Tracy reszketett. Most ideges volt. Szerinte semmi nem tette még idegessé, különösen nem az iskola, egészen mostanáig. Sokszor viselkedett flegmán, mint akit nem is igazán érdekel semmi, de ez csak máz volt. Nainika gyakran mondogatta neki, hogy nem kellene ilyen görcsösen ragaszkodnia az erős lány látszatához. Tracy mégsem volt képes elszakadni tőle, bár a lelke mélyén néha elbizonytalanodott, hogy Nainikának talán igaza lehet. Hangosan ugyan be nem ismerte volna ezt, de nem is volt rá szükség, Nainika úgyis tudta, ahhoz túl jól ismerte őt.

Butaság persze az egész. Miért kellene tizenegy évesen bekerülnie a színjátszókörbe? Semmi szüksége rá. És mégis izzadt a tenyere, annyira akarta. A színpadon kinyílik egy új világ, és a képzelet szárnyán távoli tájakra repülhet, tucatnyi különböző életet élhet át. Talán egyszer híres is lesz. Plakátokon fog virítani az arca, és a rajongók hada fog sorfalat állni neki a vörös szőnyegen.

Nainika el akarta kísérni, ám ő nemet mondott. Nem akart gyávának tűnni a legjobb barátnője előtt. Most meg egyedül van, és mit meg nem adna egy kis bátorításért...

- Nyugi, menni fog!

Az idegen hang hallatán Tracy összerezzent. Erről nem volt szó! Felháborodottan fordult az ismeretlen kukkoló felé. A fiú ott ült a sarokban a földön, és olvasott. Látásból ismerte őt. Egy évfolyamra járnak, csak más-más osztályba. Szemüveges, picit kövérkés fiú volt, akit sose lehetett könyv nélkül látni az iskolában.

- Honnan tudod, hogy... - kezdte Tracy.

- Azt, hogy be akarsz kerülni a színjátszókörbe, vagy azt, hogy izgulsz? - lapozott fel sem pillantva a fiú. - Eléggé nyilvánvaló mindkettő.

- Te kémkedsz utánam?!

- Csak jó megfigyelő vagyok - vont vállat amaz. - Láttalak már, amikor a barátnőddel hülyéskedtek. Nagyon ügyesen tudsz másokat parodizálni. Egészen élethűen.

- Mi a fenéért kukkolsz?!

- Kukkol a fene. Csak látlak. Látok én mást is, sok mindent. Érdekes dolgokat. Te is érdekes vagy.

- Ez beteges!

- Miért? Nainikát nem zavarja.

- Ismered Nainikát? Honnan a fenéből?

- Szomszédok vagyunk - lapozott a fiú, egy pillanatra felnézve a könyvéből. - Ben vagyok. Ben Moskowitz. Szoktunk dumálni vele. Nainika rendes lány. Kedvelem. Kicsit amolyan barátféle. Nainika barátai az enyémek is. Már ha nincs kifogásod ellene...

- Tracy.

- Tudom - bólintott Ben. - Nainika mondta, hogy különleges vagy, és erős egyéniség.

- Mit olvasol?

- Pszichológiát.

- Hülye vagy?!

- Akkor nem azt olvasnék, nemde? Nyugi, szoktam normális könyveket is. De ha ezt látják nálam, akkor békén hagynak.

- Kik?

- Akikkel nincs kedvem beszélgetni. Akad más is rajtad kívül, aki hülyének tart.

- Bocs.

- Megszoktam - vont vállat ismét Ben. - Ettől még nem lesz igaz.

- Hány éves vagy tulajdonképpen?

- Tizenegy, mint te. De ettől még lehetünk komolyabbak a korunknál. Na, mennem kell - tápászkodott fel a földről Ben. - Szóval, Tracy, ne izgulj. Csak egy kicsit. Annyi kell, hogy jól szerepelj. Szerintem menni fog. A többit meg megtanulod majd. Senki sem azt várja tőled, hogy rögtön te legyél a következő Zendaya.

Tracy bólintott. Ben szintén. Azután közelebb lépett, és egy váratlan puszit nyomott a lány arcára, aki teljesen leblokkolt ettől.

- Szerencsét hoz - magyarázta magától értetődően a fiú. - Ügyes legyél, Tracy! Bízz magadban.

Tracy nagyot nyelt. Az önbizalomra most nagy szüksége volna. A távolodó Ben után bámult, és szinte meg is feledkezett a rá váró megmérettetésről.

*

- Na, hogy ment? - kíváncsiskodott izgatottan Nainika.

- Sikerült! - visította Tracy.

- Jaj, de jó! - ugrabugrált vele örömében a barátnője is. - Akkor színész leszel?

- Talán, egyszer. Nem akarom elbízni magam. Ahhoz nagyon sokat kell még tanulnom.

- Nagyon izgultál?

