14.
Másnap reggel Virág és bátyám társaságában érkeztem az iskolához. A lépcsőnél, már ott állt a szokásos csapat , de kikerültük őket Virággal, mert barátnőmnek nem akartam kellemetlenséget okozni. A bátyám pedig csatlakozott hozzájuk.
- Nem csinálhatjuk, ezt sokáig. - jegyeztem meg Virágnak, belépőkártya felmutatása közben.
- Ühüm. - helyeselt, az osztályterem felé haladva.
Az ajtón beléptünk és szemünk elé tárult Andrisék hülyéskedése, Jacques és Gábor beszélgetése, ami mosolyt csalt arcomra.Persze Cortez, Ricsi, Zsolti, Dave, Luna, Kinga és Arnold nem voltak még bent. Ez az én osztályom!
- Sziasztok! - köszöntem és helyemre sétálva lehuppantam a székre .
Andris és Robi egy fóliával megdobtak afféle "csá" stílusban. A maradék kettő pedig intett egyet.Ezen csak mosolyogni tudtam.
- Tiasztok'. - köszönt Virág, aki szintén padjánál ült.
Ugyanazt kapta mint én, ami csak jobb kedvet csinált az arcunkra. Mi így vártuk a többieket, meg a matektanárt. Nem sok időbe telt bejött az ötös majd őket követte, Kinga.
- Renáta luxus köszöni? - kötött belém.
- Bocs Kinga, és szia. - orvosoltam baját.
- Na azért. - foglalt helyet.
Közben Ricsi lepacsizott velem, Luna intett egyet, míg Dave és Zsolti is oda köszönt, de Cortez csak a helyén ülve zenét hallgatott.
- Mizu? - fordultam hátra hozzá.
Nem foglalkozott velem, csak gúnyosan végigmért.
- Most mondd el mi bajod? - értetlenkedtem, háborodottságom kimutatva.
Bosszantott már, hogy ezt csinálja és nem tudom miért. Persze tekintetek ránk vetődtek, mindenki befejezte amit csinált.
-Balhé! - örült meg neki Andris, akinek reakcióját Robi is követte.
Ennyit érzékeltem ebből, a többivel nem foglalkoztam, mert figyelmem inkább Cortezre irányult. Aki csak füléből kivette a fülest.
- Mi bajom lenne? - gúnyos mosoly még mindig rajta volt.
- Honnan tudjam? 8 napja ismerlek csak.
- Miért nem jöttél el tegnap? - és kibökte.
- Virággal voltam. - árultam el, komolyan véve Cortezt.
Hát kicsit se gyerekes indoka van, de biztos rosszul esett volna neki, ha kinevetem.Ő úgy gondolta ennyi figyelmet ad nekem a fülhallgatóját visszavette. Hát szép. Vissza fordultam, és vártuk a tanárt csendben. Legalábbis én, mert a többiek baromkodtak nagyrészben.
Nem sok időbe telt és bejött Gazdag. Az ajtót maga után csukta, és szigorú tekintetével végig mért minket.
- Csönd! - emelte fel hangját.
De persze ez senkit se hatott meg, továbbra is elvolt az osztály, mint a befőtt.
- Hívjam az igazgató helyettest? - tette fel a bűvös kérdést.
Erre persze, mindenki elhallgatott mint legutóbb mikor Kardos kérdezte. Hát ez van.
**
Matek óra, hogy is mondjam...
Gazdag kihívott 4 diákot a táblához akiknek,nem volt erősségük a matek.
Virágnak, Ricsinek letudtam súgni valamint mutogatni válaszokat , de Andrissal és Robival más volt a helyzet. Nem értettek semmit, és hülyeségeket feleltek. Én meg csak erre a fejem csóváltam, mindkettő karóval ült le.
Jelenleg szünet van és padon ülök egy könyv társaságában, plusz mellettem csücsül Virág és Neményi is. Barátnőm az utóbbival vitatkozik, arról hogy nem is hülyeség a kedvenc száma míg én csak olvasok.
- Reni szólj rá Arnoldra. - kérte Virág. - Nekem van igazam.
Erre feltekintettem könyvemből.
- Hagyjatok ki. - csóváltam meg a fejem.
- Nem fecsérelem erre én se az időm. - fejezte be Neményi és visszatért könyvéhez.
Így történt, hogy békésen olvastam Arnolddal. Virág pedig az eget bámulta nyugodtan. Éreztem, hogy e csendes percek nem sokáig tartanak , mert bátyám Zsoltival az oldalán mellém lépett.
