Arina Moretti

2024.04.25.

- Nehéz belekezdeni... - tenyerével megdörzsölte az arcát és mélyet sóhajtva folyatta. - Nézd, az utóbbi időben, amióta együtt dolgozunk nagyon megkedveltelek. - szemeim hatalmasra nyíltak, a gyomrom liftezni kezdett és úgy éreztem, teljesen elsápadtam.

- Tessék? - kérdeztem vissza suttogva, mintha nem hallottam volna jól, pedig sajnos minden szavát tisztán értettem. Elkapott a hányinger, amiben egyszerre játszott közre a terhességem és Alex előző pár mondta, bár azt hiszem, inkább az utóbbinak tulajdonítanám. Mély levegőket véve azon voltam, hogy ne kelljen kiszaladnom a mosdóba azonnal.

- Ne, ne, ne, nem. Ne értsd félre, nem úgy. Amióta közelebbi kapcsolatba kerültünk rájöttem, hogy egy igazán csodálatos lány vagy, tele kedvességgel. Ahogy arra is rájöttem, hogyha engeded, akkor szeretnélek segíteni neked az elkövetkező hónapokban vagy akár években. Szeretnék ott lenni neked, ha kell egy váll, amin sírhatsz. Egy szóval szeretnék a barátod és a támaszod lenni, mert tudom, milyen egyedül nevelni egy gyereket. - Alex sötétbarna íriszeit az enyémekbe fúrva mondta ezeket. Szemeim könnybe lábadtak és hüppögve, kis mosollyal az arcomon válaszoltam. Átnyúlt az asztal fölött és óvatosan megfogta a kezeimet.

- Huhh... Te se értsd félre, de annyira örülök, hogy nem az, amire először gondoltam.

- Arina... Ellának egy olyan apára van szüksége, aki száz százalékban ott van neki, ha szüksége van rá. Nem vágyom párkapcsolatra, teljes egészemben szeretnék ottlenni a kislányomnak. Még csak idén lesz két éve, hogy Gianna meghalt és nem érzem még magamat késznek egy új kapcsolatra. - korábban viszonylag sok mélyebb beszélgetés lezajlott közöttünk. Alex négy éve házasodott össze a gimnáziumi szerelmével, a történetük mesébe illő, de melyik mesében nincsenek fordulatok? Közös lakás, eljegyzés, esküvő, a felesége várandós lett a kislányukkal, aki rá kilenc hónapra meg is született. Aztán amikor egy szülés utáni vizsgálatra mentek vissza a kórházba, Alex figyelme egy pillanatra elterelődött az forgalomról és szembe találták magukat egy, az útról letért kamionnal. Azóta egy dada és az édesanyja segítségével neveli Ellát, akivel hetekkel korábban már találkoztam és a történtek ellenére is az egyik legjószívűbb ember a földön. Minden egyes nap bűntudata van, egyedül a kislánya tartja benne a lelket. Erre mondaná Nonna, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje... És igaza van.

- Teljesen megértem és köszönöm. Mindent, amit eddig értem tettél. - Hálás szemekkel néztem rá, mert tényleg elképesztően hálás voltam neki. A gyomrom lenyugodott és igazán komfortosan éreztem magam.

Az ételeinket kihozták, a vacsora további része nyugodt mederben haladt tovább, egészen addig, amíg a velem szemben ülő férfi száján ki nem szaladt egy meglehetősen bonyolult kérdés.

- Látsz esélyt arra, hogy esetleg a babádat az apjával együtt neveljétek fel? - kérdezte, de azonnal látszott az arcán, hogy legszívesebben visszaszívná az egészet.

- Nem. Talán, de inkább nem. Az utolsó talákozásunkkor olyanokat vágott a fejemhez jobban fájtak, mintha erőből arcon ütöttek volna. Nem finomkodok, szar volt hallani attól az embertől, akit tiszta szívemből szerettem. Talán egy kicsit még mindig szeretem, hiszen nézz csak rám, a szívem alatt hordok egy darabot kettőnkből. És a történtek ellenére is képtelen lennék utálni őt. A megismerkedésünk után egy ő ajtót nyitott nekem, megszűntek az étkezési zavaraim és elmúlt a szorongásom, de ez nem fedi ez azt, ahogyan a helyzetet kezelte, miután nagynehezen beszámoltam neki a babánk létezéséről. Ettől függetlenül viszon nem tudom, mi lenne, ha újra találkoznánk. Lehet, hogy új életet kezdett, sőt, az is lehet, hogy már talált magának valaki mást, aki boldoggá teszi. Tényleg nem tudom, lenne-e esélyünk újra, de lehet, hogy nem is akarom tudni.

