- Natasha!

Kira. Ez Kira. Hátra fordultam. Ott rángatózott az ágyán. Fogalmam sem volt  hogy mit kéne csinálnom. Így gyorsan elővettem egy jeges törölközőt és a homlokára nyomtam.

- Nat... - hörögte.

- Víz... Mindjárt kapsz vizet! - kezdtem el kapkodni. - Hol a francba van az a nyomorult víz! Legutóbb még itt volt! - bosszankodtam miközben a az összes létező helyen ahol víz szokott lenni ezen az átkozott gépen. Aztán megtaláltam egy flakon vizet. Egyből oda is adtam Kirának.

Ő egyből mohón felhajtotta az egészet. Mire ki itta az egészet már jobb színben volt. Alias kevésbé volt hamu színű az arca.

- Nat! - rántott vissza a valóságba Kira már normálisan csengő hangja.

- Igen? - néztem rá.

- Valamit muszáj elmondanom. - mondta kissé tétovázva.

- Mond! - bíztattam. Érdekelt hogy mit akar mondani.

- Emlékszel arra amikor meglőttek? - kezdte.

- Persze. Miért? - néztem értetlenkedve.
- Akkor mikor kivettem a golyót belőled láttam valamit. Egy emléket. Ami biztos hogy nem az enyém volt. És akkor tűnt fel az emlék amikor hozzád értem. És azt sejtem hogy az a te emléked volt. - suttogta.

- Mi? Mit? - kérdeztem meglepten. Kira mióta tud mások fejében turkálni?

- Hát abban az emlékben egy balett teremben voltunk. És azért mondom így mivel a te nézőpontod szerint láttam az egészet. Mármint... Az elején még mintha valami kívűlállóként láttam volna aztán meg olyanokat éreztem amiket te.

- Oh... - nyögtem fel. Sikerült akaratom ellenére is megmutattam Kirának azt a fájdalmat amit akkor és ott a vörös szobábán kellet nekem. - És mi volt abban a balett teremben?

- Egy tucat tizenéves lány. És a középső sorban balról a második voltál. Fufrud volt. Meg konytyod. És ott táncoltatok mindannyian egyszerre a zenére amit a terem egyik sarkában lévő zongorán játszottak. Én csak álltam ott és éreztem hogy mennyire szenvedtek. Olyan volt mintha én is ott csináltam volna veletek.  Egészen addig amíg az egyik lány meg nem botlott és el nem esett. Ezzel felborítva még néhány lányt.  Aztán...- Kira összeráncolt homlokkal gondolkodott. - Aztán felállt és a földet bámulva bocsánatot kért egy bizonyos Madame-től. Akit hidegen hagyott az egész eddigi szenvedésetek. Borzasztó volt. A Madame-nek nevezett nő csak ült ott egy helyben és meg sem mozdult. Nemhogy reagált volna a bocsánatkérésre. Láttam hogy lány már szinte sírt. És éreztem ahogy vívódsz önmagaddal hogy segíts-e neki. De még el sem döntötted hogy segítesz-e és már késő volt. Mivel két őrnek kinéző fazon jött be a terembe. És felkapták a lányt. Majd elhurcolták. És ti a többiek csak állatok ott mozdulatlanul. Aztán a Madame mondta hogy fojtassátok. Ti meg szó nélkül csináltátok. Éreztem hogy már forr a belsőd a dühtől. Egy idő után már a szemedben is látható volt az a szomorúság és düh. Aztán a Madame elküldött titeket átöltözni. A folyosón voltál amikor az emlék megszakadt. Ennyi. - mondta egy nagy sóhajal a végét.

Hosszasan fújtam ki a levegőt. Hihetetlen hogy milyen pontossággal mondta el mindazt amit én éltem meg nem pedig ő.

- Romanoff! - recsegett fel Stark hangja a rádióban.

- Igen? Mit akarsz Stark? - szóltam bele kábultan a mikrofonba.

- Kéne egy kis segítség! Ronda túlerőben vannak! - mondta Stark.

- Csak nem segítségért kiált a nagy Vasember?! - kérdeztem szarkasztikusan.

- Fogd be Romanoff! - vágott vissza a milliárdos.

- Jó rendben! Sietünk hogy megmentsünk titeket. - mondtam hideg hangon. Vajon Starknál az idegesítő az alapbeálítás? Ez után meg inkább kikapcsoltam a rádiót meg az mikrofont. Nekiálltam beindítani a rendszert. Aztán hallottam hogy Kira lehuppant a mellettem lévő székbe. - Á! Á! Á! - fordultam oda Kirához. - Miért ültél ide?

- Mert megyünk melózni? - kérdezte kissé pimasz de mégis aranyos hangon.

- Már nem fáj semmid? - érdeklődtem.

- Fájni? Chhhhh. Nekem nem fáj semmim. - mondta miközben neki ált körbe-körbe forogni a székkel.

- Nekem mindegy. - mondtam vállat vonva. - Akkor mehetünk kicsinálni néhány rosszfiút? - kérdeztem a lehető legcinkosabb.

- Nyomás! - kiáltotta izgatottan.
______________________________________________________________________________________

Sziasztok!

Sajnálom hogy az elmúlt egy hétben nem volt egy árva rész sem. De higgyétek el van rá magyarázat. Az első az az ihlet hiány. A második pedig az hogy nyaralni voltam és annyi net volt hogy semennyi. ( Na ennek is sok értelme volt. ) Remélem hogy tetszett a rész! Ha igen azt kérlek jelezd nekem egy kis csillaggal vagy egy kommentel. ( Mindegyiknek nagyon szoktam örülni.😉 ) És nem mellesleg rettenetesen boldog és hálás vagyok hogy már több mint ezren olvastátok el az irományomat.☺️🥳 És még annyit hozzá teszek hogy valószínűleg a nyári szünet alatt nem lesz olyan gyakran rész. És emiatt előre is elnézéseteket kérem.
További csodálatos napot/estét kívánok mindenkinek!😘