2000 December 20. A Tony Hawk's Pro Skater 2 mindenki által imádott gördeszkás játéka lett. A Quake 3:Arena megágyazott az e-sport bajnokságoknak. A The Sims a számítógép tulajok hatalmas kedvence lesz. Március 4-én Japánban, Október 26-án Észak-Amerikában, November 24-én Európában és November 30-án Ausztráliában kiadják a Playstation 2 konzolt, ami annyira sikeresnek bizonyult, hogy Guiness- rekordok könyvébe is bekerült.

Intro.

A Brookheaven elmegyógyintézet sosem az optimista légköréről és pozitív kisugárzásáról volt híres. Normális ember még a környékét is elkerülte és csak akkor jött, ha muszáj volt. Ám, este 6 óra fele egy Royce -Royce parkolt le a bejárata előtt és egy gyönyörű, húszas éveit taposó nő sétált ki belőle. Arcát eltakarta a sálja, de a mandulavágású szemei tökéletesen látszottak. Karjában hasonlóan vastag ruhákba beöltöztetett kisbaba aludta az igazak álmát.
- Egy órát fog maradni, Oono asszonyom? -kérdezte a sofőr, mire a nő bólintott és elindult az épületbe. Addig a kocsi leparkolt a közelbe.

A portán már meg sem kérdezték, hogy merre megy. Annyira ismerték már Yaguchi Akirát (akit mindig Oononak hívnak, annak ellenére, hogy eldobta ezt a nevet.), Yaguchi Haruo feleségét, mint a tenyerüket. Havonta csak egyszer jön, egy órára és a látogatott személy nem volt más, mint édesanyja, Lillith. Senki nem értette, hogy miért látogat meg egy olyan beteget, aki néma, nem igazán fogja fel, hogy mit mondanak neki és nap nagy részében addig áll tekintélyes pozícióba, amíg bele nem fárad és az ágyon gubbaszt. Mikor a lift lassan leért, a hangzavar is egyre nagyobb lett, de Akira karjaiban pihenő lánya, Ayame csak aludta tovább az igazak álmát. A nő már párszor megígérte, hogy megmutatja anyjának a kislányt, de sose jutott el odáig. Az ajtók kinyíltak, egyből csend támadt, mert még egy tucat biztonsági és ápoló érkezett meg a személyzeti liften keresztül. Mikor visszatért a rend, egyből Lillith cellájához mentek, ahol az őr már rutinból rántotta elő a kulcsot.
- Egy óráig fog maradni? -kérdezte, mire Oono csak bólintott. Mikor nyílt az ajtó, már fogadta a szokásos látvány: Egy díszesen berendezett szoba közepén ott állt az egykori démon asszony, akit az anyjának nevezett: Lillith Oono.

Akira közelebb ment az elválasztó plexihez, mikor Lillith a fal felé nézve szólalt meg.
- Elkéstél.
- Neked is jó estét. -reagált rá Akira. -Hogy vagy?
- Azonfelül, hogy szétbasz az unalom? Úgy, ahogy hagytatok anno: Összetörve, elhagyottan és mindentől megfosztva.
- Nagyon jól tudtál mindig is dráma királynőzni, anya. -jegyezte meg cinikus hangon, majd normálisra váltva folytatta. -Amúgy, tartottam magamat az ígérethez. Itt van a nemrég született lányom és a te unokád, Ayame.
Erre Lillith megfordult és ránézett. Legbelül undort érzett a ténytől, hogy Jago anno nem hazudott és az a csatornavérű Yaguchi tényleg teherbe ejtette a lányát.
- Teljesen rád hasonlít. -vágta rá és leült a süppedős fotelbe. Senki nem értette, még az elmegyógyintézet igazgatója sem, hogy két hónappal ezelőtt Akira miért igényelt ülőalkalmatosságot egy olyan betegnek, aki mindig csak áll vagy fekszik.
