- Segíthetek? - fordultam oda a rendőrök felé.

- Térdeljen le és tegye a kezeit a tarkójára! - ordította az egyik zsaru.

- Jól van na! Nem kell ordítani. Hallom úgy is ha nem ordít. - mondtam morogva. Nem értettem hogy most mi bajuk van. Hiszen én csak segíteni szerettem volna az iskolában tartózkodó embereken! - De most komolyan! Mit csináltam? - kérdeztem úgy hogy az összes rendőr hallja.

- Ne játssza itt az idiótát! Maga terrorista barom! - ordította az egyik rendőr. Á! Értem. Azt hiszik hogy én is egy terrorista vagyok.

Fel pillantottam a tetőre. Clint onnan figyelt. Támadt egy ötletem. El trappoltam az S.O.S.-t. (morzézva) Ebben volt az egyetlen reményem. Hogy megérti. Majd kihagyott egyet a szívem.

Mutatott egy lájkot hogy vette. Ha nem fogták volna rám fegyvert öröm táncot jártam volna. A következő pillanatban már a rendőrök mögött ált. Fogalmam sincs hogyan ért le ilyen gyorsan.

- Uraim! Segíthetek? - kérdezte komoran.

- Barton ügynök! Maga meg mégis mit keres itt? - lepődött meg az a pasas amelyik a főnöknek tűnt.

- Azért vagyok itt mert nem igazán értem hogy miért zargatnak egy Shield ügynököt. - mondta Clint.

- M-mi ezt-ezt nem tudtuk! Azt hittük hogy ő is egy a terroristák közül! Én röstellem magamat. - dadogta a főnöknek tűnő pasas. - De ha Shield ügynök akkor miért van rajta olyan sisak mint a terroristákon?

- Egyébként nem tűnt fel hogy a terroristák odakint vannak? Kiütve? Az illető aki itt van önök előtt áll csak kölcsön vette az egyikük sisakját. Mivel nem óhajtotta felfedni a személyazonosságát. - mondta Clint a megszokottól eltérő hangszínnel.

- Én rettenetesen sajnálom! - motyogta a rendőr főnök.

- Ezt már hallottuk. - mondta Clint hidegen. - Amúgy nem lehetne hogy végre nem fognának fegyvert egy Shield ügynökre?! - kérdezte még mindig ridegen.

- D-de... Hallották! Tegyék el a fegyvert! Gyerünk! - idegeskedett az idióta rendőr főnök.

- Innentől boldogulnak? - kérdezte Clint.

- P-persze! - dadogta a rendőr.

- Annak örülök. Akkor az ügynök és én távoznánk. - jelentette be Clint. A rendőr így is olyan vörös arccal ált ott hogy azt hittem hogy magára borított egy doboz pirosítót.

Miután kimentünk Clint felsóhajtott. Látszott rajta hogy nehezére esett adni a rideg katona szerepét. Miután lenyugodott, úgy többé-kevésbé én egyszerűen megöletem. Meglepődött. Aztán ő is átölelt. Aztán el tolt magától és végig nézett rajtam. Vigyorgott. Aztán leesett hogy min nevethet. Még mindig rajtam volt a sisak. Gyors körül néztem majd levettem. Én is vigyorogtam mint valami idióta.

- Nem kéne szólnia a többieknek hogy mi már végeztünk? - mondtam olyan vigyorrar az arcomon amit nagyon kevés minden tudna csak le törölni.

- Igaz is! Nem árt ha tudatjuk velük hogy milyen csigabajnokok! - röhögte.

- Ja! - tört ki belőlem is a nevetés.

- Amúgy már találtál már ki magadnak valami szuper kis hős nevet? - kérdezte Clint még mindig vigyorogva.

- Hős név? Minek az nekem? - néztem rá értetlenkedve.

- Hát Starkot ismerve be fog venni a csapatba. Szóval nem árt ha lesz valami szuper hős neved. - magyarázta.

- Hát... Nem tudom. Majd még kitalálom. Apropó! Nálad honnan jött a sólyom szem név? - érdeklődtem.

- Hát azt kell mondj hogy a látásom eléggé jó. Mint egy sólyomé. Így innen jött a sólyom szem név. - mesélte szórakozottan.

- Á! Értem! - mondtam. - Akkor szólsz a többieknek? - kérdeztem lelkesen. Már alig vártam hogy el dicsekedjek azzal hogy milyen ügyes voltam.

- Megyek szólok nekik! - mondta majd félre vonult.

Nekiálltam agyalni. Vajon mi lehetne a szuperhős nevem? Valami frappáns kéne. Valami ami jellemző rám de mégsem vagyok tőle gyerekes. Ezen egy jó darabig agyaltam. De semmi. Nem jutott eszembe semmi használható. Aztán vissza ért Clint. Az előbbi vigyornak nyoma sem volt.

- Clint... Mi történt? - néztem rá aggódóan.

- Nat... Megsebesült... - suttogta fájdalmas hangon.

- Nat... Ne... - motyogtam majd elöntötték a szememet a könnyek.