Arina Moretti
2023.08.07.

A spanyolországi randinkat még sok másik követte. Azóta szinte minden szabadidőmet Arthur társaságában töltöttem, már amennyi volt, ugyanis végre annyi várakozás után sikerült elhelyezkednem egy monacói marketing irodánál. És bár eddig csak kávét készítek és különböző iratokat viszek egyik irodából a másikba, mégis nagyon örülök, hogy végre találtam egy céget, ami foglalkoztat. Az meg, hogy ma délelőtt én tarthatok meg egy igen fontos prezentációt egy új ügyfélnek, még inkább rátett az örömömre egy lapáttal.

Fehér szövetnadrágomban, egy fekete ujjatlan felsőben és egy azonos színű magassarkú cipőben léptem ki a lakásom ajtaján, hogy a pár saroknyira lévő irodaházhoz sétálhassak, mivel autóm még mindig nem volt. Hiába ajánlották fel a szüleim, hogy segítenek venni egyet, mindenképpen magam akartam összegyűjteni rá a pénzt. 

A tárgyalóterembe belépve minden szem rám szegeződött. Egyből kiszúrtam az ügyfelet - aki nagyjából a bátyámmal egyidős lehetett -, másik két férfi társaságában a nagy asztal ellentétes oldalán, velem szemben foglalt helyet. A főbb dolgok megbeszélése után nekikezdtem a prezentációnak. A körmeimet már előző este tövig rágtam az izgalomtól. Egy mély levegővétel után sikerült magabiztosságot erőltetnem magamra, de a szívem végig a torkomban dobogott. Az egész bemutató alatt éreztem magamon mind az ügyfél, mind a főnökeim égető tekintetét. Az utolsó diáról is elléptetve visszaültem a helyemre és olyan szintű megkönnyebbülés áradt szét az egész testemben, hogy azt nehéz lenne szavakba önteni. 

Megcsináltam! Véghez vittem életem első tárgyalását! Ha ez a feletteseim tetszését is elnyerte, nyitva az út előttem a szamárlétra teteje felé! - Ujjongtam magamban. 

A tárgyalót elhagyva a saját kis irodámhoz indultam, amikor meghallottam a hátam mögül az ügyfelünk hangját.

- Signora Moretti! - hátrafordultam, hogy felvehessem vele a szemkontaktust. - Pont most említettem a kollégáimnak, hogy igazán meggyőző prezentációt tartott, amivel ők is teljes mértékben egyet értettek. Arra a megállapodásra jutottunk, hogy, amennyiben Önt is érdekelné, szívesen látnánk a cégünknél, mint a management részlegünk munkatársát. És ugye mondanom sem kell, hogy idővel persze több is lehetne Önből. 

- Köszönöm szépen a lehetőséget, de mindössze két hónapja dolgozom itt. Nem biztos, hogy élnék a lehetőséggel, viszont szeretném átgondolni, ha megengedik. 

- Ez csak természetes, Signora. Itt a névjegykártyám, rajta vannak az elérhetőségeim, ha úgy döntene, hogy csatlakozna hozzánk.

- Mégegyszer köszönöm, Signor Russo. 

- Feltétlenül értesítsen, akárhogyan is dönt.

- Rendben. - bólintottam és folytattam az utamat az eredeti célom felé. 

Délután háromkor az irodaház főbejáratán kilépve a lakásom felé vettem az irányt. A tévé előtt ülve megettem a tegnap ebédről maradt carbonara tésztámat, majd nekiláttam megírni a szerződéseket a tárgyaláson megbeszéltekről, amiket gyorsan el is küldtem a főnökömnek e-mailben, hogy holnap alá is tudják írni. 

A szekrényem tetejéről egy székre felállva levadásztam a bőröndömet, majd nekiláttam a mumusnak számító feladatnak, azaz hosszas gondolkodás után belehajigáltam az elkövetkezendő pár napra szükséges ruhákat az előző este megírt listáról. Amikor pedig már alig tudtam összecsukni a bőröndöt, kiszedtem a felét és újból átnéztem, miket hagytam benne. Ebből pedig valószínűleg rájöhettél, hogy sosem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé a csomagolás vagy a rendszerezés.