- Ennyit vagy képes kipréselni magadból? -kérdezte Akira, de cseppnyi meglepődés sem hangzott benne. -Végülis, te tényleg jobban örültél volna annak, hogyha valamelyik általad kijelölt férjtől lenne. Hiszen, te még mindig a magas lovon ülnél.
- Eltaláltad. Ne várd el tőlem, hogy pezsgőt bontsak amiatt, mert egy csatornavérű senkiházit választottál magad mellé és még gyereket is csináltál neki. -morogta a fogai között.
- Semmit sem változtál. Pedig azt hittem, hogy jószívűségből segítettél nekem még szeptemberben. -sóhajtotta Akira és ő is leült, majd ránézett a lányára.
- Viszont, egyvalami nem fér a fejembe: Miért látogatsz engem? -kérdezte Lillith. Ezt csak most merte feltenni azóta, mióta bezsákolták ide.
- Egyszerű: Mert az anyám vagy
- Ne állj nekem elő a szentimentalizmusoddal. -reagálta le Lillith hidegen. -Makoto nem igazán osztja a te véleményedet. Ebben az évben is csak egy képeslapra futotta. Ahogyan Jagonak is csak egy felnőtt filmre futotta, aminek a címe: Zorro, a kéj lovasa. Nagy kár, hogy nem tudom megnézni.
Ekkor Lillith elővett egy fotót és megmutatta. Azon egy Télapó volt, aki alul nem viselt semmit és kilátszott a nyeles tojása. A nő hangosan olvasni kezdte.
- Karácsony napján csak azt kívánom néked,
hogy Rudolf fasza járjon át téged.
Úgy szeretünk téged, mint bagoly a bogarat,
De ha meglátunk egyszer, kirúgjuk a fogadat.
Akira kis híján felnevetett. Emlékezett rá, mikor ezt elküldés előtt felolvasta neki. Lillith viszont látta lánya visszafogott cselekedetét és azonnal dühbe gurult.
- Nevessetek rajtam, amíg tudtok! De mikor kiszabadulok, akkor nektek annyi lesz.
- Kár, hogy ez üres fenyegetés. Előbb fog a Blizzard szar játékot kiadni a kezei közül, mintsem innét kitennéd a lábadat. Továbbá, ne felejts el, miért vagy itt.
- Ennyit tűrtem a szemtelenségedből, Akira! Ha még egyszer...
Erre az üvöltésre Ayame felkelt és elkezdett bőgni. Anyja azonnal ringatta.
- Ne aggódj! Anyuci itt van. Nincs okod a sírásra.
Ekkor Lillith abszolút gyűlölettel nézett az unokájára. Egy percig a kislány sírásának hangja volt csak hallható. Amikor abbahagyta, ránézett Lillithre és integetett neki. Normális embernek meglágyulna a szíve, de ez az egykori démont csak még jobban feldühítette. Akira csak sóhajtott és ölébe ültette Ayamét. El kellett terelnie a témát.
- Idén mit kérsz karácsonyra?
- Karácsonyra? Szabad lábat kérek, hogy nyomorúságossá tegyen a szánalmas életedet. -fröcsögte vissza. -Ha a helyedben lennék, akkor szakítanék a csatornavérű mocsokkal és a lányodat pedig a vízbe fojtanám!
- Ha Yaguchi a helyemben lenne, akkor rólad meg azt szivárogtatná ki, hogy te csak megjátszod az elmebetegségedet és visszahelyezne a dutyiba. Tudod, akármennyire ellenzem az ötletét... most legszívesebben megtenném. Látva azt, hogy mennyire meggyaláztad a családodat és azt, hogy a saját unokádat is leszarod, minden kétségem elmúlt.
Ez volt az a pont, ahol Lillith agya eldurrant. Nekivágódott a plexinek és szó szerint üvöltözött.
- Te pofázol nekem családról, áruló?! Tökrebasztátok az Oono nevet, akitől a felső tízezer rettegett! Te és a kis ribanc Makoto! Jól vésd a fejedbe, amit most mondok: Ha kijutok, akkor mindannyiótokat saját kezűleg fogom megfojtani!
