Költözés.
Ami annyit jelent, hogy...
...Újabb suli, amit utálni fogok.
...Új osztálytársak, akik majd hidegen hagynak.
...Új tanárok, akik kihívást látnak bennem.
A szokásos.
Az egyetlen jó dolog az egészben, hogy Erik is ide fog járni.
Erik a legjobb barátom. Hat éves korom óta ismerem. Nem tudom, hogy bírnám ki a sulit nélküle.
Aladár elém dobott egy zacskót. A zacskó halkan koppant a konyhaasztalon.
-Mi ez? -kérdeztem.
-Uzsonna az iskolába. -Al megvonta a vállát. -Gondoltam jó ötlet.
-Szerinted hány éves vagyok?!
-Én hétre szavazok. -Lionel barackot nyomott a fejemre. -Te mit gondolsz Rafi?
Rafael belépett a konyhába.
-Öcsi, most mi a baj? -a bátyám hangja fáradt volt.
-Semmi. -morogtam.
-Uzsit kapott a babuci. -gagyogott Lionel.
-Fogd be, Lio! -fakadtam ki.
-Szarka! -Al megfogta a vállam. -Ha nem kell, akkor nem kell. Ne vidd el.
Megint a bűntudatomra játszik. Jellemző.
-Majd Lio elviszi. -javasoltam.
-Csak szeretnéd!
-Te vagy mindig éhes.
-De te vagy a legkisebb. Neked kell a legtöbb törödés. -borzolta meg a hajam Lio.
-Ne aggódjatok! Mindkettőtök kaphat uzsit. -Rafi megragadta Lionelt és mellém húzta, majd átkarolt minket. -Mellé még egy kis puszit is!
Lioval egyszerre grimaszoltunk.
-Meg ne próbáld, Rafi! -Lio a kezével tolta el a bátyánk arcát.
-Hát nem akarsz puszikát?! -hülyült Rafi.
Felröhögtem.
-Na mi van?! -Rafi felém fordult. -Öcsi, te dupla annyit kapsz.
-Neeee! Rafiii!!!
Rafi megpróbált megpuszilni engem. Addig Lionel menekülni akart, de Rafi hátranyúlt és megragadta a grabancát.
-Nem mész te sehová!
Rafi a hóna alá szorította a fejünket.
-Fiúk, fiúk... -Rafi felsóhajtott. -Annyira nagynak képzelitek magatokat, pedig csak kis pöcsök vagytok!
-Rafi! -háborodott fel Al.
-Csak négy évvel vagy idősebb nálam! -szuszogtam Rafi szorításában.
-Nálam kettővel! -nyögte Lio. Ő is szorult helyzetben volt, hogy pontos legyek.
-Egy év is sokat számít, fiúk! -Rafi elengedett minket. -Te, menj és öltözz normális ruhába! -Lionel szakadt pólójára mutatott. -Te, rakd el a kaját, amit kaptál. -itt rám mutatott.
-Rendben. -adtuk meg magunkat Lionellel.
-Na, azért. -Rafi meglökte Lionel vállat és összeborzolta a hajam.
-Elviszlek titeket. Tíz perc múlva a kocsiban.
Felkaptam a zacskót és a táskámba süllyesztettem.
-Köszi, Al!
-Szívesen, Szarka. -Al mosolyogva kevergette a kávéját.
Felvettem a kapucnis, fekete pulcsim, aztán dobtam egy sms-t Eriknek.

Raf eldob a suliba. Ott tali.

Az ajtó kilincsért nyúltam, amikor Lio elém ugrott és feltépte az ajtót.
-Stip, stop anyós ülés! -ordítva rohant kifelé.
-Helyes! Úgyis egy vénasszonynak nézel ki! -kiáltottam utána dühösen.
Lio felmutatta a középsőujját. Érett, mondhatom.
-Csak magadat hibáztathatod, amiért megelőzött. -sétált el mellettem Rafi.
-Kösz! Most már sokkal jobb!
-Bocsi, öcsi, ha a lelkedbe tiportam, de tudod, hogy igazam van.
-Sajnos igen.
-Azt hittem megszoktad, hogy nekem mindig igazam van. -vigyorgott a bátyám.
-Csak szeretnéd.

