Arina Moretti
2023.11.27.

(Figyelem! A verseny eredménye eltér a valóságtól.)

Nagyot nyújtózva pillantottam ki a repülőgép ablakán. A pufók felhők a fehér helyett a rózsaszín legvilágosabb árnyalatát vették fel, de itt-ott feltűnt a halvány kék is. A jobb oldalamon édesdeden alvó fiúra néztem. Íriszeimet végig legeltettem arcának tökéletes szegletein, hosszú szempilláin és mennyeien csókoló ajkain. A fülemben a szokásos zongorazene szólt, ám a fiú látványával együttműködve nem a szokásos hatást váltotta ki belőlem.

Hihetetlen késztetést éreztem, hogy összeérintsem a számat a békésen pihenő ajkaival.

Hihetetlen késztetést éreztem arra, hogy szenvedélyes csókot váltsak Arthurral.

Az egyetlen tényező, ami visszatartott, az a néhány üléssel arrébb helyet foglaló Ferrari pilóták voltak. Charles és Carlos Sainz.

Hüvelykujjammal végigsimítottam az arcélén, majd bársonyos ajka vonalán. A szemhéja megrebbent, arcizmai alig észrevehetően megrándultak. Ébredezett. Szemeit lassan kinyitva hümmögött magában, majd nyújtózott egyet. Csodálkoztam, hogy egyáltalán ennyire felébredt, mert elég jó alvókája van. Ágyút lehetne robbantani a füle mellett, arra sem kelne fel. Zöldesen csillogó szemeit az enyémekbe fúrta, lágy csókot hintett az ajkaimra, majd fejét a vállamnak döntötte.

- Principessa... Aludjunk még... - a magángép kijelzőjére nézve fél órát mutatott a leszállásig.

- Van még fél óra landolásig.

- Látod, az pont elég. - összekulcsolta az ujjainkat és néhány másodperccel később már csak az egyenletes szuszogását hallottam. 

Tekintetem ismét az alattunk tornyosuló rózsaszín felhőkre terelődött. A szemeim előtt feltűntek a tegnapi nap eseményei. 

"2023.11.26.,

Yas Marina, Abu Dhabi

A Leclerc családdal és a DAMS csapat többi tagjával hatalmas örömkiáltásban törtünk ki, amint a 12-es rajtszámú, kék-fekete autót másodikként intette le a kockás zászló. A szerelőkkel együtt siettünk az F2-es mezőny számára kialakított pódiumhoz. A fiú kiszállt az autóból, a csapatához rohant, majd a sisakot levéve válaszolt az interjúkat készítő David Coulthard kérdéseire. Arthur arcát fülig érő mosoly díszítette, tengerkék szemeivel az összegyűlt tömeget pásztázta, egészen addig, amíg össze nem akadt a tekintetünk. Akkor nőtt még nagyobbra a mosolya. A testvérei és az édesanyja álltak körülöttem, az örömük pedig leírhatatlan volt. Mindannyian büszkék voltunk a legfiatalabb Leclercre, jogosan. Arthur jól zárta a szezont, hiába alakult számára katasztrofálisan az év versenyeinek nagy része. Megannyi befejezetlen futam áll mögötte és legtöbbször önhibáján kívül, az alatta lévő versenyautó kiszámíthatatlansága miatt. És ez a legdühítőbb az egészben. De ki foglalkozik olyankor a rossz dolgokkal, amikor van mit ünnepelni? 

A siker ellenére nem csatlakoztunk a mezőny tagjaihoz az esti ünneplésre. Egyikünk sem akart hasonló helyre menni a monzai incidens után. Túlságosan is maradandó nyomot hagyott bennünk annak a vasárnap estének az emléke, hiába esett ki a nagy része. 

Épp elég volt az akkor, ott, nem hiányzott egy újabb "kaland" az életünkből.

Így ahelyett, hogy egy zenétől hangos, zsúfolt és alkoholtól bűzlő helyre mentünk volna, Arthur felhozatta a vacsoránkat a szobába, egy üveg pezsgő kíséretében. Megterítettük a szobához tartozó erkélyen lévő asztalt és kiültünk, hogy elfogyaszthassuk a megrendelt ételeket. A minket körülvevő sötétség megnyugtatóan hatott, bár a Yas Marina sziget és a szállodához meglehetősen közeli versenypálya díszkivilágítása bőven elég fényforrást biztosított a vacsoránk elfogyasztásához. Az ételekkel egyszerre, fokozatosan ürült ki a pezsgős üveg tartalma és lett egyre jobb a hangulatunk. Na persze, nem mintha eddig nem lett volna az. Amint kiürült a tányérom, nagyot sóhajtva dőltem hátra a széken. Fejemet hátra lógattam, arcomon 1000 wattos vigyor virított - ez részben a kettőnk közt uralkodó hangulatnak, részben pedig az elfogyasztott alattomos pezsgőnek volt köszönhető, mert észrevétlenül szállt a fejembe a buborékos ital. Könnyednek és gondtalannak éreztem magam, de nem voltam részeg. Sőt, szerintem még soha nem ittam le magam addig a pontig, hogy másnap ne emlékezzek a történtekre. És ami azt illeti, nem is állt szándékomban.

- Mio Principe! Vigyél be, kérlek!

- Principessa... Az ön kérése számomra parancs. - villantott ellenállhatatlan féloldalas mosolyt, majd felállt a székéről, és könnyedén felkapva menyasszony pózban vitt be a hálószobába. Óvatosan az ágyra helyezett, de nem húzódott el, csak állt az ágy előtt, tekintetünket összeakasztva. 

