A folyóból kifogott halakból összeütött vacsora után némán bámultunk a vizet. A hold megszokott aranyló fénye épp a fejünk fölött szórta gyenge fényét. Újhold volt, ezért szinte semmit sem láttunk volna  a környezetből, ha nem gyújtottunk volna a síró fák lehullott ágaiból tábortüzet, ami mellesleg lila fénnyel égett.

Hirtelen egy marék kavics landolt a lábamnál. Furcsa kékes színük elvakított egy pillanatra, akár egy villám. Mi a franc? Abban a pillanatban az égből aláhullva, hat alak vett minket körül. Esélyünk nem volt a menekülésre. Egy férfi, aki épp előttem ért földet, óriási volt. Pólója majd szétreccsent izmoktól duzzadó, széles felsőtestén. Barna, elhanyagolt arcszőrzete, és a szájából kilógó, rothadó fogai voltak. Savanyú szájszaga, majd ledöntött a lábamról. Vadember. Bennszülött. Szóval mégis csak nekem volt igazam. Már majdnem elárasztott a büszkeség érzése, amikor rájöttem, hogy ez egyáltalán nem jó számunkra. Hogyan tudtak körbevenni minket? Árnyékként mozogtak a fák között, gyorsan de némán.

- Hozzátok őket! Élve vagy halva.....édes mindegy. - morogta az egyik ogreszerű pofa csak úgy mellékesen odamorrantva a mondat utolsó felét.

Nekem az élve valahogy jobban tetszett.

Fuss! - próbált az agyam kommunikálni a lábammal kevés eredménnyel.

Ám ekkor a mocsoktól bűzlő hústorony megragadott a torkomnál fogva, nekem pedig lepergett az életem a szemem előtt. Jó unalmas volt. Jesszusom mekkora keze volt. Próbáltam kiszabadulni szoros fogásából és elmenekülni. Tényleg megpróbáltam, de sajnos esélyem sem volt ellene. Ütöttem, rúgtam, sőt még haraptam is ahol értem, de meg sem kottyant az izomkolosszusnak. Perverz mosollyal otromba arcán a hátára dobott, mint egy zsák krumplit. Milyen ősembermódszer már ez! Megrőkönyödve bámultam a monstrum hátát.

- Aaron! - sikítottam, miközben megállíthatatlanul püföltem a benga állat hátát, amivel egyébként semmit sem értem el, csak esetleg azt, hogy majd leszakadt a kezem a fájdalomtól.

Aaron helyzete egy szállal sem volt jobb az enyémnél. Eleinte egy  kisebb tönkő nagyságú vastag bottal osztotta a maflásokat, de semmi sem tudta megállítani a vadembereket. Becsületére legyen szólva, hogy a hangomat meghallva, azonnal megindult felém és eszébe sem jutott ott hagyni engem a fenébe.

Ekkor az engem tartó hústorony olyat tett, amitől felment bennem a pumpa. Végigsimított péklapát tenyerével a fenekemen, majd elégedettem morrant egyet. Szitkozódva könyököltem bele a lapockájába. Ha neki feleannyira is fájt, mint nekem, akkor már megérte. Megrezzent, de sajnos el nem ejtett, csak még jobban magához szorított. Visszanyeltem a feltörni készülő hányingert. Undorító. Amikor egy másik pasas már unta a helyzetet, felkapott egy vastag faágat és hátulról közelítette meg Aaront. Már nem volt időm figyelmeztetni, mert amint sikkantottam egyet, Aaron elterült a földön. Nem volt szép látvány. A férfi felém fordult és egy széles anyagot vett elő a zsebéből. Vörös foltok tarkították az anyag legtöbb részét. Nem akartam belegondolni, hogy mi lehet az. A vadember bekötötte a szemem, immár nem láttam semmit. Ki voltam szolgáltatva a sorsnak.

Pech.

***

Sziasztok!

Köszönöm ha elolvastad a történetemet eddig :) Ha bármilyen meglátásod van amivel javíthatnám a sztorit csak szólj, mert szeretnék fejlődni.