- Csak hogy tudd... Mindig melletted állok majd, akárhogy is döntesz. Ha esetleg mellette akarod leélni az életedet, de akkor is segítek, ha egyedül akarod felnevelni. Képzeld csak el, Ellával milyen jól ki fognak majd jönni...

- Az biztos.. Ő lesz a fogadott nővére, már előre látom... - nevettem el magam, mert a szemem előtti kép, ahogyan a születendő kisfiam vagy kislányom együtt játszik Alex szőke hajú kislányával túlságosan is aranyos látvány volt. - Ezek után a minimum az, hogy Bianca lesz a keresztanyja, te pedig megnyered a legjobb keresztapa címet...

- Akkor én leszek a legbüszkébb keresztapa...

...

2024.04.26.

A két sötétítő függöny közötti résen beszűrődő napsugarak simogatták az arcomat. Jól esett, így nem is akartam változtatni a helyzeten egészen addig, amíg meg nem szólalt az ébresztő. Az éjjeliszekrényig nyújtózkodva iktattam ki a csilingelést anélkül, hogy egyáltalán odanéztem volna. Szemeimet újra behunytam, de azonnal ki is nyitottam, amikor egy halk női hang ütötte meg a fülemet, amint a nevemet ismételgette. Nagynehezen megfordultam, ami egy kisebb görögdinnyével a hasam helyén nem volt a legegyszerűbb akció, azonban az álmosság egy szempillantás alatt elmúlt, ahogyan megláttam Pascale Leclerc nevét és képét a kijelzőn. Egy kisebb szívroham kapott el rögtön ébredés után.

- Arina, drágám! Ott vagy? - hallottam sokadjára is és végtére is a fülemhez emeltem a készüléket.

- Oh, jó reggelt Pascale! Bocsánat, hogy nem válaszolta, csak azt hittem, az ébresztőmet kapcsoltam ki. - mondtam, mire a vonal túlsó végéről halk kuncogás hallatszódott.

- Semmi baj. Hogy vagy drágám? Sokszor hívtalak, de soha nem vetted fel.

- Megvagyok, köszönöm, de nem véletlenül nem vettem fel.

- Arthur elmondta, miért szakítottatok, de nekem ettől függetlenül hiányzik a kis unokám édesanyja.

- Ti is hiányoztok nekem. Pascale, nem várom el, hogy az én pártomat fogd, meg miért is tennéd, hiszen a fiad volt barátnője vagyok, de okkal költöztem el Monacoból. Remélem, megérted.

- Tudom, mit tett Arthur és teljességgel melletted állok, máig nem értjük, miért viselkedett úgy, ahogy. Nem is ezért hívtalak igazából... Csak szeretném kérdezni, hogy valamikor, ha úgy érzed lenne-e kedved visszajönni Monacoba? - pár másodperces hallgatás után hozzátette: - Arthur a hétvégén Maranelloban lesz, ha jól tudom, úgy kisebb az eséélye, hogy összefuttok...

- Lehet... Hadd gondoljam át, kérlek. Megígérem, még ma keresni foglak, de egy kis időre lenne szükségem, ne haragudj.

- Természetesen.

- Pascale, ne haragudj, de készülődnöm kell, időpontom van és egy kicsit késésben vagyok. - az órára néztem, és valóban ideje volt nekilátnom a készülődésnek.

- Rendben drágám, vigyázz magatokra és várom a hívásodat!

- Szia Pascale.

- Szia. - bontottam a hívást, majd a telefont visszatettem az éjjeliszekrényre. Megigazítottam a párnáimat, a takarómat és leterítettem az ágyat egy fehér pléddel. Felvettem egy szürke farmer nagdráot, fekete-fehér csíkos pólót, a hátamra pedig egy szintén szürke kötött kardigánt terítettem. A nagy fekete válltáskámba beledobtam a korábbi vizsgálatok redményeit tartalmazó mappát és az irataimat, majd elhagytam a szobámat.