Ayame már a fenyegetés elejétől fogva ismét felbőgött. Akira csak felvette a kislányát és ringatva távozott. Ám, azelőtt még hátraszólt.
- Ha már a lányod, aki folyton meglátogat, mindennemű sározás, kínzások és kegyetlenségek ellenére, amit te a múltban elkövettél, akkor az alap a részedről, hogy nem állsz le fenyegetni. Bár, te köptél mindig is az etikára. Továbbá, amit te műveltél az Oono család nevében, az csak jobban sarazta azt.
- Hogy meré...
- Talán rájössz akkor a mondataim igazára, ha egyedül fogsz ezen falak között megrohadni. Ugyanis, soha többet nem jövök látogatóba.
Ezzel a mondattal Akira lezártnak tartotta az ügyet és távozott. Lillith nem folytathatta a kiabálást, mert akkor bukna a színjátéka. Ismét visszaállt méltóságteljes tartásba, arcát a fal felé fordítva. Legbelül majd széttépte a düh és a harag.

Level 1.

Yaguchi Haruo totálisan kétségbe volt esve. Tervei szerint a feleségének egy Neo-Geo AVS konzolt akart ajándékozni, de már két hete ezzel szenved. Tavaly csak egy nagyon csinos ruhaszettet adott Oononak, aki örült neki. Vagyis, az volt az egyetlenegy mosoly, amit az ünnepek alatt tőle látott. Ennek okát Narumi és Makoto is elmondták: Lillith számára a karácsony csak egy ócska, kapitalista ünnep, ahol az emberek keményen vagánykodnak, év elején meg eljátsszák a csórót. Hogy miért jutott Yaguchi egy nagyon nehéz konzol beszerzése mellett? Még Novemberben beszélt anyjával, Namieval. Mióta Ayame megszületett, azóta nem fér a bőrébe. Imádja az unokáját és szereti ölében tartani, miközben a kicsi nevetgél.
- Anya. Tudnál segíteni?
- Csak azt csinálom, Yaguchi fiam. -nevetett fel Namie fia kérdésén.
- Tavaly a te ötleted volt az a ruha készlet, de idén sem tudom, hogy mit ajándékozzak Oononak. Mindenkié megvan, de folyton megakadok, amikor rá gondolok.
- Te ebben is hasonló vagy Oonohoz. Anno engem kérdezett meg a házasságotok előtt, hogy mit vegyen fel a nászéjszakán. Annyira butus kérdés ez.
- Mit mondtál neki?
- Egyértelműen azt, hogy a lábait, de azt fülig.
Másik elgondolása az volt, hogy igazi arcade élményt csak az a konzol ad vissza a régi időkből és emellé a kontrollere is hajazott az arcade stickre. Ám, hiába a próbálkozások garmadája, az idő előrehaladtával egyre nagyobb pofonokat kapott. Az SNK hivatalos oldalán a rendelés funkció megszűnt, Daniel konzolkészletében egyáltalán nincsen egyetlen darab sem és forgathatta át Japán akármennyi konzolboltját, folyton csak a „Nincs készleten." válaszokat kapta. Maradt hát a többiek felé való érdeklődés. Ezt a feladatot Raptor, Felicia, Rolento, Chikuron és Jotaro szívesen bevállalták, de ők se jutottak messzebre. Viszont, akadt egy szerencsés fogás Chikuron részéről.
- Akibaharában voltam tegnap, amikor láttam az egyik konzolárusnál az általad keresett gépet. -mondta, miközben nézte, ahogy Oono a kislányával játszik. Ekkor tudtak csak beszélgetni, mert normális esetben megkövetelte a csendet és a nyugalmat. -Viszont, vannak vele problémák.
- Tudom, méregdrága a konzol. -sóhajtotta Yaguchi. Állandó jelleggel emiatt nincs egyetlen konzolbolt polcain.
