Kira szemszöge:

- Nyomás! - kiáltottam fel izgatottan.

- Akkor a következő állomás a balhé! És addig nincs megállás! - kiáltott fel Nat is.

Izgatottan mozgolódtam az ülésen. Egyszerűen nem bírtam nyugton maradni.

- Látom hogy már tűkön ülsz. - mosolygott Nat.

- Aham. - bólogattam.

- Nyugi! Mindjárt ott vagyunk. - bíztatott Nat. - és nézd! - mutatott oda az egyik háztetőre. - oda fogunk leszállni.

- Oda? - képedtem el. - És hogyan akarunk majd mi onnan lemenni?

- Könnyen. - mosolyodott el.

- Vagyis? - ráncoltam össze a szemöldökömet.

- Lecsúszunk egy drótkötélen. - vigyorogta Nat. - hidd el jó buli lesz. Eskü olyan lesz mint a kaladparkokban.

- Ááá! - értettem meg. De eszembe jutott valami. - Na várjál! Kalandpark?

- Mi van vele? - értetlenkedett Nat.

- Ja semmi csak eddig a nyomorult életben csak egyszer voltam kalad parkban de az sem végződött jól. - fancsalodott el az arcom.

- Miért? Mi történt? - kérdezte Nat együtt érző hangon.

- Hát sikerült kiválasztanom azt a hevedert ami nek az anyaga már haldoklott. És amiatt estem le az egyik akármiről. És lett egy laza agyrázkodásom. Semmi komoly. - hajtottam le a fejemet az emlék hatására. Mivel amiatt a semmi komoly miatt majd egy hétig feküdtem ájultan az intenzíven.

- Jajj Kira annyira sajnálom! - ötlet át fél kézzel Nat.

- Ne sajnáld. A idióta kaladparkosok hibája volt. Meg amúgy is ez régen volt. - mosolyodtam el halványan.

- Mennyire volt régen az a rég? - húzta fel a szemöldökét Nat.

- Hát talán olyan hat éves lehettem. Az meg eléggé rég volt. - vontam meg a vállamat.

- Ahamm. Okés. Készülődj! - mondta Nat majd minden figyelmét a leszállásnak szentelte.

Miután Nat elkezdte a leszállást én a jet hátuljába vonultam. Nem igazán tudtam hogy mit csinálhatnék készülődés alatt de aztán meg pillantottam egy zacskót tele fehér bogyókkal az elő hagyott orvosi dobozban.

Oda mentem és megnéztem hogy ténylegesen vajon mi is van benne. Miután felvettem már egyértelművé vált hogy szőlőcuktot rejt a tasak. Ugyanis az elejére lóbetűkkel volt oda írva hogy SZŐLŐCUKOR.

Gondoltam el rakok néhány szemet hátha leesne a vércukrom. Még ez után gyorsan meg igazítottam a jelenleg kibontva lévő hajamat és az arcom elé kötöttem a kendőt amit Nat-tól kaptam.

Éppen végeztem a kendő fel kötésével mikor egy apró rándulást éreztem majd láttam ahogy kinyitódott a rámpa.

- Mehetünk? - ért oda mellém Nat.

Bólintottam. Ez után Nat kilőtt egy drótot a szemközti épület aljába, majd a drót azon felét ami a kezében volt hozzá rögzítette a ház oldalára.

- Előre megyek hogy meg tudjam mutatni hogy kell. - aztán a franc tudja honnan elő varázsolt két hevedert. - Na ebbe másszál bele és jó erősen húzd be a rögzítéseknél. - mutatott az említett részekre. - És ebbe - emelt fel a földről egy görgős valamit - kell majd bele akasztanod a karabíneredet. - mutatta meg az említett tárgyat ami a hevedereinken csüngött. - Világos?

- Aham. - mondtam kissé magasabb hangon a megszokottnál.

- Na! - lágyult el Nat. - ne féljél! Nem lesz semmi baj! - ölelt át. Erre én nem haboztam és vissza öleltem. - Na de én most lecsúszok aztán gyere utánam. És ne paráz! Még mellesleg nagyon hamar leérsz! Ja és a lábadat be hajlítva érkez. Úgy kevésbé lesz belőled palacsinta. - vigyorodott el.

Erre én is halványan elmosolyodtam. De ezt a beszólást nem hagyhatam szó nélkül. De mivel semmi frappáns nem jutott eszembe így csak bele bokszoltam a vállába. Erre Nat csak még szélesebb vigyorral húzta a száját majd be akasztotta a karabínerét abba a csigás micsodába. Majd egy ugráshoz hasonló mozdulattal ellökte magát a ház tetejéről.

A drót még csak meg sem hajlott. Remélte hogy nálam is így lesz. Mikor leért felmutatta a hüvelyk újját hogy mehetek én is. Vettem egy nagy levegőt majd be akasztottam a karabíneremet a másik olyan csigás bigyóba. A lábaim mint valami kocsonya úgy remegtek. Aztán egy ugrás szerű mozdulattal el löktem magam. De ez után a szememet becsuktam. És nem azért mert élveztem.

Hanem azért mert féltem.