A konyhába menve kivételesen kihagytam a reggelit, helyette egy bögre tea és egy pohár citromos víz volt minden, amit megittam, mert a vizsgálattal egybekötött vérvételre is volt időpontom. Épp, hogy csak letettem a poharamat a pultra, amikor az utcáról dudaszó ütötte meg a fülemet, ami a bátyám érkezését jelentette, hiszen ő lett az aktuális taxisofőröm a mai napra. A családból seni sem támogatta, hogy várandósan vezessek, hiába próbáltam meggyőzni őket.

Mirco a rendelőbe is bekísért. Elképesztően hálás vagyok a bátyámnak, hogy végig mellettem áll, nem is tudom, mihez kezdtem volna, ha néha napján nem csalt volna mosolyt az arcomra a hülye humorával. Ilyen ez a testvéri szeretet... A hétköznapokon simán kinyírnánk a másikat, de ha szüksége van ránk, a fél vesénket is odaadnánk egymásnak. Ez már csak ilyen.

Először vért vettek, majd amíg a laboreredményre vártunk, ultrahang mellett még egy rakás más vizsgálatot is elvégzett az orvosom. Így a második trimesztervégén kezdek hozzászokni a folyamatos vérvételhez és az ultrahanghoz használt gél keltette hideg érzéshez. Szerencsére mind a ketten teljesen egészségesek vagyunk, a baba pedig napról napra egyre nagyobb és aktívabb. Lassacskán fizikai fájdalmat okoz, ha megrúg. Miután kézhez kaptam az eredményeket és elhagytuk a kórházat, Mircoval átsétáltunk a szemközti étterembe az ide vezető úton megrendelt ételeinkért, aztán hazafelé vettük az irányt. Otthon a konyhaszigetnél terítettem meg a késői ebédhez, mindketten paradicsomos csirkés tésztát ettünk. Sajnos a délutánomat már Mirco nélkül töltöttem, mert neki jelenése volt az autószerelő műhelyben. Kényelmes ruhába átöltözve ültem ki a kertbe az egyik nagy fára felfüggesztett makramé hintába. Egy pléddet terítettem magamra és egyszerűen csak hagytam, hogy a napmelengető sugarai átjárják minden négyzetcentiméteremet. Vonakodva ugyan, de rávettem magyam, hogy visszahívjam Pascale-t, aki a harmadik csengésre fel is vette.

- Szia Pascale! Döntöttem!

- Szia drágám! Hallgatlak. - szólt bele a telefonba a nő és a hangjából valódi kíváncsiság hallatszott.

- Elmegyek Monacoba. - A kórházból hazafelé vezető úton gondolkoztam el a nő kérésen. Persze nem tudtam olyan ütős ellenérveket felsorakoztatni, hogy itthon maradjak, úgyhogy gyorsan kerestem vonatot is.

- Ó, ez igazán nagyszerű hír! Mikor?

- Arra gondoltam, hogy most vagy jövő hétvégén.

- Jövő hétvégén Miamiba utazok Charles versenyére, de a mostani tökéletes. De ugye nem teher neked?

- Nem, dehogy. Azért is döntöttem úgy, hogy megyek, mert a kisbabám megérdemli, hogy hallja a nagymamája hangját, mielőtt még világra jönne...

- Édeseim... - hallottam, hogy elérzékenyült. - Már holnap jöttök?

- Igen, úgy terveztem. Reggel nyolc órakor indul egy vonat Genovából, az fél tizenegy körül odaér. Már, ha így jó.

- Több, mint tökéletes! Itt is alszotok? Van három szabad szobám és egy nappalim, ha az jobban tetszene, szívesen látlak benneteket.

- Pascale... Nem is tudom... Ne haragudj, de nem szeretnék Arthurral találkozni, ha lehetséges.

- Megértem... Ha jól tudom, ma indult Maranelloba, onnan meg a következő versenyére.

- Akkor, ha szeretnéd, maradok éjszakára és vasárnap jövök csak haza.

- Rendben Arina. Köszönöm, tényleg.

- Nincs mit, akkor holnap délelőtt érkezem.

- Kimegyek eléd a vasútállomásra. Szia!

- Szia! - bontottam a vonalat.

Jesszus, mire adtam a fejemet...

...

Lenne igény a későbbiekben egy Charles Leclerc ff-re?