A kocsiút átlagosan telt. Veszekedtünk, hogy mit hallgassunk az út alatt, aminek az lett a vége, hogy semmit sem hallgattunk.
Rafi megállt az új suli előtt, ahová járni fogok.
-Ó, a középsuli... -ábrándozott Lio, pedig csak tavaly végzett.
-Nekem mondod? -szállt be Rafi.
-A legfontosabb évek.
-Élvezd, amíg lehet.
-Hagyjátok már abba a színészkedést. -kinyitottam a kocsi ajtót. -Mindketten utáltátok a sulit és folyton panasz volt rátok.
-De nem annyi, mint rád! -Lio kuncogott. -Összesen nem gyűjtőttünk annyit, mint te az egy éved alatt.
-Szarka! -Rafi hangja komoly volt, ezért nem csaptam be az ajtót. -Próbálj meg normálisan viselkedni. Ez egy új suli. Új hely, új kezdet. Érted?
-Igen. -sóhajtottam.
-Ugyan! Nem lesz baj! A tizedik nehéz, de egyben a legérdekesebb év. Most döntöd el, hogy mi leszel, ha nagy leszel. -Lio rám kacsintott.
Nem viszonoztam.
-Majd igyekszem. -becsuktam az ajtót és a bejárat felé indultam.
Persze, most sem ígértem nekik semmit, de ezzel tisztában voltak. Ismertek engem.

Erik szemérmetlenül bámulta a csajt, akit azért küldtek, hogy elvezessen a tantermünkbe.
-Ahh! Ezt szeretem az új helyekben. Friss hús. -füttyentett Erik.
-Azt hittem azért szereted, mert senki sem ismer, ezért nem utasítanak vissza egyből a lányok.
-Rossz hírnevet felállítani mindig könnyebb, mint jót. És valljuk be, izgalmasabb is! -oldalba lökött. -Te márcsak tudod.
A csaj elénk libbent az igencsak rövid szoknyájában. Erik higgadtan végigmérte a lábait. Tapintatos.
-Ti vagytok az új srácok? -nyávogta. Mármost idegesített.
-Látsz másokat, akik a titkárság előtt dekolnak, órarenddel és térképpel? -megemeltem a szemöldököm. Hülye kérdésekre nem szoktam válaszolni.
-Igen. Mi vagyunk. -mosolygott Erik. Ezzel segített enyhíteni a kínos helyzeten. Na meg a csajozós mosolyával. Természetesen bevált.
-Akkor kövessetek! -a lány megindult. -Úgy tudom, hogy ti egy évvel idősebbek vagytok. Évet ismételtek?
-Persze. Imádom a tizedikes fizikát. Feltétlenül újra akartam tanulni még egyszer. Annyira ééérdekes. -a hangom csepegett a gúnytól. Erik rátaposott a lábamra.
-Kihagytunk egy évet. -helyesbített.
-Miért?
Na ez édekes lesz. Vajon melyik mesét adja be a szerencsétlen lánynak?
-Volt egy kis problémánk.
Szinte mindegyik verzió így kezdődik. Ennyiből még nem tudok rájönni.
-Milyen probléma? -a csaj a megfelelő kérdéseket teszi fel. Erik kezére játszik.
-Lopás féle.
Nem erre számítottam, bár egyáltalán nem lep meg.
-Ööö...mit loptál el?
-Egy nyakláncot. A barátnőmnek. Nem volt rá pénzem, de láttam, hogy nézz arra a nyakláncra. Csak boldoggá akartam tenni. -Erik kötelességtudóan lesütötte a szemét. Esküszöm, otthon a tükör előtt gyakorolja.
-Ó! -a csaj sebesen pislogni kezdett. Máris olvadozni kezdett. Erik behálózta.
Megforgattam a szemem. Miért van az a tanterem ilyen rohadt messze?!
Miután öt percig hallgattam a csöpögös dumájukat, végre megérkeztünk.
-Hát ez lenne... -matatott a hajával a csaj.
-Jah, kösz! -magammal húztam Eriket a terembe.
Erik integetett a csajnak.
-Legközelebb kímélj meg ettől! -suttogtam.
-Ki tudja mikor lett volna esélyem?
Bent már elkezdődött a tanítás. Remek! Nincs szarabb, mint úgy besétálni, hogy mindenki bámul.
-Á! Az új diákok. -egy rövid, vörös hajú tanárnő állt a tábla előtt. Vérvörös körmeivel és rúzsával prostinak nézett ki, aki éppen tanárnőnek öltözött be. Csak neki senki sem fizetne a szolgáltatásaiért.
A nő előkeresett egy papírt.
-Tolvaj Erik?
-Én vagyok. -vigyorgott Erik.
-És Szarka András.
-Kizárásos alapon az meg én vagyok. -biccentettem.
-Foglaljatok helyet. -a nő a leghátsó sorban lévő üres padra mutatott. Milyen gyerekek járnak ide, hogy senki sem foglalta el még? -Ideiglenesen. Holnapra úgyis meg lesz az ülésrend.
Szóval a vörös boszorkány vasmarokkal fogja a gyerekeket.
Elindultunk az új helyünk felé, mikor a vörös boszi megszólított:
-Andriskám! -a nyájas hangtól, ahogy a nevemet mondta elhánytam volna magam. -Mi az ott a csuklódon? Csak nem firka? Ez egészségtelen. Bőrrákot okozhat. Jobb lenne, ha lemosnád!
-Ha azt akarja, hogy lejöjjön a csuklómról, akkor nyúzza le a bőröm. -nyugodtan mondtam és a nő lélegzete elakadt.
-Hogy mondod?! -szedte össze magát.
Erik fulladozott a visszatartott röhögéstől.
-Tetoválás. Nem lemosható. Tudja, amit tűvel a bőrbe karcolnak. -mitattam fel a csuklom. A pulcsi ujja nem teljesen takarta a tetkóm. Egy görbe vonal felfutott a hüvelykujjaimra.
-De hiszen ez...
-Tisztességes helyen varrattam. Nem fogok megbetegedni tőle, ne aggódjon! -megtoltam Eriket, hogy a helyünkre üljünk.
-Nem így értettem.
Nem vettem tudomást a nő szavairól. Levágtam a táskám a padomra és elővettem a fülhallgatom. Bedugtam a fülembe, elindítottam a zenét és felhúztam a pulcsim kapucniát.
Kész voltam az irodalomórára.

