Végre vége! Egy hét jófiúskodás elég volt egy időre. A tanárokat nem kicsit lepte meg, hogy "rendesen" dolgozom az óráikon. Hamar rájönnek, hogy ez csak átmeneti volt.
-Hm. -Rafi az állát dörzsölgetve vizslatta a monotor képernyőjét. Az elektronikus naplóba bejegyzett jegyeimen hümmögött.
-Na? -sürgettem.
-Egészen sok dogát írtatok.
Miazhogy! Természetesen most kellett mindenből témazárót írni, aminek az anyaga nagyrészt abból áll, amit a megérkezésem előtt vettek. És én mégis meg tudtam írni hármasnál nem rosszabbra az összeset.
-Igen tudom. Ott voltam. Én írtam meg őket.
-Nem is rosszul.
-Tudom.
-Te mindent tudsz? -Rafi direkt húzta az idegeim. Ez egyértelmű volt.
-Nem. Viszont nagyon szeretném megtudni, hogy elintézed-e Alt. -motyogtam. A kezem tördeltem. A francba! Muszáj a műhelybe járnom.
-Lehet szó róla.
-Rafi!
A bátyám ördögien elvigyorodott. Utálom, hogy ennyire élvezi a szívatásom.
-Nyugi! Elintézem.
A levegőbe öklözöm egy kurjantás kíséretében.
-Kösz! -vállba boxolom, majd a szobámba rohanok, hogy értesíthessem Eriket.

