Arra ébredtem, hogy valami iszonyatosan nyomja a hátamat, ráadásul a fejem is szét akar szakadni a fájdalomtól. A tarkómra nyomtam a tenyerem, de csak egy egészen apró púpot véltem felfedezni. Az utolsó dolog amire emlékeztem, hogy Aaron nagyapja, az a furcsa vénember, önelégülten vigyorog, miközben minket éppen be akart szippantani a díszes mesekönyve. Már nem is érdekelt, hogy honnan vette. Kell a fenének. Aaron. Nyögve oldalra fordultam, hogy megnézzem ő is itt van e velem, vagy csak én lettem így megtisztelve, hogy ingyen utazhattam. Szerencsémre nem így volt. Így legalább agyonverhetem a barmot. Aaron egy méternyire feküdt tőlem eszméletlenül. Lassan ültem föl, hogy odakúszhassak hozzá. Minden porcikám sikított a művelet ellen.

- Aaron kellj fel! Hallod? Fel kell kellned! - bökdöstem a mellkasát, majd felpofoztam.
Hangosan nyögött fel. Ezek szerint mégsem volt eszméletlen. Lassan nyitotta ki a szemeit.

- Mi történt? - nézett rám kábán, bennem pedig felment a pumpa. Még ő kérdezi, hogy mi is történt.

- Kérdezd a lökött nagyapádat! - vágtam rá.

Ekkor felálltam, hogy megnézzem hol is vagyunk.
Erdő. Egy erdőben voltunk. Mindenfelé fák vettek minket körbe. Fák jobbról, balról. Fák előttem, mögöttem, fölöttem. De nem a szokásos fák voltak, hanem óriási, égig érő fák, rücskös mustárszín törzsekkel, mohazöld fátyolszerű levelekkel. Biztosan szépnek véltem volna ha tudom hogy hol vagyunk.
Közben Aaron is feltápászkodott.

- Az ott egy giga szarvas? - bámult egy kb. három méter magas példányra.
Mérgesen fordultam felé.

- Aaron vigyél haza! Szólj a nagyapádnak, hogy nagyon jó vicc volt, de most már haza akarok menni.

- Öhh Lara az a helyzet, hogy nem tudom, hogy hol vagyunk, vagy, hogy hogyan jutunk haza.

- Akkor hívd fel a nagyapádat! - kezdtem el pánikolni.

Aaron azonnal keresgélni kezdte a mobilját.

- Nincs térerő. - szólalt meg újra. Nesze neked okos telefon.

- Franc! Miért pont engem ver a jóisten veled? Csodaországban rekedni egy barommal. Keressünk térerőt mielőtt agyontapos egy jávorszarvas!

Órákig gyalogoltunk, de nem találtunk sem térerőt, sem olyasvalakit akinél lett volna működő telefon, vagy akár egy postagalamb. Pedig már azzal is megelégedtem volna, ha egy madarat találunk. Aaron eleinte megpróbált beszélgetést kezdeményezni velem, de miután jéghegyet játszva leráztam, nem próbálkozott tovább. Néhány órával később Aaron felkiáltott mögöttem.

- Van térerő!

Azonnal tárcsázni kezdte a nagyapja telefonszámát. Várt néhány másodpercig majd döbbenten ejtette le a telefont. - Kinyomta.

- Mi az, hogy kinyomta? Ma Amberrel kéne buliba mennem, ahol természetesen szörnyen érezném magam, majd haza kéne mennem anyuhoz, hogy azt mondja ő megmondta, hogy rossz ötlet az egész. Erre itt vagyok veled, a semmi kellős közepén, ahonnan nem tudok hazamenni és még hárpiaként is viselkedem. - akadtam ki teljesen.

Aaron egy ideig feszengve állt velem szemben, majd kicsit felengedett.

- Legalább nem menstuálsz. - mondta végül.

- Erre inkább nem válaszolok.

Leroskadtam a földre. Minden csupa moha volt, puha szőnyeget alkotva az avaron.

- Nagyapának sok fura dolga van, de soha nem kérdeztem rá egyikre sem. Lehet hiba volt. Gyakran felolvasta nekem ezt a mesét, amibe most belecseppentünk. Ez valóban Csodaország. Rengeteg élőlény él itt, majd meglátod. Ha igaz az amit a nagyapa mesélt, akkor innen nem juthatunk ki, csak ha megmentjük őket a gonosz boszorkánytól.

- Te tényleg elhiszed ezt az egészet? Elhiszed, hogy mi vagyunk a hősök?

- Hiszem azt, hogy a könyv okkal választott minket.

Sokáig veszekedtünk, egészen addig amíg el nem nyomott bennünket az álom.
Szóval ez volt az első napunk ebben az új világban, ahonnan minél hamarabb ki akartam jutni.