Már fél órája itthon voltam, bátyámat próbáltam puhítani, ami természetesen nem teher,  hiszen Ákosról volt szó. 

- Renikém, mi baja a testvérednek? - aggódva kérdezte nagymama.

Nem csodálkoztam, hogy észrevette, Ákosnak maga a  kedve elárulta, valami bántja szívét. Bezárkózott, ő az a típusú ember aki inkább magába tartja fájdalmát, hiába kérdezi bárki. 

- Sajnálom, de én magam sem tudok többet - sóhajtottam bánatosan. 

Bár tudtam Arnold kijelentése lehetett sok Ákosnak, de nem  akartam megosztani nagymamával. Lenne rá jogom? Nem tudhattam bátyám fejében jelen pillanatban mi jár.

- Nézd Reni, bármi baj van,  nyugodtan elmondhatod, megbeszéljük. Tudom menő titkolózás, nagyok vagytok, de vállaltuk értetek a felelősséget és fontosak vagytok nekünk. Ezért ha bármi olyan van szeretnénk nektek nagyapátokkal segíteni

Őszintén jól esett törődése. 

- Köszönöm nagymama - hálás mosolyt küldtem - Anyáék nem igazán mutatták, hogy érdeklik mivan velünk.. - jutott eszembe hirtelen, amit ki is nyilvánítottam.

- Renikém, nem is tudom, hogy beszéljek róluk. Egyszerűen dühít a gondolat is, alig keresnek titeket. Nem gondoltam volna a lányomat ennyire elragadja majd a munka világa. Azért ti mégis csak a gyerekeik vagytok, páratlan kincsek. 

- Munkából jön a pénz és az érték számukra, ez ellen nem tudunk mit tenni. Sokszor nyilvánítottam már véleményt, Ákos is, nem igen törődtek ezzel, mi voltunk rosszak, ilyet mertünk feltételezni. 

Békésebb így ha rájuk hagyjuk bár akkor is bántó.

- Elhiszem kicsim - kezét vállamra helyezte - Akarod, hogy beszéljünk velük? 

- Hagyd csak! Ne fájjon fejetek miattuk. Egyébként nagyapa?

Mióta itthon voltam őt nem is láttam. 

- Nem fájna, ha értetek tudunk tenni valamit. Milán, hogy áll egészhez? - kérdezte. - Egy öreg barátjánál, talán pletykálnak valamiről.

Halkan elnevettem magam. Nagyapa pletykálna?

- Milán ebből nem sokat vesz már észre teljesen önálló, valamint ideje sincs nagyon. Munka, egyetem és lányok. Ahj hiányzik már ő is. - hajtottam le fejemet

Egy ideje már nem találkoztunk Milánnal bár nem hibáztathattam érte. Mondjuk megígérte következő szünetében próbál Magyarországra jönni, de ezt nem legkönnyebb összeegyeztetni.

- Örülök, hogy nem hallok neheztelést hangodból, és így állsz hozzá. Neki sem lehet könnyű.

- Nem olyan rég változtattam ezen... 

- És? A lényeg előrébb vagy.

-Végülis 

- Na és médiával, hogy állsz? - kérdezte hirtelen, s kíváncsiságból

Mély sóhajt vettem, nem szeretek erről beszélni, de nagymama megérdemelte válaszoljak neki. 

- Nathan, kiadta azt a  közleményt, amit említettünk azóta csillapodtak a kedélyek, bár még mindig van egy-két cikk és néhány érdeklődő pillantás felém, igyekszem nem tudomást venni ezekről. Plusz próbálkozok úgy nem témát adni nekik, bár a média kegyetlen világ

- Szép és igaz gondolat, örülök, hogy nem rémes a helyzet. Hiányzik a színpad? 

Elgondolkodtam. Mikor is énekeltem utoljára? Ja igen Zsoltiéknál.

- Sokszor eszembe jut. De túlélem. - mosolyogva legyintettem.

Igazat megmondva szerettem énekelni, úgy éreztem kiteljesedem, bár a  hozzájáruló figyelem kezdett fojtogató lenni számomra. Kapóra jött ezzel Magyarország, habár itt is megtaláltak, de mégse annyira vészes mint Franciaországban. 

