Tracy kamaszodott. Ezen nincs mit szépíteni. Eddig is tudott nehezen kezelhetően viselkedni, ám most a modora gyakrabban vált olyanná, amit leginkább "goromba pokróc"-nak szoktak nevezni. A koraérettségének köszönhetően ez az időszaka pont egybeesett Josh "dackorszakával", így ketten együtt alaposan próbára tették a két szülőpár türelmét. Kölcsönösen, miután a két gyerek rendszeresen átjárt egymáshoz, és ők hatan egy kétgyermekes, négyszülős, furcsa és laza kis hibrid családot alkottak.

Még szerencse, hogy a szülők legalább egymásnak panaszkodhattak. Mostanában nem számított kuriózumnak, hogy Emily felhívja Dest, vagy éppen fordítva, mikor már tele volt a hócipőjük a neveletlen gyerekeikkel. A két anya számára egy kis megkönnyebbülést jelentett, hogy kibeszélhették magukból a napi gyereknevelési küzdelmeiket. Nem mintha a férfiak ne tették volna ezt meg, csak Nate és David egy-két üveg sör társaságában panaszolták el egymásnak a problémáikat.

Abban mind egyetértettek, hogy ezt az időszakot túl kell élni, nincs rá más hathatós megoldás. De ettől még nem lettek könnyebbek a mindennapok. Tracy és Josh pedig meg voltak győződve róla, hogy a felnőttek az értetlenek és vaskalaposak, és már az idegeikre mennek.

- Nektek is folyton felesel Tracy? - kérdezte gondterhelten Emily.

- Nála ez alapértelmezett - legyintett Des. - Akkor lepődnék meg, ha nem tenné. Akkor elkezdenék aggódni, hogy vajon az én lányom-e, vagy megszállta valami ufó. Josh ezek szerint nemrég kezdte?

- Valahogy úgy. Általában jólnevelt fiú, de most az agyamra megy.

- Hát, tudod mit szoktak mondani. Türelem. Sok-sok türelem.

- Kezd kifogyni - fintorodott el Emily. - Te hogy' bírod?

- Az esélytelenek nyugalmával. Tudod, úgy nehezebb hatni rá, hogy nem én szültem...

- Nincs jelentősége.  Attól még az anyukája vagy, aki évek óta a gondját viseli. És ő is tudja ezt. Ez abból is látszik, hogy vannak dolgok, amikben megpróbál utánozni téged.

- Azt nem feltétlenül teszi jól... Nekem se váltak be.

Emily nem értett ugyan egyet ezzel, de nem erőltette. Érdekes családi kapcsolat volt az övék, ahol lényegében a volt férje új párjával együtt nevelgetik a fiát, meg az ő nevelt lányukat is. És a dolog működik, egészen jól. Ő és Des hamar megtalálták a közös hangot, akárcsak David és Nate. A gyerekekről már nem is beszélve. Olyanok, mintha édestestvérek volnának, és születésüktől fogva ismernék egymást. De persze a rosszaságot is eltanulták a másiktól.

- Nem féltelek - vont vállat Emily. - Várakozáson felül jól boldogulsz mindkét csemetével. Valahogy majd csak megoldjuk. Ha túléljük a kamaszkorukat...

- Úgy legyen! - sóhajtotta Des.

Nem tudhatta, hogy a neheze még hátra van.

*

- Nem akarom! - hisztizett Tracy.

- Nem kérünk semmi lehetetlent tőled... - kezdte Nate.

- Nem érdekel! Akkor se akarom megcsinálni! Van más dolgom is.

- Lehet, de ez is a te dolgod - szólt közbe Des higgadtan.

- Most akkor sem érek rá!

- Ez nem így működik.

- Na és? Ha nem tetszik, csináld meg te!

- Márpedig nem fogom helyetted, kislányom...

- Nem vagyok a "kislányod"! És ne parancsolgass nekem, nem vagy az anyám! - csattant fel dühösen Tracy, és elviharzott a szobájába.

Nate megrökönyödve bámult utána. Hogyan fajulhattak idáig a dolgok? Tracy mindig is akaratos volt, de most szinte már kibírhatatlan.

- Nem gondolta komolyan - mondta vigasztalóan Desnek.

