Arina Moretti

2023.12.28.

A délelőtti nap melegen sütött be az étterem ablakán, sugarai kellemesen simogatták az arcomat, ami a téli hidegben elképesztően jól esett. Az üvegen keresztül láttam, ahogy a barna hajú, magas férfi elhaladt előttem, majd belépett az ajtón. Köszönt a pult mögött álldogáló pincéreknek, majd pásztázni kezdte a helyiséget. A tekintetünk összeakadt, a férfi ajkai mosolyra húzódtak és a nekünk lefoglalt asztal felé kezdett sétálni.

- Signora Moretti! A nyári találkozásunk alkalmával is szép volt, de most egyenesen gyönyörű! - felálltam, kezetfogtunk, majd mindketten helyet foglaltunk.

- Köszönöm, hogy eljött Signor Russo...

- Ugyan, hagyjuk a formalitást! Kérem tegeződjünk, mindkettőnknek kényelmesebb úgy.

- Arina.

- Alexander, de az irodán kívül legtöbbször az Alexet használom.

Egy bordó zakós pincér állt meg az asztalunk előtt.

- Üdvözlöm Önöket, Guido vagyok, ma én leszek a pincérük. Mit hozhatok Önnek és a kedves barátnőjének?

- Mi nem vagyunk együtt! - szólaltunk meg egyszerre és hirtelen elképesztően kellemetlenül éreztem magam.

- Egy kamilla teát és egy szelet almatortát szeretnék kérni. - mondtam, amikor a két férfi egyszerre nézett rám.

- Nekem egy espresso és egy tiramisu lesz. Köszönjük. - bólintott, mire a pincér felírta a kis füzetébe és távozott.

- Tehát... Alex, szeretném megköszönni, hogy ilyen gyorsan össze tudtuk hozni ezt a találkozót. És, bár nem szeretek szívességeket kérni, most ezúttal mégis úgy adódott, hogy szükségem lenne a segítségedre. Áll még a nyári ajánlatod?

- Természetesen, a hozzád hasonló munkaerőre mindig szüksége van a cégemnek. Ráadásul az időzítés ennél tökéletesebb nem is lehetne, egy hónapja mondott fel az egyik marketing managerem.. De, ha szabad megkérdeznem, miért döntöttél a munkahelyváltás mellett?

- Ha fogalmazhatok így, nem alakultak túlságosan jól a dolgaim Monacoban. Teherbe estem a barátomtól, de ez a kapcsolatunk végét is jelentette, amikor pedig erről tájékoztattam a főnökömet szerződést bontott velem, mert nem szerette volna kivárni amíg letelik a szülési szabadság és el szerette volna kerülni az utánam befizetendő adókat. Egyszerre lett vége a párkapcsolatomnak és a munkaviszonyomnak is, ezért hazaköltöztem Montoggioba a szüleimhez. Persze hosszútávon szeretnék elköltözni a szülői házból, ahhoz viszont elő kell teremtenem az anyagi hátteret. És itt jöttél te a képbe, mert eszembe jutott az augusztusi tárgyalás utáni beszélgetésünk és úgy gondoltam, hogy nincs vesztenivalóm, ezért megkerestelek. - Pár héten belül már sokadjára meséltem el a történetem. Karácsonykor természetesen a szüleim is megtudták külön töltött ünneplés hátterét. Nem mondom, hogy egyszerű volt bedobni a témát, de hatalmas kő esett le a szívemről. - Szeretném kérdezni, hogy így, pár hónap erejéig is él-e az ajánlatod?

- Igen, a történtektől függetlenül is szeretnélek alkalmazni. - hatalmas barna szemeivel és karizmatiuks, erőt sugárzó kinézetével meggyőzött, hogy igenis lenne helyem a cégénel szülés előtt, hiába próbáltam elhitetni magammal, hogy hülyeség volt felhívni. - Hogy őszinte legyek, az augusztusi prezentációd óta vártam, hogy megkeress... Annyira meggyőző voltál... - tekintete egy pillanatra a távolba révedt, majd a fejét enyhén megrázva, egy bíztató mosollyal folytatta. - Úgyhogy amondó vagyok, hogy január első felében foglaljuk szerződésbe.

- Igazán köszönöm a lehetőséget és a bizalmadat, nem sokan vettek volna fel nyolc hónapra.

- Ami azt illeti... Remélem, hogy nem csak nyolc hónapra maradsz... Ha ugyanolyan teljesítményt tudsz nyújtani, mint amit láttam tőled, örülnék, ha a következő években is közösen dolgoznánk. - Tessék? Szemöldökeim a homlokom közepére szaladtak a meglepetéstől.

- Azta... Akkor én is remélem, hogy megvalósul, már várom a közös munkát.

Ezek után inkább hétköznapibb témákról beszélgettünk és meglepően gyorsan telt az idő Alex térsaságában. Annyira kedvesen állt hozzá az egész szituációhoz és hála istennek nem nagyon kérdezett rá a terhességemre, tiszteletben tartotta, hogy még az első kérdéés után eltereltem a témát. Időközben a megrendelt ételeink is megérkeztek, azoknak az elfogyasztása után pedig ő rendezte a számlat, a tiltakozásom ellenére is.

- Gyalog vagy? Mármint...

- Anyával is összefutok a Via Lodovico Antonio Muratori-n...

- De az a város másik felében van.

- Tudom, taxival megyek, nem gyalog. Jól esne egy séta, de nem akarok megfázni, az nem tenne jót a babának sem. - húztam össze magamon a kabátomat, miközben a taxis applikációt böngésztem, készen arra, hogy hívjak egyet.

- Ha gondolod, elvihetlek. - vakarta meg a tarkóját a nálam jó negyven centivel magasabb Alex, miközben az arcomat fürkészte.

