Esett az eső. A vízcseppek sűrű patakokként csordogáltak végig a fák levelein, az úton, az autók szélvédőjén, a füvön, a síremlékek kövein, Des esernyőjén. Óvatosan megérintette az előtte álló nedves, néma követ.

- Nem hittem volna, hogy valaha még itt fogok állni - motyogta. - És mégis. Talán a korral jár, vagy a felismeréssel, esetleg mindkettővel. Mindegy. Ma már másképp látok dolgokat. Megbocsátottam nektek. A szüleim voltatok, akkor is, ha így alakult a vége. Sajnálom, hogy nem tudtam megbékélni ezzel. Lehettem volna én is megértőbb veletek, hiszen felneveltetek, sosem kellett nélkülöznöm, végső soron jót akartatok nekem, és a magatok módján szerettetek is. Nem volt mindenben igazam. Nektek sem volt igazatok mindenben. Attól, hogy nem azt az életet élem, amit nekem szántatok, még nem vagyok kevésbé értékes.

Az eső kitartóan esett, mintha az ég siratná e földi világot.

- Most itt vagyunk - folytatta Des elmélázva. - Végül is, külső szem számára már-már olyan életet élek, mint ami szerintetek kívánatos. Van férjem, és egy csodálatos lányom, aki felnőtt, és most szerzett diplomát. Dolgozom. Azt hiszem, ügyesen forgatom a tőletek örökölt vagyont. A mások javára is, ahogyan valahol ti is tettétek. Ezt akkoriban még nem igazán láttam. Most már értem, mióta én is ezt teszem a városunkért. Újra megszerettem azt a helyet. Nem szeretnék ott élni nap nap után, de jó hazamenni időnként. Sally és a családja olyan, mintha az én családom is volnának. A városlakókkal is jó a kapcsolatunk. Talán már nem utálnak. Szeretni sohase fognak, de nagyon sokat tettem értük, és látták, hogy nem önös érdekből teszem. Így talán lassan elfogadnak. Mondhatni, sínen van az életem. Boldog vagyok. Köszönöm nektek a jót, amit tettetek értem, és bezárom a rosszat az elmém egy eldugott zugába. Igyekezni fogok csak a szépre emlékezni. Tracyt abban a szellemben neveltem fel, hogy a lehető legjobb ember legyen, de kényszerek és korlátok nélkül. Nagyon büszke vagyok rá. Nem a tökéletesség tesz jóvá, hanem a jóság tesz emberré. Azt hiszem, időnként meglátogatlak majd titeket, és ha tudom, elhozom hozzátok a családomat is. Addig is, ég veletek, Isten vigyázza az álmotokat!

*

A Mancuso család otthona élettel és nyüzsgéssel telt meg. Jókedv töltötte be a házat, mindenki eljött, aki csak számított. Mindenki, aki kedves volt Tracy számára. A család és a barátok. Akaratlanul is elmosolyodott, ahogy erre gondolt, és közben szemügyre vette magát a szobájában álló tükörben. A Nainikától ajándékba kapott színes szári nagyon jól állt rajta. Igazi felnőtt nő volt immár, csinos, okos és friss diplomás. Előtte áll a fényes jövő. És minden itt kezdődött, ebben a házban, ami az otthonává vált. Sőt, sokkal többé: meghatározta egész felnövő és felnőtt életét. Őt magát.

- Mondtam, hogy jó lesz! - mérte végig Nainika a barátnőjét. - Akár testvérek is lehetnénk.

- Mint két tojás - mosolyodott el Trace.

Attól eltekintve, hogy külsőleg semmiben sem hasonlítottak egymásra, ez akár igaz is lehetett volna. Lélekben valóban testvérekké lettek.

- Mi a helyzet veletek?

- Mi lenne? - vont vállat Nainika. - Úgyis tudod. Ben megkérte a kezem. Én meg igent mondtam. Igazi multikulturális esküvőnk lesz majd.

- Mikor?

- Meglátjuk. De két évnél többet nem vagyok hajlandó várni. Akkor elkapom a grabancát, és elráncigálom magammal Las Vegasba.

- Meg ne próbálj férjhez menni nélkülem!

- Nyugi, te leszel a tanúm - forgatta a szemeit az indiai lány. - De ma te vagy az ünnepelt. Ideje lemennünk. Felkészült a nagy belépőjére, Miss Mancuso?