***

Tuti olajfoltos lett az arcom. Ez a gondolat keringett a fejemben, miközben az arcomat dörzsöltem.
-Főnök! Olajos a pofád! -Ati röhögve neki dőlt az autónak, amit éppen javítottam.
Attila az autószervíz utánam következő legfiatalabb dolgozója volt. Huszonhárom éves külsővel büszkélkedett, de egy tizenkét éves agyával rendelkezett.
Hosszú szőke haját kontyba fogta a tarkóján, élénk zöld szeme vidáman csillogott.
-Gyakorlatilag nem vagyok a főnököd. -már pár napja dolgozom, de még mindig így hív, hiába minden szó.
-Elméletileg viszont az vagy. -szögezte le.
Ez igaz. Az apámnak autószervíz-lánca volt és ez az én örökségem lett. Lio anyám befektetéseit kapta meg, Rafi a házunk, a nyaralónk és a hozzá tartozó telek tulajdonjogát.
Ilyen szempontból elég jól állt a szénánk. Bár még nem mi vezettük a tulajdonunkban álló üzleteket, a bevétel nagy része ígyis hozzánk futott be, pontosabban az erre a célra alapított bankszámlánkra. Amihez könnyedén hozzáférhettünk, bár mindezt Al beleegyezésével, nehogy hülyeséget csináljunk. (Lio hajlamos rá, mikor rájön a de-szerelmes-vagyok-ebbe-a-lányba-őrülete. Ami elég gyaktan megtörténik, hogy őszinte legyek.)
-Ottó a főnököd. Ezt jegyezzd meg! Őt hívjad így! -morogtam.
Ottó a család barátjának számított. Mázli, hogy itt élt és ismertük, így könnyen elkezdhettem dolgozni a Műhelyben. Fura név, de én már megszoktam.
-Ahogy akarod, főnök! -Ati ellökte magát az autótól.
Egyszer tuti megfojtom!
Megtöröltem a gatyámban a kezem, mert az atlétám szörnyen koszos volt (talán nem fehéret kellett volna felvennem, de abból egy rakásnyi van). Az oldalamon a szerszámos öv himbálózni kezdett.
-Elnézést! Valaki rá tudna nézni az autónkra? Sietünk és... -a nő hangjában kétségbeesés csengett.
-Uram? -egy selymes bőrű kéz fogta meg a vállam. Szóval én vagyok az a valaki.
-Asszonyom? -megfordultam. A nő elkerekedett szemekkel döbbent rá, hogy az uram megszólítás nem volt helyes. A tetoválásaim miatt hátulról sokkal idősebbnek gondolnak legtöbbször.
-Miben segíthetek? -zökkentettem vissza a valóságba. Valamiért ismerősnek tűntek a vonásai.
-A lányomnak röplabda mérkőzésre kéne mennie, de lefulladt a kocsink. Sürgősen meg kéne javítani vagy hasonló. -szedte össze magát. A szemöldökét összehúzta, erre furcsán motoszkálni kezdett valami a fejemben. Láttam én már ehhez hasonlót.
-Elég sok munkám van, asszonyom, ahogy itt szinte mindenkinek... -kezdtem a magyarázatot.
-Szarka!
Az ismerős hangra oldalra kaptam a fejem, megszakítva a mondatot. Iv leesett állal állt tőlünk nem messze.
Elmosolyodtam. Tesi cuccban feszített.
-Versenyed lesz?
Iv összeszorította a száját. A karjaival átölelte magát.
-Mit csinálsz itt?
-Dolgozom. -a szerelésemre mutattam, a szerszámos övnél többet időzve.
-Autókat javítasz? -hitetlenkedést hallottam ki a kérdéséből.
-És motorokat, buszokat, teherautókat, traktorokat, bár ott kell más szakértelme. -keresztbe fontam a karom. -Meglep, hogy értek valamihez?
