Az incidens után csak Al jött haza. Későre járt és Iv a vállamra dőlve elszunnyadt. Én továbbra is a tévét bámultam, bár fogalmam sem volt arról, hogy mi megy benne. A gondolataim összevissza cikáztak az agyamban. Amikor Al beállított, szó nélkül megállt a kanapé mellett.
-Késő van. A kisasszonynak haza kéne már mennie. -szólalt meg nagy sokára.
-Tudom.
Lepillantottam Iv békés arcára, és mintha megérezte volna, hogy róla van szó; mocorogni kezdett, kicsit közelebb fészkelődött hozzám.
-Hazaviszem, ám felköltened neked kell. Aztán köszönd meg neki. Addig a kocsiban leszek.
Mielőtt elment volna még halkan odaszóltam neki:
-Köszönöm.
Először mocorogni kezdtem, de Ivet ez kicsit sem zavarta, így végül a vállát rázva keltettem fel:
-Kisszívem! Kelj fel!
-Hm? -Iv a szemét dörzsölve távolodott el tőlem. -Elaludtam?
-Igen. Késő van, a szüleid és a nővéred biztosan aggódnak érted. Al hazavisz. A kocsiban vár kint.
Iv bágyadtan fürkészte az arcom. Önkéntelenül elmosolyodtam.
-Hullafáradt vagy. Jobb, ha sietsz!
Iv felkelt a kanapéról és kibontotta az elaludt haját, hogy rendezett kontyba fogja össze.
-Te...öhm...megleszel? -kérdezte félénken.
-Persze...
Még egy ideig csendben állt és nézett. Szerintem nem tudta, mit mondhatna. Ezzel nem volt egyedül.
-Hát akkor szia! -ügyetlenül meglengette a kezét távozásnál.
-Ööö... -eddig szörnyen értelmesen fejeztem ki magam... -Figyelj!
Várakozón visszafordult.
-Izé... -most már kicsit idegesített, hogy nem tudok normálisan beszélni. -Köszi, hogy velem maradtál!
Iv fáradtan elmosolyodott.
-Ez egy barát dolga, nem?
Hátradöntöm a fejem. Amíg a pusztító magatartásommal jártam-keltem a világban, Erik végig mellettem volt és nem szólt be amiatt, hogy úgy viselkedek, mint akinek elgurult a gyógyszere.
-De. Gondolom az.
Akkor én vajon milyen barát vagyok? Csak bajbasodrom őket. Aztán kihúznak a szarból és vállat vonva mondják, hogy csak a dolgukat tették.
Badarság!
Aznap este csak Al jött haza. Rafi a kórházban maradt Lioval. Nem bántam. Nem volt kedvem egy újabb beszélgetéshez a bátyámmal.
Al tapintatosan békén hagyott. Egy héttel később hozta fel a dolgot, vagyis inkább én.
-Kösz, hogy elviseled a sok hülyeségem. -motyogtam törölgetés közben. Mivel Rafival mosoly szünetet tartottunk, legtöbbször Allal végeztem a házi munkát, mivel Lio még mindig gyengélkedett, immár itthon.
-Szarka... -elhallgatott. -Tudod, én sem voltam könnyű eset kamaszként.
-Azért ennyi baj nem lehetett veled...
-Ennyi valóban nem volt, de minden ember önálló személyiség, nem? -heherészett Al.
Elmosolyodtam. Al direkt nem hozta fel a szüleimet. Nem hittem volna, de jól esett ez a kis figyelmesség.
-Amúgy én is elszöktem otthonról egyszer.
Kis híján elejtettem a tányért a kezemből. Elkerekedett szemekkel néztem Alra.
-De..hát...izé...részleteket akarok! -nyögtem ki döbbenetemben.
Al huncutul elvigyorodott.
-Én is középiskolás voltam, bár én már tizenegyedikes. Durván összevesztem a szüleimmel és egy szeszes pillanatomban eldöntöttem, hogy lelépek.
