Egy zsenge virág épp kinyitotta hófehér szirmait, amikor egy súlyos szarvasbőrcsizma a földbe trancsírozta. A szívtelen lovagok ritmusos menetelése visszhangot vert a dombok oldaláról, egyenletes primitív zenévé olvadva a vihar utáni természetes zajokkal. Lépteik nyomán nem maradt más, csupán kiégett fűcsomók és megfeketedett talaj, egy elmúlt élet szomorú emléke, ahogyan visszarendeződtek soraikba.

A sereg kettévált, utat engedve a szénfekete mének által húzott, gazdag cirádákkal díszített hintó előtt. Kerekei nem érintették a talajt, olybá tűnt, a környező tejfehér köd emelte a magasba, mely a lovak lábainál és a küllők között kavargott.

A jármű hirtelen állt meg, mire egy alacsony, köpcös figura azonnal a felpattanó ajtaja előtt termett, négykézlábra vetve magát, prüszkölve a felvert portól. Kemény sarok vájódott a hátába, a fájdalom végigfutott a gerincén, de az egész csupán egy röpke pillanatig tarthatott, ugyanis az úrnő kecses teste már tovább is rebbent.

A nő mélyet szippantott a sötét levegőből, minden érzékszervét kitöltötte a bukott lelkek átható energiája. Sötét tekintetét diadalittasan végigfuttatta a csata helyszínén, végigsimogatva a vele az elhunytak halmait, akár a tavaszi szellő egy holló szárnytollait. Egy fiatal leány testét vélte felfedezni a tömegben, alig lehetett tizenöt. Finom léptekkel masírozott a test mellé, letérdelt, figyelte, ahogyan aláhulló sötét, rézvörös fürtjei körülölelik a sápadt arcot. Kesztyűs kezét a véraláfutásos állkapcsára szorította, és magához vonta az ártatlan arcot. Vágyakozva nézett rá, érezte a csapdába esett lélek kétségbeesett rángatózását, érezte az energiáját, a félelmét, az egész úgy vonzotta, mint véres hús a keselyűket. Nem bírt neki ellenállni, vérvörös ajkait szorosan a lány elkékült, halott ajkaira nyomta. A lélek meglepő intenzitással olvadt össze a sajátjával, sötétség vegyült a fénnyel, míg az ki nem aludt teljesen.

A férfi az egyik szívtelen lovag mögé bújva bámulta megbabonázva az eseményeket. Egyszerre volt lenyűgöző és szörnyű az éjkirálynő tevékenysége. Az Ébredés pillanata mindig is izgalommal töltötte el, egész teste belebizsergett a látottakba. Sosem lehetett tudni, milyen hatással van a nő csókja a testre. A legerősebbek, nemtől függetlenül általában szívtelen lovagokká váltak, mások különös képességeket mutatva fel látták el feladataikat az Árnyudvarban.

Fullasztó, kénes füst terített be mindent, a férfi undorodva köpött a földre. Utálta ezt a szagot.

A nő felemelkedett, büszkén nézett a csodára, amit teremtett. A lény gyönyörű volt a maga módján. Vékony madárszerű csontjai kirajzolódtak fakó bőre alól, szája sötétlilává érett, tűhegyes fogai felett. A legkifejezőbb azonban a szeme volt, mely aranyló sárgán ragyogott az éjszaka sötétjében, annyi fájdalmat tükrözve, hogy a férfi majd belerokkant már a látványba is. Magdaléna.

Miután egy lélek sem maradt, a megnövekedett létszámú sereg továbbhaladt, élén az éjfekete hintóval, melynek utasa akkor még nem tudta mekkora veszély leselkedik rá, hisz a történet még ezután kezdődik.