-Nem. -gyorsan rávágta. -De...ez nagy tudást igényel...mármint...
Elvigyorodtam.
-Apám elég jó volt benne és mindenre megtanított, amire csak tudott.
-Ó! -Iv egyik lábáról a másikra állt.
-Ismeritek egymást? -a nő köztünk kapkodta a fejét. Már értem miért tűnt ismerősnek. Iv eléggé hasonlított az anyjára.
-Osztálytarsak vagyunk. -Iv érzelemmentesen közölte a tényt.
-Mindjárt ránézek a kocsira, asszonyom. -elindultam felnyitni a motorháztetőt, de előtte elcsíptem az anyuka meglepett arckifejezését. Azt gondolta, hogy elutasítom a kérését, hogy vizsgáljam meg a kocsit.
Átnéztem. Semmi komoly. Gyorsan neki álltam megszerelni.
-Szóval szabadidődben szerelő vagy? -Iv mellém állt, de ezt inkább éreztem, mint láttam. A szemem azt figyelte, amit csináltam éppen.
-Aha.
Nem részleteztem. Iv pedig azon rágódott kérdezzen-e még.
-Nem zavarsz meg a munkában már majdnem kész vagyok.
-Anyukám elment, hogy beszéljen egy felnőttel.
-Nem lep meg. A legtöbben furcsálják a fiatalságom.
-Dolgozhatsz egyáltalán?
-Van külön engedélyem.
-Ó!
Csendben maradtunk. Aztán életem egyik legidegesítőbb hangja szólalt meg.
-Főnök! -Ati mögém állt. -Itt az a hibbant csaj, aki tönkre teszi a saját kocsiját, hogy bámulhasson, amíg megszereled.
Lehunytam a szemem. Jaj, ne! Csak őt ne!
-Gondoltam szólok. Téged keres. -Ati fütyörészve tovább állt.
-Hibbant csaj?
-Hallottad. Rám van kattanva.
-Szívás! -Iv a kocsinak dőlt.
Gyorsan a kocsi alá mentem, mintha ott is le kéne ellenőriznem valamit.
-Szarka! Szarka! -a nyivákoló hang egyre közeledett. -Szarkaaa!
-Egy tetovált, fekete hajú srácot keresel? -Iv kérdése ártalmatlannak tűnhetett, de éreztem benne, hogy nem az.
-Igen! Láttad? -kérdezte mohón.
-Igen. A kocsi alatt van. -a szemét egyből beárult.
Megfogták az egyik lábam és kihúztak a kocsi alól. Nem néztem volna ki ekkora erőt ebből a kiszőkített, műszempillás, extra push-upos cicababából.
-Szia! -felsóhajtottam.
-Végre meg vagy! -lelkesen tapsolt. Iv gonoszul elmosolyodott.
A cicababa hozzám simult, de eltoltam.
-Még nem ismered a barátnőm. -Ivre mutattam, akinek elkerekedtek a szemei.
-BARÁTNŐD?! -sipította.
Gyorsan magamhoz rántottam Ivet. A döbbenettől reagálni sem tudott.
-Nem hiszem! -ágált a csaj.
-Miért?
-Mert...mert... -erősen gondolkodott. -Elmondta, hogy hol vagy!
Diadalittasan ránk mutatta az ujját.
-Folyton piszkáljuk egymást. -nem kellett sokat gondolkodnom a válaszon.
-Ez igaz. -nyögte Iv. Szorosan magamhoz szorítottam. Nehogy elrontsa nekem!
-Így nem lesz unalmas és rutinszerű a kapcsolatunk. -egészítettem ki.
-De...de... -tátogott.
-Bocs, foglalt vagyok! -láttam, hogy még kell egy kicsi, hogy meggyőzzem. Hát legyen!
Megfogtam Iv állát és felemeltem. A számat a szájára tapasztottam. Meglepetésében kicsit elnyílt a szája. Kihasználtam a lehetőséget és elmélyítettem a csókot.
Szerencsére Iv nem tiltakozott. Gondolom annyira váratlanul érte ez az egész, hogy nem tudott ellenkezni.