-Hm. -elhúztam a szám. -Ismerős.
-Szóval összepakoltam és kerestem egy távolsági buszt. Mivel szerelmes voltam, természetesen előtte szóltam a barátnőmnek.
-Gondolom nem örült neki. -kuncogtam.
-Késő este volt és én apró kavicsokkal dobáltam az ablakát, hogy kijöjjön az erkélyre. Mikor én voltam fiatal nem volt telefon, amivel raírhattam volna vagy ilyesmi. -elfojtottam a nevetésem. -Hálóruhában kilibegett az erkélyre. Gyönyörűen festett. Idilli pillanat volt, míg el nem mondtam mit tervezek. Akkor veszekedni kezdtünk.
Al abbahagyta a mosogatást, ahogy elmerült az emlékeiben. Csendben maradtam, hogy nehogy megzavarjam.
-Végül rábeszélte, hogy magammal vigyem.
Eltátottam a szám.
-Nem is tudtam, hogy ilyen romantikus lélek vagy.
-Mit mondhatnék? Fiatal voltam és szerelmes. Megvártam amíg felöltözött, összepakolt és lemászott hozzám az erkélyről. Aztán elszöktünk.
-Mi történt?
-Sok minden. A lényeg, hogy három nap múlva visszajöttünk és fél évig szobafogságban voltunk. Egymástól is eltiltottak minket.
-És?
Al vigyorgott.
-Igazi lázadó voltam. Kilógtam a szobafogságból vagy az ablakon keresztül vagy egyéb megoldásokkal élve. Átmentem a lányhoz, hogy ne kelljen egyedül lennie.
Felnevettem.
-Vagány voltál.
-Az. -Al fáradt mosollyal az arcán folytatta a munkát. -A szüleim megbocsátottak. Jó eredményekkel érettségiztem és a barátnőmmel táncoltam a szalagavatón. A szülei persze nem örültek neki, nehezen nézték el, hogy megszöktettem a lányukat. De végül benőtt a fejem lágya.
-Mi lett a lánnyal?
-A középiskolai szerelmemmel?
-Igen.
-Különváltak az útjaink. Mindig is a könyveknek és gyerekeknek élt.
-Még mindig...?
-Mit? Szeretem-e? Ez bonyolult. Gyerekként egyszerű, de felnőttként...
-A könyvtárosnő az, az iskolámból, igaz?
-Igen. Mikor jöttél rá?
-Egy ideje már tudom.
Csendben, de vigyorogva fojtattuk a munkát. De ezután megváltozott a kapcsolatunk Allal.

Már több mint egy hete otthon ápoltuk Liot, mikor kifakadt nekem. Éppen a vacsoráját vittem be neki.
-Utálom mikor ezt csináljátok!
-Hm? -néztem értetlenül a bátyámra.
A hátát a falnak vetve ült az ágyán, karjait keresztbe fonta a mellkasa előtt és durcás képpel figyelt.
-Pocsék középső gyereknek lenni, mert ilyenkor mindig olyan érzésem van, hogy választanom kéne, melyikőtök mellé állok.
-Nem kell választanod kettőnk közül...
-Fogd be! -hallgattatott el. -Ezt már egyszer végighallgattam a bátyánktól! Nem akarok kettőtök közül választani, és nem is fogok. De szörnyen makacsok vagytok mindketten.
Lehuppantam Lio ágyára. Keresztbe tettem a lábaim és a cipőm orrát bámulva kérdeztem meg.
-Haragszol rám?
-Persze, hogy igen. -válaszolta a bátyám olyan természetességgel, mintha a legalapvetőbb dologra kérdeztem volna rá.
-Huh, hát kösz...
-Szarka! Neked lételemed, hogy bosszants másokat. Hihetetlen érzéked van ahhoz, hogy kiakadjanak rád az emberek pillanatokon belül. És erre csak rátesz még egy lapáttal a szemtelen stílusod és az idegesítő viselkedésed.
