- Mi történik ezen a felvételen! - rontottam be az irodába.

- Miss. Roberts! - hallottam meg egy számomra félig meddig ismeretlen férfi hangot.

- Maga meg mégis kicsoda? - kérdeztem ridegen miközben felhúztam a szemöldökömet.

- Alexander Price. A világbisztonsági tanács tagja. - zendült fel Fury hangja.

Erre én a hang irányába kaptam a fejemet. Fury ott ült az iróasztalánál lévő  eddig hátra fordított székben.

- Á maga is itt van. Jó. Így legalább több embertől tudom megkérdezni hogy mi szerepel azon - böktem a kivetítő felé - a felvételen! - mondta dühösen.

- Maga most fenyegetőzik? - ráncolta össze a szemöldökét Price.

- Megtehetném. Megvan hozzá a hatalmam. - idéztem meg a kék ködöt a kezeim között. De valami fura dolog folytán az asztalon lévő papírok cafatokra szakadtak és neki álltak körülöttem repülni.

- Miss. Roberts... Ezt azonnal fejezze be! - ordította Fury.

- Majd ha választ kaptam a kérdésemre. - emelkedtem fel a földről.

- Jó de előszőr arra kérném hogy ne femyegessen minket a képességével. - mondta Price nyugtató jellegű hangon.

- Haljam! - mondtam immár a földön két lábbal állva de a kék ködöt továbbra is fenttartottam a kezeim körül.

Igaz már nem álltam támadó pozícióban de a papír darabok sem nyugodtak le körülöttem teljesen a föld felett nem sokkal a lábbam mellet köröztek. És mikor elindultam Price felé a cetlik követték a mozdulataimat.

- Haljam! - suttogtam immár szinte Price arcába hajolva.

- Jólvan na! - lépett hátra kettőt. - Ez a felvétel nem egész egy órája készült közép - Európa felett. A lakosok szerint azok a hajók a semmiből teremtek ott. Tessék! Most elégedett?! - kérdezte idegesen.

Nem válaszoltam ugyanis szörnyű fejfájás tört rám. Aztán egy rakat idegen hangot kezdtem el hallani a fejemben. Olyan volt mintha most csatlakoztam volna be valami világméretű konferencia hívásba. Aztán ugyan olyan hirtelen ahogy felhallatatottak a hangok elnis csendesedtek. Aztán egy darab hang szólalt meg.

- Őfelsége? - csendült fel Arrotzaiul egy hang.

- Ki vagy te? - kérdeztem én is azon a nyelven.

- Ő az! - hallatszott ekkor egy csomó hang.

- Ki... Ki vagyok? - kérdeztem döbbenten aztán leesett hogy valószínűleg apám népe lehet az. - Mit akartok tőlem?! - tettem fel ilyedten suttogva a kérdést. És úgy igazából most tűnt fel hogy ezt a párbeszédet végig Arrotzaiul folytattam le. - TÜNJETEK EL A FEJEMBŐL!!! - ordítottam.

Aztán egy kék ködöt vontam az élmény köré. És láss csodát működött. Minden egyes hang eltűnt a fejemből. Aztán mikor már hallottam valamit a külvilágból az volt az első ahogy meghallottam ahogy Fury épp ordibál a telefonban.

- ... Azonnal ide kell jönniük!
- ...
- Romanoff! MOST. AZONNAL. JÖJJENEK. IDE!!! - ordította szótagolva az utolsó mondatot majd kinyomta a telefont.

- Az a jó büdös... - káromkodtam mostmár angolul.

- Roberts! Hogy van? Mi történt? - jött oda mellém Fury a cifra káromkodás sorozatom után.

- Fáj a fejem mint a jóélet. Nincs valakinél szőlőcukor? - néztem rá Furyra majd Pricera.

- Nálam van! - kapkodott idegesen a zakója zsebe felé.

Miután sikerült kibénáznia a zsebéből a szőlőcukrot oda adta Furynak aki meg a kezembe nyomta. Erre én fogtam és vagy hármat egyszerre bekaptam. Aztán rájöttem hogy kéne valami folyadék hogy ne fulladjak bele a szőlőcukorba. Ekkor megpillantottam néhány poharat az egyik asztalon. Úgy igazából nem érdekelt hogy mi van benne csak egyszerűen lehajtottam egyben az egészet.

Aztán mikor az összes szőlőcukrot lenyeltem esett le hogy a pohárban pia lehetett. De így vissza gondolva nem volt olyan szörnyű íze. Igazából amolyan semmilyen íze nem volt.
Aztán hirtelen felpattantam és elrohantam az edzőteremben hagyott táskám felé. Miután össze szedtem beszálltam egy liftbe és felmentem vele a tetőre. Ott aztán beszáltam a Jetbe és beindítottam a motorokat és az egyéb felszáláshoz szükséges rendszereket.

Már jó egy órája repkedtek a felhők felett céltalanul mikor megszólalt a telefonom ami eddig eszembe sem jutott.

