Egy hatalmas fehér szobában ébredtem. Fogalmam sem volt hogy hogy kerültem ide. Aztán minden eszembe jutott. A sikátor. A földrengés. A szekrény. És amúgy mi a fene történt?!?!

- Szervusz Kira! Hogy érzed magad? Fáj valamid?

- Öööö... Helo. Érezni nem sok mindent érzek. Leginkább azt érzem hogy széthasad a fejem.

- Meghiszem. Hatalmas földrengés rázta meg a komplett környéket. Csoda hogy túlélted. Rád szakadt a plafon szó szerint.

- Más megsérült? - jutott eszembe az hogy az emeleten lévőknek akiknek leszakadt a padlója ami nekünk a plafonunk volt.

- Hát házanként 5 fővel kell számolni. De egyik se komoly sérülés. Néhányuknak volt agyrázkódása és kettő ember szerzett komoly sérülést. Valakinek eltört a lába. És valakinek pedig a csuklója. De ezek voltak a legkomolyabb sérülések. A többiek megúszták kisebb agyrázkódásal vagy felületi sérülésekkel.

Bólintottam. Aztán végignéztem magamon. A kezeim be voltak kötve. A fejemen is volt egy kötés. Az oldalamon és kötés díszelgett. Na szuper. Pápa haspóló.

- Gyere. Megnézem a sérüléseidet. - majd óvatosan letekerte a fáslit a kezeimről.
A kezemet be borították a véraláfutások.

- Mégis miért ilyen a kezem? - kérdeztem furcsállva a dolgot. - Hiszen ha rám szakadt a plafon akkor nem inkább felületi sérülésekkel kellene itt feküdnöm?

- Hát ezt a részét mi sem nagyon értjük. De annyi bizonyos hogy több mint 28 hajszál repedés van a csuklóidon. Amikor behoztak több mit 200 volt a pulzusod.

- Meddig voltam kiütve? - kérdeztem miközben próbáltam rájönni a kéz sérülésem titkára.

- Majdnem 38 óráig voltál eszméletlen.

- Hol van a telefonom? - kérdeztem mikor eszembe jutott hogy anyu még mindig üzleti úton van.

- Hát a telefonod össze tört de a helyszínelők ki szedték belőle a SIM kártyát meg a memória kártyát. Itt vannak a személyes holmijaid mellet. Ez alatt a ruháidat értsed amiben voltál amikor rád szakadt a plafon.

- Huh. Oké. És van itt valahol vezetékes telefon?

- Ömm. Van. - mondta kissé zavarodottan a nővérke.

- Hol?

- A folyosón. - mondta.

- Oh. Köszönöm. - mondtam és már pattantam volna fel amikor fel kiáltott.

- Ne! Kira! Még nem szabad fel álnod!!!

- Most miért semmi bajom azon kívül hogy fáj a fejem.

- De hisz az oldalad... Na várjál. Nem fáj az oldalad? Azt hogy? Lehetetlen... - motyogta az utolsó szót aztán odajött hozzám és levette a kötést.

Az oldalam majdnem teljesen begyógyult.

- Lehetetlen... Hiszen majd egy ekkora - mutatta az ujjával hogy mekkora - darabot kiszakított a rád zuhanó törmelék! - elkezdett elfehéredni a nővérke.

- Ööö... Hé nyugi... Minden oké? - prábáltam nyugtatni és közbe rájönni hogy pontosan mi is a baja.

- Minden rendben? - jött oda egy orvos.
- Őszintén nem tudom. Le vette a sebemről a kötést és arról kezdett el magyarázni hogy a törmelékek kiszakítottak az oldalamból egy darabot. Aztán nekiálta azt mondogatni hogy lehetetlen.

- Oh. Rendben. Szólok egy kollégámnak hogy nézze meg a nővért. És te jól érzed magad? - kérdezte aggódva.

- Igen köszönöm a kérdést. A fejfájáson kívül nagyobb bajom nincsen. Ha egy kicsit tetézni akarjuk még a kezem fáj egy kicsit de ennyi az egész.

- Rendben. Mindjárt vissza jövök és teszek friss kötést a kezedre.

- Rendben! - mondtam majd oda mentem a szobában lévő egy szem tükörhöz. Az arcomon volt egy vágás nyom de azon kívül semmi. A vállamon volt egy apró lila folt. Plusz a véraláfutások a kezemen. Az oldalamon csak egy apró heg volt. Ami a legfurcsább volt hogy most mintha kisebb lett volna mint az előző alkalommal amikor megnéztem. Na mindegy. Biztos rosszul emlékszem.