Elhallgatott. Látszólag a semmibe bámulva töprengett, de sejtettem, hogy a lelki szemei előtt az eddigi veszekedéseket pörgeti le.
-Szeretlek titeket, de néha a legszívesebben kinyírnálak mindkettőtöket.
Megdörzsöltem az arcom.
-Ja, ez ismerős.
-Beszélj Rafival!
-Én?
-Igen. -jelentette ki Lio ellenvetést nem tűrő hangon.
Felsóhajtottam, mielőtt beleegyeztem. Arról nem volt szó, hogy mikor.

Olivér még másnap megjelent az incidens után, hogy bocsánatot kérjen. Túl jó szívű az a srác...
Azóta Iv dögös nővérének udvarol. Olyan lovagiasan, ahogy Al mondaná. Virágokkal, csokival és egyéb nyálas dologgal. Erik eléggé kivan tőle, csak arról beszél, hogy a bátyja rossz fényt vet rá a lányok előtt.
Ivvel nem beszéltünk a történtekről, amiért hálás vagyok, mert fogalmam sincs mit mondhatnék. A nővéréről eddig sem beszélgettünk, egyelőre ez is változatlan. Szerintem ő is kiakadt attól a lehetőségtől, hogy Erik és az ő testvére egy párt alkosson.
Rafival a helyzet még mindig nagyon feszült. Gondolom nem segít, hogy "elindultam a lejtőn". A Műhelybe majdnem mindennap lejárok, mintha csak attól félnék, hogy Rafi hamarosan kijelenti: többé nem mehetsz oda! Talán tartok ettől egy kicsit.
Ma délután is bemegyek a műhelybe és nagy sóhaj szakad fel a mellkasomból, mikor belépek. A járművek látványa, a motorolaj és gépzsír illata otthonos érzést kelt bennem. Egy ideje ezt a helyet tekintem a menedékemnek, ami őszintén...kissé elszomorító.
-Egy ilyen jóképű srácnak milyen problémája lehet, ami miatt ekkorát kell sóhajtania?
Hitetlenkedve kapom a kacér hang irányába a fejem. Ismerem ezt a hangot és már rég nem volt szerencsém hallani.
-Hello szépfiú! -búgja az ismerős hang.
Elmosolyodom, ahogy megpillantom a gazdáját.
Alexandra. Röviden: Alexa.
Hosszú lábait lazán kinyújtva ül egy rozoga széken az ajtó közelében. Pajkos félmosollyal az arcán feláll és a fenekét riszálva, lassan felém sétál. Bőven van időm megbámulni őt. Hosszú szárú magassarkú csizmája kopog a padlón, ahogy lép, hófehér lábait neccharisnyába bújtatta, míg piros shortja feszesen rásimul. A szokásos, elmaradhatatlan fűzője ezúttal fekete és nem rózsaszín, mint a legutóbbi, amit az utolsó találkozásunkkor viselt. A tőlem kapott bőrdzsekit még mindig hordja, ami sok emléket idéz fel.
-Hiányoztál. -széttárja a karjait, pár másodperc múlva viszont már a nyakam köré fonja.
-Te is nekem. -beletemetem az arcom a hajzuhatagába. Ez is megváltozott kissé. Már nem rózsaszín melírcsíkok díszítik a szőke haját, hanem zöldek.
-Kinőtted a rózsaszín korszakod? -heccelem kicsit.
Felkuncog. Elhúzódik tőlem annyira, hogy egy cuppanós csókot nyomjon az arcomra.
-Valahogy úgy. -megsimogatja az arcomat. -És veled mi van?
Elgondolkodtam. Annyi mindent el akartam mondani neki. De egyelőre csak élvezni akartam a társaságát.
-Előbb te!
-Gondolom közben dolgozni szeretnél. -mutatott körbe.
-Pontosan. -gyors puszit nyomtam a homlokára. -Imádom, hogy ilyen jól tudod mit akarok, Alexa!
