Mélyen beszívtam a levegőt.
-Ez hiányzott!
-Ó, igen! Szabadság, édes szabadság... -mormogta Erik.
Vigyorogva ugráltunk le a lépcsőről.
-Mi a terv?
Kilöktem a kaput.
-Hm. Eddig nem jutottam...
Nincs is szarabb, mint mikor ellógsz, de nem tudod, hogy mit csinálj.
-Bevásárlóközpont?
Grimaszoltam:
-Inkább ne!
-Csak menjünk, majd kialakul!
Felszálltunk a villamosra és három megálló után gyalog folytattuk az útat.
-Hé! Biciklizhetnénk! -Erik a kitámasztott Bubikra mutatott.
Jó pofa a Mol-tól ez a "tegyünk a környezetért" kölcsön bicikli program. Ez egyetlen baj vele -véleményem szerint- ,hogy vissza kell vinni. Eltekersz valahova, aztán visszamész, hogy lerakd a bicajt.
-Ez most komoly? -röhögve bámultam Erikre. -Biciklizés? Az az egyik legkényelmetlenebb sport a férfiak számára...
-Csak, ha nem tudod, hogyan ülj rajta rendesen! -emelte fel az ujját figyelmeztetően Erik.
-Passz! -vágtam rá halálkomoly arccal.
-Ugyan! Száguldozhatunk!
-Nem győztél meg. Ekkora erővel egy kocsit is elköthetnénk.
-Most, hogy mondod... -Erik töprengő fejet vágott.
-Megcsinálnám...megtudom...csak, hát már van priuszom...
Erik kiröhögött.
Szúrós szemmel néztem rá.
-Nem tudod milyen szar túl zsúfolt cellában húgyozni!
Erik a könnyeit törölgette, amik kifolytak a nevetéstől.
Erősen meglöktem, így leoldalgott a járdáról majd a hasát fogva visszasétált mellém.
-Akkor menjünk állatkertbe.
-Van pénzed? -kaptam fel a fejem.
-Nem. Gondoltam majd te fizeted.
-Rosszul gondoltad.
Egy kocsma előtt haladtunk el.
-Jé! -Erik megmarkolta a pólóm. -Darts!
-És alig vannak. -bekukucskáltam.
A pultnál két részeg vitatkozott. A sarki boxban egy idős férfi bambult maga elé. Plusz egy főként, a csapos törölgetett egy poharat.
Bevonultunk a kocsmába.
Lakkozott fapult állt a kocsma végében, a falon piák sorakoztak szép sorban. A bárszékeket méregzöld anyaggal vonták be.
Félhomály uralkodott a helyen.
A boxok fából készültek és méregzöld huzatú ülőpárnákkal  tették kényelmesebbé őket.
A háttérben halk rock zene szólt.
Egyből megimádtam a helyet. Ízléses és kellemes hangulatú volt.
-Gyerekeket nem szolgálunk ki! -mordult ránk a pultos.
-Nem minden fiatal romlott! -kérte ki magának Erik.
Igyekeztem nem idióta képet vágni. Ha az emberek rám néznek nem éppen a nem romlott és áldott jó gyerek jelzők jutnak az eszükbe.
-Mi nem inni jöttünk, hanem játszani. -Erik a dartstáblára mutatott.
A pultos gyanakódva méregetett minket. Felpillantott a rusztikus faliórára, majd visszaránk.
-Nem suliban kéne lennetek?
-Elmaradt az óránk. -mondtam.
-Beteg a tanár. -vágta rá velem egyszerre Erik.
Szerencsére a több éves közös hazudozásnak, a válaszaink passzoltak.
-Beteg lett a tanár, ezért elmaradt az óránk. -összegeztük egyszerre Erikkel. Összenéztünk. Képzeletben összepacsiztunk. Ez nem volt semmi!
-Hm. -a pultos nem tűnt túl meggyőzöttnek. Megvakarta a kopasz fejét. Nagydarab fickó volt. 180 centis magassággal és a -tipikus kidobó emberek- vállával tekintélyt parancsoló megjelenéssel rendelkezett.
-Csak játszunk. -Erik bevetette a behízelgő mosolyát. Bátor, hogy ezzel próbálkozik egy ilyen fickónál.
A pultos bólintott.
Erik a kezembe nyomott három nyílat.
-Ez jó időtöltés lesz?
-Jobb, mint a biciklizés!