- Ne legyél már uncsi. - vette ki a könyvet a kezemből.
Reagálni se volt időm. Szuper..
- Inkább együnk valamit. - ajánlotta fel Zsolti,aki egy puffasztott rizset majszolt.
- Betudnátok fejezni, hogy értékes időnket olvasásra használhassuk? - csukta össze könyvét Arnold.
- Te nekem ne mond meg, hogy mit csináljak! Vili? - dühös tekintettel nézett Arnoldra testvérem.
- Nem is mondom.Csak békén hagyhatnád a húgodat, valakinek értelmesnek is kell lennie, ha már te nem vagy az. - állt elé határozottan Arnold.
- Kötözködsz Neményi? - vonta fel szemöldökét Ákos.
- Fiúk. - szóltam közbe.
Azért kissé ijesztő helyzet volt látni, hogy mindjárt egymásnak ugranak. Legalábbis látszott a tesómon, hogy nem sok tartja.
- Beverem az orrod hátha szebb leszel. - mondta Ákos, velem nem törődve.
Reagálási időt se hagyva bevert egyet Arnoldnak. Nos nála nincs szimpla fenyegetés. Ijedtemben kezem a szám elé tettem.
- Zsolti!- fordultam felé segítségkérés képpen.
Azonnal ugrott a verekedő páros felé, akik a másikat sértegették közben...
Ákos állt láthatólag győzelemre.
Mindenki minket nézett, valaki videózott is, miközben Ákosék verekedtek és Zsolti próbálkozott szét választani őket. Virág még sírva is fakadt.
Szerencsére nem sokat kellett várni jött Cortez, Ricsivel, akik szét választották őket.
Egyik se volt legszebb állapotban, de főleg Arnold. Ákos túlzásba esett.. Mert könyvmoly ismerősöm orrából ömlött a vér, szemöldöke felvolt repedve, ahogy ajka is vérzett és arcán kisebb horzsolások, lila foltok helyezkedtek el. Míg Ákosnak csak szája vérzett.
- Itt meg mi frász történt? - emelte fel hangját Ricsi.
Én közben Virágot nyugtatva, hálás tekintettel jutalmaztam Ricsit, Cortezt és Zsoltit.
- Ez az állat rám vetette magát. - porolta le magát Arnold.
Mintha ruhája lenne a legnagyobb baj.. Ákos szólni akart de a nagy idegyűlt társaságon Máday vágott át.
-11/B csak a baj van veletek! - látta meg Arnoldot és Ákost.- Mégis mi történt Pósa? - nézett Ricsire szigorú tekintetével az igazgató helyettes.
- Nem tom'- rántotta meg vállát. - De valszeg ' Neményi a hibás. - tette hozzá védve Ákost.
- Ez rágalmazás. - fújtatott Arnold.
- Bencze te nyugodj meg először is. - nézett Virágra. - Neményi, Rentai menjetek Pósa és Felmayer kíséretével a gyengélkedőre, utána pedig irány az irodám. - ennek végeztével Máday otthagyott minket.
- Fasza. - morogta orra alatt Ricsi.
- Nézd a jobbik oldalát kihagyhatjuk a törit. - tette szóvá Dave.
- Ákos te normális vagy? - emelte fel hangját eddig csendben lévő Kinga.
Szigorú barátnőm próbálta megdorgálni bátyám, de az említettet nem érdekelte.
- Vilma adsz bibimre egy puszit? - közben Zsolti csesztette Vilmát.
- Menj már a fenébe . - röhögött a szőke hajú lány.
Becsengetésre társaság különvált. Zsolti, Ricsi, Ákossal mentek, míg Arnold egyedül előre sietett.
Márcsak erre eszméltem fel, hogy ketten voltunk az udvaron Cortezel
- Héh, megvagy? - mért végig.
- Aha, csak kicsit döbbent vagyok. - magam elé néztem.
Semmi se érdekelt az se, hogy neheztelt rám Cortez. Csak nem akartam itt lenni.
- Nem lógjuk el a mai napot? - hoztam fel.
Kisebb csend után, bele is egyezett Cortez.Cuccainkat hátrahagyva, feltűnés mentesen kisétáltunk az iskolából.Hülyeségnek tűnt, de jelenleg sok volt a mai nap.Aztán bele se gondoltam a következményekbe..
_______________________________________
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top