- Jajj ne már... Megint? - morogtam az orrom alá.

- Jajj Kira! Kicsi kincsem! Hogy érzed magad? Ne hozzak valamint?

- Anyuu? - mondtam miközben a fejem majd szét robbant.

- Igen kincsem én vagyok az! - mosolygott rám.

- Huhhh... Meddig voltam ezúttal kiütve?

- Majd három napig. Rekordot döntöttél! - viccelődött - Hallod még sosem aludtál egyhuzamban ennyit.

- Ahhh. Van itt valahol egy kis víz?

- Jajj persze Kira! Hozom! És hívok egy dokit!

- Mi a franc folyik itt. - motygtam. Majd megpillantottam a tükörképemet az ágyammal szemben lévő tükörben. - MI VAN!!! - kiáltottam fel. A hajam ezüstös fehér színben „pompázott".
Valami ilyesmi 👇

- ANYUUU!!! - sikítottam.

- Mi a baj Kira? Mi történt?

- Anyu a.. a ha-hajam - dadogtam.

- Kicsim tudom hogy ez furcsa de az orvosok szerint akkora sokk ért a földrengés ideje alatt hogy az összes pigment elhalt a hajadban. - mondta szomorúan.

- De-de... hogy? Miért? - gyűltek könnyek a szemembe.

- Az orvosok sajnos azt nem tudták megmondani hogy mi volt az az esemény ami ilyen szintű sokkot okozott neked. Nem történt valami más is a földrengések elöt? Bármi ami sokkot válthatott ki?

Egy pillanatig hallgattam. Nem tudtam hogy elmondjam-e az anyámnak a „ kővé váltam " esetet.

- Nem nem történt semmi olyasmi. - hazudtam.

- Biztos vagy benne? - kérdezte a doki aggódó hangon.

- Biztos. - hazudtam olyan beleélésel hogy senkinek nem tűnt volna fel a hazugság.

- Rendben. - mondta a doki majd felírt valamit az adat lapomra. Majd kiment hogy hozzon anyunak egy kávét.

El gondolkoztam. Fú baker! Az ebéd! Peterrel! Teljesen kiment a fejemből!

- Anyu! Megtennéd hogy ide adod a telefonod? Szeretném felhívni Elizát. Már biztosan nagyon aggódik. Napok óta nem hallot felőlem. Biztos nagyon aggódik.

- Jó jó. - csitítgatott. - tessék itt van. - adta oda a telefonját majd ásított egy hatalmasat.
- Figyelj anyu! Te most menj haza és aludj egyet. Úgy is csak az én szobám plafonja van beszakadva.

- Nem! Itt kell maradnom veled! Hiszen két földrengésben volt részed! És mindkettőben megsérültél!
- Anyu! Nyugodj meg! Jól vagyok. Nem kell aggódni! Megleszek. Amúgy is holnap délelőtt már kiengednek.

- Jó! Jaj tényleg! Most jövök rá! - kezdett el matatni a táskájában. - vettem neked egy új telefont!

- Azta! - mondtam mikor megláttam az új telefonom. - Anyu ez szuper! Köszönöm!

- Nincs mit! Gyógyulj meg hamar!

- Rendicsek! - mondtam anyunak majd adtam neki egy gyors puszit és hagytam hogy haza menjen aludni egy nagyot.

Miután anyu elment felhívtam Elizát. Hát nem nagyon akarta felvenni. Vagy tízszer hívtam de egyszer sem vette fel. Miután meguntam azt hogy nem vette fel Eliza a telefont gondoltam lehűtöm a kezemet egy kis hideg vízzel így ki mentem a mosdóba. Megnyitottam a hideg vizet majd betettem a kezeimet a víz alá. Annyira jól esett a hideg víz hogy becsuktam a szememet. Mikor ki nyitottam furcsa látvány fogadott.

A víz mintha valami hegyi patak lenne ami az egyik medencéből a másikba csobog. Óvatosan mozgatni kezdtem a kezeimet. A víz követte a kezem mozgását.

Fura volt. Egyenesen ilyesztő. De egyben csodálatos is. Fogalmam sincs hogy hogyan csináltam. Aztán mikor benyitott egy nővér én persze abba hagytam azt a valamit amit csináltam.

- Minden rendben? - kérdezte a nővér.

- Igen. Jól vagyok köszönöm. - mondtam remegő hangon. - Megtenné hogy ide hív egy orvost?

- Persze. - bólintott rá. - Te meg addig gyere feküdj vissza az ágyadba.

- Oké. - mondtam most már némileg idegesen. Azt hogy miért lettem ideges azt nem igazán értem.

Miután befeküdtem a kórházi ágyamba megkértem a nővért hogy hozzon nekem egy fantát.
Mire vissza ért a fantával engem már majd' szétvágott az ideg. Miután meglátta a falfehér arcom mondta hogy elrohant szólni a dokinak hogy siessen ide megnézni engem.
Felültem az ágyamban. Aztán nekiállt hasogatni a fejem. Arról nem is beszélve hogy minden nekiállt remegni. Nem viccelek. Szó szerint minden IS remegett. Láttam hogy az új telefonom a kisasztal széle felé indult meg.

- Na azt már nem! - mondtam mikor megláttam hogy a telefonom szökésben van.

Aztán gondolatban elképzeltem hogy minden nyugton marad. És fogalmam sincs hogyan de minden hirtelen megállt. Semmi sem rezgett mozgott ide oda. Kissé meglepődtem. Most mi van? Aztán egy olyan hihetetlenül erős fájdalom hasított a fejembe hogy oda kaptam a fejemhez a kezemet. Aztán hirtelen a szobám falán lévő ablak ami persze a folyosóra mutatott szó szerint felrobbant. De úgy is mondhatom hogy berobbant. De lehet hogy az még jobb kifejezés lenne az hogy ripityára tört.

- Úr isten! - hallottam meg Peter hangját.-Minden rendben? Mi történt?

- Peter... - mondtam elhaló hangon - Valami nagyon nem oké velem! - mondtam mire a fantám nekiállt izegni-mozogni. - Peter! Kérlek... csinálj valamit... - mondtam miközben minden más is nekiállt mozogni. - Peter! MI TÖRTÉNIK VELEM! - ordítottam félelmemben.

- Kira! Nyugodj le! Nem lesz semmi ba...- nem hagytam hogy befejezze a mondatot.

- Ne hogy azt mond hogy nem lesz semmi baj! Így is baromi nagy baj van! És nem sérülésekre gondolok! - aztán éreztem egy apró szúrást a vállamban. - Peter mi folyik itt? - kérdeztem elhaló hangon.

- Nyugodj meg Kira! Csak segíteni szeretnénk! - hallottam meg egy ismeretlen férfi hangját.
Aztán minden elsötétült.