9.
Miután mindegyikünk beleegyezett Ricsi, aki kiharcolta magának, hogy ő kezdhessen megpörgette az üveget. A flakon Luna előtt állt meg.
- Na, Lulu felelsz vagy mersz?
- Corteztől se szeretem a Lulut. - felelte Luna szemforgatás kíséretében.
Végül csak vállat vont, majd látszólag elgondolkodott, és felelés mellett döntött.
- Jóvan' Lulu - válaszolta a raszta hanyagul. - Akkor mond el, hogy lettél Luna?
Na és itt indultak be a találgatások.
- Szerintem egy szigeten történt, pl. Hawai és az ott élő törzsek választották.- tippelte Zsolti.
Az említett lány felnevetett a feltételezéstől, majd testvérére pillantott.
- Hogy is volt Ádi? - kérdezett vissza jókedvvel a hangjában.
- Mi ez a becenév? - vonta fel egyik szemöldökét. - Tudod én se szeretek mindent. Ahogy te a Lulut. - magyarázta.
- Jó bocsi. - mosolygott.
- Na, no para. - legyintett. - Van két latin-amerikai haverunk, ők adták a Cortezt és Lunát, hogy ne lógjunk ki.
- Valahogy így. - helyeselt Luna. - Bár az elején Alba-t akarták adni, de az nem tetszett. Így ránéztek a naptárra és mivel hétfő volt, ami spanyolul Lunes. Ebből lett a Luna. - tette hozzá.
- Ezt kissé, máshogy képzeltem el. - jegyezte meg Kinga.
- Igen hol marad a sziget? - érdeklődött szórakozottan Vilma.
- Inkább játsszunk. - röhögött Luna majd az üveget megpörgette.
Dave előtt állt meg, akinek szemei felcsillantak, hogy középpontba lesz.
- Felelsz vagy mersz?
- Merek. - ejtett egy magabiztos mosolyt.
Fekete hajú lány ördögien elvigyorodott.
- 2 napig nem posztolhatsz semmit.- hozta meg az ítéletet. - Benne vagy?
Dave arcáról leolvadt a magabiztosság . Hát biztos nem bírná ki. Mióta itt vagyok csak tesin láttam, elektronika mentesen.
- Inkább iszok. - döntötte el.
- Induljon be a buli. - tapsikolt Zsolti.
Ricsi segítőkészen felállt és töltött egy pohár alkoholt a kütyü mániásnak, amit átnyújtott neki. Dave egy grimasz kíséretében elfogadta majd erőt vett magán és legyűrte.
- Fuh ez rossz volt! - adta vissza poharat Ricsinek.
- Ne legyél már gyenge. - szidta meg Viki gúnnyal a hangjába
Egy káromkodást elfojtottam a punk felé,hiszen nem bírhatja a piát mindenki úgy mint ő. Szerencsére senki se figyelt rám.Közben Ricsi visszaült és folytattuk a játékot. A következő kiválasztott Zsolti lett.Szemeiben tűz égett fel a lelkesedéstől.
- Felelsz vagy mersz?- kérdezte Dave a haverjától.
- Merek ez nem kérdés!
- Ültesd bele az öledbe Vilmát. - vigyorodott el ördögien.
Zsolti válasza az volt, hogy kitöltött magának egy pohár italt amit elfogyasztott majd visszaült helyére.
Vilma pedig fejbe csapta Dave-t, aki fájdalmasan fel jajgatott.
- Engem mégegyszer ne keverj bele hülyeségeidbe! - szögezte le.
- Igenis. - bólogatott szófogadóan, miközben szalutált egyet.
Vilma helyeslően elmosolyodott.
Ezúttal Zsolti pörgette meg az üveget, és most Cortezre került a sor. Az izomagy pedig feltette neki a bűvös kérdést.
- Merek. - rántott vállat, mint akit nem nagyon érdekelte mit választ.
- Hát legyen már murisabb. - határozta el magát hangosan bolond osztálytársam. - Kapd le Renit. - szabta ki kérését.
- Látom kell egy pofon. - jegyeztem meg Zsoltinak.
A fiú nem volt teljesen józan már harmadik italát fogyasztotta. Gondolom elhatározta, hogy ma be fog piálni mindenképpen.
- Adjak neki? - ajánlotta fel Vilma.
- Előbb én.-szólt közbe Kinga.
- Barátnőm van. - emlékeztette Cortez a haverját.
- És? - vihogta Zsolti.
Ennek eredménye az lett, hogy fejbe csapta őt a punk ribanc.