Figyeltem a vörös boszorkányt. A zene hangosan dörömbölt a fülemben. Elképzeltem, hogy a boszi énekel. Sajnos nem magyarázott elég gyorsan hozzá.
Nem is tűnt túl rockosnak.
A boszi összehúzta a szemöldökét, az arca elborult és egyre gyorsabban és dühösebben beszélt. Ez már sokkal jobb!
Erik oldalba bökött. Kihúztam az egyik fülemből a fülhallgatot.
-Mi van?
-Téged kérdezett. -Erik huncut félmosolyra húzta a száját. -Szerintem nem tetszik neki, hogy nem figyelsz.
A tanárra néztem, jelezve; mondhatja.
-Mi jut eszedbe Francesco Petrarcáról? -a boszi összeszorította a fogát.
-Hogy kilencedikes anyag, tehát le vannak maradva a tananyaggal. -nemes egyszerűséggel válaszoltam.
-Akkor biztosan tudsz valamit mondani róla. -a tanár szeme villámokat szórt.
-Arezzo, pap, Laura, humanista, Daloskönyv, szonett. -soroltam.
-Ez így kevés. -kötekedett velem.
Te akartad, vörös boszorkány!
-Arezzoban született. Pappá szentelték. Egy mise után látta meg a későbbi múzsáját, akit Laurának nevezett el. Humanista volt, tehát művelt ember, aki felkutatta és rekonstruálta az antik szerzők műveit. Például Cicero leveleit és Catallus verseit. Legjelentősebb műve a Daloskönyv, amiben szonettek találhatók. A szonett egy műforma, amit Petrarca előszeretettel alkalmazott.
A boszi kinyitotta a száját, de nem hagytam szóhoz jutni.
-Egyik kedvelt műve a Ti szerencsés füvek, boldog virágok. -felsóhajtottam a hatás kedvéért. -,,Ti szerencsés füvek, boldog virágok, kiken tapos mélázgató madonnám, part, mely édes szavát figyelve andán, szép lábának nyomát magadba zárod..."
Az idézés után merőn a szemébe néztem. A tanár köpni-nyelni nem tudott. Pár másodperc csend után pislogott egyet és leengedte a kezét az oldala mellé. Erik megköszörülte a torkát.
-Nem éppen a kedvenc reneszánszkori íróm. -dugtam vissza a fülembe a fülest.
A szám már lement. Kár, hogy lemaradtam róla.
A tanár még mindig a kábulatból próbálta összeszedni magát; a táblához botorkált és motyogott valamit. Feltételezem, ezt: Igen, hát, igen. Jól van, most talán menjünk tovább. Khm. Igen, jól van. És így tovább.
Erik egy cetlit csúsztatott elém.