- Nem azzal volt a baj. Ismerem a tulaját annak a putrinak és nagy kókler ám. Velem nem szenyózik, mert egyszer próbált meg lehúzni a Jade Coccon rohadt karcos lemezével.
- Komoly?!
- Jah. Megpróbálta vadiújként eladni pontom 5 ezer yenért és már nyúlt volna a pénzem felé, de én rácsaptam a kezére és megfenyegettem, hogy ha jót akar magának, akkor meghúzza itt a vonalat. Azt hitte, hogy a hófehér haja, nagy csöcsei és bájolgó viselkedése megtéveszt.
- Akkor egyszerűen velem jössz és megnézzük. Ha hibás, akkor Daniel majd meg tudja javítani.
- Veled megyek, de nem ígérek semmit. Lehet azóta meg már eladta a konzolját, hiába kötöttem az orrára, hogy meg ne próbálja eladni, mert holnap megvesszük. Talán ha jól viselkedik, akkor dobunk még rá pénzt.
Yaguchi legbelül örült a dolgok alakulásának. Már elképzelte, hogy Oono felé nyújtja a konzolt valamelyik King of Fighters vagy Samurai Showdown játék társaságában.

Másnap reggeli után Yaguchi és Chikuron útnak indultak. Oono felé csak annyit jegyeztek meg, hogy fontos ügyben kell elmenniük, amire csak mosolyogva bólintott. Ezen mondjuk a férfi meglepődött. Tavaly ilyen tájékon aligha látta mosolyogni, amire a múltja adott választ. Sosem élvezhette úgy a karácsonyi ünnepeket, mint ő vagy Hidaka.
- Hahó! Itt vagyunk. -szólalt meg Chikuron, amikor a tegnapi nap által emlegetett videójáték üzlet előtt voltak. Eléggé lepusztult bódénak tűnt, pláne a vele szemben lévő szaküzlethez képest. Mikor beléptek, akkor fogadta őket az üzlet tulaja. Yaguchi már ekkor megállapította, hogy Chikuron nem hazudott a nőt illetően.
- Üdvözletem szerény üzletemben...
- Nem érdekel a süket duma, Reona. -mordult rá Chikuron. -A Neo-Geo konzolért jöttünk.
- Már eladtam. -felelte mosolyogva, mire a srác arcán megrándult egy izom.
- Úgy emlékszek, hogy arra kértelek, hogy még véletlenül se add el. Viszont tájékoztass arról, ha nem lenne igazam.
- Tényleg! Viszont, egy házaspár jött be és dupla pénzért megvásárolta az összes hozzávaló játékkal egyetemben.
- Hogy micsoda?! -kérdezte fenyegetően Chikuron. Yaguchi semmit sem tudott hozzászólni a döbbenettől. Úgy érezhette magát, mint amikor a verekedős játékokban az ellenfele hangyafasznyi élettel döngeti földbe. Reona ellenben mentegetően intett.
- Tudod, hogy milyen az üzlet. Valamiből fizetnem kell a számlámat.
- És képes voltál az egyetlen működőképes gépet, amit meg is vettünk volna eladni másnak?!
- De van helyette remek PSX3000 Tetrisem, ami...
- Ez volt az utolsó csepp! Készülhet arra, hogy lehúzhatja a rolót, hülye picsa. Elmondom mindenkinek, hogy erre a helyre soha ne látogassanak el. Bár, ezt felesleges megtennem.
Ezekután mindketten kimentek az üzletből. Reona nem ment utánuk könyörögni. Sokkal inkább beletörődött a sorsába.

Odakint Yaguchi tanácstalan arccal nézett maga elé.
- Ne kámpicsorodj el, baszod. Így hasonlítasz Raptorra.
- Kösz. -morogta vissza Yaguchi. -Csak éppen az egyetlen Neo -Geo konzolt megvették előlem, amit a szerelmemnek akartam odaadni. Most mi legyen?
- Figyi. Nem néztük meg az összes játéküzletet. Hátha szerencsénk lesz valamelyiknél.