- Au. - simogatta annak helyét bolond osztálytársam.
- Látom te is kaptál. - jegyezte meg Dave mosolyogva.
- Kaphattok még. - röhögött Viki.
****
Nem sok ilyen játékba volt részem,de én jól szórakoztam.
Már két órája ment, és talán egyre durvább merések lettek. Így fogyott már szinte el három üveg whisky. Zsolti már alig volt magánál, vele kiabált Kinga, aki szintén ivott. Először nem tervezett, de keresztül húzták a számításait. Viki, Cortez ölében ült nem zavartatta magát.Vilma és Dave hülyéskedtek,és Ricsi pedig velem dumált. Luna meg már bealudt pár perce. Szó sem volt unalomról,hanem nem nagyon bírta az alkoholt,amit már mindenki fogyasztott.
- Hívd fel Virágot, és mond neki kezdjétek újra. - kérte Zsolti - Vagy iszol egyet. - tette hozzá.
- Nem vagyok beszari. - vette elő telefonját a raszta.
Gondolom az alkohol megadta a bátorságot.De ugyan akkor ismerve az előzményeket nem támogattam. Ráadásul a barátnőm érzéseivel ne játszanak.
- Ez nem a legjobb ötlet. - szóltam közbe.
Hiába voltam már kissé beccsientve, de annyira azért képbe voltam még, hogy emlékeztem mi történt a páros között.
- Jaj Ren nyugi már. - intett le Ricsi, majd tárcsázni kezdte barátnőm.
- Bazd te is tudod mi történt a kettő között, ami egy éve sincs . - szidta meg Vilma, Zsoltit.
Az említett nem figyelt rá, hanem kíváncsian nézte Ricsit. Érdekelte a beszélgetés tartalma.
- Huh ez csúnya lesz. - jegyezte meg Dave.
- Na nem mondod? - gúnyolódott Kinga.
Szólásra nyitottam számat, de Virág felvette Ricsi hívását. Elhalkultunk mindnyájan és csak hallgatóztunk.
- Ricsi? - hallottam meg barátnőm hangját.
- Mivan emo? - kérdezte a raszta.
- Miért hívtál? - értetlenkedett Virág.
- Újra akarom kezdeni. - tért a lényegre.
Szívem szerint leszidtam volna Ricsit, de féken kellett tartanom magam. Márcsak azért is, mert pontosan nem tudtam mi történt közöttük.
- Te részeg vagy. - mondta majd lenyomta a telefont Virág.
- Én megpróbáltam. - röhögött kínjában Ricsi.
Ajkamba kellett erősen harapnom, hogy ne osszam ki, de úgy voltam ha bármi ilyen történik újra, itt kő kövön nem marad. Nehezteltem rá, barátnőm miatt, de nem szólhattam bele kettejük dolgába. Amúgyis ettől független jófejnek ismertem meg a rasztát.
Viki csak vihogott,mivel eléggé sok volt már benne.
- Leszállnál rólam? - nézett Cortez barátnőjére, mint aki megunta, hogy rajta csüngenek.
- Azt gondolod, hogy nem vettem észre Renátát bámulod? - tette szóvá Viki ideges arckifejezéssel.
Mindnyájan rájuk néztünk. A punk pedig,gyilkos pillantásával jutalmazott engem.
- Hagyd ki a hülyeségedből Renit! - szólt rá Cortez. - Inkább menj innen.
- Végre megjött eszed. - tapsikolt Kinga.
Viki bemutatott a fiúnak, hosszú káromkodás, és ajtó csapódás kíséretében elhúzott.
- Nekem is megjött az eszem. - jelentette ki magabiztosan Zsolti, majd le kapta Vilmát.
Nem sokáig tartott csókuk, mert elváltak a másiktól hamar. Vilma és Zsolti mosolyogva nézték egymást. Aztán egy pillanat múlva a lány megpofozta a fiút.
- A csók jó volt,de ezt azért megérdemlted. - lihegett Vilma.
Zsolti döbbenten símitott végig arcán.
- Ezt is megéltük. - mosolygott Dave.
- Sok volt a mai. - nyújtozott Luna, aki felkelt közben . - Miről maradtam le? - nézett körbe.
- Semmiről. - legyintett Cortez.- Menjünk haza inkább.
- Megyek alukálni. - állt fel Zsolti.
- Bunkó. Ilyenkor megillik kérdezni haza kísérhetsz e. Mondjuk mindegy. - hagyta annyiba Vilma.