- Reni - szólított fivérem 

Meglepetten felé fordultam,  kíváncsian néztem rá. Nem tűnt annak mint aki annyira oda lenne, szerintem csak egyedül létre volt szüksége. 

- Neked nem Cortezzel kéne lenned?

- Lemondtam, te fontosabb vagy. - válaszoltam őszintén

- Meg vagyok. Nem kellett volna! - csóválta fejét - Hívd fel, nem e alkalmas még neki a mai nap. - mondta halvány mosolyt ejtve

- Reni, nem is említetted. - tette szóvá közbe szólva nagymama.

- Ahj bocsi. Nem tartottam fontosnak, azt se tudom mit várjak ettől.

- Reni ne aggódj majd kialakul szépen. - nyugtatott Ákos - Hol a telefonod?

- Szerintem a szobámban lehet - gondolkodtam el 

- Akkor mondom mit csinálunk, szépen felmegyünk, felhívod és meg érdeklődöd alkalmas e még neki a mai nap.

Belementem, hiszen ma is próbálkozott Cortez. Mertem remélni tényleg nem rágódik már Ákos azon a hülyén. 

Szobámba érve ki kerestem  telefonszámát és tárcsázni kezdtem. 

Nem sok időbe telt és beleszólt. 

- Reni? Szia - hallottam meg hangját

Hangjából semmit se tudtam kivenni, ezek szerint remélhetőleg nem haragszik, hogy lemondtam. 

- Szia Cortez! Jó még a mai nap? - bátorkodva kérdeztem, reméltem, igen

- Persze. - válaszolta azonnal - Hányra menjek?

- Öhhmm.. gondolkodtam. - 4 óra az jó? Addig van még 1 óra. - pillantottam az órára

- Igen! 

- Akkor találkozunk később . - köszöntem el bénán, mire ő is aztán letettük. 

- Király! - felelte Ákos lelkesen, mikor összenéztünk. - Ha bármi lesz nyugodtan hívj! Tudom lassan 17 leszel, de akkor is a kis húgom vagy és maradsz is.

- Köszönöm bátyus. - mosolyogtam meghatottan- Akkor tényleg jobban vagy?- kérdeztem, ennél többet nem terveztem erről beszélni. 

- Igen. - legyintett. - Most foglalkozz magaddal,bár igazán nagyra értékelem, hogy ennyire foglalkozol velem. 

- Tudod, igazán hálás vagyok neked, mindent ott hagytál Kanadában, két szavam miatt.

- Nem annyi volt, de a te lelki egészséged sokkal fontosabb hogy őszinte legyek én is, jobban érzem itt magam Magyarországon, mint ott. 

Ezen el mosolyodtam.

- Örülök, hogy vannak barátaid, és megtaláltad magad.

- Nem sírok. - legyezgette hülyéskedve arcát. - Na itt hagylak, inkább készülődj! Egy jó tanács ne nyald ki magad annyira. Önmagunkat mutatni sokkal becsületesebb - felelte és az ajtóhoz lépett. 

- Milyen bölcs szavak, hirtelen valaki milyen bölcs lett - széles vigyort ejtettem felé

- Ilyen ez a felnőtt kor - nevetett fel, majd kisétált, maga után zárva az ajtót.

Vajon mit vegyek fel? Mi lenne a túlzás? 

Végül 10 perc elteltével kész káoszt éreztem magamban.

Szekrényembe temetkezve dobáltam ki a ruháimat, úgy éreztem egy ruhám sincsen, amit fel vehetnék. Pedig ez nem így volt, csak semmit se éreztem elég jónak. Kezemet csípőmre helyeztem, tanácstalanul sóhajtottam egyet. 

- Na mivan? - kopogott testvérem, majd belépett

- Nem tudom mit vegyek fel!

- Mondtam ne bonyolítsd túl! Légy önmagad! Természetes szépség vagy, nincs miért aggódnod!

- Szóval, ez a felszerelés jó amiben vagyok? - néztem végig magamon.