- Ennél felkészültebb úgysem leszek. Menjünk, Miss Chandra.

*

Szerencsére az ünneplés megmaradt egy családi örömünnepnek, és nem ment át nyomasztó szertartásosságba, ahol minden pillanatban a figyelem középpontjában kellett volna állnia. Tracy így jól érezte magát. Nem volt kifogása a "rivaldafény" ellen úgy általában, de csak a maga helyén és idejében. Az egyetem mellett fellépegetett egy amatőr színtársulat előadásaiban, ahol kiélhette a színpad iránti vágyát is.

Volt ideje megfigyelni a többieket, akik nem foglalkoztak minden percben vele, és ez pont jó volt így. Josh például szinte egész idő alatt a barátnője nyakán lógott, és gyakran a maguk kis világába feledkeztek. "Menjetek szobára" - súgta a fülébe Tracy, mire csak egy lesajnáló pillantást kapott a bátyjától. Halkan kuncogott, adott egy-egy gyors puszit mindkettejüknek, azután gyorsan továbbállt. Nagyon jó testvérekké lettek Josh-sal, akik mindenben számíthattak egymásra.

Parker papi éppen Tessát és Tedet szórakoztatta (remélhetőleg nem a háborús históriái egyikével), Karen mami meg Sally nénivel trécselt, Owen bácsi pedig nyakon csípte a fiaikat, akik már megint valami rosszban sántikálhattak. Ben Nate-nek magyarázott valamit, átölelve a hozzá simuló Nainika derekát. Tracynek mindig mosolyognia kellett, ha rájuk nézett. Az évek során a két legjobb barátja egy végtelenül aranyos és szeretnivaló párrá vált. Talán így volt ez megírva a csillagokban már a kezdetektől fogva. Benből sosem lett egy kigyúrt adonisz, de az egész lénye tökéletes kárpótlást jelentett ennek hiányáért, Nainika meg már emberemlékezet óta bele van esve a "szomszéd srácba".

Tracy lágy érintést érzett a vállán, és hálásan bújt bele ebbe az ölelésbe. Két erős kar karolta át, szeretve és védelmezőn.

- Nem szép dolog, hogy az ünnepelt kihúzza magát az ünneplésből - hallotta a dallamos, mély hangot.

- Nem szeretem a felhajtást, Anya.

- Mióta?

- Nagyon vicces! Amióta felnőttem, és megértettem, hogy nem körülöttem forog a világ.

- Basszus, akkor kidobott pénz lesz az emeletes torta és a chippendale műsor?!

- Anya, te képes voltál... Most csak hülyítesz, ugye?

- Igen.

- Olyan gyerekes tudsz lenni néha!

- Öregségemre...

- Ne bosszants! Alig vagy ötven, és nekem van a legdögösebb anyukám az egész ismerettségi körömben.

- Jó vicc.

- Nem vicc! Ha látnád, Apa hogyan szokott rád nézni...

- Látom. Ő mindig úgy néz rám.

- Akkor mi egyéb bizonyítékot vársz még?

- Nem tudom - vonta meg a vállát bocsánatkérően Des. - Csak kicsit furcsa érzés látni, ahogyan szép lassan felnőttetek. Nemrég még gyerekek voltatok, ma meg már fiatal felnőttek. Elrepült az idő. Magunkat látom bennetek ennyi idősen, és ilyenkor érzem, hogy nem vagyok már... Mindegy. Butaság. Félek.

- Mitől? - fogta meg a kezét Tracy.

- Az időtől. Attól, hogy egy napon kirepülsz a családi fészekből, és üres lesz a ház nélküled.

- Az egyetem alatt is sokat voltam távol. És kettesben lehettek Apával. Biztos vagyok benne, hogy nem unatkoztatok esténként. Nem úgy ismerlek titeket.

- Finom célzás, kislányom?

- Jaj, Anya! - forgatta a szemeit Tracy. - Nagyon jól tudom, hogy mivel töltheti az estéjét két ember, akik ennyire rá vannak kattanva egymásra, mint ti. Olyanok vagytok, mint Ben és Nainika, csak érettebb kiadásban. És ha már itt tartunk, külön köszönöm neked, hogy te nem szekálsz.

- A többiek igen? Mivel?

