Ismeretlen érzések
Steve szemszöge:
- Kira! Néz rám! Hahó! Nézz már rám! Maradj ébren! - neki álltam gyengéden pofozgatni - Kira! Maradj ébren! KIRA! NE ALIDJ EL! - becsukódott a szeme. És nem pislogott többet - KIRAAA!!!
Felkaptam. Nem igazán tudtam hogy mit kéne csinálnom. Aztán eszembe jutott. Bruce. Futó lépésben mentem ki a teremből majd mikor a lépcsőhöz értem futásnak eredtem. Pillanatokkal később ott is voltam a laborban.
- BRUCE! SEGÍTS! - ordítottam át a terem túlvégébe ahol Banner ált. - Kira elájult az edző teremben. Van egy sérülése a halántékán. Meg mielőtt elájult közel harcot gyakoroltunk. Véletlenül erősebben vágtam gyomor szájon mint szerettem volna. - mondtam gyorsuló légzéssel.
- Steve! Tedd ide le! - mutatott az asztalra miután egy mozdulattal le seperte az összes dolgot ami rajta volt.
Óvatosan az asztalra helyeztem. Aztán Bruce neki állta megvizsgálni. Idegesen sétáltam fel-alá a terembe. Egyáltalán nem értettem hogy mi ez az egész. Általában nem szokott ki borítani az hogy ha valaki elájult. De most valamiért ideges és stresszes lettem.
- Steve! - kiáltott fel meglepetten Bruce.
- Mi az? - teremtem ott Bruce mellet.
- Ébredezik! - mondta továbbra is meglepett hangon.
- Hogyan? Hiszen elájult! - lepődtem meg én is.
Kira felnyögött. Oda kaptam a fejemet. Láttam ahogy zavartan forgatta a fejét jobbra balra.
Kira szemszöge:
Felnyögtem. Vajon hol vagyok. Körül néztem. Tőlem jobbra megpillantottam Stevet. Balra Bruce ált.
- Mi a... Hol vagyok? És ami még jobban érdekel hogy hogy a francban kerültem ide?! - reklamáltam.
- A laborban. Én hoztalak ide miután elájultál. - mondta Steve.
El pirultam. Hihetetlenül kínosan éreztem magamat. Első körben azért mert Steve cipelt engem a tudtomon kívül. Másodszor pedig azért mert képes voltam fél vállról venni azt a gyomrost.
Aztán eszembe jutott hogy vajon hogyan cipelhetett ide Steve. A rohadt életbe! Ilyenre még gondolnom sem szabad! Hiszen van pasim vagy mim!?
- Hogy érzed magad? - kérdezte Bruce.
Sóhajtottam. Ez a nyamvadt kérdés! Hihetetlen hogy ez a kérdés az elmúlt egy héten vagy százszor hallottam.
- Megmaradok. - mondtam remegő hangon. Még mindig próbáltam feldolgozni hogy mekkora hülye voltam.
- Fel kísérjelek a szobába? - hallottam meg Steve hangját. Megint el bambulhattam.
- Ühüm... - mondtam.
- Akkor gyere. - mondta Steve.
- Megyek. - feleltem. Valamiért volt valami féle feszültség köztem és Steve között. Látszott Bruceon hogy nem érti hogy mi folyik itt. De mondjuk szerintem nem is igazán érdekeli.
Elindultunk. Sokáig csendben meneteltünk egymás mellet. Aztán Steve megtörte a csendet.
- Miért vagy ilyen durcás? - kérdezte miközben ki simított egy tincset az arcomból.
- Nem is vagyok durcás! - reklamáltam miközben elpirultam.
- Tényleg? - vonta fel a szemöldökét.
- Na jó. Talán egy kicsit. - mondtam a szememet forgatva. Erre a kapitány elégedetten elmosolyodott. - Most meg min mosolyogsz? - kérdeztem sértődötten.
- Semmin. - mondta fülig érő szájjal.
- Chh. Nem hiszem. - mondtam de már az én szám is egy gyenge félmosolyra húzódott.
- Nem vagy éhes? - kérdezte.
- De. - mondtam miután leesett hogy megint elfelejtettem reggelizni.
- Akkor először eszük aztán majd utána kísérlek vissza a szobádba. - mondta.
- Okés. - mondtam. Aztán leesett hogy a szemeit bámulom. Elpirultam. Vajon hogyan lehet valakinek ilyen szép kék szeme?
- Elpirultál. Megint. - jegyezte meg a kapitány.
- Nem is! - kaptam gyorsan el a fejemet.
- Dehogynem! - mondta majd megkerült hogy lássa az arcom.
Óvatosan fel pillantottam. Steve az arcomat fürkészte.
- Most mi van?! - kérdeztem idegesen.
- Mindegy. - mondta majd el fordította a fejét.
Ez után kínos hallgatásba burkolóztunk. Mind a ketten bámultunk magunk elé. Én rettenet furán éreztem magamat. Valami idegesítő kavargás volt a gyomromban. Aztán éreztem hogy zuhanok.
Elbotlottam a küszöbben.
- STEVE! - sikoltottam. Aztán rándulást éreztem.
Ott lógtam tátott szájjal Amerika csillagos sávos hősének karjaiban. Olyan szinten lett hirtelen melegem hogy ha nem néznék Steve szemébe akkor azt hinném hogy a Szaharában vagyok.
- Kira?! - hallottam meg...
Sziasztok!
Bocsi hogy a napokban nem volt rész de táborban voltam és ott sajnos nem volt netem. De most az összes rész amit ez idő alatt írtam azt ma még ki rakom🙂
További csodálatos napot/estét! 😉
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top