Három órával később hangosan nevetve beszélgettünk a pultossal. Beninek hívták.
-Esküszöm nektek, a csávó felszívta az orrába a felest! -Beni elénk rakott egy felest. -Fogta és sutty! Volt feles, nincs feles!
Sikerült megpuhítanunk Benit. A végén elmondtuk, hogy csak lógunk. Sejtette, hogy így van. Aztán elmesélte, hogy a mi korunkban ő ugyanezt csinálta. Sőt, rosszabbat is.
-Azóta sem láttam a pasast. -Beni a távoli múltba merült.
Az órára néztem.
-Lassan mennünk kéne. -sóhajtottam.
Erik arca fájdalmas grimaszba torzult.
-Nem akarok.
-Srácok! Menjetek csak! Bármikor benézhettek. Én itt leszek. Ez az én kocsmám. Itt mindig megtaláltok.
Kezet fogtunk egymással majd elhagytuk a kocsmát.
Mennyivel jobb volt ez, mint a suli!

Mikor hazaértem Al már otthon volt a két bátyámmal egyetemben.
-Üdv! -ordítottam.
-Haaaaaliiiii! -Lio eszementül üvöltött.
-Lio! -fedte meg Al.
-Booooocsááánaaaaat! -Lio halkabban üvöltött.
Felröhögtem.
-Mi baja? -fordultam Rafi felé.
-Az egyetemen megismert egy gyööönyööörűűű lányt...! -utánozta Lio beszédstílusát.
-Ne gúnyolódj! Ez komoly!
A bátyámnak minden nőügye komoly...
-Hogy van a mi kis gimisünk? -lépett tovább Rafi.
-Pocsékul. Szar megint suliba járni. -forgattam a szemem.
Ezzel elkerültem a további kérdezősködést.
-Hogy-hogy mindenki itthon van? -dobtam le a táskám a kanapéra.
-Hamarabb elengedtek. -Al vidáman lepakolta a táskám a földre.
-Hm. -reméltem, hogy egy ideig még élvezhetem a magányt. -Én mentem filmet nézni.
-Nem kaptál házit? -érdeklődött Al.
Megtorpantam a szobám felé menet.
-Adtak haladékot. -nyögtem ki.
-Ilyen jó fej volt az összes tanárod? -Rafi hangjába kételkedés és gyanakvás keveredett.
Jah, elég hihetetlen egy hazugság lett. Váratlanul ért a kérdés és csak ez jutott az eszembe.
-Az ofő mondta, hogy elintézi nekünk.
-Az én ofőm idegbajt kapott, ha nem hoztam másnapra az igazolást a hiányzásomra, nemhogy szívességet tett nekem. -Lio a homlokát ráncolta.
Megfordultam.
-Jó benyomást akar tenni. Ráadásul még nem ismer.
A kijelentésemre mindenki helyeselően bólogatott. Pfff...milyen jó, hogy van családom.
Bevonultam a szobámba.
Al az én szobámmal foglalkozott a legtöbbet. Erre fordította a legtöbb figyelmet, amiért nagyon hálás voltam. Az biztos, hogy megérte.
A falakat feketére mázoltatta és graffitiket festetett rá. Olyan festékkel csináltatta, ami világít a sötétben, így éjszaka mindegyik írás, szimbólum, jel látszik. Az összes valamilyen módon személyesen kötödik hozzám.
A plafon úgy néz ki, mint a csillagos ég és természetesen ez is világít.
A szobában egy ágy, íróasztal, duplaajtós szekrény, könyvesszekrény és két babzsák fotel van.
Al kitett magáért.
A laptopommal az ágyra ültem.
A telefonom az ágyra dobtam, magam mellé.
Elindítottam a The Expendables-t, mikor jelzett a telóm.