Megszakítottam a csókunkat. Iv arca maga volt a hitetlenség mintaszobra. Gyorsan a mellkasomhoz húztam, hogy elrejtsem az arcát.
A cicababa grimaszolva rázta a fejét:
-Nem tudod mit veszítesz!
-Fogalmad sincs mennyit nyertem már. -kontráztam.
A lány dühösen elcsámpázott. Megkönnyebbülve felsóhajtottam. El sem hiszem, hogy sikerült.
Erős taszítás ért a mellkasomnál, amitől hátraléptem. Megemeltem a szemöldököm.
-Ez mi volt? -kérdeztem.
-Hát ez az! EZ MI VOLT?! -Iv magánkívül üvöltött.
-Iv, kiabálsz. -kicsit hátrébb hajoltam.
-TÉNYLEG? FELTŰNT! ÉS MOST VÁLASZOLJ A ROHADT KÉRDÉSEMRE!
-Ha befejezed az ordítást. -szögeztem le.
Iv nyelt egyet, megdörzsölte az arcát, majd lejjebb vette a hangerőt.
-Mi a fene volt ez?!
-Leráztam a csajt.
Úgy nézett rám, mint egy bolondra.
-Miért csináltad?
-Hogy lerázzam a csajt? -nem értettem ezt a kérdezősködést és a kiakadásának az okát. Tulajdonképpen semmit sem értettem. -Te árultad el, hogy hol vagyok...
-Erre megcsókoltál?! -Iv még mindig feszülten állt.
-Nem hitte el. Valahogy bizonyítanom kellett. -hülyén éreztem magam, amiért magyarázkodom. Én nem szoktam, pláne nem a lányoknak.
-Ilyet nem csinálhatsz.
-Miről beszélsz? Elvesztettem a fonalat. -segítségkérően pislogtam körbe.
-Nem támadhatsz csak így le!
Összeráncoltam a homlokom.
-Még mindig a csókról van szó?
-Igen! -Iv ingerülten fújtatott.
-Most mit kéne mondanom? -láttam Atit közeledni, és most az egyszer örültem neki, mert ez a beszélgetés rossz irányba kanyarodott.
-Lehet, hogy nálad ez normális, de nálam nem. Én nem vagyok olyan, mint a te haverjaid. Ne szórakozz velem! -a mellkasomat bökdöste. -Tedd rendbe a kocsink, hogy elmehessünk!
A copfjával pofon vágott, majd faképnél hagyott.
Sokkolva álltam, mozdulatlanul.
EBBE MEG MI ÜTÖTT?
-Úgy látom, főnök, a csajod berágott. -Ati hátbaveregetett.
-Igazából nem a csajom.
-Akkor értem.
-Mit? -mohón kaptam a válasz után.
-Hogy miért dühös.
-Te érted?
Felnevetett.
-Jah.
Vártam, de nem mondta tovább.
-ÉS?! Megosztod velem?
-Jah. -kuncogott. -Nem szeretik, ha játszadozunk az érzéseikkel. Ők komolyabban veszik a dolgokat, érted főnök?
A hajamba túrtam.
-Nem igazán.
-Mi a gond? -Ati megszívta a fogát. Utáltam ezt a hangot, de most eltekintettem tőle, mert per pillanat Ati hasznosnak bizonyult.
-A csajokat vagy nem érdeklem vagy odáig vannak értem és akkor csinálhatok bármit, nem változtatok ezen. -a cicababa hűlt helyére mutattam.
-És ő? -Iv után intett.
-Nem tudom. Utál, de közben azt hiszem kedvel is. Talán. Mással nem tudom magyarázni, hogy miért... vagy csak szeret civakodni velem.
-Hm. Sok sikert hozzá!
-Elég sok kéne az biztos. -értettem egyet.
Megjavítottam az autójukat, hogy elmehessenek. Iv tüntetően rám se nézett.
-Köszönjük. -Iv anyja a kezembe nyomta a kért összeget.
-Kérem! -szabadkoztam.
Figyeltem, ahogy beszállnak a kocsiba és elhajtanak.
Miközben a távolodó járműt bámultam, elgondolkodtam: Pedig minden olyan jól ment, erre elszúrtam.