Noha Chikuron eléggé optimista látásmódja adott valamennyi okot a győzelemre, két óra folyamatos érdeklődés és üzletről üzletre járkálás újabb defektet okozott.
- Hagyjuk ezt a fenébe. -legyintett Chikuron, amikor már kezdett besötétedni. -Másnap vásároljunk egy jó kis szettet. Daniel talán még össze is tud dobni, ha veszünk egy rossz játéktermi játékot.
Yaguchi csak bólintott és elindultak a vasútállomás felé.
- Valami amúgy nem hagy nyugodni. A nővérem miért ilyen komor karácsony alkalmával? Vagyis, a tavalyit megértem, hiszen 24-én Morrisons sürgősségire került, de ez évben nem érzi át a szeretet ünnepét.
- Én viszont tudom az okát. Az anyja...
- Oh, innen már világos. Mivel minden évben csak virgácsot kapott, de lófaszt nem megutálta a karácsonyt. Hiába tette ki a seggét az ablakba. -poénkodott Chikuron, ám Yaguchi nem nevetett rajta.
- Pedig hiába akarsz humorizálni. Képzeld el az életed úgy, hogy anyád minden szeretettel kapcsolatos dologért megver és büntet? Amikor apád meg akarja őrizni a hagyományokat, de ennek végeredménye egy olyan családi perpatvar, amit csak hajszál választ el a kórházi ágytól. Azt távolról sem mondom, hogy Oononak kemény élete volt. Sokkal inkább a pokol legalja, aminek a végén meghal belőled minden szeretet. És hiába jössz azzal, hogy már mindennek vége. Már a feleségem és egy aranyos kislányunk is van... számára örök nyomot hagytak benne.
- Rendben van. Sajnálom. Ebben az esetben hálás vagyok, hogy nem abban a családban nőhettem fel.
Ezekután csak lépteik és az autók zaja hallatszott, amibe beszélgetés hangjai is belevegyültek. Ekkor Chikuronnak támadt egy ötlete.
- Mit szólna ahhoz, hogyha egy macskát kapna ajándékba?
- Mi? -kérdezte Yaguchi csodálkozva.
- Egy macskát fogadna örökbe. Tudod, sok nő imádja a macskákat és lefogadom, hogy a nővéremnek soha nem volt egyetlenegy sem. Konzolt bármikor kap az ember, de négylábú szeretete sokkal meghittebb kapcsolatot hoz egy családba. Ráadásul, apám állatorvos és menhelyet üzemeltet. Így még az adaptálás a vajas kenyér szintjén van és kedvedre válogathatsz.
Yaguchi megállt egy kis időre. Elsőre béna ötletnek hangzik, de jobban belegondolva még százszor jobb, mint a Neo-Geo.
- Akkor mutasd az utat.

Körülbelül húsz perc múlva érkeztek meg a Kaya állatotthon épülete elé. Szerény kis épületnek tűnt. Mikor benyitottak, akkor egy ősz hajú férfi fogadta őket.
- Szia, apa. -köszönt Chikuron. -Bemutatom a barátomat, Yaguchit.
- Áh, szerbusz. A fiam sokat mesélt rólad, mint a nővére férje. A nevem Ojiama.
- Köszönöm. -reagált rá és megfogta a férfi kezét. -Szeretnénk örökbe fogadni egy macskát.
- Semmi akadálya! Kérlek, kövessetek.
Ojiama egy külön szegmenshez vezette a társaságot és kinyitotta az ajtaját. Odabent elég sokféle színű és fajtájú macska játszott, evett vagy éppen aludt. Ám, Yaguchi meglátva a többség egyből felérohant és dörgölőzni kezdtek a lábához. Három viszont nem és ezek közül a férfi kiszemelt egyet. Dús, fekete bundájú, zömök testalkatú macska, aki egyáltalán nem ment a többiekkel dögönyözést kérni. Tekintete sokkal inkább Yaguchi szemét követte. „Mintha olvasna a gondolataimban." futott át a férfi tekintetén. Chikuron is kiszúrta.