Erik: mizu?

Szarka: expend

Erik: nelkulem nezed?

Szarka: siman

Erik: ok amui lattam

Szarka: jah velem :D

Erik: xD

Előkotortam az ágyam alól egy müzliszeletet a titkos élelmiszerraktáromból.
Elmerültem a filmben.

Vacsira kijöttem a szobám meghitt kényelméből.
-Nehogy észrevegye az árnyékát, még visszabújik az üregébe a mi kis ürgént. -viccelődött Lio.
-Szerintem az a mormotánál van. -Rafi gondolkodva dörzsölte az állat.
A szememet forgatva sétáltam konyhába.
-Mi lesz a kaja? -felkaptam egy szalmakrumplit az egyik tálból.
Al reflexből a kezemre csapott.
-Aú!
-Nem eszünk külön belőle!
Duzzogva álltam Al mellett.
-Oldalast sütöttem burgonyával. -arra a bizonyos tálra mutatott.
Az a jó abban, ha Al hamarabb jön haza, hogy készít kaját.
-Teríts meg!
Engedelmeskedtem.
Tíz perccel később boldogan ültem a bátyáimmal az asztalnál. Egészséges fiúk lévén zabáltunk.
Al elégedetten csodálta a művét.
-Szóóóóvaaaaal... -Al belekortyolt a borába.
Ez nem jó jel. Csak akkor iszik bort, ha valami olyannal kell szembenéznie, ami nehezére esik, amit józanul nem csinál végig egykönnyen.
-Szarka! -szúr ki engem.
Segítségkérően pillantok a bátyáimra. Rafi tapintatosan félre néz. Lio pofátlanul vigyorog. Szemétláda!
-Igen? -kérdeztem óvatosan.
-Milyen napod volt?
A feszültség alább hagyott bennem egy kicsit.
-Az ofőm szimpi, a többi tanár nem annyira. Az irodalom tanárt bégettem, a tesit kiakasztottam... -soroltam. -Két különböző csajjal két különböző sztorit hitettünk el arról, hogy miért hagytunk ki egy évet. Jah, és az osztály ribanca ránk kattant.
Beleittam a poharamba.
-Átlagos napnak tűnik. -jegyezte meg Rafi. Nálam ez egyértelműen átlagos.
-Nem voltál véletlenül az igazgatónál? -Al közömbös arcot vágott.
Minden lélekjelenlétemre szükségem volt, hogy ne essen le az állam.
-Miért lettem volna? -a hangom higgadtnak hallatszott.
-Ezt neked kéne tudnod.
-Nem tudom honnan vetted... -ártatlan arccal emeltem a számhoz az oldalasból egy falatot.
-Nem küldtek fel?
-Csak megmutatták, hogy hol van.
-És ki fog igazolást írni a kihagyott óráidról?
Félelmetes, hogy mennyit tud. Alnak mindenhol vannak kapcsolatai.
-Van ismerősöd a suliban? -szüntettem meg a színjátékot.
-Nem hiába küldtelek oda.
-Ravasz. -elismerően mértem végig. -Ki?
-Csak egy exbarátnő.
-Úgy tudtam! -szakadt ki Lioból.
-Fizess!
-Még nem fejezték be! -Rafi elütötte Lio kezét, aki a fogadás nyereményéért nyúlt.
-Mocskok! Ti tudtátok! -felháboródva figyeltem a bűntársakat.
-Én vettem fel, mikor Olivér telefonált. -magyarázta Rafi.
Olivér rendőr. Nemmellesleg Erik bátyja. Ez a kettő együtt elég jó párosítás.
-Látta a társa, ahogy te és Erik betértek egy kocsmába. -vette vissza a szót Al.
-Nem ittunk. -már felesleges lett volna tagadni.
-Akkor mit csináltatok?
-Dartsoztunk.
Al felvonta a szemöldökét.
-És beszélgettünk a pultossal.
Al ivott egy kortyot.
-Meg van a száma, ha beszélni akarsz vele.
Al letette a poharat az asztalra.
-Nem ebben egyeztünk meg.
-Ne már! Lerendeztük a dirivel, csak pár órát lógtam és nem csináltam közben semmi illegálisat...
-Első nap már lógtál.
Erre mit mondtam volna?
-De! -Al újra ivott egyet. -Van egy ajánlatom.
-Fogadd el! -kotyogott bele Rafi.
-Mi lenne az?
-Ha lógsz a tanítási órákról, akkor különórákon leszel a suliban.
-Hogy mi?! -dermedtem meg.
-Hány órát lógtál el?
-Hármat. -kezdtem megijedni.
-Akkor háromszor megjelensz egy általam kiválasztott különórán.
Körbenéztem. Lio tátott szájjal bámulta Alt, Rafi engem fikszírozott, hogy menjek bele.
-Ez korrekt.
-De ez olyan, mintha le kéne dolgoznom. -panaszkodtam.
-Jól látod.
Elernyedtem a székemben. Erről nem volt szó.
-Mire kell mennem?
-Művészeti különóra. -kaptam meg a választ.
-Beszívott, öntelt bájgúnárokkal kell töltenem a délutánom, a szabadidőm.
-Csak magadnak köszönheted. -Al kiitta a bor maradékát. -Háromtól négyig tart és a rajzteremben tartják.
Nyüszítve emeltem égnek a tekintetem.
-És háromszor kell mennem.
-Igen.
Az asztalra ejtettem a fejem. Nagyot koppant.
-És te vagy az egyik mosogató.
Pompás!

