Arina Moretti

2023.10.14.

Levettem egy rózsaszín bögrét a konyhapult feletti szekrényből, belehelyeztem egy kamilla tea filtert és a vízforralóból öntöttem rá némi vizet. A gőzölgő bögrével a kezemben indultam el a fürdőszoba irányába, ahol már egy kádnyi fürdősós kellemesen forró víz várt. A telefonomon bekapcsoltam a kedvenc komolyzenei lejátszási listámat, a köntösömet a komód mellé dobtam és egy sóhaj kíséretében ereszkedtem bele a vízbe. Jóleső forróság öntötte el minden porcikámat. Belekortyoltam a teámba, és, bár október lévén odakint nem volt hideg, mégsem tudtam volna elképzelni jobb időtöltést egy kádfürdőnél. Na jó... Talán valaki emelhette volna a fényét, de az a valaki most éppen az ingjei között válogat, hogy melyiket vegye fel a születésnapi családi vacsorára. Az a valaki, akinek már nem látszanak meg a hegek a sem testén, sem az arcán. Azok a hegek, amiket az exem okozott neki. Az az ember okozott fájdalmat neki, aki hála az égnek már évek óta nem az életem része. Lehunytam a szemeimet és megjelentek előttem annak a vasárnap estének az egyre frusztrálóbb emlékképei. Ahogy az a féreg egy sötét helyiségen keresztül a sikátorba rángatott. Az, ahogyan Arthur Roberttel a nyomában megjelent, és az aszfaltos úton fekve verték egymást. Az azt követő hétfő reggeli megbeszélés a hotel szobában. Arthur sebeinek látványa... Talán az egészben az volt a legborzasztóbb. Látni azt, ahogy az általad legutáltabb ember okozta sérülések beterítik a szerelmed testét és teljesen tehetetlen vagy...  Az este emlékétől a hideg futkos a hátamon azóta is. 

Nem sokkal az után, hogy eljárást indíttattunk Fabio ellen, Arthur a tudtom nélkül beperelte. Először rendesen kiakadtam, amiért a hátam mögött szervezkedett és ágálltam ellene, mert nem akartam még nagyobb balhét, éppen elég volt, amikor a szüleink megtudták, mi történt. Nem éreztem szükségét annak, hogy a közeli barátainkon és a családunkon kívül Monacoban is megtudják, akármennyi szenvedést is okozott nekem/nekünk Fabio. A pereskedésnek három napja lett vége, aminek elképesztően örültem, mivel nem igazán szerettem bejárni a bíróságra. Charles kerített nekünk egy olyan ügyvédet, aki - bár meglehetősen borsos áron -, de megnyerte a pert és kiharcolt Fabiotól egy jókora összegnyi kártérítést, valamint a bíró tíz évnyi szabadságvesztésre ítélte. Ha valaki négy évvel ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy egyszer eljön az a nap, amikor nem kell aggódnom amiatt a féreg miatt, simán körberöhögöm. 

Az ágyam előtt állva bújtam bele a kikészített ruháimba. Egy fehér, egyenes szárú szövetnadrágba és egy fekete ujjatlan felsőbe. Végszóra készültem el, ugyanis az ablakon kinézve látta, amint a már jól ismert Alfa Romeo begördül a tömbház elé és nyílik a bal első ajtaja. A vállamra terítettem egy lazább kötésű fekete-fehér csíkos pulóvert és az előszobába menve vettem fel a fehér elegáns sportcipőmet. Kiléptem a bejárati ajtón, bezártam azt és elindultam lefelé a lépcsőn, ahol szembe találtam magam a fehér inget viselő, szőke hajú monacoival. 

- Principessa... - köszöntött a kedvenc becenevemmel. 

- Szai, Arthur. - viszonoztam és  lágyan az ajkaira tapadtam. 

- Hiányoztál. - motyogta, amikor egy pillanatra elváltunk egymástól.

- Te is nekem. - mosolyogtam és mélyen letüdőztem a fűszeres illatát, amely oly érzéseket kelt bennem minden alkalommal, miről nem is tudtam, hogy léteznek. 

Az étterembe belépve a pincér köszöntött minket, majd egy külön terembe vezetett, ahol a hatalmas asztalnál Mrs. Leclerc-en, Lorenzon és Camille-on kívül hatan foglaltak helyet: két férfi, két nő és egy a hetvenes éveiben járó pár. A sok idegen láttán egy kisebb pánik fogott el, de Arthur az összekulcsolt kezeinken enyhét szorítva biztosított róla, hogy minden rendben lesz.

- Megjöttünk! - jelentette be Arthur, mintha nem tűnt volna fel a társaságnak. - Kedves mindenki, bemutatom nektek a barátnőmet, Arina Morettit. Ari, ők a nagyszüleim, Ana és Philipp Laurent. Ők pedig Philippe, Christine, Tom és Mélanie Bianchi. - a vezetéknevük említésére egyből Arthur rémálma jutott eszembe. 

- Örülök, hogy megismerhetem Önöket. 

- Charles és Luisa? - kérdezte a barátom, ugyanis két fővel kevesebben voltunk.

- Luisának késett a vonata, de hamarosan itt lesznek ők is. 