- Hello! Ki az? - vettem fel meg sem nézve hogy ki hív.

- KIRA! - hallottam meg Nat aggódó hangját. - Te meg mégis hol a jó vészkes fityfenében vagy?!

- A felhők közt. - mondtam.

- MI?! Te mégis mit keresel ott?! - kiabálta Nat a telefonba.

- Őszintén? Fogalmam sincs. - mondtam ki az igazat. - De az is lehet hogy egyszerűen egyedül akartam lenni egy kicsit. A miértjét kérdezd meg Furytól. Ő tudja hogy min akadhadtam ki. De Nat... Most nem igazán vagyok beszélő képes állapotban. Majd megyek! - mondtam majd kinyomtam.

Ekkor döbbentem rá hogy milyen egyedül is érzem magamat. Ekkor döbbentem rá valamire. És hogy mire? Hát arra hogy nagyon hiányzik az anyukám. Ekkor fogtam magam és betápláltam a Stark torony koordinátáit és megkértem Jarvist hogy vigyen oda. Ekkor felhívtam Happyt hogy majd mikor Jarvis szól hogy megérkeztem vigyen el engem haza. Miután letettem a telefont szóltam Jarvisnak hogy szóljon Happynek amint vissza értünk a toronyba.

Már épp záródott volna be a lift ajtaja mikor egy cipőt pillantottam meg a lift nyílásában ekkor a lift automatikusan kinyílt és megpillantottam azt a személyt aki nem engedte be zárodni a liftet.

Steve volt az. Mikor ő is beszállt és a lift ajtaja becsukódott se szó se beszéd átölelt. Egyszerűen ott álltam lefagyva várva hogy mi történik. De persze mindeközben a szívem megint átment kolibribe.

- Azt hittem hogy miattam menetél el! - súgta a fülembe.

- Steve... Te nem tehetsz semmiről. Nem volt ehez semmi közöd. Csak én voltam hülye és elfelejtkeztem arról hogy nekem ma kilenckor a Triskelion bejáratánál kell lennem. - suttogtam.
- Kira! Te minden vagy de hülye az semmiképpen sem vagy. - búgta.

- Steve... - pihegtem. - nem kapok levegőt!

- Bocsáss meg! - húzódott távolabb tőlem.

- Ne... Nem a kell elnézést kérned... - suttogtam aztán csilingelt eggyet a lift miszerint megérkeztünk. - Most mennem kell... - suttogtam majd a garázsba viharoztam.

Már pár perce ott lehettem mikor leesett hogy Happy valószínűleg az épület előtt ált meg. Ekkor feltűnt hogy valaki bámult a garázs túloldaláról. Oda fordultam. Steve volt az.

- Megengeded hogy el vigyelek? - nézett rám kiskutya szemekkel.

- Igen. - mondtam majd mellé döcögtem. - mivel megyünk? - néztem rá.

- Ezzel - mutatott egy motora mosolyogva.

- Ez biztonságos? - kérdeztem miután nyeltem egyet.

- Teljesen. Így még pláne hogy ha maga Amerika kapitány a sofőröd. - vigyorogta.

- Nem győztel meg. - mondtam.

- Gondoltam. - mondta majd felszalt a motora. Láttam rajta hogy tudja hogy nyert ügye van. Majd még egyszer megforgattam a szemeim és felszáltam mögé és a fejembe huzatam a sisakot amit a kezembe nyomott.

Mikor elindította a motort rájöttem hogy egyáltalán nem bántam meg hogy felszálltam erre a motorra. Sőt. Én is akarok egy motort! Ez után a derűs indulás után az út csendesen telt. Néhány perc után leesett hogy nem mondtam meg Stevenek hogy hova kell vinnie.

- Steve! Te egyáltalán tudod hogy hova kellene mennünk? - kiabáltam oda neki.

- Nem! De addig is elvezhetem a társaságodat - ordította vissza. És igazából nem kellett látnom az arcát hogy tudjam vigyorog.

- Akkor irány a 1051 5th Avenue! - kiabáltam neki oda.

Egy jó tíz perc múlva meg is érkeztünk. Ott aztán én leszáltam a motorról és Steve lelkére kötöttem hogy maradjon a közelben. Miután ez megtörtént én elindultam felfelé. Mikor aztán a negyedik emeleten megtorpantam.

Valami nem stimmelt. A lábtörlő nem volt teljesen az ajtó előtt. És ismertem annyira az anyámat hogy tudjam hogy őt ez irritálja. Nála az egyik legnagyobb vétek az a nem tökéletesen lévő lábtörlő.

Óvatosan kinyitottam a meglepő módon nem kulcsra zárt ajtót és lassan  beléptem. Ekkor megcsapta az orromat a tisztító szer jellegzetes szaga. De aztán megpillantottam valamit ami lesokkolt. Anyu ripityára tört képernyőjű telefonját a földön heverve. Véresen.