Sziasztok! A tegnapi rész az véletlen az egyik vázlat volt csak ehhez a fejezethez és én hülye pedig csak most vettem észre. Utólag is bocsi amiatt. De most itt is van a rendes kidolgozott rész. Ezer bocsánat a figyelmetlenségemért.

Jó olvasást!

___________________________________________

Már jó egy perce csak lihegve gyűjtöttem össze az erőmet a tervemhez mikor az Azorta-i hozzám szólt.

- Na mi lesz? Feladod? - kérdezte gúnyosan.

- Arra várhatsz! - vágtam rá szarkasztikusan. - Nem fogom feladni. Nem ma. - mondtam az utolsó mondatot suttogva.

- Akkor mire vársz? - mondta a meg az előbbinél is gúnyosabb hangon.

- Mindjárt meglátod. - mondtam miközben végre kiegyenesedtem és le töröltem a felszakadt számból szivárgó vért.

Eközben már lélekben elkezdtem felkészülni a bekövetkező eseményekre. Tudtam hogy nem lesz könnyű de ha még sem próbálom akkor nem fog kiderülni hogy sikerülhet e. Igaz hogy eléggé életveszélyes ez az ötlet de nincs más lehetséges megoldás.

- Kezdem unni. - mondta unottan a pasas.

- Hidd el én sem kevésbé unom mint te. - mondtam és közben neki álltam a testem minden egyes pontjára szétosztani az erőmet.

- Akkor most mégis mit művelsz? - tette fel a kérdést a pasas.

~ A francba. Ezek szerint érzékeli hogy alkalmazom a ködöt. Mondjuk meg sem lepődök. Hiszen több mint valószínű hogy ő neki sokkal fejlettebb katonai kiképzése van mint nekem.

A kérdésére nem ált kifejezettebben szándékomban válaszolni. Hiszen úgy is mindjárt megtudja.

Ekkor hirtelen hatalmas fájdalom hasított a hasamba. Mikor oda pillantottam egy egyre csak terjedő vér foltott fedeztem fel.

Ezzel egyidejűleg egy kiáltást hallottam. A hang irányába fordítottam a fejem hogy megtudjam hogy mégis ki kiáltott.

Kaleb volt az. Ott próbált kiszabadulni Steve kezelnek szorításából. Mind a kettejuk szeméből könnyek csurogtak.

- Bocsássatok meg... - mondtam erőtlenül és az utolsó csepp erőmmel anyura koncentráltam és gondolatban arra kértem hogy ne haragudjon rám és hogy remélem hogy Kaleb képes lesz majd kitölteni a szívében keletkező űrt amit majd az én hiányom fog neki okozni.

Majd végül már csak annyit éreztem hogy a talaj megszűnik létezni a lábam alatt és én zuhanni kezdtem és talán végleg lehúnytam a szemem.

E/3 szemszög:

- KIRA NEEEEEEEEE! - kiáltotta Kaleb zokogva amikor Kira az eszméletét vesztve a földre zuhant. - Ugye nem... - suttogta megtörten. Tudta hogy a testvére valószínűleg nem csak elájult de még magának sem akarta beismerni hogy mi történt az imént.

Stevenek nehezére esett hogy ne rohanjon oda ahhoz a rohadékhoz aki ezt tette vele. Hogy ne rohanjon oda hogy megölje azt a szemetet.

Egy pár pillanat múlva Natasa kezdett el rohanni a férfi felé. Steve azonnal cselekedett. Valahonnan tudta hogy Natasha az egészet végignézte. És most meg akarja hosszúlni a Kirával történteket.

Natasha elé rohant és úgy kellet le fognia az orosz nőt hogy ne okozza a saját vesztét azzal hogy megpróbálja megtámadni a pasast. Hiszen mindannyian látták hogy mire képes az a pasas. És még kell hagyni hogy nem éppen kispályás.

A következő pillanatban arra lettek figyelmesek hogy Tony maximális tűzerővel támadja meg a pasast.

- STARK NEEEEE! - kiáltotta Natasha kétségbeesetten és már próbált is megszabadulni Steve kezeinek szorításából de idő közben Clint is odaért és segített Stevenek megtartani Natashát aki kétségbeesett dühvel próbált szabadulni Clint és Steve kezei szorításából.

