- Szervusztok Gyerekek! Én vagyok a matematika tanárotok Barbara Mitchell. És az úr itt mellettem... - nem tudta befejezni mert az ismeretlen férfi közbeszólt.

- Hellósztok kölykök! Én lennék Tony Stark! A Géniusz, milliárdos, playboy, emberbarát, zseni.

- Jíííí - sikoltott az egyik kis pláza cica a hátsó padsorok egyikéből. - Tényleg maga Tony Stark?

- Igen én volnánk az.

- Úristen!!! - Visította a komplett pláza cica banda.

- Hmm. Már láttam mindegyikőtök beiratkozási papírjait kivéve a tiédet - mutatott rám. - És te akkor voltaképp ki is vagy? - kérdezte játékosan. És ezt úgy mondom hogy a pali az apám is lehetett volna.

- A nevem Kira Roberts. Most költöztem ide a városba.

- Hmmmm. Az apád véletlenül nem Kevin Roberts? - kérdezte félig felvont szemöldökkel.

- Maga ismerte az apámat?!

- Ezek szerint! Épp a Chitauri támadás előtt lett volna vele megbeszélésem.

- Ohhhh... - reagáltam. Nagyon meglepődtem. A géniusz, milliárdos, playboy és nem mellesleg emberbarát Tony Stark ismerte az apámat. És ha Mr. Stark ismerte az apám akkor az apámnak is ismernie kellett őt.

- Amúgy hogy van mostanában az öreg? - kérdezte de láttam a szemében hogy tudja az igazságot.

- Jól megvan. Majd szólok neki hogy összefutottam önnel.

- Á fantasztikus! De most térjünk a lényegre! - váltott témát - Ugyebár azért vagyok itt hogy elmondjam nektek hogy milyen egyszerű is a matek. Ha valakinek van kérdése most kérdezzen.

Ekkor kompletten majdnem az egész osztály felkapta a kezét.

- Mármint az órával kapcsolatosan. - a kezek el tűntek. - Hát jó. Akkor fogjunk is hozzá.

Ez után Mr. Stark hamar elmagyarázta hogy hogyan lehet a legtöbb alap számolást megoldani. Aztán mielőtt nekiállt volna elmagyarázni hogy hogyan kell bármilyen harmadfokú egyenletet megoldani 5 perc alatt szerencsénkre kicsengettek.

- Hát úgy látszik hogy a harmadfokú egyenletek másokra maradnak. Köszönöm az órán való részvétel. A következő héten ugyan ekkor találkozunk. Addig is ne csináljátok semmi olyant amit én csinálnák. Olyat meg pláne ne amit én nem csinálnák.

Az osztály heves tapsviharral jutalmazta Mr. Starkot.

Ez után mindenki gyorsan elpakolt mivel a kövi óra tesi és még páran el akartak menni valamit venni a büfében. Én persze voltam olyan ügyes és kiborítottam a tolltartóm majd a táskám komplett tartalmát. Szuper. Így már biztosan el fogok késni tesiről. Aztán mivel olyan szerencsés vagyok sikerült belefejelnem az asztal sarkába.

- Ó HOGY AZ A... - kiáltottam fel fájdalmamban.

- Minden rendben van Kira? - hallottam meg Tony Stark hangját a hátam mögül.

- Ühümmm. - nyögtem.

- Na várjál! Azért had nézem meg. - majd mégse várva a beleegyezésemet le guggolt és megnézte a helyet ahol a fejem és az asztal találkozott.

- Hijjjj... Ez vérzik! Arról nem is beszélve hogy még be is lilult.

- Ühmmmmm... - morogtam miközben a combomba vájtam a körmeim hogy ne érezzem annyira a Mr. Stark szerint vérző sebem sajogását.

- Tudod mi lesz a legjobb? Az ha meglátogatjuk az iskola ápolónőjét. Neked az úgy megfelel törppilla?
- Ühümmmm - mondtam még mindig kábultan a fajdomtól.

Nem sokkal később már a suli gyengélkedőjén voltam. A legnagyobb mázlim az az volt hogy csak felnyílt egy kicsit a bőr. Plusz azért hogy össze lehessen húzni a sebet, azért le kellett nyitni egy tincset a hajam hátuljából.

Kábé már két perc múlva kész is voltunk. Össze lett húzva a sebem. És csak most őrültem igazán annak hogy dús a hajam.

Mivel Mr. Stark látta hogy így ebben az állapotban ahogy most vagyok nem túl jó ötlet beülnöm történelemre.

- Figyelj törpilla! Megkérem az igazgató urat hogy had mulaszthassad el a mai töri órád. Ebben az állapotban a fejedből leginkább ki folyna a tudás a helyett hogy benne maradna. - erre rábólintottam. - Tudod is mit? Addig is megbeszéljük a faterodat.

Erre csak megint bólintottam mert tudtam hogyha megszólalnák akkor csak elöntenének a könnyek.

