Arina Moretti
2023.05.28.

Beleszerettem. 

Csak ez az egyetlen egy szó járt a fejemben. Beleszerettem a hangjába, a kócos piszkosszőke hajába, az engem ölelő erős karjaiba, a lágy - vagy éppen szenvedélyes - csókjaiba, a kedvességébe, az őszinteségébe és a figyelmességébe. Egy szóval az egész lényébe.

Beleszerettem Arthur Leclercbe.

Ő az első ember, akiben teljesen megbíztam azok után, amiket Fabio tett velem. Ledöntötte azokat a vastag, magas és áttörhetetlennek tűnő falakat, amelyeket a védelmemre húztam fel magam köré. Az első találkozásunkkor szimpatikusnak tűnt, aztán pár hónapja olyan közel engedtem magamhoz, mint eddig senki mást. És a kezdeti barátság nem sokáig tartott, mert megtetszett nekem, ahogyan a tetőn beszélgettünk, de nem hittem volna, hogy valaha is azt érezheti, mint én. Aztán idővel megszerettem, magam sem tudom, miképpen. És lám, most a barátnője vagyok. Valami megmagyarázhatatlan dolog már az elejétől kezdve vonzott benne, de képtelen lettem volna megmondani, micsoda.

A lakásba belépve a táskámat letettem az előszobában lévő kis asztalkára, a napközben viselt ruháimat pedig ledobtam az ágyammal szemben elhelyezett fotelba, végül a szekrényem előtt állva válogattam a felakasztott ruháim között, de egyiket sem találtam megfelelőnek. Végső elkeseredésemben már Biancát kezdtem tárcsázni, aki a második csörgés után vette fel.

- Szia Ari. Mizu?

- Szia. Szükségem van a segítségedre. Sürgősen.

- Ari, minden rendben? Baj van?

- Nincs baj.

- Akkor?

- Arthur meghívott a futam utáni bulira és az ötleteim száma, hogy mit vegyek fel egyenlő a nullával. Teljesen meg vagyok lőve. Itt állok a szekrény előtt és nézek ki a fejemből, mert átnéztem az egészet és egyik sem jó. - hadartam el neki gyorsan, magamon is meglepődve, hogy ilyen problémám akadt, hiszen nem tartoztam a nagy öltözködős divatguruk közé, viszont mindig is szerettem csinosan, alkalomhoz megfelelően öltözni. 

- Max 10 perc és ottvagyok. - mondta és bontotta a hívást. A telefont magammal vittem a fürdőszobába és a szokásos, zongora-és keringődarabokból álló lejátszási listámat kapcsoltam be, így legalább sikerült relaxálnom és megszabadulnom a gondolataimtól egy rövid időre.

A fürdőbe lépve lemostam a reggel feltett sminkemet és a kellemesen hűvös zuhany alatt állva az izmaim először megfeszültek, majd amint a testem megszokta a víz hőmérsékletét, teljes egészemben ellazultam. A hideg zuhany lenyugtat és kikapcsol. Legalábbis engem.

Bianca perceken belül két vállfával a kezében lépett be a bejárati ajtón és egyenesen a hálószobába ment, ahol a ruhákat kiszedte a ruhazsákból és az ágyamra fektette azokat. A két ruha ég és föld volt egymáshoz képest. Az egyik egy bokáig érő, pezsgőszínű szatén csoda, egy magas felvágással az oldalán, míg a másik egy hátul kivágott, combközépig érő, csillogós sötétszürke - már-már majdnem fekete - darab volt hosszú, puffos ujjakkal. Az állam a padlót súrolta a barátnőm miatt, ugyanis tökéletesen eltalálta az ízlésem.

- Mondd, mégis honnan kerítettél te elő két ilyen csodát néhány perc alatt? - kérdeztem hitetlenhetve.

- Azt bízd csak rám, megvannak a forrásaim, drágám. Neked csak az a dolgod, hogy válassz egyet és közben mesélj nekem. Mi van köztetek?

- Semmi. - feleltem és elpirulva az ágyhoz fordultam, azt tettetve, mintha nagyon a két ruha közti választáson gondolkoznék.

