Felnyergelt lovak patáinak súlyos dobogása szakította félbe az erdő megszokottan nyugodt rendjét. Nem maradt más utánuk, csak a megfeketedett, elhalt növények ernyedt teteme.
12 sereg közeledett.

Súlyos, ezüstös páncéljukon megcsillantak a fák kopasz ágai között átlopakodó aranyló napsugarak, melytől a lovagok mennyei küldötteknek mutatkoztak.

A Megváltó szótlanul figyelte őket rezidenciája falára vetített fátyolszerű vásznán át, az Éden kertjében felállított keskeny heverőjén fetrengve, miközben porcelánbőrű, nyurga lények lesték minden kívánságát. A sűrű nektár már apadt díszes serlege alján, ezért némán intve egy aranyló szőkeségnek, buján kacsintva töltette csordultig.

Kíváncsian figyelte az eseményeket, egyetlen mozzanatról sem szándékozott lemaradni.

Gyermeki örömmel tapsikolt, amikor a láthatáron szörnyű árnyék kezdett el terjeszkedni. Élén egy amazon, csupa kín és megrögzött fájdalom. Ismerte őt. Egykoron ujjaival simította végig hajának selymes hullámait, ajkaival becézgette annak vérvörös száját, mely most kegyetlen mosolyra húzódott hófehér arcán. Kegyetlen románc volt, melynek az idő sem vethetett véget.

A 12 mester rendíthetetlenül vezette a harcos társulatot, egy pillanatra sem torpantak meg a növekvő ellenség láttán. Arcukon a félelem szemernyi cseppje sem látszódott, habár jelentős túlerővel néztek szembe. Az árnyék magába szippantotta a napfényt, pillanatok leforgása alatt alakult ki a mennydörgő vihar. Villámok metszették át az eget, megtörve a zuhogó eső tömör függönyét.

Pusztító erővel csaptak egymásnak. Fémek feszültek egymásnak szikrázva, lovagok harcoltak vállat, vállnak vetve. Paripák veszett nyihogással adták fel a harcot, habzó vérben fulladva meg, agyonnyomva hősies lovasukat. A levegőt betöltötte a katonák fájdalomtól ködös kiáltása, a gyilkosok örömittas ujjongása. Az egész hihetetlenül gyorsan játszódott le.

A Megváltó duzzogva nézte gonosz szerelme mesterkélt győzelmét. Növekvő dühvel dobta el a serleget, melyből az aranyló nedű a vászonra csapódva mutatta meg mindenki számára az úrfi nemtetszését. Szinte a sajátjának érezte a fiatal lovagokból álló sereget. Rajongva nézte mindennapi felkészülésüket, végigkövette sorsukat a kezdettől a végig.

Mélységes fájdalommal a szívében pattant fel helyéről, abban a pillanatban, amikor az utolsó férfi is holtan esett össze a csatamezőn. Szerelme elégedett arcát látva kicsinyes féltékenység uralkodott el rajta, természetfeletti arcát a hiszti ezernyi mély ráncba vonta össze. Nyerni akart. Ideje volt megváltoztatni a játékszabályokat.

Aznap 12 lelket hívott magához. Elgyötörtek voltak, de a tenni akarás még elevenen bennük élt. Mutánsokat alkotott nem törődve a következményekkel. A saját kezeivel formálta meg őket. Egyedi külső, egyedi képesség. Csupán egy közös vonásuk volt. Kiégett szívüket örökké árnyék fedi majd, míg hőn imádott szerelme élete el nem halványul.

Két gyermek születése fényt hozott a viharos nap emlékébe. A Megváltó minden erejét beléjük fektette, hogy egy nap ő maga hozza el a megváltást a vidékre, hisz addig számtalan szívtelen lovag Ébred fel. Büszke öröm töltötte el.

Útjukra bocsájtotta tehát az Őrzőket, megírva ezzel a jövőt.