8.
Mai napot magányosnak gondoltam Virágék nélkül, de ezt Cortezék meghiúsították, ugyanis odahívtak magukhoz szünetekben, bevontak beszélgetéseikbe, ami igen jól esett.
Meglepetésemre Kinga is kereste társaságomat aki, most Edinát szidta nekem. Jelenleg ez a jelenet játszódott le.
- Dina egy könnyűvérű ribi. - bólogattam Kingának igazat adva.
Közben kisétáltunk a suliból le a lépcsőre, ahol már Ricsiék álltak.
- Ren jössz?
- Aha. De jöhet Kinga is? - kérdeztem.
- Renáta lennének fontosabb programjaim, de mivel rendes vagyok megyek. - egyezett bele Kinga a maga stílusában.
A többiek legyintettek egyet, majd elindultunk Zsoltiék háza felé. Pontosabban Cortez, Ricsi, Dave, Luna, Vilma, Kinga és nem utolsó sorban Zsolti meg én. Beszélgettünk és elhülyültük az időt amíg oda nem értünk. Egy nagy kertes ház előtt álltunk meg, amellett volt az a bizonyos híres garázs.
Többiek lazán bementek, míg én lassan követtem őket. Amin először megakadt a szemem, az a helyiség sarkába volt látható, egy dob volt és nem messze mellette két gitár és egy mikrofon.
Sokáig legeltethettem a szemeimet rajtuk, mert már Ricsi szólt .
- Szeretnél játszani rajtuk Ren?- fél szemöldökét érdeklődően felvonta.
- Öh. - dadogtam zavaromban hirtelen. - Legyen. - egyeztem bele.
Csak nem sülhet ki belőle semmi olyan. Azaz ezzel csak próbáltam nyugtatni magam.
- Oké. - izgatottan össze csapta tenyereit .- Melyiken tudsz játszani?
Ekkor egy pillanatra elgondolkodtam, hogy melyik lenne célszerűbb választás, végül mikrofon mellett voksoltam. Döntésem azzal jeleztem, hogy a hangszer elé álltam.
- Renáta ugye nem lesz fülkárosodásunk?- piszkált Kinga.
Apró mosoly terült szét ajkaimon feltételezése miatt. Franciaországban a többségnek tetszett a hangom, így nem gondolnám rémesnek. Persze, ezt neki nem kell tudnia.
- Csak nem. - ráztam meg a fejem mosolyogva.
- Oké Cortez állj a gitár mellé. - nézett haverjára Ricsi.
Az említett felállt helyéről majd teljesítette amit a raszta kért tőle.
Ricsi mindenkit eligazított. Zsoltit dobok mögé küldte, saját maga pedig basszus gitárhoz lépett.
- Jalapeno Viki nélkül? - vonta fel szemöldökét Vilma értetlenül. - Mondjuk nem mintha hiányozna a punk hercegnő. - tette hozzá.
-Nem kell mindenről tudnia. - rántotta meg vállát Ricsi nem törődően. - Akkor kezdjük egy Korn számmal. - tért át a lényegre.
- Fallingot ismerem csak. - vallottam be.
Nem éreztem cikinek, hiszen nekem a stílusom eltér a rasztáétól.
- Oké, Ren, nem vagy a barátom. - röhögött.
- Jaj már Ricsi,de genyó vagy. - mosolygott Luna.
- Viccelek na. - helyezte maga elé védekezően kezeit Ricsi. - Ha azt a egyet ismered akkor legyen. - törődött bele.
- Kezdjétek.- utalt a zenélésre Dave,akinek telefonja készen állt a videózásra.
Ez volt a végszó, mert belecsaptunk a lecsóba. Koncetrálás közben pedig fél szemmel Kingáékat néztem.Diktátor már nem tartotta fülei mellett kezét, csak hallgatta az előadást. Luna és Vilma lábaikkal doboltak a földön ami, azt jelentette élvezik. Dave pedig videózott neki arckifejezését nem láthattam telefonja miatt.
- Király volt Ren. - veregetett vállba Ricsi miután végeztünk.
- Köszi.- sziszegtem, vállamat fogva.
Nos Ricsi nem valami gyenge ember az már fix.
- Na ez nagyot fog szólni. - jelentette ki Dave, aki szerintem minden internet portálra közzétette az előbbi dalt.
Egy erős rossz érzés fogott el, miközben ránéztem Dave-ra, de reménykedni mertem , hogy nem lesz ebből semmi. Még nem állok készen arra, hogy beavassam a többieket is titkomba.
- Nem volt rossz Renáta. - dicsért meg Kinga a maga módján.
- Tényleg jó volt - bólogatott Luna vele együtt Vilma is.
- Nehogy fejébe szálljon. - nevetett ki Zsolti.
- Nekem soha. - játszottam az ártatlant.
***
Több mint egy órája már itt lógtunk a garázsban. Én jól szórakozok véleményem szerint a többiek is elvannak.
Az időt beszélgetéssel és hülyüléssel töltöttük.Jelenleg is ez van Vilma és Zsolti szócsatáin mosolyogtunk. Vajon mikor vallják be a másiknak érzelmeiket? Igazi rejtélynek tűnik, de majd csak lesz valami.