Kajánul elnevette magát, mikor hátat fordítottam neki a fenekembe csípett.
-De hiányzott ez nekem! -csettintett a nyelvével.
-Még visszakapod! -kacsintok rá.
Alexa egyfolytában csacsog, miközben szerelek. Elmeséli az eddigi eseményeket az életében, a pasikat és minden mást, nagyon, de nagyon részletesen egyes helyeken. Üdítően hat rám a viselkedése. Azt veszem észre, hogy egyre többször teszek hozzá csípős megjegyzéseket vagy szólok bele. Alexa eléri valahogy, hogy én beszéljek és a végére elmesélem neki az egészet. Néha megszid, néha nevet rajtam, néha hüledezik. De hűségesen végighallgat, mint régen.
Kigurulok az éppen javítandó autó alól.
-Szóval elcsesztem. Rafival már egy jó ideje mosolyszünetet tartunk és attól tartok ez így marad...sokáig.
Megtörlöm a kezem egy már koszos rongyban, majd elhajítom.
-Annyira nem rossz a helyzet! -legyint Alexa a csillogó körmeivel.
-Miből gondolod? -lépek közel hozzá.
Egy motorháztetőn ül, terpeszben, így pont a lábai közé állhatok. A kezeim a combjaira teszem, mire ösztönösen átkulcsolja a nyakam. Régen ezeket a mozdulatokat heves csókcsaták követték.
-Rafi hívott fel.
-Hogyan? -szalad a magasba mindkét szemöldököm.
-Úgy vélte szükséged lehet egy régi barátra, aki észhez tud téríteni. Szerintem igaza volt.
Figyelem az arcát. Ilyen közelről tisztán látom az apró sötét pettyeket a kék szemében. Sötét kék szemfestéke kiemeli ezeket a pettyeket, amiket úgy imádok. A vadságát kimutatja erősen kihúzott szeme és sötét rúzsa, ami elkenődött. Hm. Akkor az arcomon éltelenkedik egy szép rúzsnyom.
-Valószínűleg. A bátyám kevés dologban szokott tévedni. -erősítem meg.
Alexa a hajamba túr, mire lehunyom a szemem.
-Mikor rúgtál ki utoljára a hámból? -suttogja.
-Hm. A te szemeddel nézve, túl rég.
-Orvosoljuk a problémát!
Elvigyorodom, az ördögi vigyorát látva. Ez a vigyor nagyon sokszor kevert már minket különböző bajokba. Bár mindegyiket nagyon élveztem.
-Mikor tettem én neked rosszat?! -kiált fel színpadiasan.
-Lássuk csak... -úgy teszek, mintha gondolkoznék. -Emlékszem azt mondtad: ,,Ne félj, jó buli lesz! Csak egy kis tűz." Majd a szertár leégett, engem pedig két hétre felfüggesztettek. És szerencsém volt, hogy nem rúgtak ki.
-Hm. -csücsörít. -Talán egyszer-kétszer...
-Te folyton bajba sodorsz! -nevetek fel.
-Nem kellek én ahhoz! -ellenkezik.
-Ez igaz. -adom meg magam.
-Na, ugye? Szórakozz velem! Mint régen! -dorombolja. Ismerem ezt a taktikát. Tökélyre fejlesztette.
-Tudom, hogy akarod, szépfiú! -a keze felfedező útra indul és lesiklik a karomon, majd lassan vissza. A kezén lévő tetoválások jól illenek az enyémekhez.
-Na? -vet rám egy kacér pillantást.
-Nem is tudom. Megéri nekem? -játszom vele.
Felkacag és a kezemet a derekához húzza. Mosolyogva hajolok előre és hagyom, hogy adjon egy csókot a régi idők emlékére.
-Jó lesz, ha összekapod magad, mert azonnal indulunk. Csak előtte mosd le a rúzsom, mert nem áll jól neked. -simít végig a számon.