Ha nem akarod ,h rád tapadjanak a csajok, nem kéne fejből verseket idézned...

Elvigyorodtam. Gyorsan lefirkantottam a választ.

Nem szeretem, ha rám akaszkodnak, de azzal nincs bajom , ha odáig vannak értem.

Erik elolvasta a válaszom, majd felhorkantott. Zenén keresztül is hallottam, nem csoda, hogy mindenki hátranézett.
Az új osztálytársaim kétféleképpen néztek rám.
A fiúk utálattal, a csajok imádattal.
Kivéve egy lányt.
Ő csak megforgatta a szemét és nem vett rólam többé tudomást.
Lejjebb csúsztam a székemen, behunytam a szemem és hagytam, hogy leteljen az irodalomóra.

A második óra tesnevelés lett volna, ami elég nagy hülyeség, szerintem. Erikkel, természetesen egyikünknek sem volt tesi cucca -első napra kivisz magával? -így egyből a tornaterembe mentünk.
Véleményem szerint tesi tanárnak az megy el, aki szadista vagy mást nem sikerült elérnie az életben, netalán sportbuzi.
A tesi tanáron egyből látszott, hogy az elsőbe tartozik.
-Ti vagytok az új fiúk? -dörmögte.
Már válaszolni akartam valami csípőset, mert a hülye kérdésekre így reagálok, de Erik megelőzött.
-Igen.
Sajnos a nagy szám miatt sokszor kerültem bajba.
(A bátyáim szerint mindig az kever bajba...)
-Miért nem öltöztetek át? -folytatta a kihallgatást.
Megint válaszolni akartam, de Erik újból megelőzött.
-Nem tudtuk, hogy már az első napunkon lesz testnevelésóránk.
Erik legtöbbször megmentette a seggem azzal, hogy nem hagyott szóhoz jutni, nehogy megsértsek valakit, de ez általában szörnyen idegesítő volt a számomra.
-Pedig tesizni fogtok. -jelentette ki a tanár.
-Utcai ruhában nem. -még be se fejezte a tanár, mikor elkezdtem mondani. Végre megelőztem Eriket. Ő nem örült ennek, mert tudta, hogy átvettem az irányitást.
-De. -a tanár bevetette a komoly nézését. Lófaszt sem használt. A rendőrségen a titkárnő is durvábban nézett, mikor őrizetbe vettek.
-Inkább tesizem alsónadrágban, mint utcai ruhában.
Erik elkezdte az orrnyergét masszírozni. Az egész osztályom feszülten figyelte a párbeszédem a tanárral.
-Pedig, fiam, ma tesizni fogsz, így vagy úgy, de fogsz.
Ördögien elvigyorodtam. Csak pár másodpercig tartott, de így sokkal hatásosabb volt.
Lehúztam a pulcsim cipzárját, lerántottam a karjaimról és a földre dobtam.
Szinte hallottam, ahogy a lányok többségének elakad a lélegzete, ahogy meglátta az egész felkaromat befedő tetoválást -egy szarka ült egy koponyán- és a bicepszem. Bár egy évet kihagytam a suliból, nem lazsáltam.
Meglazítottam az övemet.
-Mi a fenét csinálsz? -a tanár hangja meglepően magasan csengett. Nem erre számítottam, sőt csalódtam is.
-Átöltözöm. -lehúztam a sliccem. -Pontosabban levetkőzöm.
-Azonnal hagyd abba! -ordított a tanár.
Lassan leálltam a gatya letolással. A boxerem felső része már látszott.
-Hiszen azt mondta tesizni fogok, így vagy úgy.
-De nem így gondoltam.
Lassan lejjebb toltam a gatyám.
-Csak engedelmeskedek. -tovább feszítettem a húrt. A tanár egyre kétségbesettebben zihált. Az arca vörös volt a dühtől. -Mondtam, hogy inkább tesizek alsógatyában, mint utcai ruhában. És ha muszáj tesiznem..hát legyen.
-Elég! -a tanár kikelt magából. -Az igazgatóiba. MOST!
Abbahagytam a vetkőzést.
-Miért? Mi rosszat csináltam? -adtam az ártatlant. -Hiszen én csak azt tettem, amit maga mondott.
-AZONNAL ÖLTÖZZ FEL ÉS MENJ AZ IGAZGATÓHOZ! -a tanár homlokán egy ér veszélyesen kidagadt.
-Ahogy óhajtja. Én szótfogadok. -felhúztam a sliccem.
A tanár egy orrszarvú módjára fújtatott és dobogott a lábával.
-INDÍTS!
Felkaptam a földről a pulcsim. Magamban jót vigyorogtam. Végülis a második óráig kibírtam balhé nélkül.
Kisétálva a teremből még hallottam Eriket, ahogy megkérdezi:
-Tanár úr, én tesizzek?
A tanár fájdalmas nyögését hátrahagyva léptem ki a folyosóra. Az orrszarvú becenevet adom neki, döntöttem el.