- Azt akarom, hogy csókolj meg. Nagyon akarom... - mondtam kuncogva, de nem fejezhettem be, mert ajkait már az enyémeknek nyomta és lágyan, majd egyre hevesebben tépte azokat, mire válaszul csak beleharaptam a szájába. Egy pillanatra elszakadt tőlem, majd a lábaim közé térdelve hajolt az ajkamhoz és vadul csókolni kezdett. Ismét.

- Azért ezekbe belefulladni szép halál lenne... - adtam hangot a gondolataimnak megszakítva a távolságot köztünk.

- De hülye vagy... - nevetett, de arca mindössze csak néhány centire volt az enyémtől.

- Nem hülye, csak őszinte.

Minden alkalommal megremeg a gyomrom, ha hozzámér... A testem minden porcikája beleremegett a helyzet intenzitásába. A gerincem mentén tűz szalad végig. Soha nem tapasztaltam még olyan erős vágyat, mint amilyet akkor Ő keltett bennem. És Arthur minden rezdülésemből tudta, hogy pontosan mire van szükségem. 

A levegő vibrált, tapintani lehetett a feszültséget, de minden szent percét élveztem.

Kezei a vékony trikóm alá csúsztak, megtalálták a melltartóm pántját és egy kattanással kicsatolta azt. Ujjai nyomán égető érzés szaladt végig a bőrömön. Lehámoztam róla a világoskék pólóját, majd engem is megszabadított a felsőtestemet takaró ruhadaraboktól. A percek elteltével már egyre kevesebb anyag fedte a felhevült bőrünket.

Amint a fehér csipkés bugyim is a padlószőnyegen landolt, újból az ajkaimat vette célba, majd nem sokára megéreztem magamban a legnemesebb testrészét. Nekem megfelelő tempót diktált, az egész egyszerűen túl tökéletes volt. A szívem a torkomban dobogott, mindketten zihálva kapkodtuk a levegőt. Szőke haja izzadtan tapadt a homlokára, szemei pedig másabban ragyogtak, mint máskor. Másabban, vagyis sötétebben, még zöldesebben és vágytól csillogtak. Olyan vágytól, amit csak én tudtam kielégíteni. 

- Szeretlek, Mia Principessa! - mormogta a fülembe, majd egy intenzívebb mozdulatát követően kisebb sikoly szakadt ki belőlem. - Nagyon szeretlek. 

- Én is szeretlek... Arthur. Szeretlek. Mindennél jobban. - válaszoltam és ismét megízleltem a csóktól felduzzadt ajkait.

Azon az estén újra és újra egymásé lettünk, szerelmes szavakat suttogott a fülembe. Úgy nézett rám, mintha csak én léteznék számára ezen az egész elcseszett világon. 

A szívem túlcsordult a fiú mozdulataitól és érintéseitől. 

Jó idő elteltével Arthur meztelen mellkasán pihentettem a fejem. Hallgattam a szíve ütemes dobogását, éreztem a mellkasának egyenletes emelkedését. Testének melegét éreztem magam körül mindenhol, ahogy egymásba gabalyodva feküdtünk a hatalmas franciaágyon.

Mielőtt lehunyta a szemeit újból azt mondta: szeretlek."

2023.12.01.

A Nap ragyogó sugarai melegen simogatták az arcbőrömet. Óvatosan nyitottam ki a szemeimet, félve a hirtelen fényártól. Az ágy mellettem már üres volt, így a szekrényhez lépve kikaptam egy kapucnis melegítőfelsőt Arthur cuccai közül és a konyhába indultam, ahonnan kávéillat és halk, de annál hamisabb dallam szűrődött a folyosó irányába. Arthur állt a fehér konyhapult mellett és egy ismerős zenét dúdolta, fülében fehér fülhallgatóival, így észre sem vette a jelenlétemet. A L'italiano dallamát véltem felismerni a magánkoncertjében. Hátulról közelítettem meg a fiút, és szorosan átölelve bújtam hozzá. Érintésemre összerezzent, majd megfordult karjaim közt.

- Jó reggelt, Arthur!

- Neked is, Principessa! - lehelt finom csókot ajkaimra, szokásához híven. Remélem, ezt a szokását megtartja, mert nem tudom, milyen lenne élni ezek nélkül. - Kérsz rántottát?

- Igen, egy keveset. - elengedtem a fiút és lábujjhegyre állva leemeltem két lapos tányért a felső szekrény második polcáról, aminek elérésével már azért akadtak gondok. 

Egymással szemben ültünk le a bárpulthoz, mindkettőnk előtt egy tányér aranyszínű rántotta volt szalonnával és zöldségekkel és egy-egy bögre gőzölgő kávé. Hálát adtam azégnek, hogy Arthur nem örökölte ugyanazt a kétbalkezességet a konyhában, amivel Charles-t megáldották Odafentről.

A számhoz emeltem az első falat rántottát, amikor felfordult a gyomrom és kiejtettem a villát a kezemből. 

- Ari, minden oké? - bólintottam, de kettős érzések kavarogtak bennem. Próbáltam Arthurral és magammal is elhitetni, hogy minden a legnagyobb rendben van, de eközben kisebb szédülések kerülgettek.

- Persze. Azt hiszem.

Nyeltem egy nagyot, lélegeztem mélyeket, hogy a levegő a tüdőm leghátsó csücskébe is eljuthasson, de az érzés nem tágított, sőt egyre rosszabbul éreztem magam.  Felálltam és mindent hátrahagyva a fürdőszobába siettem. Leguggoltam a wc csészéhez és próbáltam bent tartani a tegnapi vacsorát. Nyilvánvalóan sikertelenül, mert hiába vettem újabb és újabb mély levegőket, azzal a lendülettel viszontláttam a sonkás melegszendvicsemet. Arthur a hosszú hajamat összefogva simogatta a hátamat, hátha jobb lesz.

TikTok: hqnna.writer