- Dehogynem. Dühében. Mérgében meg akart bántani, és emlékeztetni rá, hogy hányadán állunk. Hát, gratulálok neki. Valóban nem vagyok az anyja. Ezt valahogy azért túlélem. Előbb-utóbb lenyugszik majd. Csak győzzük kivárni.

*

A helyzet nem javult. Tracy sértődötten hallgatott, felhúzta az orrát, és csak a legszükségesebb beszélgetésekre szorítkozott velük. Mintha megbántották volna. Nate tanácstalanul állt a történtek előtt, és most a máskor "csodatévő" pótatyai varázslata sem működött. Josh-sal ugyancsak nem volt könnyű mostanában az élet, de Trace könnyedén túltett rajta. Des meg úgy csinált, mintha a világon semmi sem történt volna, és hidegen hagyná a lányuk viselkedése. Ami valószínűleg szörnyen bosszanthatta Tracyt, ám mindketten hihetetlenül makacsak voltak ahhoz, hogy engedjenek a büszkeségükből. Des talán finoman nevelni akart ezzel is, Trace pedig csak otrombán törleszteni. Nate ezzel két tűz közé szorult.

- Nem kellene tennünk valamit? - kérdezte egy este Dest.

- Nem hinném - felelte Destiny nyugodtan. - Mit javasolnál? Mert bocsánatot kérni bizonyos, hogy nincs okunk. Nem is mutatnánk vele jó példát neki.

- Azt várod, hogy ő tegye meg?

- Nem. Csupán azt várom, hogy megértse, nem körülötte, körülötted vagy körülöttem forog a világ. Azt, hogy egy család vagyunk, akkor is, ha éppen egymás agyára megyünk. Azok maradunk, mindentől függetlenül. És ő ennek a családnak a tagja, ennek minden örömével, felelősségével és kötelezettségével együtt. Ő a lányunk, és mi a szülei vagyunk, és ehhez nem szükséges semmilyen vérségi kötelék. Csak a szeretet. Ez is egy fontos lecke, és Tracynek nagy szüksége van rá, hogy megtanulja, de talán még nagyobb, hogy meg is értse és elhiggye végre.

*

A napok változatlan egyhangúságban teltek. Azon a szombat reggelen Nate a konyhaasztalnál ücsörgött, a kávéját kortyolgatva, és kedvetlenül a reggelijét piszkálgatva. Desre pillantott, aki valami papírmunkával szöszölt már kora reggel. Nagyon hiányzott a megszokott gyerekzsivaj, a jókedv és a kedves cukkolódások. Beszélni fog a lányokkal, ezt komoran elhatározta. Ez nem mehet így tovább.

Zajt hallott, tétova lépteket, és felpillantva egy könnyektől maszatos arcú, kétségbeesett Tracyvel találta magát szemben, aki remegő szájjal, segélykérőn nézett vissza rá.

- Mi a baj? - támadt fel benne azonnal az aggódó, védelmező apai ösztön.

Tracy csak a fejét rázta, azután kibuggyant belőle a sírás.

- Beteg vagyok! - zokogta a kislány sápadtan. - Nagyon fáj és..., és... vérzik is. Én... Segítsetek! Segíts, Anya!

Nate lefagyott. Itt nem segített az ügynöki kiképzés, és fogalma sem volt, mihez kezdjen hirtelen. Des a kislány mellett termett, átölelte, és egy puszit nyomott a homlokára.

- Semmi baj, kicsim! - zengte a megnyugtató, dallamos, mély hangján. - Nem vagy beteg, ennek itt van az ideje, és csak annyi történt, hogy ügyes nagylány lettél. Gyere velem, segítek, és megbeszélünk mindent.

Nate-et ugyanolyan meglepetésként érte a dolog, mint szegény Tracyt. Pedig gondolhatta volna, hogy ez egyszer bekövetkezik. De melyik apa gondol rá?

Időbe telt, mire a kislány megnyugodott. Des mellette volt, mindent elmagyarázott és megmutatott neki. Tracy dacos gorombasága eltűnt, most csak egy ijedt kislány volt, akinek e pillanatban mindennél nagyobb szüksége van az anyukájára. A megértő, kedves, szerető és gondoskodó anyára.

Órákkal később már egy picit mosolyogni is tudott. Odasomfordált Destinyhez, és félénken átölelte.

- Szeretlek, Anya! - súgta a fülébe.