- Itt vagyok! - ért vissza a doki. - Hoztam fáslit.

- Szuper köszönöm. És meddig fognak majd bent tartani?

- Hát nem tudom. Még egy órát bent tartunk az biztos. Aztán haza mehetsz majd szerintem.

- Rendben! És tudna nekem hozni valami kaját? Éhen halok! - mondtam mikor realizáltam hogy korog a gyomrom.

- Persze. Mit hozzak?

- Ha lehetséges akkor hozna nekem egy sonkás szendvicset és egy mentes vizet?

- Persze. Gyere tegyük fel a kezedre a fáslit.

Bólintottam. Most másra sem vágytam mint egy jó meleg fürdőre. Mondjuk ha beszakadt a plafon akkor a fürdőm valószínűleg használhatatlan állapotban lesz. A szobámról nem is beszélve.

- Kész is! - mondta a doktor.

- Köszönöm! De lenne egy kérdésem.

- Nyugodtan kérdezz bármit.

- Hol leszek az elkövetkező időben? Mármint... a lakásunk plafonja beszakadt és hát ömmmm... Ja. - Próbáltam kinyőgni valami értelmeset.

- Hát nem tudom. Ez nem a mi hatáskörük.

- Ohhh. Rendben. És mikor jön a szendvicsem? - kérdeztem játékosan.

- Mindjárt hozom. - mosolyogta a doki.

Utána egyedül maradtam. Emlékeztem hogy mit mondott a nővérke hogy hol van vezetékes telefon. Elmentem megkeresni de a keresés nem tartott sokáig mivel hamar megtaláltam. Miután oda mentem hozzá tárcsáztam anyu számát.

- Szia Anya! - szóltam bele a telefonba tartva anyu reakciójától.

- Kincsem! Kira! Te vagy az??? Minden rendben?

- Igen anyu én vagyok az. És majdnem minden rendben.

- Mi az hogy majdnem?!

- Hát őőő... az a helyzet hogy volt egy földrengés a városrészben és rám szakadt a plafon. Szó szerint.

- Úr isten!!! Jól vagy? Nem esett bajod?

- Nyugi anyu nincsen semmi baj. Volt egy sérülés az oldalamon és még egy jó néhány vér aláfutás a kezeimen. Plusz 28 hajszál repedés a kezeimben egyenként.

- Jesszus! Fáj?

- Nem anyu már nem fáj annyira. De szólj a munkaadóknak hogy kell átmenetileg egy új kecó. Mivel szerintem nem egy nap lesz a plafont helyre hozni.

- Igazad van. Majd miután végeztünk felhívom őket. De addig is hol leszel?

- Ezt hogy érted? Nem ma jössz haza?

- Sajnálom Kira! Elcsúszott az egész hercehurca. Még egy napig maradnom kell.

- Ohh. Hát ömm... Nem tudom. Lehet még kérem valamelyik haverom hogy had aludjak náluk. Ja és kell majd egy új telefon. A régi tönkrement akkor amikor a plafon rám szakadt.
- Őőő...oké... Tudod mit? A kártyámon van pénz. Az még úgy is otthon maradt. A pin meg 9570. Jegyezd meg jól. Aztán vegyél magadnak egy telefont. Ja és tokot is meg üveg fóliát is. Okés?
- Rendben anyu! De most megyek mert látom jön a szendvicsem. -  vihogtam a telefonba.

- Jól van. Vigyázz magadra kicsim!

- Te is vigyázz magadra anyu.

- Oké. Szia!

- Szia! - mondtam majd leraktam.

Mire a szendvicsem kész volt én újra a szobába voltam amit átmenetileg használtam.

- Tessék! Itt a szendvicsed és a vized! - adta oda a doki a „rendelésemet".

- Köszönöm! - mosolyogtam rá.

Nem sokkal később a doki ment a dolgára. Én meg úgy döntöttem hogy alszom egyet. El helyezkedtem a kórházi ágyon majd pár perccel később elnyomott az álom.

Álmodtam. De sajnos semmi jót. Álmomban újra éltem a sikátoros esetet.
Arra keltem hogy megint földrengést van. Hát ez hihetetlen mi jöhet még?!

Ki rohantam a folyosóra. Hatalmas volt a felfordulás. Mindenki ordibált és kiabált. Én megpróbáltam nyugott maradni. Hát nem nagyon sikerült. Mikor sikítottam egyet az egész abba maradt. Ez után másra nem nagyon emlékszem mert az ájulás keringetett. És több mint valószínű hogy elájultam ezt követően.