„Én csináltam."

Azt hogy hogyan azt nem tudom.

- KIRA! NYUGODJ LE! - ordította át Daisy a csöröpölő zörgő hangokat.

- NYUGODJAK LE?! MIÉRT MONDJA MINDENKI AZT HOGY NYUGODJAK LE?! - ordítottam hisztérikusan.

- KIRA! SEGÍTENI SZERETNÉNK NEKED! TUDOM MILYEN EZ! - próbált Daisy segíteni.

- HONNAN TUDNÁD?! MÉGIS HONNAN?!?!?

- ONNAN HOGY ÉN IS EMBERTELEN VAGYOK! ÉN TUDOK NEKED SEGÍTENI! CSAK ENGEDD MEG HOGY SEGÍTSEK!

- NE!!! MAJD MEGOLDOM! - válaszoltam sírós hangon aztán felpattantam az ágyamból és oda szaladtam a szemben lévő polchoz. Volt ott egy pisztolyt. - Ég veletek... - suttogtam miközben könnyek gyűltek a szemembe. Majd magam felé fordítottam a pisztolyt. És meghúztam a ravaszt.

Daisy szemszöge:

- Uram isten! - skioltott fel Jemma amikor meglátta hogy Kira meglőtte magát. De jó orvos létére oda szaladt a már elernyedt testéhez. - Lélegzik! Csak jegelőt használt. - nyugodt meg kissé.

- De ja vu. - mondta May. - Te is hasonlót csináltál. - fordult felém.

- Igen csak én tisztában voltam azzal hogy az a fegyver csak egy jegelő. De Kirának szerintem fogalma sem volt hogy az nem éles fegyver.

- Attól még tényleg nagyon hasonlít a te esetedhez. - mondta Coulson is.

Erre csak a szememet forgattam. Ezek hihetetlenek.

- És mi lesz vele? Nem küldhetjük haza. Hisz embertelen! És még uralni sem tudja az erejét!

- Az elején én sem tudtam uralni a képességemet. Nekem is a túlvilágon segítettek. De mivel az már nincs itt kell maradnia. - magyaráztam.

- És? - kérdezte Hunter.

- Segítenem kell neki. Tudom hogy milyen amikor nem uralod a képeségedet. Nem hagyhatom hogy ő is átélje azt amit én. Nem kívánom senkinek se azt az érzést. - győzködtem őket.

- Attól még? - vonakodott Hunter.

- Hunter! Nyugodjon meg! - szólt Coulson. - Itt maradhat a lány. Lehet hogy majd a hasznunkra lesz. De azért a többiek véleménye is érdekelne. És a tiédet már hallottuk Hunter. - mondta amikor látta hogy Hunter szólásra nyitotta a száját.

- Szerintem maradjon. Bírom a kis csajt. - mondta Bobi.

- Szerintem is maradjon. - mondta Fitz.

- Nekem is ugyan ez az álláspontom. - értett egyet Jemma Fitzel. - Meg addig amúgy sem engednék el amíg meg nem vizsgáltam. Plusz megkedveltem.

- Nekem mindegy. - mondta Mack.

- Felőlem maradjon. - mondta May. - És ha már itt marad kiképezem.

- Szerintem ez eldőlt. Kira itt marad! - jelentette be Coulson.

Ezaz! Gondoltam magamban. Nyert ügyem van. Ha majd Kira felkel akkor akkor majd megkérdezzük hogy maradni akar-e. De ha nem akkor pedig meg győzzük. Mert nem élhet úgy hogy nem tudja uralni az erejét.

- Akkor most mi lesz? - tette fel Jemma a „várva várt" kérdést.

- Mindenki megy a dolgára. - jelentette ki habozás nélkül Coulson. - kivéve Daisyt, Hunter és Mack. Ti menjetek pihenni. Megérdemlitek.

Nem sokkal később már az edzőteremben voltam. Épp egy box zsákot püföltem miközben azon agyaltam hogy majd amikor nekiállom megtanítani Kirának a képességét akkor mivel kezdjem. Annyit tudtam a képességéről hogy hasonló mint az enyém. Tud rezgetni dolgokat. Azt még nem tudom hogy halja-e a rezgések frekvenciáit. Meg Jemma megvizsgálta a táskájában talált kőburkot. Biztos hogy nem úgy szabadult meg tőle mint én. Az enyémek belseje tele volt repedésekkel. De az övé nem. Valószínűleg róla is lepotyogott akárcsak Renáról. Vagy van valami más képessége is vagy nem tudom. Jobban belegondolva az előbbi gondolatmenetem értelmetlen volt. Nem tudom. Na ez is egy értelmes hozzászólás. De most komolyan. Hogyan csináljam. Engem nem készítettek fel arra hogy tanítsak. Az erőmet is nagyrészt egyedül kellet felfedeztem. Na ácsi! Lincoln talán tud segíteni!
Gyorsan lenyújtottam és felhívtam.

Daisy ----------> Lincoln

- Szia Daisy! Rég beszéltünk! Mi újság?

- Szia Lincoln! Hát jelenleg van itt a bázison egy kis úgymond vér frissítés. Találtunk egy embertel lányt. Még viszonylag fiatal. Olyan 16-17 éves.

- Mi? Mi az hogy 16-17 éves? Nem tudnátok hogy mennyi idős?

- Nem. Szó szerint a nevén, a jelenlegi lakhelyén és a régi lakhelyén kívül nincs róla infók.