- Akkor gyorsan tedd rendbe magad meg szedd össze a cuccod és mindjárt indulunk. Én addig is megyek el kérlek az igazgató úrtól hogy had ne keljen már törizned.

- Rendben van Mr. Stark. - motyogtam.

- Fel tudsz állni törppilla? - kérdezte olyan gondoskodó hangon amennyire csak tudott.

Megpróbáltam felállni. Sikerült habár megszédültem egy kissé.

- Azt hiszem menni fog. - mondtam imbolyogva.

- Szerintem meg nem! - vágta rá.

- Akkor miért kérdezte meg?! - kérdeztem meg az egyértelműt.

- Mert az apád azt mondta mielőtt meghalt hogy vigyázzak rád és az anyádra! - mondta de aztán hirtelen stílust váltott és nekiálltam szépen lassan megemelni a hangját - Szerinted ki ajánlotta neki azt az állást? Én! A Stark Industis egyik fedő cégjénél dolgozik! Én! Én voltam az aki kihúzott titeket a csávából! Én! - mondta kissé dühösen.
- IGEN?! MAGA?! AKKOR MIÉRT CSAK MOST SEGÍTETT?! MAJDNEM 4 HÓNAPIG VAJAS KIFLIN ÉLTÜNK! VOLT HOGY NEM IS VOLT VAJ AZON A KIFLIN!!! MIÉRT? MERT MAGA AKI AZT ÁLLÍTJA HOGY AZ APÁM MEGKÉRTE HOGY VIGYÁZZON RÁNK?!?! ÉS ERRE MAGA MIT CSINÁLT?! SEMMIT!!! A ROHADT BÜDÖS ÉLETBEN SEMMIT!!! NÉGY HÓNAP! NÉGY! ENNYI IDEJÉBE TELT CSELEKEDNI?! UGYE NEM GONDOLJA HOGY EZT MAJD MÉG EL IS HIGGYEM?!?!

- KIRA! Kérlek ne haragudj. Nem akartam kiabálni veled.

Nem válaszoltam. Csak néztem durcásan. Láttam hogy tényleg megbánta. De mérges voltam rá. Négy hónap. Négy hónapon keresztül nem volt képes segíteni. Vagy legalább meglátogatni. Ha az nem is legalább küldhetett volna pénzt.

- Kira. Tudom hogy most mérges vagy rám de még tudom magyarázni.

- Hát akkor meg mire vár?! - mondtam dühösen.

- Először is apád direkt megkért hogy egy pár hónapot hagyjak nektek. Feldolgozni a halálát. Tudta hogy anyádnak kell egy kis idő mire feldolgozza.

- Igen ÉS?!

- Mondtam hogy nagyon sajnálom. Mást nem tudok tenni. Az elmúlt időt nem tudjuk megváltoztatni. De most anyudnak van király kis melója, neked meg van egy szipi-szupi sulid. Nem elég jó ez?

Gondolkoztam egy sort majd kijelentettem:

- Van amivel ki tud engem engesztelni.

- Na és mi az? - láttam rajta hogy örül annak hogy még hozzá szólok.

- Hát ha kipróbálhatom a vasember páncélod akkor kevésbé foglak utálni.

- Na várjál már törpilla! Honnan tudod azt hogy én vagyok vasember?

- Hát a mögöttem ülő pláza cicák egész órán magáról áradoztak.  Plusz láttam a tévében a támadást.

- Például hogy milyen menő már hogy maga vasember tart nekünk matek órát. Szerintem magát többet nézték magát mint a táblát és a füzetüket együttvéve. - húztam vigyora a számat.

- Áhh! Így már értem. De honnan tudtad hogy nem hazudnak?

- Hát azóta mióta itt vagyok kitapasztaltam hogy a pláza cicák csak pletykálnak. Azt mondják amit hallanak.

- Ömmm okééé... Akkor indulhatunk?

- Nekem jó! - csak az volt a baj hogy annyira megindultam hogy megszédültem.  - Oooooo.... - mondtam miközben nekiálltam felborulni.

- Fel ne borulj itt nekem! - Kapott el Mr. Stark.

- Nem direkt csinálom! - mondtam némi felháborodottsággal a hangomban.

- Vettem észre! - mondta vigyorogva.

- Most mit kell ezen vigyorogni? - kérdeztem kissé sértetten.

- Csak olyan aranyos vagy amikor durcás vagy! - mondta nevetve.

- Ha ha. Nagyon vicces. - mondtam de közben a szám fél mosollyra húzódott. Örültem hogy volt valaki aki ismerte az apámat ( anyámon és rajtam kívül ).

Idő közben valahogy ki csoszogtam Mr. Stark kocsijához és beültünk.

- Uram! - hallottam egy hangot az első ülésről. - Ki ez a lány?

- Happy ő itt Kira Roberts. Kira ő itt Happy Hogan.

- Te nem Kevin lánya vagy?

Nem tudtam válaszolni mivel Mr. Stark megelőzött.

- Igen ő Kevin lánya. De most indítsd a motort Happy! Indulunk a Stark toronyba!