Leültünk Lorenzoék mellé, majd néhány perccel később a két hiányzó tag is csatlakozott a társasághoz. Charles a másik Arthur melletti székre telepedett le, így a képeken egymás oldalán mosolygott a kamerába a két fivér. Az egész étkezés nagyon jó hangulatban telt, a Bianchi testvérek pedig elképesztően nyitottak voltak a beszélgetés során. A pincérek kihozták a megrendelt vacsoráinkat, majd amikor mindenki végzett a főfogással, lepakolták az asztalról a felesleges tányérokat, lekapcsolták a lámpákat és kihoztak két közepes méretű tortát. Az egyiken 26-os, a másikon 23-as számgyertyák pislákoltak. Mindkét család tagjai énekelni kezdtek, majd felszeleteltük a tortákat. 

Fél kilenc körül hagytuk el az éttermet. Mindenki hazafelé vette az irányt, kivéve a három Leclerc fivért és minket, a barátnőiket, ugyanis mi a kikötőbe mentünk, hogy a barátaikkal is ünnepelhessünk. A kocsiból kiszállva már ismerős volt a terep a stégen sétálva, hiszen Arthurral voltunk már itt párszor március óta. A pallón átlépdelve két férfi lépett ki az egyik kabinból, mint utólag megtudtam, Ricardo és Andrea, Charles egyik barátja és a személyi edzője. Az érkezésünk után nemsokkal már több, mint huszan voltunk a jacht fedélzetén. Feltűnt néhány F1-es pilóta is, de a jelenlévők nagy részét nem ismertem. A hangszórókból zene szólt, egy számomra ismeretlen srác sörös üvegeket osztogatott. Nagyjából fél órával lésőbb juthattam el arra a pontra, amikor már kezdtem egy kicsit feloldódni és nem éreztem kényelmetlenül magam az emberek között. Addig jóformán egy kanapé és az italos asztal között ingáztam.

Arthur Leclerc

Ki tudja, hányadjára is összekoccintottam az üvegemet az egyik vendéggel, most éppen Roberttel. Belekortyoltam az italomba és boldogan pásztáztam végig a tömegen, szűntelenül egyetlen egy csillogó barna szempárt keresve. Nem ellett sokáig kutatnom íriszeink szinte azonnak összekapcsolódtak. Ajkai a világ legszebb mosolyára húzódtak. Pont, mint az enyémek, csak neki ezerszer jobban áll. Gondolkodás nélkül közeledtem felé, a szemkontaktust megtartva lépkedtem a fehér kanapé karfáján ücsörgő lányhoz. Megálltam előtte, lábaimmal a két combja közé férkőztem, hogy a lehető legközelebb kerülhessek hozzá. Két ujjammal az álla alá nyúltam és így emeltem meg a fejét. 

- Gyere velem, Principessa. - hangom már-már kérlelően csengett.

- Hova?

- Képtelen vagyok tovább itt maradni úgy, hogy nem csókolhatlak meg.

- Ki mondta, hogy nem csókolhatsz meg? - kérdezte.

- Senki, de ha megcsókolnálak, az nem egy egyszerű csók lenne és nem akarok a pokolra kerülni közszemérem sértésért. - az utolsó szavamat hallva felnevetett, majd leszállt a kanapé karfájáról és a kezemet megfogva állt meg mellettem. A lépcsőn lesétálva az egyik kabinba mentünk. Így kisebb volt az esélye, hogy valaki megzavar minket. Csukódott mögöttünk az ajtó, kattant a zár. Minden zaj tompán hallatszott, beleértve a kintről behallatszódó zenét is. Ari összeérintette az ajkainkat, majd elhúzódott. Háromszor is megismételte, de harmadjára már cinkos mosoly ült ki az arcára. 

- Na ne szórakozz velem! - morogtam és ledöntöttem az ágyra. Képtelen voltam betelni a lány lényével. Úgy hatott rám mint egy kibaszott alattomos drog. Egyszer megízleled és utána képtelen vagy abbahagyni. A rabjává válsz és nem szabadulsz. 

Megszabadítottam a felsőjétől. Fokozatosan landoltak a padlón a különböző ruhadarabok, végül pedig egy szál alsónadrágban támaszkodtam a szintén csak fehérneműt viselő lány felett. A fekete csipkés szélű melltartójának pántjait lehúztam a vállán, majd az ajkaitól az arcélén keresztül a válláig csókokkal hintettem be a testét. Amint a bal felkarjához értem, a melltartó pántja feltűnt valami, ami hét hónap alatt teljesen elkerülte a figyelmem. A kiskori BCG oltása és a fakuló sebhelyek, amik harapásnyom alakban vették körbe azt. Nem tudom, hogy képes férfi ilyet művelni nővel. Nem tudom, hogy képes bármilyen ember ilyet tenni azzal, aki elvileg a barátnője. Azt viszont tudom, hogy Ari jobbat érdemel nála és én akarok lenni az, aki megadja neki. Kezdve azokkal a csókokkal, amikkel lefeledtetem vele annak a harapásnak az emlékét. Addig fogom csókolni, amíg meg nem szépül az emlékezetében az oltása körüli terület!  

...

Majdnem lemondtam róla, hogy ma is kirakjak egy részt, de végülis sokkal izgalmasabb volt megírni, ahelyett, hogy memoritert tanultam volna... Meglesz ennek a böjtje, de nem akartalak Titeket rész nélkül hagyni ezen a héten sem, bár tény, hogy sokkal egyszerűbb lett volna...

Jó olvasást!

TikTok: hqnna.writer