Egy kék farmer viseltem, melyet egy fekete kapucnis pulóverrel párosítottam. 

- Háááát... - sziszegett fel - Kabátot azért majd vegyél fel. - tette hozzá kuncogva

- Nem is te lettél volna! - nevettem el magam - Köszönöm, remélem nem vagyok rémes.

- Dehogy vagy!Legyen önbizalmad 

- Van, csak... érted, hogy mi előtt állok... Ez csak egy randi.. 

- Több srác is el akart már hívni erre a valamire, szóval túléled! - halvány mosolyt ejtett - Cortez normális szándékkal közelít feléd, ha mégsem, nos, akkor amit tőlem kap, jövő karácsonyig elteheti. Lesz pofon, mehet kórház.

Bátyám utolsó mondatán el nevettem magam, ő is velem nevetett. Ákos mindig tudta, hogyan oldja a feszültséget, amit jelen pillanatban is tett. 

- Nem is tudod, hogy mennyire hálás vagyok neked - felé pillantottam csillogó szemekkel - Köszönöm 

- Mégis mit? - értetlenül pillantott rám, ahogyan felvonta szemöldökét

- Mindent

- Ez alap. Viszont hagylak készülődni. Talán egy nap alatt készen leszel! - gúnyolódva nézett felém

- Héh. - nevettem el magam és vállon csaptam. - Csak sminket igazítok és meg fésülködöm.

- Aha, előtte meg ruhát is alig tudtál választani. 

- Na jó, hagyj! - kezeimet hátára tettem, s ki tessékeltem szobámból 

**********
Háromnegyed óra múlva Cortez mellett sétáltam. 

- Csak nem el akarsz rabolni?

Egy ideje már sétáltunk, ötletem sem volt, mégis hová megyünk.  

- Pontosan ez a célom, csak nem hagytad, hogy beteljesedjen valódi feladatom - nevetett fel halkan

Elmosolyodtam. Cortez nagyon helyes és laza, furcsálltam, hogy pont én keltettem fel érdeklődését.

- Ákos amúgy jobban van?

- Szerencsére úgy tűnt. 

Nem akartam kifejteni, szerencsére megértette.

Sétáltunk, közben beszélgettünk, szülei is szóba jöttek, akikkel nem beszélt, s Amerikában diplomaták. 

Sors társ, én se nagyon tartom sajátjaimmal  a kapcsolatot , de mindkét fél nagyszüleimmel, és bátyáimmal mondhatni jó viszonyom főleg Ákossal. 

- Most elképzeltem lenne kistestvérem. 

- Én inkább nem játszok a gondolattal se - kínjában nevette el magát - Megvagyunk Lunával ketten is. 

- Nem igen tudok ezen csodálkozni. 

- Biztos neked se könnyű. Mi igazából megvagyunk Lunával Magyarországon 

- Engem dühítenek, dehát semmit se tudok csinálni - sóhajtottam - Egyébként jön haza Milán, de régen láttam - lelkesen közöltem vele a hírt.

- Ez nagyszerű! Te, Reni, ha testvéred ott lakik Amerikában nagy valószínűséggel felsőfokon beszéli az angolt. Hogyhogy nem segít neked a nyelvben? - kérdezte kíváncsian 

Igazság szerint Milán próbálkozott már többször fejembe verni az angolt, nem igazán sikerült neki. Talán végre el kéne mennem tanfolyamra. 

- Öhhhh... - kerestem a megfelelő választ, nem tudtam mit is válaszolhatnék - Egyszerűen béna vagyok! - sóhajtottam, majd oldalra néztem 

- Dehogy vagy! 

- Mondod te, aki felsőfokon beszéli a magyart, angolt, franciát és középfokon portugált és spanyolt. 

- Ja, igen majd fejlesztenem kell őket! 

- Amúgy alig néhányan  tudnak angolul. Jacques, te és Arnold. 

- Neményitől hideg is kiráz. - halványan rázkódott meg teste, de mégis érzékelhető 

- Ezen nem is lepődöm meg - helyeslően bólintottam - Nála nagyobb ostoba nem kell, teljes mértékben egy féreg. 