A következő pillanatban Stark a falnak csapódott egy hatalmas csattanás keretében. Ezzel egy időben Kira teste a levegőbe emelkedett és az idegen mellé lebegett. Eközben Kaleb keservesen sírva térdepelt a földön és időnkent remegve hüppögte el az ikertestvére nevét.

Egy szempillantással későb már sem Kira sem az idegen nem volt többé ott a teremben. El tűntek. Natasha reményvesztetten tépte ki magát a Kapitány és a legjobb barátja kezéből hogy arra a helyre siessen ahol az előbb még Kira feküdt.

- Vége. - szólalt meg egy kis idő után Steve. - Nincs tovább. Vége van. - mondta majd végig jártatta a tekintetét a csarnokon amit eléggé megviselt az utóbbi összecsapás.

Egy külsős számára talán úgy tűnhet hogy egy sikeres küldetésen vannak túl de ez távolról sem így volt. Hatalmas veszteség érte őket. Mindannyiukat. Lehet hogy Kira nem régóta volt a csapat tagja mégis képes volt belopni magát mindenki szívébe. Emiatt érezte most minden eggyes bosszúálló és Kaleb magát szörnyűen. Kaleb számára mára már Kira jelentette a világot. A bosszúállók szívében pedig egy-egy hatalmas űr tátongott ahol nem rég még a lány helyezkedett el.

Tony tudta hogy közöljük kell majd Margarettel a tényeket miszerint a lánya súlyosan megsérült és küldetés közben elveszett. Hiába irtózik a gondolattól hogy ezt neki kell megtennie de valószínűleg rá fog majd hárulni a feladat.

A csapat tagjai mindannyian csöndben voltak. Senki nem szólalt meg. Hiszen egyikük sem volt képes szavakba önteni azt amit most éreztek. Nem mellesleg az a mélységesen mély fájdalom ami mindannyiukat gyötörte az nekik bőségesen elég volt egyenként is. 

Mindannyiuk közül Kaleb fájdalma volt a legmélyebb. Mióta megszakadt közte és a testvére között a kapcsolat az elméjét csupasznak, védetlennek érezte. És a fájdalmára rátett még egy lapáttal az a tudat hogy ő és Kira többé nem fognak majd tudni össze kapcsolódni. És a szívébe markoló fájdalom volt a legrosszabb.

Egy idő után a csapat néma csendben indult el. Nem bírták. Mindannyian el akartak tűnni erről a helyről. Több dolguk nekik itt nem volt.

___________________________________________

Néhány órával később a csapat megérkezett a torony leszállójára. Kaleb is velük tartott. Steve nem bírta ott hagyni. Látta hogy nem lenne hova mennie. Hiszen olyan mint... Olyan mint ő. Aki a szívükben hatalmas űrt hagyott maga után. Mindannyian néma csendben vonult be az épületbe. A nappaliban Pepper várt rájuk. 

Mikor a nő megpillantotta a csapatot tudta hogy valami szőrnyűség történt. Elvégre mindannyian néma csendben leszegett fejjel érkeztek meg. Nem akarta őket faggatni. De mégis. Tudni akarta mi történt. 

- Tony... - ment oda a nő a milliárdoshoz. - Mi történt? - kérdezte halkan.

Tony Stark szeme megtelt könnyekkel. Ebből már tudta Pepper hogy nagy a baj.

- Ki... -kezdte el a nő.

- Kira. - mondta remegő hangon. 

Pepper a szája elé kapta a kezét. A nő csalódottságában és bánatában legszívesebben sikított volna. De nem tehette. Nem most. Most erősnek kell mutatnia magát hogy a többiek túl tudják tenni magukat ezen.

Kaleb az első fotelbe ami az útjába kerül bele zuttyant. Az arca csillogott a könnyektől. A szája pedig még mindig remegett a sírástól. Fogalma sem volt hogy most mihez kezdhetne. Elvégre neki többé nincs otthona. Hiszen a ház amit az otthonának nevezett már nincs. Az ember pedig aki az új otthonát jelentette számára már többé nincs.

Idő közben Pepper főzött mindenkinek egy nagy pohár teát hogy segítsen valamennyire le nyugodni a zaklatott bosszúállónak habár tisztában volt azzal hogy az elkövetkező időszak nehéz lesz. Mindannyiuk számára. De talán mindannyiuk közül Kalebnek fog fájni a lány hiánya.