Az igazgatói iroda előtt ültem. Szemközt, a titkárságon dolgozó vén szipirtyók csúnyán néztek rám. Magukban elkönyveltek javíthatatlan bajkeverőnek. Lehet, hogy nem is álltak olyan messze az igazságtól.
-Szabad! -hallatszott bentről.
Felálltam, rávigyorogtam a szipirtyókra -amivel általános felháboródást keltettem- és bementem az igazgatóhoz.
-Foglalj helyet! -mutatott a diri az íróasztala előtti egyik székre.
Az íróasztal nagyobb volt a vártnál és koromfeketére festett csiszolt fából készült. Gondolom így akarta elérni, hogy a behívott diákok, vagy tanárok kicsinek érezzék magukat. Hát nálam nem jött be.
-Mi a neved? -a diri már évek óta kopasz lehetett, a feje szinte csillogott, látszott rajta, hogy ápolja.
-Szarka András. -válaszoltam és tovább elemeztem a dirit.
Fekete öltönyt viselt, csíkos nyakkendővel.
-Miért vagy itt? -a hangjában felsőbb rendűség csengett; biztosan sokat gyakorolta, hogy így menjen neki.
-Felküldtek.
Mit gondolt miért? Mert kedvem szottyant, hogy megnézzem az igazgatói irodát és cseverészhetnékem támadt az iskola dirjével.
-Ki küldött?
Na ez egy jó kérdés.
-Nem tudom a nevét. -csak azt a becenevet, amit én adtam neki.
-Írd le, hogy hogy néz ki. -a diri az állát dörzsölte.
-Alacsony, tömzsi, tüsi haja van, nagy hangja és heves természetű. Testnevelést tanít. -jellemeztem orrszarvút.
-Rendben. Tudom kiről van szó. -a diri a helyére igazított egy tollat az asztalán. -Miért küldött fel?
-Nem volt tesi cuccom.
-Ezért küldött fel?
-Nagyjából. -ködösítettem.
-Mi történt?
-Azt mondta muszáj tesiznem, akár van cuccom, akár nincs.
-És ez nem tetszett? -a diri előredőlt.
-Az nem tetszett, hogy utcai ruhában kellett volna tornáznom.
-Értem.
Nem hiszem, hogy megértett volna, de mi értelme lett volna veszekedni a dirivel... Ez egy olyan csata, amit nem nyerhetek meg.
-Még valami? -kérdezte a diri.
-Nem hiszem. Én szót fogadtam.
-Rendben, de muszáj bocsánatot kérned és a jövőben kerüld a bajt!
-Megpróbálom. -a bocsánatkérés borzalmas lesz és az eddigi tizenhét életévemben nem sikerült elkerülnöm a bajt.
-Leléphetsz. -nocsak, lehetséges az, hogy a diri katona volt?
-Értettem, uram. -felületesen szalutáltam.
A diri bólintott, én meg kiléptem a szobából. Ahogy átléptem a küszöböt becsöngettek.