- A szokásos - fintorgott a lány. - Van már komoly barátod? Mikor mégy férjhez? Mikor szeretnél kisbabát? Eh! Nem értik meg, hogy még nem akarok?! Majd eljön az ideje annak is. Ti is lehettek még nagyszülők Apával. Csak még ne most!

- Tudod, hogy nem másoknak kell megfelelned - simogatta meg az arcát Des. - Mindig arra tanítottalak, hogy a saját életedről te magad dönts.

- Azt teszem. Tudod mi az egyetlen, aminek azért igyekszem megfelelni?

- Micsoda?

- Te, Anya. Tudom, azt mondod, hogy büszke vagy rám, és komolyan is gondolod. Gyerekkoromban lázadoztam azért ellened, ahogyan szokás. Mára megértettem, mit miért tettél és mondtál. Igyekszem úgy élni, ahogy a tőled tanult értékrend diktálja. Mert rájöttem, hogy sokban hasonlít az enyémre. Iszonyú nagy szerencsém volt azzal, hogy annak idején egymásba botlottunk az intézetben. Talán mindkettőnknek szerencsénk volt. Épp ezért eldöntöttem, mit szeretnék kezdeni az életemmel.

- Mit választasz tehát? Boston, New York, Los Angeles, Anglia?

- Egyiket sem - húzta ki magát határozottan Tracy. - Itt maradok. Be akarok szállni a családi vállalkozásba. Marketinges diplomám van, nagyon jól tudnánk kamatoztatni, ha terjeszkedni akarunk.

- Ne felejtsd el, hogy mi befektetésekkel foglalkozunk, nem vagyunk vállalkozók.

- De ezeregy vállalkozást finanszírozunk - vágott közbe Trace. - Tudom, hogy mire vállalkozom, Anya, ha beveszel a buliba. Így is tudok segíteni, és van egy rakás ötletem, hogyan tudnánk terjeszkedni, vagy a partnereinket még jobban segíteni. Kibővíthetnénk a portfóliónkat. Szívesen dolgoznék veled, szívesebben, mint bárki mással. Te nem egyszerűen befektető vagy, sokkal inkább amolyan mecénásféle. Ezt szeretném megtanulni, és csinálni a jövőben.

- Biztos vagy benne? Nem fogod később megbánni?

- Egy éve gondolkodom rajta, Anya. Mi egy csapat vagyunk, és hülye lennék elmenni innen.

- Oké, később megbeszéljük! - sóhajtott Des. - De nem ma. Ma hagyd, hogy egy picit megünnepeljen a család és a barátok. Ma még élvezd ki az "utógyerekkorodat".

*

- Szóval, hogy döntöttél, hugi? - faggatózott Josh.

- Maradok - vont vállat Tracy.

- Akkor én nyertem! - majd a húga értetlenkedését látva elvigyorodott. - Fogadtunk Nancyvel.

- Ti az én életemre köttök fogadást?!

- Ne kapd fel a vizet! - lépett be Nancy kedves mosollyal. - Tudod, hogy szeretünk. A bátyád az egész életeteket elmesélte már vagy háromszor.

- A hátam mögött... - morgott Trace.

- Családban marad. Feltéve, hogy elvesz engem.

- Abban biztos vagyok! - vetett egy gúnyos pillantást Josh-ra. - Úgy elkaptad a tökét a mamlasz bátyámnak, hogy csak na!

- Hé, nem zavar, hogy én is itt vagyok?!

- Legalább nem kell ismételgetnem magam. Amúgy örülök nektek, srácok. Jók vagytok együtt.

- Kösz! - biccentett Nancy.

- És te? - kíváncsiskodott Josh. - Neked mikor gratulálhatunk?

- Hagyd már békén! - csapott a vállára a barátnője.

- Megszoktam! - zsörtölődött Tracy. - Egyelőre nem. Nem mondok nemet egy-egy futó románcra, de még nem akarok túl komolyan elköteleződni. Most próbálom felépíteni a saját életemet. Majd ha már az sínen van, akkor ráérek romantikázni.

- Semmi nagy, egetrengető, csajosan romantikus titok?

- Egy nyitott könyv az életem, Josh. Hát a tiétek?

- Mire gondolsz?

- Nem akartok esetleg ti megosztani velünk egy titkot?

- Nem tudom, mire...

- Hagyd, Josh! - intette le Nancy. - Tracy szerintem sejti. Gyanúsan méregetett a napokban. Igen, Trace, jól gondolod. Kisbabánk lesz.