Majd elköszönt, és távozott, akit Dave követett . Zsolti pedig nem nagyon foglalkozott a helyzettel kidőlt a sok piától.
- Idióta. - nézett Kinga a fiúra szemforgatva. - Na jól van megyek. - állt fel.- Sziasztok.- köszönt el majd elment.
- Elkísérhetlek? - nézett Ricsi rám.
- Felőlem. - rántottam meg vállam hanyagul.
Már nem volt kitől elköszönni, hiszen Zsolti tartózkodott már csak bent,aki igazak álmát aludta éppen. Alvó fiúra pillantva elmosolyodtam. Majd Ricsire néztem, hogy mehetünk. Kinyitotta előttem ajtót, majd távoztunk. Mélyet szippantottam a friss levegőből ami józanilag hatott rám.
-Ren megfoghatom a kezed? - támadott le kérésével Ricsi.
-Nem vagy magadnál, azért kérdezed. - tettem szóvá, és közben elindultunk Zsoltiék házától.
Fáradtságot éreztem,ezért is örültem annak, hogy egyikünk se erőlteti a beszélgetést. Ezért csendesen mentünk a másik a mellett. Így telt el a 15 perces út.
-Köszönöm. - mondtam a házunk előtt, Ricsi felé fordulva.
A fiú vállat rántott, miszerint semmiség.
-Akkor szia. - indultam volna befelé de elkapta kezem.
Kérdőn tekintettel ránéztem.
-Nem kapok jutalmat? - szemeiből csillogást tudtam kivenni, amit gondolom a pia okozott.
-Mire gondolsz? - vontam fel szemöldököm kérdőn.
Nem szólt semmit, csak közelített hozzám, én hülye, pedig nem vágtam le mit akart. Már csak akkor eszméltem fel amikor ajka a számhoz ért. Nem időztem sokat, hiszen ő a legjobb barátnőm exe. Ellöktem magamtól ő pedig hajába túrt kínjában.
-B-bocs. - dadogott. - Csak a pillanat, és amúgy is jó csaj vagy. - magyarázta.
A szavait csak alkoholra fogtam. Nekünk, ezt részegen se szabad.
-Legjobb barátnőm exe vagy. - emlékeztettem. - Tabu nekünk.
-De ő a múlt! - emelte fel kissé hangját. - Őszintén.. Bejövök neked?
-Helyes vagy. - mondtam. - De még mindig fennáll az előbbi amit mondtam,ráadásul részeg vagy.
Abba már bele se avattam, hogy nekem Cortez jön be. Akinek barátnője van..
Ricsi megrázta a fejét, majd szó nélkül elment. Néztem egy darabig, ahogy sétál majd mikor már nem láttam beléptem a házba.
Csendesen csuktam be magam után az ajtót.
Cipőm levettem, és a kabátom is. Papucsomba belebújtam majd a konyhába ballagtam, ahol égett a villany.
Ákos ült az asztalnál. Ajkaimon gúnyos mosoly terült szét.
-Na kiszórakoztad magad? - gúnyolódtam.
-Jaj maradj már. - intett le. - Az én ügyem.
-Meddig akarsz másokkal játszani? - kértem számon. - Jöhetne már egy kis komolyság. Lehet egy ribanc, de neki is vannak érzései, feltehető, hogy többet képzelt bele. Nem először vagyunk így, hogy ezt csinálod. Vajon, hogy érzi ő magát? - próbáltam magyarázni testvéremnek.
-Nekem nem jelentett semmit . - mondta.
-Pont, ezért nem kellett volna játszanod.-hagytam ott ezzel a végszóval.
Nem szólt utánam amit díjaztam.
Esti rutinom elvégeztem ami egy fürdésből, fogmosásból, és pizsamára öltözésből állt. Fáradtságom miatt sietős volt, és nem akartam Ákossal találkozni. Szerencsére nem is jött össze. De ezután jött egy másik helyzet, mikor már a szobámba ránéztem telefonomra. Cortez írt.
Mikor megnyitottam üzenetét, és elolvastam számat eltátottam döbbenetembe.
A New York Times egyik cikke volt, amibe rólam írtak, és benne volt 1 hetes féltve őrzött titkom. A lényege az volt, hogy a híres francia énekesnő, Magyarországon tartozkódik feltehetőleg eltűnése óta.
Antai- Kelemen Cortez :Reni ez mi?
Nyeltem egyet. Most mit mondjak? Nem hazudhatok.
_______________________________________
Ha elírást találtok, ami elkerülte figyelmem, légyszi jelezzétek! Már nem sokat kell javítani.
Bye❤️
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top