A termünk előtt álltam. Kiszűrődött a tanár hangja. Mély és zengő volt, de nem altató, ami azért szerencsés, mert történelem tanár. Bizony, történelem óra zajlott éppen. És a tanár az osztályfőnököm is volt egyben. Mindegy, essünk túl rajta!
Benyitottam, a tanár azonnal abbahagyta a magyarázatát. Magas, hosszú hajú férfi volt.
-Á! -az arcán felragyogótt egy mosoly. Hamar el fog tűnni, ha megtudja hol voltam. -Szarka Andris, igaz?
-Szarka.
-Jól van, Andris, menj a helyedre!
-Szarka.
-Tudom, de most menj a helyedre, Andris.
-Szarka.
-Hogyan? -a tanár kétségbeesetten nézett rám.
-Szarka. -keresztbe fontam a karom. -A Szarkát jobban szeretem.
-Ó! Értem. Akkor, Szarka, ülj a helyedre.
Leültem Erik mellé, aki csillogó szemmel harapta be a száját. Nevethetnéke volt.
-Miért késtél, Szarka? -igazi érdeklődéssel kérdezte, még mindig mosolyogva. Kedves fickó. Vajon mennyi időbe telik majd, hogy kiakadjon a dolgaimtól?
-Az igazgatónál.
A mosoly azonnal lehervadt.
-Én úgy tudtam, hogy Száki tanárnő meg volt elégedve a tudásoddal, csak egy kis problémája volt a stílusoddal, de azt hittem nem annyira vészes. Talán rosszul értettem?
Le van maradva az ofő.
-A tesi tanár küldött fel.
-Miért? -az ofő arcán valódi meghökkenés tükröződött.
-Mert vetkőzni kezdett mindenki előtt. -nyögte be egy barom.
-MI?! -a meghökkenése még nagyobb lett, ha ez egyáltalán lehetséges. -Magyarázatot kérek!
-Azt akarta a tanár, hogy utcai ruhában tesizzek, de én azt mondtam, hogy nem fogok. Inkább tesizek alsógatyában, mint utcai cuccban. Erre a tanár azzal jött, hogy igenis tesizni fogok így vagy úgy, tehát én az alsógatya mellett döntöttem. -kérdőn néztem a tanárra, hogy hogy reagál.
De ő csak bambán bámult előre.
-De lerendeztük a dirivel.
-A dirivel... -ismételte az ofő.
-Igen.
Az ofő furcsán méregetni kezdett, mintha valami ufó lennék.
-Rendben. -a tanár tovább vizsgált. -Viszont attól tartok, hogy a tetkóidat le kell ragasztanod.
-Az összeset? -leesett az állam.
-Igen, sajnálom.
Összesen hat tetoválásom van. Az egyik a hátamon van és azt leragasztani nem könnyű. Ráadásul, hogy fogok kinézni? Mint egy múmia.
A tanár folytatta a tanagyagot, de én nem figyeltem. Próbáltam feldolgozni azt, amit mondott. Nem akarom leragasztani a tetkóim! Nem akarom elrejteni őket!