- Ezt meséld be másnak, aki nem ismer.

- Ezt választom. - próbáltam terelni a témát, ezért emeltem magam elé vállfával együtt a szürke ruhát, ami bár teljesen kívül esett a komfortzónámon, mégis úgy éreztem, hogy ez lesz a megfelelő ma estére. - Amúgy azt hiszem, együtt vagyunk.

- Még, hogy semmi. Gratulálok nektek. Március óta végig drukkoltam nektek... - ölelt meg sikítva a legjobb barátnőm.

Bianca az érzelmi kirohanása után bekapcsolta a kedvenc ABBA lejátszási listánkat, majd elkezdte lágy hullámokba rendezni a hajamat a hajamat, amíg én feltettem egy visszafogott sminket, - ha már a ruhám a szokásoshoz képest extrém.

Fél nyolckor egy Uber kocsi állt meg a tömbház előtt és azzal egyidőben Arthurtól jött üzenetem, miszerint megérkezett. Belebújtam a napközben viselt fekete magassarkúmba és az ajtót magam után bezárva siettem a lift felé. Szinte sosem használom a liftet, de ezúttal nem volt kedvem kitörni a nyakamat a lépcsőn a cipő miatt.

A buli helyszínére lifttel mentünk fel, ugyanis Monte-Carlo egyik leghíresebb szállodájának tetőteraszán tartották. A teraszon állt egy nagyobb bárpult, körülötte székekkel, a téren elszórtan magassabb, kör alakú asztalok kaptak helyet, tető szélét pedig üvegkorlát szegélyezte. A kilátás egyenesen gyönyörű volt, a lemenő Nap sugarai sütöttek át a felhőkön, ezzel a rózsaszín árnyalataira festve azokat.

Arthurral kézenfogva sétáltunk az egyik asztal felé, ahol pár, számomra ismeretlen korunkbeli srác beszélgetett, előttük egy-egy pohárral.

- Srácok, ő itt Ari, a ba... Egy barátom. - kezdett volna bele, azonban a mondat felénél elakadt és ijedten nézett rám, mire csak bólintottam és az asztal alatt bátorítóan megszorítottam a kezét, jelezve, hogy felőlem elmondhatja nekik, hiába nem szóltunk a családjának. - Vagyis, a barátnőm. Ari, ők pedig a barátaim, Oscar és Oliver.

- Nem vagy semmi Leclerc. - nevetett fel a jobb oldalon álló. - Oscar Piastri vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.

- Arina Moretti.

- Oliver Bearman, de mindenki Ollie-nak hív. Szóval te vagy az a lány, aki szépen elcsavarta Arthur fejét és akiről két hónapja megállás nélkül áradozik nekem. Mindent értek. 

- Arina Moretti. - mutatkoztam be készségesen mind a két barna hajú pilótának. Időközben megjelent az asztal mellett egy öltönyös pincér, kezében egy tálcányi pezsgővel. Mindannyian kezünkbe vettünk egyet.

- Ránk és a mai versenyre. - mondta Arthur és összekoccintottuk a kristálypoharakat.

- Megkeresem a mosdót, mindjárt visszajövök. - súgtam oda Arthurnak lábujjhegyre állva, majd egy idősebb pincérnőt megkérdezve mentem a mellékhelységig, ahova benyitva Luisát pillantottam meg két másik lány társaságában. Az olasz lánnyal egy öleléssel üdvözöltük egymást, valamint még az ismeretleneknek bemutatkoztam - az este folyamán már sokadjára -,  és mentem tovább arra, amerre eredetileg indultam.

A helységből kilépve egyből kiszúrtam Oliverék asztalát, azonban Arthur már nem volt ott. Végigpásztáztam a területet és már éppen feladtam volna, mikor észrevettem egy eldugottabb sarokban, néhány ember és a fiatalabbik bátyja, Charles gyűrűjében. Kényelmes tempóban, mégis céltudatosan lépkedtem közelebb s közelebb a barátom felé és eközben tüzetesen végigmértem az egész alakját. Tetőtől. Talpig. - Fekete kerek keretes napszemüvegét a feje tetejére tolta, szintén fekete szövetnadrágjában és fehér ingjében, - aminek az ujjait a könyökéig feltűrte és a felső pár gombot kigombolva hagyta - elegáns, mégis lezser összhatást keltett bennem a fehér sportcipőjével. 

