Az uszodában voltak. Zajban és tömegben. Nagyon hangos volt. De ez most Tracyt egyáltalán nem zavarta. Ő is nagyon hangos volt. Szurkolt éppen.

- Gyerünk, Josh! Gyere, gyere, gyere! Ez nem igaz, ne hagyd, hogy megelőzzön! Húzz már bele! Gyere! Mindjárt! Mindjárt! Ez az! Megvan! Húúú! Te vagy a király!

- Most mit vagy úgy oda? Nem az olimpiát nyerte meg - szólt rá egy nagyjából Josh korabeli fiú.

- Mi a francot akarsz? - támadt rá habozás nélkül a kislány. - Ő a bátyám, és van olyan menő, mint azok az olimpiások!

- Olimpikonok - vetett rá egy lesajnáló pillantást a fiú.

- Ő is lehet még olyan ikon!

- Álmodban. Ahhoz profi sportolónak kell lenni, nem elég az iskolai sportnapon úszkálni egy kicsit.

- Te mindig ilyen hülye vagy?

- Elég volt, Trace! - szólt rá erélyesen Nate. - Nem illik így viselkedni, és senkire sem mondunk ilyet. Kérj bocsánatot!

- De Nate...

- Nem, Trace! Bocsánatot kell kérned.

- Jól van! - fintorgott a kislány, majd a fiúhoz fordult. - Bocsánatot kérek, amiért ilyen hülye vagy!

- Trace!

- Jó. Bocsánatot kérek, amiért megmondtam neked, hogy hülye vagy!

- Tracy Horn!

- Jól van, na! Bocsánatot kérek!

"Amiért egy ilyen hülyével vitatkozom!" - tette hozzá magában. A fiú faképnél hagyta őket. Bizonyára elunta ezt az értelmetlen vitát.

- Nem könnyű, mi? - vigyorgott rá egy göndör, barna hajú nő Nate-re.

- Josh-sal feleennyi gond sincs! - dohogott Nate.

- Lehet, de Tracy temperamentumosabb.

- Veszem észre!

- Lemegyünk az eredményhirdetésre? David már ott van valahol.

- Persze, Emily. Gratulálni akarok a fiamnak.

- Egy kicsit elrabolhatom a párodat? - fordult Emily Deshez.

- Ha visszahozod utána.

- Visszatalál ő hozzád bárhonnan - kuncogott Nate volt felesége.

- Mondjátok meg Josh-nak, hogy Tracyvel gratulálunk.

- Szerintem ő is hallotta, ahogy a kishúga szurkol neki. De persze megmondjuk.

Des és Tracy magukra maradtak a lelátón.

- Téged nem zavar? - kérdezte a kislány.

- Micsoda?

- Hát, hogy Emily régen Nate felesége volt.

- De már nem az. És mindketten Josh szülei, akik szeretik őt. Ennek így is kell lennie. Az emberek néha elválnak, de attól még tisztelhetik és becsülhetik egymást.

- Emily kedves. És David is.

- Azok.

- Szerinted is lehet még Josh-ból olimpikon?

- Nem hiszem. Ahhoz már nagyon fiatalon el kell kezdeni keményen dolgozni, rengeteg edzés minden nap. Ő leginkább csak hobbiból úszik. Ügyes és gyors, de ez ahhoz a szinthez még nem elég. Ráadásul nem is akar az lenni.

- Akkor az a fiú mégsem mondott hülyeséget? - biggyesztette le a száját Tracy.

- Nem mindenki mond hülyeséget, aki olyasmit mond, amit nem szeretnél hallani, Trace.

- Hááát, lehet... - sóhajtott a kislány. - Mit fogunk most csinálni?

- Megvárjuk, hogy mindenki előkerüljön, azután a program végén elmegyünk, és együtt megünnepeljük Josh-t.

- Büszke vagy rá, Des?

- Igen. Egy kicsit az én fiam is.

- Úgy, mint ahogy én a lányod?

- Pontosan.

- Lemehetek én is gratulálni a bátyámnak?

- Nem fogsz eltévedni a tömegben?

- Tudom, merre van a medence, és azt is, hogy hol ülünk. Ügyesen tájékozódom. De ha kell, megkérdezek valakit.

- Mehetsz. De vigyázz magadra!

- Vigyázok. Te vagy a legjobb, Des! Szeretlek.

Tracy elszökdécselt a tömegben, Destiny pedig lopva kitörölt egy könnycseppet a szeméből. Egy medencényi érzés kavargott a szívében. Valahogy minden olyan természetes volt, ez az egész különös, furcsa, mégis nagyszerű, nagy család.