***

Erik keményen meglapogatta a hátam, miközben összeütöttük a vállunk.
-Annyira nem lehet rossz a helyzet.
Felnyögtem.
-Majd, ha meglátod hogyan néz rám... -Eriket még aznap beavattam. Nem tudom mit reméltem, de a legjobb haverom nem volt nagy segítség.
-Haver...én nem értem mi a probléma. Teljesen kiakadt amiért megcsókoltam...
-Nem tudom mit mondhatnék. Ha én megcsókolok egy csajt, akkor azért akad ki, mert nem adok többet, nem azért mert megtettem. Lehet, hogy annyira szarul csináltad...
-Bekaphatod! Barom! -ellöktem Eriket, ő csak röhögött.
Egyszer minden véget ér, tehát Erik jókedve megrekedt, mikor Iv elsuhant mellettünk. Szinte éreztem a belőle áradó hidegséget. Megborzongtam.
-Hűha. Tuti csökkent pár fokkal a hőmérséklet. -Erik füttyentett egyet. -Nem túloztál.
-Mit csináljak? -megdörzsöltem a karom.
-Szard le!
Barátom a bölcs tanácsa után a suli bejáratához vonult.
Ha jobban belegondolok, tényleg ezt kéne tennem. De mégis... Ivvel olyan jól el vagyok.
Az elkövetkezendő három órában azon filozofáltam, hogy hogyan szüntessem meg a mosoly szünetünk.
A megfelelő pillanatot a rajz órának tartottam.
Iv egy A4-es lap fölé görnyedt. Előtte egy kocka srác feszengett. Megragadtam a pólója nyakánál és felhúztam a székről.
-Tipli! -a kocka engedelmesen elhúzta a csíkot. Az egyik előnye a félelmetes megjelenésnek.
Iv felpillantott.
-Mit akarsz?
-Tudom, hogy én vagyok a kedvenc modelled. -felvillantottam az ellenállhatatlan mosolyom. Persze ő könnyedén ellenállt. Pislogás nélkül meredt rám.
-Jaj, ne csináld már! -lejjebb csúsztam a széken.
Iv a száját vékony vonallá préselte.
-Elmondod, hogy mi a bajod? -kezdtem kifogyni a türelmemből.
-Na ne mondd, hogy nem tudod.  -Iv ujjbegyei elfehéredtek, ahogy a ceruzát szorította.
-Csak azt tudom, hogy hisztis picsaként viselkedsz, ami kezd az idegeimre menni.
Egy pillanatra Iv úgy festett, mint akit pofon vágtak, de hamar rendezte a vonásait. Némán farkasszemet néztünk.
-Tényleg tuskó vagy.
-Meglep? Azt hittem tudod. -megvontam a vállam.
-Igen, tudtam. De adtam neked esélyt a megcáfolására.
-Gondolom elbuktam.
-Nem teljesen.
Felvontam a szemöldököm.
-Ne használj föl még egyszer a céljaid elérésének érdekében. Nem bírom, ha kihasználnak.
Bólintottam.
-Hülyeség volt.
-Ha azt akarod, hogy barátok legyünk, felejtsd el az ilyenfajta megnyilvánulásokat. Nem vagyok olyan lány, aki illegeti-bilegeti magát és a többi...
-Értem.
-Csak semmi páváskodás.
-Vágom! -szóltam kissé erélyesebben.
-És jóvá kell tenned. -most már mosolygott, ami nem kis aggodalommal szolgált.
-Vagyis?
-Vagyis járnod kell rajzszakkörre.
-Hogy?!
-Hiszen te vagy a kedvenc modellem! -rám kacsintott.
-De nekem is van kikötésem! -rázni kezdtem a fejem. -Nem úgy megy az!
-Halljam! -Iv elővette az üzletasszonyos testtartását.
-Akkor te hetente egyszer, mondjuk péntekenkénk- eljössz a Műhelybe, hogy szerszámokat adogass! -figyelmesen fürkésztem az arcát.
-Nem leszek a csicskád! -tiltakozott.
-Mert rajzszakkörön én nem a te csicskád vagyok? -hunyorogtam.
-A kettő nem ugyanaz.
-Szerinted.
-Csak akkor adogatom a szerszámokat, ha közben megtanítod, hogy mi micsoda.
Elnyílt a szám.
-Miért? Meg akarsz tanulni autót szerelni? -levegő után kapkodtam.
-Nem.
A lelkesedésem még csírájában elfojtotta.
-Csak azt akarom, hogy hasznom is származzon belőle.
-Nem ugyanezért haragudtál meg rám? -az állam dörzsöltem. Iszonyúan viszketett. Klassz dolog és egyben rossz is, ha már borotválkozol.
-Ez más.
-Folyton ezzel jössz. -sóhajtottam.
-Én nem fogok piszkos módszerekhez folyamodni.
Felvontam a szemöldököm.
-Piszkos módszerekhez? -visszhangoztam.
-Érted, hogy hogy értem.
Igen értettem, de túl jó mókának ígérkezett ahhoz, hogy elengedjem.
-Fejtsd ki a dolgot, kérlek! -a nyelvembe haraptam, nehogy elnevessem magam.
Iv szikrázó tekintettel válaszolt.
-Nem kell kitanítanod a szakmát, mindössze nem szeretnék buta adogató libaként állni melletted, azt hajtogatva: "Melyik is az a szerszám? A nagy, kerek fejű?"
Jót szórakoztam az alábbiakat elképzelve. Volt már ehhez hasonló "segítségem" és hamar lepasszoltam, miszerint egyedül is boldogulok.
-Rendben. -egyeztem bele.
-Járni fogsz rajzszakkörre? -Iv szeme felcsillant, a kezében megállt az eddig hevesen dolgozó ceruza.
-Sajnos. -elhúztam a szám.
Ellenben Iv szájával, ami felfelé görbült.
-Ha becsicskásztatsz, csúnyán visszakapod szakkörön. -fenyegetett.
Kétkedve megemeltem a két szemöldököm.
-Hogy?
-Jelmezzel is lerajzolhatlak. -miután látta, hogy a várt hatás elmaradt, folytatta: -Akár tütüben is...
A hatás most bejött; az arcom elborult a gondolattól.
-Vettem az adást.
Iv már sokkal vidámabban folytatta a rajzolást. Kihasználva, hogy nem figyel rám, gyorsan megkerestem a szememmel Eriket. Három asztallal odébb ült és amikor meglátta, hogy észrevettem, akkor heves mutogatásba kezdett. Gyorsan előkaptam a telefonom az asztal alatt, hogy üzeneteket váltsunk.