Kicsöngetéskor egy szőke lófarkas csaj libegett hozzánk. Élénken ki volt sminkelve és kihívó ruhát viselt.
Az asztalunkhoz húzott egy széket és úgy fonta össze a karjait, hogy megemelje a melleit.
-Szóóóóval... -nyivákolta. -Ti egy évvel idősebbek vagytok, igaz?
-Igen. -Erik féloldalasan mosolygott, jól szórakozott.
-És te? Elmúltál már tizennégy éves? -szóltam hozzá.
-Már rég! -hamisan felnevetett. -Tizenhat vagyok.
Erik az asztal alatt megbökött a lábával. Ő értette a gúnyolódásom.
Nem csak ő. A dühös lány -aki irodalom órán csúnyán nézett rám- keresztbe fonta a karját és lenézően bámult. Nem vettem tudomást róla, inkább a beszélgetésre koncentráltam.
-Nem annyinak tűnsz.
-Jaj, ne csináld már! -legyintett a csaj. Nem vett tudomást a sértésről vagy nem értette. Szerintem az utóbbi. -Te se annyinak nézel ki.
Könyörögve néztem Erikre.
-Miért ismételtetek évet? -birizgálta a haját.
Átadtam a terepet Eriknek.
-Ez kicsit bonyolult. -Erik hatás szünetet tartott. Élvezte, ahogy a többiek közelebb csúsztak, hogy jobbam hallják a pletykát. -Akadt egy kis problémánk a törvénnyel.
Igyekeztem elnyomni a vigyorom. Szinte mindegyik variáció így kezdődik, tehát várom melyik mellett dönt.
-Mi történt? -a csaj közelebb hajolt. Erik kihasználta az alkalmat és lopva lecsekkolta a csaj dekoltázsát. Ebben profi volt.
-Egy kis verekedés...
Felnevettem. Bátor téma választás.
-Az enyhe kifejezés.
-Jól van. -Erik felemelte a kezét. -Volt egy csajom és egy baromállat kikezdett vele.
-Megkapta érte, amit megérdemelt.
-Meg bizony.
-Félholtra vertük.
-Holtra vertük volna, ha a gyáva haverja nem menekül el és hívja ki a rendőröket.
-De megtette.
-És lecsuktak minket.
-Úristen! -sípítozott a csaj. -És a lánnyal mi lett?
-Beköptem a szüleinél.
-Többet érdemelt volna, hisz megcsalt. -mondtam a megbeszélt szöveget.
-Magántanuló lett. Lőttek a barátokbak, a buliknak, a szórakozásnak. -sorolta Erik.
-A csaj nem volt teljesen komplett, ha megcsalt téged! -simogatta meg Erik kezét.
-Nagy hiba volt a részéről.
-Jaj, de buta vagyok! -kiáltott fel a szőke.
Nagy nehezségek árán, de megálltam, hogy tapsolni kezdjek az észrevételének helyessége miatt.
-Bakonyi Mira vagyok. -Erik felé nyújtotta a kezét.
-Tolvaj Erik.
A szőke lány a pilláit rebegtetve bámult rám.
-Nem fogok bemutatkozni. Elégszer hallhatta a nevemet a tanárok szájából. -Erikhez intéztem a szavaim.
-Udvariasság, Szarka. -Erik nem törölte le a mosolyt az arcáról.
-Az nem szorult mindenkibe... -a dühös lány haladt el melletünk.
Muszáj volt beszólnia...
-Kedvelem a csajt. -Erik elismerően bólogatott, miközben a dühös lányt figyelte.
-Vivient? -a szőke fintorogva fordult hátra. -Semmi különleges nincs benne.
Miért nem lepődöm meg, hogy ezt mondta?
-Mi lesz a következő óra?
-Biosz.