Arthurnak a múlt hét elején kezdődött el a "nyári szünet", nekem attól még ugyanúgy be kell járnom reggel kilencre a munkahelyemre. Nem festene jól, ha rögtön a második hónap után szabadságot vennék ki, viszont szerencsére sikerült elcserélnem úgy a beosztásomat az egyik kolléganőmmel, hogy holnap elutazhassunk pár napra a családjainkkal Saint Tropez-be.

2023.08.08.

Az apartmanhoz megérkezve tátva maradt a szám. Egy hatalmas törtfehér ház előtt állította le Charles az autót. Arthur ült az anyós ülésen, míg mi Luisával a hátsó üléseken tespedtünk Monacótól idáig. A csomagokat kivéve a csomagtartóból egyenesen a bejárat felé lépkedtünk a térkővel kirakott hosszú járdán. A tulajdonos már a nagy barna ajtó melletti kis padon ülve várt ránk.

- Üdvözlöm Önöket, Eliott Yann vagyok. - nyújtott kezet a fiúknak, akik szintén bemutatkoztak a férfinak. - Ennyien lesznek csak?

- Nem, még további heten érkeznek, de ők csak késő délután. - mondta Arthur. Igaza volt, ugyanis a szüleimnek nyilván hosszabb az út Olaszországból, Lorenzonak pedig délelőtt be kellett mennie dolgozni, így ők is csak később csatlakoznak majd Mrs. Leclercel és Camille-lal.

- Nagyszerű. Itt vannak a kulcsok és a távirányítók felcímkézve, valamint itt van egy papír, amire felírtam a fontos telefonszámokat, ha esetleg gond adódna. Jó pihenést! - köszönt el és itt is hagyott minket.

Befoglaltuk az emeleti szobákat, amiből négy darab volt, így pont jutott mindenkinek - beleértve a bátyámékat és Lorenzoékat is - , a földszinti két hálót pedig meghagytuk a szülőknek.

Hat óra körül járhatott már, amikor a családom autója is leparkolt a ház előtt. Mrs. Leclerc-ék néhány órával korábban érkeztek meg, mint ők, így már csak rájuk vártunk. Arthur le sem tagadhatta volna, mennyire izgult a szüleimmel és a bátyámmal való találkozástól, pedig semmi oka nem volt rá. Azt leszámítva, hogy a múltkor véletlenül ő vette fel a telefonomat és amint a vonal túlsó végén a Mirco meghallotta a számára idegen hangot, jókora fejmosást adott a monacóinak. Persze rögtön kimagyaráztam magunkat, de egészen biztos vagyok benne, hogy maradandó élményt okozott Arthurnak. Az pedig, hogy azóta az ominózus telefonbeszélgetés óta "ismeretlenül" is folyamatosan oltogatnak, egyszerre bosszant és okoz örömet nekem. 

- Hello mindenki! - lépett be a bejárati ajtón Mirco, mögötte Ysabellel és a szüleimmel. - Elfo! De nagyot nőttél! - "Kezdődik!" gondoltam magamban a becenevemet maghallva. A megjegyzését pedig inkább elengedtem a fülem mellett.

- Anya, apa, Mirco, bemutatom nektek a barátomat, Arthurt.

- Arthur Leclerc. Örülök, hogy végre megismerhetem Önöket. 

- Giuseppe Moretti. - fogott kezet az édesapámmal, aki bár először próbált keménynek tűnni, de nem tudta véka alá rejteni a boldogságát, hogy végre találtam magamnak valakit. 

- Angela Moretti. Jó végre élőben látni. - vonta szoros ölelésbe anya a barátomat. - Jól sejtem, hogy te vagy az az Arthur, aki hazahozta hozzánk Arit áprilisban, ugye?

- Igen. De akkor még nem hivatkozhattam rá a barátnőmként. 

Sorban bemutatkozott egymásnak a két család. Amikor pedig apa realizálta, hogy ki is Arthur fiatalabb bátyja, teljesen elvesztettük, hiába szakadt ki egy hét erejére a motorolaj szagú műhelyből, agyban máris visszatért - Charles és Arthur társaságában. 

...

Nem lett valami eseménydús rész, de tőlem nektek, de hamarosan kicsit felpörög majd a történet. 

H. :)

TikTok: hqnna.writer