Amint odaértem hozzá, tenyerét - a többiek számára alig láthatóan - a derekamra csúsztatta és úgy húzott közelebb magához. Az testem akárcsak délelőtt, ismét bizseregni kezdett. a Kislábujjamtól a fejem tetejéig. Mindennél jobban imádtam ezt az érzést. Vagyis azt hittem, de rájöttem, hogy nincs annál felemelőbb érzés, amikor a csókjaival kényeztet. 

- Szeretnél táncolni? - kérdezte a fülembe suttogva. Beszéd közben puha ajkai a fülcimpámat súrolták, mire egy halk, alig észrevehető sóhaj szaladt ki a számon. Az elmém valahol teljesen máshol járt, beszédképtelenné váltam egyetlen kérdésétől és csak egy bólintásra futotta. - Ezt igennek veszem. - mosolygott önelégülten és a többiektől elnézést kérve, az ujjainkat összefűzve húzott a táncparkett irányába. 

Arthur

Az ujjainkat összekulcsolva vezettem magam mögött a barátnőmet a táncoló párokból álló tömeg felé. 

Vékony karjait a nyakam köré fonva ringatóztunk a zene dallamára. A derekánál fogva közelebb préseltem magamhoz, kettőnk közé egy papírlap sem fért volna be. Mivel jó' másfél fejjel tornyosultam fölé, lepillantottam rá, és a tekintetem szinte azonnal megtalálta az Ő mogyoróbarna íriszeit. Hatalmas szempilláit megrebegtetve nézett fel rám. Egész este kettősség jellemezte az alakját. Egyszerre volt törékeny - akár egy szál tulipán - és őrjítően szexi abban a rövid ruhában. A csupasz hátát megérintve  libabőr futott végig az egész testemen és a szívem egy teljes gőzzel száguldó vonatot megszégyenítő gyorsasággal kezdett verni. Egyetlen egy szót mantráztam magamban azóta, hogy megláttam kilépni az emeletes ház ajtaján. Önkontroll. - Ez kellett ahhoz, hogy ne kezdjem el mindenki szeme láttára csókokkal beborítani a lány egész testét. Helyesbítek - nem mindenki szeme láttára, mert Ő az enyém. Az én barátnőm. Csak is az enyém, szóval csak nekem jár az a megtiszteltetés, hogy egyszer majd végigcsókoljam minden porcikáját. 

- Gyönyörű vagy, mint mindig, Principessa. - mondtam még mindig a szemébe nézve és úgy éreztem magam, mint egy kicseszett romantikus film főszereplője, de ez nem igazán tudott érdekelni, mert minden egyes elhangzott szavamat komolyan gondoltam. 

Komolyan gondoltam, akárcsak ezt a kapcsolatosdit Arival. Még nem tudom mi sül ki ebből az egészből - hiszen még csak ma vált a barátnőmmé -, de én lennék a világon a legboldogabb, ha ez működne köztünk. Anya szavaival élve "Jó ránk nézni." vagy "Csak úgy izzik köztünk a levegő." Mondjuk az utóbbit valamennyire én is érzem. Érzem ahányszor csak a közelemben van, hát még amikor a bőrünk összeér. Ma a verseny után jöttem rá, hogy mennyit is jelent nekem Arina. Az, hogy mellettem állt és kitartott mellettem, amikor rossz passzban voltam, rádöbbentett valamire. Arra, hogy szükségem van rá. Arra, hogy abban az egy hónapban mennyire szomjas voltam. Mert egyenesen szomjaztam a csókjaira. Nap, mint nap. Arra, hogy a puha ajkai az enyémeket ízlelgessék az idők végezetéig. Azt akartam, hogy mindig mellettem legyen, éppen ezért jutottam el idáig.

- Tedd szabaddá magadat szerda délutántól hétfő délelőttig, kérlek. Barcelonába megyünk.

TikTok: hqnna.writer