- Kezdek unatkozni. - dőlt hátra Ricsi a kanapén.
- Én is. - vallottam be.
- Zsolti túl unalmas. - sóhajtott egyet Vilma.
- Én? Max te. - szólt vissza neki az említett.
- Felelsz vagy merszezünk. - ült fel Ricsi, bedobva az ötletet.
-Idióták! Ne hagyjatok ki ebből is. - lépett be egy lány a garázsba.
Szaggatott farmert és fuck felirattal ellátott pulóvert viselt. Haja festett szőke volt rózsaszín tincsek rikítottak benne.Nekem nem valami szimpatikus embernek tűnik.. .
- Viki? - lepődött meg Luna.
- Ki lennék? - szólt vissza bunkón. - Nem szóltatok, és láttam a videót. - tette szóvá.
- Nem tanította meg anyád kiskorodba, hogy hívás nélkül nem illik megérkezni, vagy a jómodor, illem nem az erősséged punk ribanc - szólt be neki Kinga.
-Hogy mit mondtál?- háborodott frl Viki.
-Csak az igazat.- bólogatott Kinga.
-Gyere csak ide, úgy megtéplek.- csikorgatta a fogát Viki.
-Lányok nyugalom - állt fel Cortez.
- Fuh.. - morgott orra alatt. - Amúgyis kik ezek ? - mutatott felém majd Kingára.
- Ne mutogass, mert rászoksz a lopásra. - jegyezte meg Vilma, Vikinek.
- Menj a fenébe. - lett egyre mérgesebb a punk lány . - Na de kik ezek? - nézett Cortez felé.
- Annyit se érsz, hogy elmondjam a nevem. - oltotta le Kinga.
- Te meg annyit se érdemelsz, hogy vissza szóljak.
- Veszekedni se érdemes veled. - legyintett egyet barátnőm.
Vikin látszódott, hogy kezd egyre jobban bedühödni, de inkább csendben lehuppant Cortez mellé.
-Látom Cortez még mindig nem jött meg az ízlésed. - piszkálta Kinga, a fiút.
Cortez nem szingli? Mondjuk gondolhattam volna, hogy ilyen típusú lányok a zsánerei mint Viki.
- Ló. - szólt rá Zsolti. - Cica harc nélkül játsszunk.
- Tudod ki a ló? A jó édes.. - harapta el a mondat végét.
- Na Ricsi papa szét csapjon köztetek?
- Inkább kezdjük el a felelsz vagy merszet. - terelte témát Luna.
- Szerintem is. - értett egyet vele Vilma.
Lassan mindenki beleegyezett a játékba.
- Ilyenkor mit is kell? - röhögött kínjában Ricsi.
- Kell mondjuk egy üveg és körbe kell ülni, ha jól tudom. Valaki megpörgeti, és akinél megáll felteszi neki kérdést. "Felelsz vagy mersz?" - ismertettem szabályokat.
- Oké Ren. - vett elő egy üres üveget Ricsi.
Igazából nem volt nehéz dolga, hiszen eléggé kupis helyiségben vagyunk, ahol könnyű szembe találkozni üres flakonnal.
- Fel kellene dobni valamivel. - gondolkodott el Zsolti.
- Mivel? - kérdeztem közben körbe ültünk.
Viki szorosan Cortez mellé, ami miatt nem hibáztathattam. Járnak, és nem szabad a pálya a fiúnál...
- Whisky. - jutott eszébe az izomagynak.
- Inni akarsz Zsolt? 16-17 évesek vagyunk! - magyarázta Kinga.
- Haza is lehet menni nyerítés helyett.- oltotta le barátnőmet, Viki.
- Őt legalább hívták ide. - keltem Kinga védelmére.
- Hozzád meg ki szólt?- morgott orra alatt punk hercegnő.
- Na elég! - emelte fel hangját Ricsi. - Szólj rá az asszonyodra Cortez.
- Miért pont Viki a hibás? - kérdezett vissza.
- Haver.- lepődött meg reakcióján Ricsi.
Nem is kellett volna megdöbbeni végülis Viki a barátnője. Jogos, hogy kiállt érte.
- Menjünk innen? - nézett punk hercegnő barátjára.
- Nekem jó itt. - válaszolt vissza neki.
- Játsszunk már. - nyafogott Zsolti.
- Oké igaz. - helyeselt neki Ricsi,ahogy lassan többiek is.
- Na, ha nem akartok valamire válaszolni vagy egy merést megtenni, le kell húznotok egy pohár whiskyt. - ismertette szabályait Zsolti.
- Poharak meg az alkohol? - kérdeztem vissza.
Zsolti az asztal felé mutatott, ahol kilenc pohár és három üveg whiskey kapott helyett.
- Én poharam nem lesz használva, mert mindent bevállalok beteg dolgok kivételével . - határozta el Kinga.
- Majd meglátjuk ló. - mosolygott Zsolti. - Kezdhethetjük? - nézett végig társaságon.
_____________________________________
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top