Rafi lett a másik mosogató, de van egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül.
-Törölgetés vagy mosogatás? -kérdezte.
-Törölgetés.
Neki álltunk a házimunkának.
-Al csalódott. -a bátyám egy tányért mosott el éppen.
-Akkor most előadod a nagytestvért? -humorizáltam.
-Szarka, ez komoly. Első nap és te elszúrtad.
-Ez, azért elég nagy túlzás.
-Al nagyon türelmes volt velünk. Azok után sem mondott le rólunk, hogy azok történtek. Ezt nem szabad elfelejtened! -Rafi halkan beszélt. -Jobb nevelőapát nem is kívánhatnánk!
-Tudom. -szomorúan törölgettem egy poharat. -Csak néha szarul fejezem ki magam...
-Próbálj meg normálisan viselkedni!
-Normálisan... -elvettem Rafitól egy tálat. -Folyton ezt mondjátok. Azt akarjátok, hogy elnyomjan önmagam. Hogy beolvadjak...legyek egy a sok közül...ne engedjek az egyéniségemnek...
-Csak annyit kérünk, hogy ne akasszál ki mindenkit. Lehetsz önmagad, csak módjával.
Kedvtelenül felnevettem.
-Aha...!
-Szarka! -Rafi nagyot sóhajtott. -Mi szeretünk úgy, ahogy vagy, de néhány embernek ez...
-Megterhelő? Idegesítő?
-Úgy valahogy. -a batyám szomorúan elhúzta a száját. -Ígérd meg, hogy jó leszel!
-Mint egy kisangyal?
-Igen.
-Az nem fog menni.
-Miért? -ráncolta a szemöldökét Rafi.
-Nem tudok úgy viselkedni.
-Régen tudtál.
-Az régen volt.
Pár perc csönd után Rafi újra megszólalt:
-Csak ígérd meg, hogy teszel azért, hogy sikerüljön a dolog!
-Igyekszem majd.
-Nem! Szarka, az kevés. Tedd, ne próbálkozz!

Az ágyamon hason fekve üzentem Eriknek.

Sz: bukta?

E: total

Sz: detto

E: rohadt rendorok!

Sz:  :D bunti?

E: 2 het tak az egesz lakas. Nek?

Sz: kulonora

E: mi?!

Sz: jah tom. Jarnom kell

E: szar! Mire?

Sz: muv

E: rajz?

Sz: +szobr gondolm

E: xD

Sz: kuss!