- És tudod hogy milyen képessége van?

- Hát a helyes kérdés az az hogy milyen képességei vannak.

- Minek a többes szám? - kérdezte gyanakodva.

- Annyi bizonyos hogy hasonló képességű mint én. Amikor meg ijedt szó szerint mintha egy másod fokú földrengés rázta volna meg a bázist.

- Azta! Te is csak egy egyes fokozatút tudtál először csak generálni. Mármint akaratodon kívül. És amúgy mi a helyzet a burokkal?

- Ez a legfurcsább az egészben. Egyszerűen lepotyogott róla. Nem pedig lerepült.

- Ezt honnan tudod?

- A burokból. Összeszedte és eltette a táskájába.

- Ugye most viccelsz!

- Nem nem viccelek.

- Vajon miért szedte össze?

- Jó kérdés. Nem tudom. Mindegy. Az a lényeg hogy Jemma átvilágította a darabokat és teljesen épek voltak belülről. Míg az enyémek belseje tele volt repedésekkel.

- Érdekes. Egyébként hol van most ez a lány?

- Kiütve. Lelőtte magát jegelővel.

- Nem ismerős? - Vigyorogta a vonal túlvégén.

- Mért jön ezzel mindenki? - sóhajtottam.

- Mert mondjuk nagyon hasonlít a történetetek.

- Na mindegy. Akkor lenne pár tippet ahhoz hogy hogyan álljak neki tanítani?

- Először fel kell térképeznetek a képességeit. És nagyon fontos hogy közösen csináljátok.

- Várj egy pillanatot. Felírom.

Matattam egy kábé úgy egy percig aztán miután találtam egy PostIt-et jeleztem hogy mondhatja.

- Okés! Mondjad.

- Nos elsőnek azt írd fel hogy képességek/képesség felfedezése. Másodiknak azt írd hogy a legjobban működő képességet a legjobb szintre fejleszteni. De ez nem azt jelenti hogy közben nem kell a többit képezni. Harmadiknak azt írd fel hogy képesség kipróbálása stresszhelyzetben.

- Á á á! Stresszhelyzet?! Azt akarod ezzel mondani hogy vigyem küldetésre?!

- Neem! Daisy nyugalom. A küldetés alatt arra gondoltam hogy megmutathatod neki hogy hol volt egykoron a túlvilág. Talán ha megismeri a múltat könnyebb lesz alkalmazkodnia a jelenhez és megérteni a jövőt.

- Mi ez a nagy szent beszéd?

- Ezt még Jiajing mondta azután hogy megkaptam a képességemet.

- Áh értem. Folytasd.

- Oké. A negyedik az az legyen hogy elmeséled neki hogy hogyan zajlott le nálad a terigenezis.

- Ühüm. Van még valami?

- Csak egy.

- És mi az?

- Meg kell találnia célját. De addig is kell neki egy lelki támasz.

- Ühmm. Okééé... De nem baj ha majd kereslek ha valamiben segítség kell?

- Nem! Dehogy baj. Ja és majd ha felkészült akkor majd szeretném megismerni. Nem akarom hogy úgy járjon mint te.

- Vagyis? - nem egészen értettem hogy vajon mire is akart utalni.

- Arra hogy későn tudja meg az igazat. Mert akkor több mint valószínű hogy depresszióba esne. Szóval azonnal szólj ha miután vissza értetek a túlvilági útról.

- Oké. Köszönöm a segítséget. Nem is tudom mi lenne velem nélküled.

- Na jó a lelkizést azt most hanyagoljuk. Majd a személyes találkozás alatt lelkizhetsz annyit amennyit csak szeretnél.

- Oké! - nevettem.

- Rendben szia!

- Még egyszer köszönöm szépen a segítséget. Szia! - mondtam majd letettem.

Majd hallottam hogy cseng a telefonom. Le néztem. Jemma hívott.

Jemma ---------------> Daisy

- Szia Jemma! Mi az?

- Daisy gyere ide! Gyorsan! Kira ébredezik. És szerintem nem fogja túl jól fogadni hogy nem halt meg.

- Basszus! Sietek!!! - mondtam és utána a zsebembe vágtam a mobilom anélkül hogy kinyomtam volna a hívást.

Pár perccel később már ott voltam a labor melletti gyengélkedőben. Látni lehetett Kira arcán hogy bármelyik pillanatban fel ébredhet.

- De jó hogy itt vagy! - hallottam meg barról Jemma aggódó hangját.

- Tessék ezekre lehet szükséged lesz! - nyomta Fitz a kezembe a kesztyűimet.

- Miért? - kérdeztem olyan halkan amennyire csak tudtam. Nem akartam felkelteni Kirát.

- Azért Daisy mert ha neki állna egy földrengéssel darabokra szedni a bázist akkor te el tudd nyelni a rezgések egy részét. - magyarázta idegesen Fitz.

- Honnan tudjátok hogy ez fog történni? Az nem lehet hogy egyszerűen és tök normálisan felkel mintha otthon lenne?

- Daisy! Gondolj bele! És mi történne az után hogy leesne neki hogy él és mi történt az előtt hogy meglőtte magát!

Elgondolkodtam. Jogos. Még mondjuk igaza van a srácoknak. Nem lenne jó ha egy földrengés omlasztaná be a bázist.

- Oké! Csináljuk! - mondtam majd felvettem a kesztyűmet.