- Nem kell, köszönöm. Miattam nem kell felesleges kitérőt tenned.

- Nem kitérő, szívesen teszem.

- Akkor rendben. De már így is túl sok jót tettél értem...

- Ugyan... - ingatta meg a fejét mosolyogva.

Néhány percnyi séta után egy fekete BMW i5 előtt álltunk meg. Kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját, becsukta, majd ő is beült mellém. A bőrkárpit és a kivitelezés egyszerűen gyönyörű volt, mondom ezt én, aki autók között nőtt fel. Néha nevetnem kell magamon és a hülye gondolataimon...

Rácsatlakoztatta a telefonját az autó rádiójára és automatikusan zene indult el. Frank Sinatra... Képtelen vagyok mosolygás nélkül hallgatni, mert mindig a nagyszüleimnél töltött nyári estékre emlékeztet, akárhányszor csak felcsendülnek a régi dallamok.

- Bocs, máris lekapcsolom, csak idefelé ezt hallgattam és rajta maradt...

- Nem, hagyd csak, én is szeretem...

...

Arthur Leclerc

2024.02.10.

A maranelloi lakásom nappalijának kanapéjáról felállva az ablakhoz léptem, elhúztam a függönyt és lenéztem a már forgalmas utcára. A járda szélén a néhány napja leesett hó maradványa fehérlett, néhány madár ugrált a fák kopasz ágain ide-oda. A nap még csak felkelőben volt, sugarai narancsos árnyalatban festették meg az eget takaró felhőket. Három órájája próbáltam hasznossá tenni magamat, de hajnali hat lévén nem mentem futni, hiszen mégiscsak február van és nem akartam megfázni. A tévé képernyőjén A Wall Street farkasa stáblistája pörgött, jelezve, hogy egyújabb filmnek értem a végére. Nem igazán kötött le a film, mondhatni, csak muszájból kapcsoltam be, hogy lekössem magam. Este tizenegytől mindössze hajnali háromig tudtam aludni és így is teljesen kipihenen keltem, még kávéra sem volt szükségem.

A 2023-as szezon minden szempontból egy időszak végét jelentette. Lejárt az F2-es szerződésem a DAMS-szel és a Ferrari Driver Academy-ről is kikerültem, bár nyilatkozatokban úgy fogalmaztak, hogy továbbra is a Ferrari család tagja maradok. És a sok szarban a legjobb, hogy igazuk lett - a Formula szérián belül maradtam, az F1-es csapatot segítem a háttérből, mint fejlesztőversenyző. Leginkább a szimulátorban dolgozom, de mivel aktívan is versenyezni akartam, hiszen ez az egész benzinszagú világ az életem része, mióta az eszemet tudom, ezért a szimulátoros munka mellett az olasz GT-bajnokságban állok rajthoz. Egy lépés hátra, egy előre, de ez van. Igaz, nem abban a szériában versenyzem, mint a bátyám, de legalább azt csinálom, amit szeretek. Egyenlőre örülök, hogy a tavalyi pocsék szezonom után is bizonyítási lehetőséget kaptam a Ferraritól, nem is beszélve, hogy a január végi Pirelli teszteken vezethettük Ollie-val a két évvel ezelőtti SF-75-öt.

Legalább a karrierem kezd felfelé ívelni, ha már a magánéletem romokban hever. Újévkor megfogadtam, hogy megpróbálom a lehető legjobban összeszedni a darabokat, azonban nem olyan egyszerű, mint azt elsőre gondoltam. Első lépésként - a bátyáim unszolására - felkerestem egy pszichomókust... khmm, vagyis pszichológust, bár nem érzem azt, hogy képes lenne kirángatni abból a gödörből, amibe saját magamat löktem bele. A doktor kanapéján eltöltött méregdrága percek alatt újra és újra feltűnnek a szemem előtt a rémálmaim képei, amikről mindig beszámolok az ősz hajú férfinek. A karácsony esti földrengéses álom azóta hetente legalább egyszer előjött különböző változatokban. Mindig külső szemlélőként éltem át, nem tudtam beleavatkozni a történésekbe. Láttam magam, ahogy nem keltem fel a törmelékekre, de olyan is volt, amikor a lányt lapos hassal, a babánk nélkül vittem ki az emeletes házból. Álomdtam azt is, hogy nem én fekszem a lány mellett és egy számomra vadidegen férfi viszi le az utcára a lányt karjaiban az omló házból; de az összes közül az volt a legrémisztőbb, amikor egyedül voltam az ágyban és amikor az álombéli énem nem tudta felkelteni Arinát. Legalábbis ennyire emlékszem, igyekeztem felírni a fekete noteszembe őket. Az összes alkalommal sírva ijedtem fel. Általában segített, ha megmosakodtam és az ablakot kinyitva friss levegőt lélegeztem be, de tartósan nem voltam képes megszabadulni az emlékképektől. Az egyetlen megoldás, hogy nem aludtam, de azzal a pilótaként való visszatérésem kockáztattam. Próbálkoztam végkimerülésig edzeni, de akkor csak a testem fáradt el, az ágyamba bedőlve a szemeim tágra nyíltak, az agyam pedig megállás nélkül a "mi lett volna, ha"-n kattogott, ami szintén nem egészséges. Így marad az alvás. Rémálmokkal.

...

Na jó... Meg akartam várni a hajnalt és szokás szerint vasárnap publikálni, de túlságosan is kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Arthur karrierjével kapcsolatos információk:

...

U.i.: Olvasói szemmel mit gondoltok a részek előtti zenekről? Mennyire meghatározóak az olvasói élményben? Szükség van rájuk? Én személy szerint szeretem megosztani az éppen aktuális rész írásakor hallgatott számokat. 😉

TikTok: hqnna.writer