-Alexa! Minő kellemes meglepetés! Remélem engem is ilyen melegen köszöntesz! -harsan fel Erik hangja.
Alexa felvisít, mire gyorsan befogom a fülem.
-Nagyfiú!
Alexa odafut Erikhez és az ölébe ugrik. Körbe-körbe forognak. Mikor Erik leteszi Alexát, az nagy cuppanós csókot nyom a haverom szájára.
-Te is nagyon hiányoztál!
-Kölcsönös, édesem, kölcsönös. -puszilja visza Erik Alexát.
Alexa hátradobja a haját, aztán megfagy. Pillanatokon belül megrázza magát és mosolyogva a kezét nyújtja.
Akkor veszem észre, és egy pillanatra én is lefagyok, mint akit rajtakaptak.
Alexa barátságosan bemutatkozik Ivnek:
-Alexandra vagyok, de nyugodtan hívj csak Alexának. Biztosan te vagy Vívien, igaz?
Iv döbbenten bámulja a felé nyújtott kezet.
-Szépfiú, már mesélt rólad!
-Sajnálom, de nekem semmit sem mesélt rólad. -feleli hűvösen.
-Nem meglepő. -feleli nyugodtan Alexa. -Nem szokott a múltjáról beszélni.
Alexa nem foglalkozik Iv idegenkedésétől, megragadja a kezét és megrázza, majd gondol egyet és a karjaiba zárja. Iv sokkolt arccal, mereven áll az ölelésben.
-Muszáj neked is velünk jönnöd!!!
-Nem biztos... -nem hagyja, hogy befejezzem a mondatot.
-Te húzzál átöltözni, majd én intézkedem! -utasít Alexa.
-Oké!
Szót fogadva átöltözöm; fekete inget és a bőrdzsekimet kapom magamra. Az utolsó pillanatban jut eszembe lemosni Alexa csókjainak a nyomát magamról.
-Végre! Siessünk! -karol belém Alexa.
-Kisszívem? -hátrafordulnék, hogy lássam, ahogy Iv és Erik mögöttünk jön, de Alexa nem hagyja.
-Tévedtél. Velünk tart.
-Jah, ez fura. Tudod, mondtam, hogy ő nem olyan...
-Édesem, nem vagy mindentudó! -legyint meg Alexa. -Szép bőrdzseki.
-Ezt nem fogod lenyúlni, Alexa! -figyelmeztetem. -Már viseled az egyik dzsekim.
-Szeretem is nagyon. Éppen ezért gondját viselem. Láthatod, milyen jó állapotban van! -igazítja meg a dzsekit magán.
-Látom.
Alexa belevont a csevegésébe, míg eljutottunk egy klubba, ahonnan hangos zene szűrődött ki.
-Hé, csajszi, mikor érkeztél? -kérdi Erik a klubot méregetve.
-Ma. Pár órája. Siettem a szépfiúhoz. Miért?
-Először: próbálok nem megsértődni, hogy nem hozzám jöttél elsőnek. Kettő: ezalatt találtál egy ilyen helyet?
Alexa nevetve hajol oda Erikhez és leheletfinom csókot nyom a szájára.
-Ismersz, nem?
-Igazából az nem jelent semmit, mivel kiszámíthatatlan vagy. -jegyzi meg Erik.
-Ez igaz. -elkomorul egy pillanatra, de aztán fülig érő mosollyal szól nekünk: -Befelé! Irány a buli!
Bent dübörög a pop zene és villognak a fények. Rengeteg ember rázza magát a színpadon, sokan a pultnál állnak sorban. Átverekszünk a tömegen a félhomályos bokszokhoz.
-Hű, király hely, nem? -rogy le Alexa mellém.
Szemben velem Iv foglal helyet.
-Inkább zsúfolt. -szólal meg Kisszívem.
-Azilyen helyeken mindig sokan vannak. -mondom segítőkészen, de csak egy dühös pillantást kapok.
-Ki mit kér? -kérdezi Alexa, felmutatva a személyijét.