- Á, nem! - legyintett Tracy. - Na, jó, nagyon. Aztán... valahogy jobb lett.

- Ben segített? - kuncogott Nainika.

- Mi van?

- Tudom, hogy beszéltetek. Ben egyébként szerencsét hoz. De tényleg!

- Meg bosszantó is.

- Rendes srác - kelt a védelmére Nainika. - Nagyon okos, és nagyon jószívű is. Nekem is segített már. Évek óta ismerem.

- Akkor miért is nem beszéltél róla?

- Mert... Nem volt fontos.

- Azt ne mondd, hogy tetszik neked!

- Dehogyis! - tiltakozott hevesen az indiai lány.

"Talán túl hevesen is" - gondolta Tracy. Jó lesz vigyázni. Nincs szükség rá, hogy valaki bekavarjon a barátságukba. Bár Ben Moskowitz ártalmatlannak tűnt. Aztán persze ki tudja.

- Barátkozhatnánk hármasban is - jegyezte meg óvatosan Nainika. - Tényleg rendes.

- Jó, nem bánom! - sóhajtott engedékenyen és nagylelkűen Tracy.

Nainika boldogan átölelte. Tracy csendben tűrte. Mit meg nem tesz az ember a legjobb barátnőjéért! Még egy cuppanós puszit is kapott az arcára. Ma már másodszor. Az első végül is szerencsét hozott. Hátha a második sem fog megártani. Az is lehet, hogy lesz még egy barátja. Barátokból sohasem elég.

*

Valahogy úgy alakult, hogy Nainika mellett Ben is állandó vendég lett a Mancuso házban. Gyakran lebzseltek együtt hármasban Tracy szobájában. Ben közelsége - furcsa módon - jót tett a lányoknak. Ez a szemüveges, kicsit kövérkés, cseppet sem menő fiú tényleg nagyon okos volt, egyedi humorral, nagy lélekkel, és gyönyörű kék szemekkel. "A két szépszemű barátom" - mondta egyszer róluk Tracy Nate-nek. Nate szinte azonnal megkedvelte Bent, aki a szülőkkel is remekül kijött. Úgy tűnt, a fiú is élvezi ezt a barátságot. Az iskolában nem volt ugyan kirekesztett, de strébernek tartották, akivel tanácsos jóban lenni, ha másért nem, legalább a leckék kedvéért.

- Nainika titokban "Talizmánnak" hívja - magyarázta Desnek Tracy. - Állítólag szerencsét hoz.

- Neked is azt hozott - pillantott rá a nevelőanyja. - De remélem, tudod, hogy Nainika...

- Tudom - biggyesztette le az ajkát Trace. - Odavan érte. Az az igazság, hogy nem zavar. Aranyosak. De még úgyis túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy ez komoly legyen. Ha meg később mégis, akkor az tök romantikus lenne.

- Jót tesz neked a színjátszókör - jegyezte meg Des.

- Igen, szeretem. Jó, tudom, még nagyon kicsik vagyunk, és a nagy szerepeket a nagyobbak kapják, de valahol el kell kezdeni. Sokat tanulok. Pár év múlva én akarok lenni a legjobb.

- Színész szeretnél lenni, ha nagy leszel?

- Talán. Izgalmas. Majd meglátjuk. Ben is mindig azt mondja, hogy adjunk esélyt a jövőnek, ki tudja, mit hozhat. Lehet, hogy igaza van. Látod, ő is szerencsét hozott nekem.

- Mi mindenre képes egy szerencsehozó puszi...

- Ne cikizz, Des!

- Eszemben sincs. Én is kaptam egyszer régen.

- Briantől?

- Bizony.

- Egyszer elmeséled majd?

- Igen. Majd egyszer, ha nagyobb leszel, és az első csókokról beszélgetünk.

- Miből gondolod, hogy azt veled fogom megbeszélni?

- Semmiből. De tudod, hogy ha akarod...

- Tudom, Anya, akkor bármikor fordulhatok hozzád bizalommal - forgatta a szemeit Tracy. - Na, megyek tanulni. Nem akarok leégni Ben előtt, hogy hülye maradok, meg gyakorolnom kell azt is, hogyan viselkedik egy filmsztár. Hátha egyszer még szükségem lesz rá. Ha a rajongóim keresnének, a szobámban leszek.

- Rendben, felküldetem a csokrokat - bólintott Des.

Tracy egy puszit nyomott az arcára, azután felcsattogott a lépcsőn. Destiny bőre bizsergett az érintésétől. A kislány ritkán mutatta ki így az érzelmeit. Úgy tűnik, Nainika és Ben barátsága is segít, hogy lassan lebontsa a maga köré emelt falakat. Az sem kerülte el a figyelmét, mi csúszott ki - talán akaratlanul és öntudatlanul - a nevelt lánya száján, ami megmelengette a szívét. Tracy most, életében először hívta őt úgy: Anya.