A biológiát külön teremben tartották. Hármasával ülhettünk.
Ledobtam magam a leghátsó padba, az ablak mellé.
Erik ledobta a cuccát a padra.
-Á, az én édes biológiám!
Egy sovány, szemüveges srác sétált az asztalunkhoz. A pólójára egy öltöny volt nyomtatva.
-Itt eddig én ültem.
-Szar lehet. -hintáztam a székemen.
-Végülis van még egy hely. -Erik a kedvesebb kettőnk közül.
-Ó! Rendben. -Mr. Öltöny elfoglalta a megmaradt helyet. Azért el kell ismernem, hogy bátor a kis nyomi.
-Mi a neved? -egy cerkát forgattam az ujjaim között.
-Pary Emil Edgár.
-Faszányos név. Az Emilt vagy az Edgárt használod? -Erik kikapta a kezemből a cerkát. -Idegtépő, amit csinálsz.
-Bocs.
-Mindegy. Mindkettőre hallgatok.
-Értem. -Erik felém fordult, az egyik keze ökölbe szorítva. -Az Emil vagy az Edgár akarsz lenni?
-Edgár. -én is felemeltem az öklöm.
-Hármas menet.
-Oké.
-Kő, papír, olló! -ráztuk az ökleinket.
-A papír üti a kővet.
-Tudom. -válaszolta Erik ingerülten.
A következőnél mind a ketten papírt mutattunk.
-Ha a fiúk az utolsó padban befejeznék az idétlen játszadozást, talán elkezdhetjük a tanórát! -lépett be a terembe egy zsémbes nő.
Erikkel befejeztük a harmadik menetett.
-Az olló vágja a papírt. -vigyorogtam.
-Francba! -Erik sajnálkozva bámult a tanárra.
-Most tulajdonképpen miért csináltátok ezt?
-Sajnálom, de mostantól Edgárnak hívunk. -csóválta a fejét Erik. -Pedig majdnem sikerült győznöm...
-Ne áltasd magad! -böktem meg.
-Így döntöttétek el? -Edgár hitetlenkedve fordult felénk.
-Jah.
-Sokszor döntötök el így dolgokat?
-Néha... -ködösített Erik.
Szerintem meg túl sokszor használjuk ezt a módszert.
-Nem fogok lemaradni az anyaggal csak az újak kedvéért, hogy felvehessék a fonalat. Majd az egyik osztálytársuktól elkérik az anyagot és pótolnak. -rikácsolta a tanárnő. -És most folytassuk a vírusokat, ott, ahol abbahagytuk.
Erik felnyögött.
-Miért nem az emberi testtel foglalkozunk?! Abban verhetetlen vagyok.
Felröhögtem. Erik tényleg lekörözhetetlen benne, főleg a szaporódás témájában.
-Valami probléma van ott hátul? -a tanárnő sas szemei minket fürkésztek. -Emil?
-Én...nem...nem én, tanárnő! -habogott Edgár.
-Ha elkezdődik az óra csak velem foglalkozhatnak.
-Nem jó ötlet. Én inkább  passzolok. -nyögte be Erik.
-Ahogy elnézem, az a három fiú nem lesz jó, így együtt. -hosszú körmével rám mutatott. -Te ide ülsz az első padba. A másik új fiú a második padhoz vigye a felszerelését. Emil! Te ott maradsz!
-Rendben, tanárnő. -engedelmeskedett Edgár.
A táskámmal együtt az első padhoz mentem, ahol az ablak mellé beültem. A padtársam egy göndör, barna hajú lány lett, akinek a ruhája leginkább a hippiékéhez hasonlított.
-Szia! Noémi vagyok.
-Ez remek! -mosolyogtam rá és bedugtam a fülhallgatóm.
-Azt nem haszná... -a hangját elnyomta a zene.
Máris sokkal jobb.
A tanár sűrű magyarázatba kezdett és füstölgő krétával írt a a táblára; hihetetlenül gyorsan, majd a másik kezével egy laza mozdulattal le is törölte az írást, hogy legyen szabad helye a táblán, amit megint teleírt az anyaggal. Még sosem láttam tanárt, aki ennyit dolgozott volna az óráján.
Megrezzent a telefonom. Elővettem.

Erik: unom magam

Szarka: nem vagy 1edul vele

Erik: mi l1en?

Szarka: betegseg?

Erik: virus? :D

Szarka: az

Erik: en?

Szarka: kis haz

Erik: ok

A biosz után Erikkel a porta felé vettük az irányt.
-Megmondtam Edgárdnak, hogy szörnyen rosszul lettél és azonnal haza kell menned, de annyira pocsékul vagy, hogy egyedül veszélyes lenne utaznod, tehát hazakísérlek.
-Pazar! -felmutattam a hüvelykujjam. -És nem mersz majd egyedül otthon hagyni.
-De nem ám!
A portás egy csinos anyukával beszélgetett -feltételezem, hogy nem tanár volt- így simán kisurrantunk a bejárati ajtón.
SZABADSÁG!