- Gratulálok! Terveztétek, vagy csak úgy jött?

- Csak így alakult. De nagyon örülünk neki.

- Én is örülök nektek - ölelte át őket Tracy. - Jó sógornők leszünk, és el fogom kényeztetni a babát, ha hagyjátok. Elmondtátok már Apának, hogy hamarosan büszke nagypapa lesz?

- Még nem, de ma mindenképpen sort kerítünk rá - sóhajtott a bátyja.

- Helyes! - vigyorgott Tracy. - Remélem, nem kap tőle sokkot, mint Anya az öregedéstől.

*

- Na, mi újság, nagypapi? Milyen érzés? Sikerült már feldolgoznod?

- Az első sokk után egészen kellemes - csóválta a fejét Nate.

- Emily és David tudják már?

- Pár nappal előttünk tudták meg. Nagyon örülnek, legalábbis ezt mondták a telefonban. Jó nagyszülők lesznek. Önmagamban egy kicsit kételkedem, annyira furcsa lesz eleinte. De a babának jó, ő három nagymamával is büszkélkedhet majd. Remélem, tisztában vagy vele, kismadaram, hogy ezzel te is nagyivá válsz!

- Mindkettőnknek érdekes újdonság lesz - bólintott Des. - És akkor még Tracyről nem is beszéltünk, akinek most még talán korai, de hipp-hopp eltelik néhány év, és egy napon ő is ezzel a hírrel áll majd elénk.

- Trace mondott neked valamit a terveiről?

- Itthon akar maradni, és betársulni a családi üzletbe.

- Mi a véleményed róla?

- Mondtam neki, hogy ne tekintse kötelességének, de ő komolyan gondolja. Örülök neki persze, hiszen így nem költözik el hazulról. Tehetséges, és vannak nagyon jó ötletei. Szerintem jól fogunk tudni együtt dolgozni. Nyilván sokat vitatkozni is, ismerve mindkettőnk vérmérsékletét. Igyekezni fogok megtanítani őt mindenre, és bevallom, nekem is megkönnyebbülést jelent, hogy egy napon a lányom veszi majd át, és viszi tovább a munkámat. Ez egy igazi mesebeli álom a számomra.

Nate magához húzta a feleségét, aki már automatikusan bújt bele a gyengéd ölelésébe. Des az utóbbi időben kicsit fázóssá vált, valamilyen hormonális változás következtében. Szerencsére ennél nagyobb baja nem volt, és simán letagadhatott volna a korából legalább tíz évet.

- Jó így, kismadaram? - súgta a fülébe Nate. - Jó így ez az egész, az életünk?

- Semmit sem csinálnék másképp - simogatta meg az arcát Destiny. - Mindent megkaptunk együtt és egymástól. Talán Naomi őrangyallá lett, és vigyáz ránk odafentről. Ha lát bennünket, remélem, elégedett velünk.

- Biztosan. Mi mindent megtettünk, és megteszünk, nap nap után. A gyerekeink pedig továbbviszik majd, amit tőlünk tanultak. Ez az élet örök körforgása.

Csendben ültek egy darabig. Nate a kanapén, Destiny Nate ölében, a vállára hajtva a fejét.

- Ez az igazi édes élet! - motyogta Des.

- És még sok közös élmény vár ránk - simogatta meg a hátát Nate, majd lágyan megpuszilta az arcát, azután azokat az ennyi év után is érzéki ajkait.

- Szeretlek, Des! - suttogta.

- Már azt hittem, nem is mondod ki. Ma - mosolygott rá Destiny.

- Pimaszkodsz velem, Mrs. Mancuso?

- Naná, Mr. Mancuso! Én nem vagyok az a kis engedelmes, otthonülő olasz feleség. Hozzászokhattál volna már.

- Ne félj, volt időm megszokni ennyi év alatt! A bogaras természetedet is.

- Ezt kikérem magamnak! Inkább fogd be, és szeress, Nate! Úgy, ahogyan én téged. És ne nevezz többé bogarasnak! Én egy igazi angyal vagyok...

- Tudom - hallgattatta el egy kiadós csókkal Nate. Majd, kihasználva a pillanatnyi csendet, amíg Destiny nem jutott szóhoz saját kapkodó lélegzetétől, megsimogatta a kipirult arcát, a selymes szőke haját, és rámosolygott. - És én miattad hiszek az angyalokban.