Ma reggel megint az idegesítő ébresztőóra keltett. Hunyorogtam egy sort hogy végre lássak is valamit.

Miután végre ki kászálódtam az ágyamból és kimentem a konyhába meglepetten tapasztaltam hogy anyu komplett svéd asztalos reggelit készít. De nem is csak reggelire való fogások voltak a pulton hanem volt olyan is ami akár ebédre vagy vacsorára is jó.

- Anyu! Te mégis mi a frászt művelsz?!

- Neked is jó reggelt Kira. Én épp a mai és a holnapi kaját készítem el.

- Mi? Miért?- kérdeztem miközben full hülyén éreztem magam.

- Jajj tényleg! Tegnap este akartam már mondani de hamar elmentél aludni. Felkérték hogy menjek el egy konfereiára Los Angelesbe. Nagyon sajnálom hogy most szólok. Ne haragudj! - mondta bűnbánóan.

- Nem haragszom. És hogy-hogy téged küldenek?

- Hát tegnap kiderült a csapat építő játék közben hogy senki sincs kiírva a konferenciára. Aztán mondták hogy majd küldenek engem én úgy is új vagyok és még nincs semmi az el következö napokra betervezve nekem. Ezután tartottak egy gyorstalpaló képzés ahol szuperül teljesítettem. Így végül is engem küldtek. - mondta szerényen.

- Ez szuper anyu! Gratulálok! - mondtam majd szorosan átöleltem.

Erre anyu nem válaszolt mivel nekiállt kifutni a tej az egyik kancsóból. Még adtam az arcára egy gyors puszit aztán beszaladtam a szobámba felöltözni.

Ilyen volt az outfitem:

Ez még a régebbi ruháim közül volt amiket még Denverből hozott apu ha épp ott járt.
Ma egy kissé késve sikerült elindulnom. Így az utolsó pár száz métert futva tettem meg. De voltam olyan szerencsétlen hogy a suli kapujában sikerült valakibe izomból belefutnom. Olyan erővel eshettem neki annak akinek nekiestem hogy az felborult.

- Istenem... Úgy sajnálom. Nem szándékos volt. Én annyira sajnálom... - aztán belém fagyott a szó amikor megláttam kinek estem neki. Peter Parker ott fetrengett mellettem a földön.

- Semmi baj. Peter. - nyújtotta a kezét. Nekem meg persze fogalmam sem volt arról hogy mikor ált fel a földről.

Én persze szó nélkül hagytam hogy felsegítsen.

- Köszö... Köszönöm. - dadogtam.

- És hogy szólíthatom a lányt aki fellökött az iskola kapuban?

- Ömm. Ja! Ömm... Izé... Kira. - mondtam zavartan.

- Hát Kira! Örülök a találkozásnak!

- Én is! - vigyorogtam bűnbánóan.

- Na ne vágj már ilyen bűnbánó képet.  A végén nekem lesz bűntudatom!

- Ohh. Ömm. Oké. - mondtam majd zavartan bele túrtam a kibontva hagyott barna loboncomba.

- Tudod mit kajáljunk ma együtt! - ajánlotta fel.

- Okés. - ennyit tudtam ki nyögni.

- Rendben. Akkor majd a menzán tali.

Erre nem feleltem semmit csak bólintottam egyet.

- Szerintem indulnunk kéne órára ha nem akarunk elkésni.

-Re... Rendben.

- Akkor addig is szia!

- Szia! - mondtam kissé sokkosan.

Ezután szó szerint be rontottam a terembe. Gyorsan oda futottam a helyemre. Pont időben értem be ugyanis épp csengettek.

- Nem fogod elhinni hogy mi történt!!! - zuttyantam le Eliza mellé.

- Na mi történt? - kérdezte kíváncsian.

- Az történt hogy... - nyeltem egy nagyot mielőtt folytattam volna. - neki futottam Peternek.

- Na ilyen nincs!!! És hogy reagált? - kérdezte izgatottan.

- Hát őőő... megkért hogy ebédeljek vele.

Eliza nem válaszolt csak nézett nagy szemekkel.

- Mi az? - kérdeztem meg mikor láttam hogy a szája egy hatalmas O alakot vett fel.

- Csak az hogy ez szuper!!! - pirult ki hirtelen.

- Mi?! Most mi van? Ez tökre gázos! - mondtam miközben kezdtem magam egyre kínosabban érezni.

- Nem dehogy is! Ez szuper! Eddig Péter csak a haverjával Neddel kajált. ÉS. MOST. Ő. ELHÍVOTT. HOGY. VELE. EBÉDELJ! - mondta szavanként.
- Basszus!!! - sikkantottam. Most esett le hogy álmaim pasija elhívott hogy vele ebédeljek. - Ó Basszus, Basszus, Basszus!!!

- Látom leesett a lényeg.

Nem válaszoltam mivel még mindig levegő után kapkodtam. Ilyen nincs. Biztos hogy ez nem a valóság. Kelj fel Kira Roberts te eszement barom!!! Kelj már fel!

- Minden oké Kira? - kérdezte az aggódó barátnőm.

- Csípj meg. Most! - parancsoltam rá.

- Oké... - mondta vonakodva.

Meg csípett.

- Áú! - morogtam. - Ez fájt!

- Te kérted hogy csípjelek meg. - mondta sértődött hangon.

- Ne haragudj! Nem akartam rád rivallani. Csak nem hiszem el hogy az ami történik az a valóság. Meg tudsz nekem bocsátani?

- Persze! - Mondta majd átölelt.

Mikor kibontakoztunk az ölelésből megkérdeztem:

- Leszünk legjobb barátnők? - kérdeztem némi izgatottságal a hangomban. Még sose kértem meg senkit hogy legyen a legjobb barátnőm.

- Igen! - sikította.

A beszélgetés itt sajnos abba kellet hagynunk mivel bejött a matematika tanárunk egy ismeretlen férfivel az oldalán.