Erik: na?

Szarka: minden ok

Erik: h sik?

Szarka: megegyeztunk

Erik: ajaj

Szarka: nyugi nem nagy cucc

Erik: meselj

Szarka: megyek rajzszakra

Erik: most?

Szarka: mindig

Erik: sima ügy? -,-

Szarka: péntekenként jön a műbe nekem segiteni :]

Erik: komoly?

Szarka: megegyeztunk.

Erik: szerszamokat adogat?

Szarka: jaja

Erik: szép munka

Szarka: tom

-Miért bámulsz ilyen buzgón az asztal alá?
Felnéztem és felöltöttem az ártatlan arckifejezésem.
-Semmit.
Iv úgy nézett rám, mint egy hülyére.
-Komolyan?
A szememet forgatva válaszoltam:
-Telefonoztam, de nem ez a lényeg.
-Nehéz lett volna elsőnek ezt mondani?
-Megszokás.
-Aha. -Iv újra beletemetkezett a munkájába.
-Akkor most jók vagyunk? -bár úgy vettem le a párbeszédünkből, azért biztos, ami biztos alapon rákérdeztem.
-Igen.
Meglepően nagy mértékben megkönnyebbültem a megerősítése hallatán.
-Szuper.
-De még mindig jössz nekem eggyel. -emlékeztetett.
Francba! Tényleg, már majdnem elfelejtettem.
-Nem ment ki a fejemből. -hazudtam. Iv mindent sejtő mosollyal bólogatott.
Letudva a dolgom a fülesem után nyúltam, hogy zenét hallgassak.

Óra után, amikor kifelé tartottam Erikhez, Mimi zárkózott fel mellém.
-Eltévedtél hippikém? -kérdeztem viccelődve.
-Nem tudom, hogy mi a terved vele vagy miért csinálod, de ha mindössze szórakozásból vagy viccből, akkor sürgősen hagyd abba. -Mimi félelmetes-fenyegető hangja a tízes skálán simán elérte a nyolcast. Hűha! Nem néztem volna ki belőle.
-Most fenyegetsz?
-Figyelmeztetlek. Nincs bajom veled. Még a haveroddal sem, bár vele kicsit másabb a helyzet... -Mimi sóhajtott. -A lényeg, hogy nem ajánlom, hogy fájdalmat okozz neki! Értetted?
Erik furcsán méregetett minket. Nem értette, hogy mi folyik itt, ezt a tekintetével is közölte velem. A baj, hogy én sem vágtam.
-Nyugi, csajszi, csak együtt lógunk Ivvel. Nincs semmi...
-Szarka! -nem hagyta, hogy befejezzem. -Te nem is az a srác vagy, akivel az ember lánya komoly kapcsolatot képzel el.
Tökre úgy beszélt velem, ahogy egy tanár néni a hülye kisgyerek tanítványával.
-Ezt, hogy érted? -sajnos remekül adtam alá a lovat.
-Nem vagy éppen egy tökéletes barátjelölt, hogy úgy mondjam...
-Szerinted nem lennék elég jó Ivnek? -azt hiszem túl messzire ment Mimi.
-Nem. Én azt akartam mondani, hogy látszik rajtad, hogy olyan srác vagy, aki nem akar komoly kapcsolatot.
Na, ez felért egy pofonnal. Mármint nem mondott semmi újat, de azzal, hogy ezt így kerek-perec kimondta, tudatosult bennem ez az egész.
-Ezért akadt ki Iv, mikor... -nem fejeztem be, de nem volt szükséges.
-Igen.
-Mert ő is úgy gondolja, ahogy te?
-Igen.
Elértünk Erikhez. Mimi lelépett, én meg ott álltam leforrázva a haverom mellett.
-Mit mondott?
-Nem is tudom, hol kezdjem...