Megnéztem az Expendables 2-t, hogy enyhítsek a rosszkedvemen.
Fél tizenkettőkor engedtem az álmosságnak és elaludtam.

Másnap belesüppedtem az önsajnálatba. Testileg ott voltam az órákon, de lelkileg messze jártam. Semmi sem maradt meg a napból.
-Az ofő azt mondta, kapsz haladékot a tetkóidra. -Erik jól szórakozott a nyomoromon.
-Mit értesz ez alatt? -lassan kapcsoltam.
-A leragasztást illetően.
Felnyögtem.
-Így is rossz napom van, ne tetézzd még ezzel is!
Erik köcsög módon kinevetett.
-A ma délutánom el fog menni azzal, hogy elszállt és beképzelt művészlelkekkel "alkotok". -az ujjaimmal macskakörmöt mutattam.
-Sajnos... -kezdte Erik, de nem folytatta, mert egy -ránézésre- tizenkettedikes lány ment el előtte. Eriket lekötötte a csaj domborulatai.
Elismerően füttyentettem.
-Szép!
Erik megragadta a felkarom.
-Az egy rajztábla volt a kezében?
Hunyorítva fürkésztem a csajt a távolban.
-Aha.
-Tudod...lehet, hogy elkísérlek...
Elvigyorodtam.
-Igazán jó barát vagy!
Megkerestük a rajztermet. Elég eldugott helyen, a legfelső emelet sarkában találtuk meg.
Mikor beléptünk egy hosszú copfos srác libbent el előttünk.
-Ez a hajgumi semmit sem tart. -nyafogta a mellette haladó szemüveges fiúnak.
Leesett állal követtem figyelemmel a két flúgost.
-Segíthetek? -egy középkorú répavörös hajú nő sietett elénk.
-Éppen menni készültünk. Eltévedtünk. -vágtam hátraarcot.
-Állj! -Erik megakadályozta a menekülésem. -Újak vagyunk és nem tudjuk eldönteni, hogy milyen különórára járjunk. Szeretnénk részt venni pár foglalkozásán. Mondjuk három órán.
-Ó! Természetesen! Mindig szívesen látunk bárkit a köreinkben! -lelkesedett fel a nő.
-Én nem akarok itt lenni! -hadartam el Eriknek.
-Nem is azért vagyunk itt. Muszáj itt lenned! -Erik továbbra is fogvatartott, és a tanár után tolt.
-Csak azért mondod, mert próbálkozni akarsz a csajnál... -duzzogtam.
-Nincs választásod. -összegezte Erik.
Sajnos, igaza volt.
-Most páros munka van. -magyarázta a nő.
-Remek! -Erik szeme felcsillant.
-Noémi! Vivien! -kiáltott.
Előjött a hippis csaj és a dühös lány. Kicsi a világ!
-Beosztom hozzátok a vendégeink.
-Tanárnő! -kezdte a dühös lány, de a barátnője a bordái közé könyökölt.
-Tessék?
-Mi lesz a feladat? -vágott bele a hippi.
A dühös lány dühösen csikorgatta a fogát.
Hm. Ismerős helyzet. Úgy tűnik egy cipőben járunk.
-A legutóbbi. -válaszolta a tanárnő. -Közben meséljétek el, hogy mi mindent szoktunk csinálni! -a nő Erikhez tolta a hippis csajt.
Megkerestem Erikkel a szemkontaktust. Azt üzente, hogy ez van és láttam, hogy a szája felfelé görbül. Jól szórakozott azon, hogy megkaptam azt a csajt, aki láthatóan utál.
-Kövess! -adott utasítást.
Követtem egy hátsó asztalhoz.
-Egymást kéne lerajzolnunk. -világosított fel, miközben üres lapokat dobott az asztalra.
-Jah, kéne. -ledobtam magam a székre és előkotortam a zsebemből a zenelejátszóm.
-Hogy mondod? -tökéletesen utánozta a tanárok lekezelő stílusát.
-Kéne, de nem foglak lerajzolni. -levettem a pulcsim és a papírlapomon gombóccá gyűrtem.
-Minek vagy egyáltalán itt?! -fakadt ki.
-Hát nem önszántamból. -elindítottam a zenét.
Lehajtottam a fejem a pulcsimra és reméltem, hogy így kizárhatom a külső, zavaró tényezőket.

