újból mosoly kúszott... megérdemli hogy ilyenkor csak vele foglalkozzak.

A mai edzés igazán páratlan volt. Ma senki nem vonta el a figyelmem.. senki.. csak én voltam és Csillag. Nem érdekeltek az érdekbarátaim, akik folyamatosan gúnyolódtak rajtam, és nem érdekelt az apám se, aki képtelen volt kedves hangnemben szólni hozzám... Egyik sem érdekelt, mert elöntött a tudat, hogy bármi történjen sose leszek egyedül, míg ez a ló az életem része! 

Az edzés végén már nem jött Norci, hogy segítsen lecsutakolni, de én meg nem is akartam. Rájöttem, hogy nem értékeltem eléggé a lovam mostanában, ezért eldöntöttem, hogy ezen változtatok... Csillag megérdemel minden figyelmet tőlem. 

Ez a béke, ami megszállt, elég sokáig megvolt. Minden kinti feladatomat elintéztem és még a vacsorát is ezzel a nyugalommal fogyasztottam el, de utána fájdalmasan ért a felismerés. Lassan elérte az óra a 7 órát, nekem pedig jelenésem volt a falu focipályáján... Milán... fogadás... 

Fogcsikorgatva ültem a biciklimre és reméltem, hogy mire odaérek vége lesz az edzésesüknek... nem akartam senkivel sem találkozni. Egyébként Milánnal sem... de sajnos vele muszáj volt...

Megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy egyedül játszadozik a labdájával a füves területen. Próbáltam összeszedni a zilált külsőm és egy kedves mosolyt erőltetni az arcomra. Sosem voltam itt egyedül... mindig Jankáékkal jöttem és azért, hogy meglessük a fiúkat... 

Ahogy közeledtem hozzá tétován intettem neki, ő pedig megállította a labdát és felém biccentett. Kínos. Iszonyat kínosan érzem magam... de nem adtam be a félelmemnek a derekam. Inkább kihúzva magam magabiztos léptekkel mentem felé. Nem lesz semmi  gond.. ebből én csak jól jöhetek ki! 

Azonban rögtön az arcomra fagyott a mosoly, ahogy megláttam két személyt felállni az eddig üresnek hitt lelátó székekről. Megtorpantam, ahogy felismertem a két lányt, akikkel nemrég még a lovardában kellett közös levegőt szívnom. 

Milánra kaptam a tekintetem. Ő ezt tudta? Ez is Janka és Csenge kis tervének a része? Milán is átvert, mint ahogy Csenge tette reggel? Biztosan... mit is várhattam volna... hiszen ma rájöttem, hogy a lovam az egyetlen, akire számíthatok...

Ha nem lettem volna ennyire büszke biztosan sírva fakadok a felismerésre, de sajnos anyám büszkeségét örököltem... kihúztam magam, és megacéloztam az arcom. Nem hagyom, hogy azt higgyék elmenekülök! 

Szép estét nektek!

Hogy tetszett ez a rész? 😊

Hatalmas tisztelettel:
Blacky 🖤

_______________