Villámcsapásként jutott eszembe az, amit tett. 

- Szerinted be meri váltani az ígéretét? - aggódva pillantottam rá, hiszen féltem, mi van ha nem csak a szája nagy, tényleg megteszi amit kell? 

Cortez elgondolkodott, látszott rajta nem igazán értette mire gondolok. 

- Fel akarja jelenteni Ákost, azért, amiért megütötte, miközben ő maga provokálta ki 

Hajszál választott el attól, hogy el nevessem magam. Nem a helyzet miatt, hanem azért, mert igazán nevetségesnek tartottam indokát.

- Szerintem szimplán mondott valamit, mert sértette egóját, hogy kapott testvéredtől. Alapvetően mindenkinek joga van testi épségére, de a rendőrök ilyen szintűvel nem foglalkoznak, csak a nagyon súlyos esetekkel. 

- Én sem hiszem - jobban bele gondoltam, talán van benne valami. Éreztem zaklatott lelkem lassan le csillapodik, el kell ismernem, Cortez sikeresen megnyugtatott. 

- Itt vagyunk! - mondta és a mozi bejárata előtt találtuk magunkat

Észre se vettem úgy elment az idő.

***************

Két órával később haza felé sétáltunk, már sötét volt hiszen tél van.

Pontosabban november vége, vagyis azt jelentette nemsokára itt a karácsony. Nem is tudom mit gondoljak erről, elméletileg a szeretet ünnepe, de sokszor úgy érzem kezdi elveszíteni jelentőségét, sok ember szemében már csak az ajándékok értéke számított. Nemhogy a megbecsült együtt töltött idő.. s a szép és jó jótékonykodás. De mi az, hogy leginkább karácsonykor? Egész évben oda kéne erre jobban figyelnünk, mert nem csak akkor éheztek a rászorulók. Személy szerint én ahogy tudok mindig segítettem ez ügyben a körülöttem lévő környezetet is bátorítani szoktam.

Lassan a házunk elé értünk, ahova Cortez is elkísért.

- Köszönöm a mai délutánt - mosolyogva fordultam vele szembe -  Ahhoz képest nem voltak rózsa szirmok nagyon jól éreztem magan!

Hiába csak moziba voltunk, beszélgettünk, nekem ez mindennél többet jelentett.

- Bocsánat, hát nem sok romantikus oldalam van. - kezeit zsebébe helyezte, de egy mosoly ült arcán

- Jaj ugyan! 

Cortez úgy tűnt előtte erőt gyűjtött, mielőtt feltette volna kérdését

- Lesz következő alkalom? 

Szemeibe néztem mást nem tudtam kiolvasni, csak kíváncsiságot.

- Természetesen

Cortez meglepődött, mint aki nem számított eme válaszomra, arcán hatalmas mosolyt jelent meg

- El sem tudod hinni, milyen boldogságot okoztál nekem 

- Kérlek, ne túlozz! - kezdtem bele, oldalra pillantva - Tudod...

- Igen?

Talán nem most... Nem most van itt az ideje, hogy megkérdezzem, miért pont én? Hogy hogy én keltettem fel érdeklődését, mikor sok más lány is oda van érte, Cortez jóképű, laza, van megjelenése, bármelyik lányt megkaphatná, de ő mégis mellettem döntött. Eddig. 

- Semmi, már nem tudom mit akartam kérdezni - válaszoltam tarkómat vakarva.

- Ha eszedbe jut, akkor úgy is felteszed a kérdésedet. Akkor, aludj jól, holnap találkozunk.

- Rendben, aludj jól te is. Szia 

- Szia - mosolyodott el, majd megfordult s nem sokára elsétált szemem előtt

Nagyot sóhajtottam, de ez a sóhaj boldog volt, egy leírhatatlanul csodálatos napot tudhattam magam mögött. Azon a napon én mosolyogva léptem be a házba, s mosolyogva tértem nyugovóra. 

_____________________________________

Köszönöm szépen@IwagakureEszter🥰