Fájdalom hasított a tudatomba. Az alkaromat éles szúrás bántotta. Felkaptam a fejem:
-Mi a jó büdös...?!
A csaj belém dőfte a hegyes ceruzáját. Ránéztem a fekete és vörös foltra -a grafit és a vérem keveredett egymással- ,ami miatta került oda. Pszichopata.
-Vége az órának.
-Remek! -elraktam a zenelejátszóm. -Azt hiszem átaludtam.
-Fantasztikus! -még sosem hallottam senkitől sem, hogy egy szót ennyire gúnyosan ejtett volna ki, mint ezt ő.
Felállt és távozóban még odavetette nekem:
-Rémesen horkolsz!
Értetlenül bámultam magam elé. Tényleg horkolok?
Az asztalon észrevettem a lány rajzlapját.
A rajz engem ábrázolt, ahogy a pulcsimra hajolva alszom. A karomon lévő tetoválást tökéletesen lerajzolta. A szarka élethűen ült a koponyán. Eszméletlenül jól megcsinálta!
Lenyügőzve fordítottam magam felé a lapot. A sarkában nőies kézírással ez szerepelt:

Szállai Vivien

Otthon nagyokat sóhajtva nyitottam ki a hűtőt. Senki sem volt még itthon.
Elővettem egy süti maradékát.
Vajon ez honnan van?
Nyílt az ajtó:
-Hahó! -csendült fel Lio hangja.
-A konyhában vagyok! -kiáltottam előre.
Lio bejött hozzám a konyhába.
-Csá, öcskös! Rafi segít Alnak behordani a cuccokat, amiket Al vásárolt.
-Oké.
-Az ott süti? -vette észre Lio.
-Jah.
-Honnan van?
-Fogalmam sincs.
-Mikori?
Megvontam a vállam. Beleharaptam egy kis darabba.
-Nem érzem rossznak. -csámcsogtam.
Lio a levegőbe szimatolva közeledett a sütihez. Kivett belőle egyet és egyben bekapta.
-Hmm. -Lio elgondolkodva rágott.
-Megjöttünk! -ordított Rafi.
Pár perc múlva mindketten megjelentek a konyhában. Kezdtünk sokan lenni.
-Na? -Al kíváncsian mérlegelt engem. -Milyen volt?
A bátyáim válla rázkódni kezdett a visszafojtott röhögéstől.
-Éreztem, ahogy a tesztoszteron szintem leszívják. -frusztráltan tömtem magamba a sütit. -Azok az arcok... -megborzongtam.
-Akkor megtanultad a leckét?
-Meg.
-Nem bírod a művészeket? -Rafi vadul vigyorgott.
-Hagyjuk! Viszont... -hatás szünetet hagytam. -Ha aktot szeretnék készíteni, már tudom kit kérjek fel a munkára.
Megmutattam a rajzot, ami rólam készült.
-Ez király! -a bátyáim egyből kitépték a kezemből a rajzot.
-Örülök, hogy tetszett. -Al féloldalasan mosolygott.
Felhorkantottam és erről eszembe jutott valami.
-Hé, Lio! -sétáltam a bátyámhoz.
-Hah?
-Tényleg horkolok?
Lio mereven bámult pár másodpercig, aztán elnevette magát.
-Szerinted, ha így lenne, átaludhattál volna annyi órát a suliban?
-Ööö, ez eszembe se jutott...
-Miért gondoltad, hogy horkolsz? -Csak mondta valaki... -a kis ribi beültette a bogarat a fülembe.
Ezt még visszakapja!
-Mióta érdekel, hogy mit gondol más? -tette fel a kérdést Lio, jogosan. Sosem érdekelt mások véleménye.
Most mi változott meg?