Hulló leveleket sepert a szél az utcán, a járdán és a fák tövében csinos kis kupacokba rakva. Az ősz ezernyi tarka színébe öltözött a külváros. Tracy szerette az őszt. Volt benne valami csendes melankólia, valami elmúlásféle. Próbálta megfogni a melankóliát, megérteni az érzés lényegét. Színésznőként majd, a legjobb alakítás érdekében, muszáj az egyes érzések mélyére ásnia. Nainika lelkesen egyetértett vele, Ben szerint ellenben túlgondolja ezt az egészet. Nem tudta eldönteni, melyiküknek van igaza.

Azt tudta, hogy már nem igazán gyerekek. Persze, a koruknál fogva még igen, ám más tekintetben vészesen változik körülöttük a világ. Már nem vetik hanyatt magukat a levélhalomban, nem akarnak "őszangyalt" csinálni (aminek a felnőttek úgysem örültek). Komolyabbak lettek. Mostanában Nainika és Ben sokszor fogják egymás kezét. Talán a csóknál még nem tartanak, azt a barátnője biztosan elmesélte volna. Ben fogyott is néhány kilót, határozottan látszik rajta. Titokban bevallotta, hogy jobban érzi így magát, és szeretne tetszeni Nainikának is (persze a lány füle hallatára mondta ezt, de Ben ilyen volt, és Nainika valamiért ezt rendkívül vonzónak találta benne).

Tracy szórakozottan megvakargatta Max fejét, aki picit megcsóválta a farkát válaszul. Max nem volt már fiatal kutya, szépnek sem lehetett volna nevezni, ám a tekintetéből áradó hűség többet ért mindennél. A menhelyről került hozzájuk, Owen bácsi ajánlotta. Max régi lakó volt ott, aki nem kellett senkinek. Tracy kicsit önmagára ismert benne. Volt idő, mikor ő sem kellett senkinek. Aztán mégis szerető családra talált. Néha ott várnak a legjobb dolgok, ahol nem is várnád. Néha te magad is be tudod aranyozni másvalaki napjait.

Mostanában kezdte megérteni Dest. Az első találkozásaikkor nem kedvelte őt. Később lassan összecsiszolódtak. Neki és Nate-nek köszönhetően tanulhatta meg, mit jelent a bizalom és az összetartozás. Időbe telt, mire megértette a miérteket és hogyanokat. Mit szeret Nate olyan ellenállhatatlanul Desben? Miért vonul Des egy kicsit a háttérbe, és hangsúlyozza minden gesztusával, hogy Nate a családfő, miközben mindketten egyformán erős egyéniségek? Miért igyekszik Des minden üzlettársa számára több lenni puszta üzlettársnál, nem a profitot nézve elsősorban, hanem mindig az embert? És vajon feldolgozta-e már a személyes tragédiáját?

Tracy ismerte a történetet, számtalanszor látta is már Des hasán a vágást. Tudta, hogy mit jelent. Csak nem értette. Valószínűleg még most sem érti igazán, hogy mit jelenthet egy nőnek, akit az Isten is anyának teremtett, ha nem lehet saját gyereke. "Talán én is megmentettem őt" - gondolta. Mára eljutott oda, hogy szereti az új szüleit, mintha mindig is velük élt volna. Hiszen voltaképpen most már velük töltötte eddigi élete nagyobbik részét. És jó élet ez nagyon. Békére lelt mellettük, ahogyan Max kutya is őmellette. Szeretetet adni nem is olyan nehéz. Megküzdeni érte, az a nehéz. A szeretet a legértékesebb kincs a világon.

- Gyere, Max! - állt fel, és kiballagott a hátsó kertbe, hogy játszadozzon egy kicsit az öreg kutyájával a megsárgult falevelek között.

*

- Azt hiszem, jól érzi itt magát.

- Melyikük, Des? - állt meg mögötte, tette a vállára a két kezét, és ölelte magához Nate.

- Mindketten. Max jót tesz neki.

- A kutya az ember legjobb barátja.