-Valódi? -kérdi cinikusan Iv.
-Persze. Én már nagykorú vagyok, nem úgy, mint ezek a pisisek. -mutat ránk.
-Hé! Én bármennyire is hajolnék előre, nem kapnék kedvezményt. -bök a fejével Erik a fűzővel megemelt mellei felé Alexának.
-Tehetek róla, hogy neked a lábad között lóg valami helyette? -feleli flegmán Alexa.
Felnevetek, miközben Alexa a szokásos fenékriszával távozik anélkül, hogy megtudta volna mit kérünk.
-Alig hiszem el, hogy tényleg itt van. -vigyorog Erik. -Hiányzott.
-Nekem is. -válaszolom utána bámulva.
-Mit keres itt?
Kerülöm Erikkel a szemkontaktust, Ivvel meg pláne, bár érzem magamon mindkettőjük kíváncsi tekintetét.
-Rafi hívta. -vonok vállat.
-Ez fura, hacsak... -Erik elhallgat. Még ő sem tudja hogyan folytassa.
Szerencsére nem kell, mert Alexa visszatér egy adag piával.
-Koccintsunk! -huppan le mellém.
-Jó ötlet! -felkapok egy poharat, összekoccintom az övével, majd legurítom. Alexa követi a példám.
-Keveset hoztam volna? -tűnődik, majd megdermed. -EZ EGY KIRÁLY SZÁM! MENJÜNK TÁNCOLNI!
A válaszomat meg sem várva elrángat a táncparkettre. Beletörődően táncolni kezdek vele.
-Hm.
-Hm? -kérdezek vissza.
Alexa elhúz a kiváncsi szemek elől. Komoly arccal fordul szembe velem.
-Nem mondtad, hogy ilyen komoly.
-Tessék? -értetlenül keresek összefüggést.
-Kisszívem és te?
-Igen? -még mindig nem értem.
-Tetszik neked!
Hitetlenkedve felnevetek.
-Ha arra gondolsz...
Szokás szerint félbeszakít.
-Már mikor mesélték róla, akkor feltűnt, hogy másképp beszélsz róla. De miután megláttad a műhelyben, zavarba jöttél.
-Mi?! Én nem is...
-De. Ismerlek. Nem úgy jöttél zavarba, hanem kényelmetlenül érezted magad, mintha rosszat tettél volna.
-Én... -elhallgattam. -És ha igen?
-Azóta kerülöd a tekintetét, mintha félnél, hogy megbántottságot vagy neheztelést látsz-e majd benne, de közben titokban figyeled, mert érdekel, hogy mire gondol.
Erre nem tudtam mit mondani. Letagadni nem tudom, mert igaz.
-Tetszik neked! -ismétli meg Alexa.
-Nem úgy...
-Ha csak úgy tetszene már becserkészted volna.
-Ő nem olyan lány. -ellenkeztem.
-Akkor tovább léptél volna, de te nem tetted, annak ellenére sem, hogy barátja van.
-Honnan...? -ezt az infót nem említettem neki.
-Ugyan, egy lány észreveszi az ilyesmit.
-Nézd, hagyjuk ezt, jó? Még én sem értem és nem is akarom.
-Túl zűrös most minden?
-Pontosan.
Egy ideig hallgattunk.
-Kedvelem. Vagány a kiscsaj.
Összeráncoltam a szemöldököm.
-Mire fel mondod?
-Erik szomjas. Kéne a segítséged neki. -Iv szólal meg a hátam mögött, majd megfogja a karom és Alexa szemébe néz. -Vár téged.
-Megyek, nem várakoztathatom örökké. -kacsint rám vidáman, mielőtt elmegy és ott hagy kettőnket.
Épp rávenném magam, hogy megszólaljak, mikor Iv átveszi az irányítást és táncolni kezd. Csatlakozom és meglep mennyire megkönnyebbülök tőle. Iv kezei felcsúsznak a vállamra, érintése nyomán alább hagy a feszültség az izmaimban. A kezem a csípőjére teszem és visszaveszem az irányítást. Egyből hozzám igazodik.