- Biztosan.

- Mi a baj, kismadaram?

- Semmi. Csak öregszem. Elmúltam negyven, és az ősz mindig az idő múlására emlékeztet.

- Ugyan már! Én is elmúltam negyven. Mi van akkor? Még mindig gyönyörű vagy.

Des fázósan összehúzta magát az ölelésében. A lehullott leveleket nézte az ablakon át. Nate-nek igaza van. Csak a melankólia teszi. Hiszen manapság a negyven az új harminc, és egyáltalán nem érzi öregnek magát (mert nem is az), csak lélekben néha. A külseje miatt sincs oka panaszra, jó géneket örökölt. A szemei sarkában megjelent ugyan pár kis szarkaláb, de alig észrevehetők. A bőre sem olyan hamvas már, mint fénykorában, ám azt csak Nate látja. Nate pedig ugyanazzal a gyönyörködő tekintettel nézi  őt, mint tette évekkel ezelőtt is. "Nem vagyok még lehulló falevél" - gondolta Des.

Mostanában kezdett aggódni. Az édesanyja betegsége nyugtalanította. Mi van, ha örökölte a hajlamot? Most már anyuka, fel kell nevelnie a lányát! Elment az orvoshoz, kivizsgáltatta magát. Nem találtak semmit. Megnyugtatták, hogy egészséges, és megdicsérték, milyen felelősségteljes, amiért jár szűrővizsgálatokra. Megnyugodott. De valami még mindig hiányzott.

Rájött, hogy mi lehet az. Bár már hosszú évek óta nem gondolt rá, azelőtt is csak Naomi mellett. Nincs is igazán jelentősége. De talán Nate számára volna, és a fene tudja, talán neki is lehetne. Szimbolikusan.

Kibontakozott az ölelésből, szembefordult a férfivel, és megfogta a kezét.

- Szeretnék neked mondani valamit - kezdte halkan.

- Igen?

- Hát..., csak azt, hogy... Az van, hogy... A fenébe is! Az van, hogy szeretlek, Nate!

- Tudom - simogatta meg a haját a férfi. - Érzem. Én is téged, de azt úgyis tudod.

- Kérdezhetek valamit? - harapta be az alsó ajkát bizonytalanul Des.

- Mit szeretnél, kicsim?

- Csak azt, hogy... - vett egy nagy levegőt, majd még egyet, hogy legyen bátorsága kinyögni végre. - Elvennél, Nate?

- Most voltaképpen megkérted a kezem? - mosolygott rá a férfi.

- Igen.

- Azt szeretnéd, hogy házasodjunk össze? Tudod, hogy nem muszáj.

- Nem a muszáj miatt - magyarázta Des. - Naomival annak idején szerettünk volna összeházasodni. Nem maradt rá időnk. Nem akarom újra elkövetni ezt a hibát. Téged akarlak, és tudom, hogy nem ezen múlik, de nekem is sokat jelentene. Ez egy jelkép.

- De még mennyire! - nevetett fel Nate. - Egy angyali jelkép, és én hiszek az angyalokban. Te pedig a végzet angyala vagy, Destiny Faith. Évek óta ebben reménykedem! Így már nem kell majd kijavítanod azokat, akik véletlenül Mrs. Mancusonak szólítanak.

- Eddig se javítottam ki soha.

- Igen, észrevettem. Jól is esett. Mit szólnál a tavaszhoz? Új évszak, új élet kezdete. Esetleg a nyáron.

- Meglátjuk, mikorra sikerül megszervezni. Jó volna minél előbb.

- Rajta leszünk az ügyön. Most viszont én is kérdezek. Megcsókolhatom, leendő Mrs. Mancuso?

- Csókoljon meg, Mr. Mancuso - hunyorgott rá Des. - De jó alaposan, ha kérhetem! Tetőtől talpig érezni szeretném, hogy nem csak álmodom.

Nate megtette, és Destiny az egész testét elöntő forróságban tökéletesen érezte, hogy ez a valóság, és nem álmodik. Boldog volt.