-Szóval... -kezd tétován. -Alexa?
Veszek egy mély levegőt, majd lassan kiengedem.
-Nem könnyű eset, de ha megismered, megkedveled, hidd el! Nem sokkal a szüleim balesete után haverkodtunk össze. Jól meg voltunk. -nyelek egyet. -Járni kezdtünk, de aztán rájöttünk, hogy nem megy nekünk a párkapcsolat és nem igazán volt meg az a bizonyos plusz, úgyis inkább haverok voltunk csak extrákkal. Aztán Erikkel járt egy ideig. Náluk elég sok veszekedés volt vagyis nem igazán tudtak megegyezni bizonyos dolgokban. Mindkettő szabad szellemű, nem megy nekik, ha le vannak kötve. A lényeg, hogy igazi barát volt és miután jött a fekete leves és...eltűntünk... utána is barátkozott velünk és segített kimászni a gödörből.
Iv csendesen hallgat. Mikor a szemébe néznék elfordul. Így nem tudom megállapítani mire gondolhat.
-Akkor fontos neked.
-Igen. Erik és ő a legjobb barátaim.
Végre rám néz, de továbbra sem tudok olvasni az arcáról.
-Remélem most is segít neked.
-A naggyát már megtetted te. -vallom be.
Halványan elmosolyodik.
-Köszi, hogy elmondtad. -ellép tőlem egyet. A kezeim esetlenül hullanak az oldalamhoz. -Menjünk vissza hozzájuk.
-Oké.
Erik és Alexa nagyban röhögnek egymás mellett. Beengedem Ivet belülre, mielőtt becsúszok mellé.
-Éppen az egyik vicces balesetünket idéztük fel. -törölgeti a szemét Alexa. -Annyi kínos sztorit kell elmesélnem neked, Vivi!
Iv elfintorodik az új beceneve hallatán, de nem szól semmit.
Fél óra elteltével Kisszívem velünk együtt nevet és látom rajta, hogy megkedvelte Alexát. Hiába, a csaj mesterien barátkozik. Alexa figyelmét viszont nem kerüli el, hogy túl gyakran pillantok Ivre. Sokatmondó üzeneteket küldd nekem a szemével, amik Erik figyelmét keltik fel. Hogy kiszabuljak a kereszttűzből, felvetem, hogy menjünk mostmár haza.
-Hazaviszlek. -mondom Ivnek.
-Ó, nem kell! Majd én! -Alexa elhúzza tőlem Ivet. -Úgyis szeretnék adni neki valamit.
-Mit? -kérdezem egy picikét pánikolva.
-Semmit közöd hozzá. Ez csak rám, -belekarol Ivbe, mintha évek óta barátnők lennének. -és rá tartozik. Majd megtudod, ha eljön az ideje.
A titokzatos válaszait sosem értettem és Erik sem. Ez most sem volt másként. Így hagynom kellett, hogy a két lány együtt távozzon. Valószínűleg rólam sutyorogva. Pompás!
Alexa egész héten itt maradt, fogalmam sincs, hogy csinálta. Aztán lelépett a titkával együtt, mert Iv sem volt hajlandó elmondani, hogy mit kapott tőle. ,,Magánügy. Lányos dolog." -válaszolta.
Alexa látogatása viszont sokat segített. Ösztönzött, hogy béküljek ki Rafival és bár azt hittem, nem lesz egyszerű, kiderült, hogy Rafi nagyon is kiakart békülni, annyira, hogy félretegye az összes nézeteltérést, ami köztünk volt. Mikor megbeszéltük a dolgot, rádöbbentem, hogy én magam is legalább annyira ki akartam békülni, mint a bátyám.
Mit mondhatnék?
Imádlak Alexa!
Csak azt bánom, hogy nem szedtem ki belőled, hogy mit adtál az én Kisszívemnek!