- Látom, kiszemelted Yorut. -mondta az öreg férfi.
- Eléggé furcsa macska, ha engem kérdezel. -tette hozzá Chikuron.
- Hát igen. Fajtiszta Brit rövid szőrű, egy éves, ivatlatanított, oltási könyvei megvannak. Ám, senkit nem tűr meg maga körül. Ráadásul, eléggé intelligens... pontosabban olyan, mintha értené az emberi beszédet. A legutolsó gyerekre, aki meg akarta simogatni, rámorgott és karmolni készült.
A férfi ekkor jött rá, hogy ez a macska tökéletesen hasonlít feleségére, így még az összhang is megvan. Legalábbis elméletben. Lassan odament hozzá és a kezét tartotta Yoru felé.
- Nekem viszont ez a macska kell. A jövendőbeli gazdájára tökéletesen hasonlít. Yoru! Tudom, furcsa feléd mondani bármit, de egy hozzád hasonló nő mellett kiválóan megértitek egymást.
A macska továbbra is Yaguchit nézte, de nem morgott rá. Érezte benne, hogy nem hazudik és nem köt ki három nap múlva ugyanitt. Hosszú hatásszünet után viszont felállt és a férfi kezét megszagolta és hagyta, hogy simogassák.
- Gratulálok. Te vagy az első, akit enged a simogatásra. -mondta Ojiama.
- Hát igen. A nővérem férje kifejezetten vonzza az elsőre hallgatag nőket. -jegyezte meg Chikuron, mire Yaguchi elnevette magát. Be kellett ismernie, hogy Chikuron teljesen igazat mondott róla.

Mialatt Yaguchi és Ojiama csinálták a papírmunkát, addig Chikuron felhívta Danielt, hogy fuvart kérjen. Mivel ők ketten szintúgy nem vettek ajándékot Oononak, így a macska híre arra sarkallta, hogy különböző kiegészítő cuccokat vásároljanak. Olyanokat, mint alom, játékok és egy kis ágyszerűség (persze, mindenből minőségit.). Mire a kocsi az állatmenhely elé ért, addigra Yaguchi kezében ott volt a kosár, amiben Yoru természetes nyugalommal pihent.
- Asszem, itt elválnak útjaink. -mondta Chikuron és kezet fogott a társasággal. -Majd alkalmasint benézek karácsony alkalmával.
- Rendben. Köszönöm még egyszer a segítséget.
Amint beszálltak a kocsiba, Yaguchi kinyitotta a ketrecet, amiből a macska kinézett, alaposan lepásztázva a környezetében lévőket, de utána ki sem mozdult. Mintha tudta volna, hogy nem érkeztek meg.
- Tényleg olyan, mintha egy négy lábon járó Oono lenne. -állapította meg fejvakarva Hidaka. Neki voltak macskái, de egyik se viselkedett ilyen nyugodtan.
- Biztos örülni fog neki. -mondta Daniel. -Nekem volt egy kutyám, de hála Morrisons egykori rosszakaró partnerének, élve elégett.
- Nem mondod?! -kérdezte döbbenten Yaguchi.
- Igen. Apám visszamondott egy szerződést, mire az annyira berágott, hogy a kutyát elkábította és lábait és száját bekötözve, majd bevágta a szemétégetőbe és beindította. Mire apám és én rájöttünk a turpisságra, addigra késő volt. Öröm az ürömben, hogy a tettest gyorsan elfogták és életfogytiglanra ítélték jó pár stiklije mellett. Viszont, egy valami nem hagyott nyugodni.
- Ezenfelül?
- Igen. Apámat nagyon mélyen érintette a kutyája halála. Ugyanis, három napig teljesen bezárkózott és még dolgozni se ment be. Aztán később megkaptam a választ: Saját kezével mentette meg anno egy balesetben, amit az akkori sofőre okozott.
Hidaka ezen telesen meglepődött. Ő csak bámulta Yorut, aki semmiféle jelét nem adta, hogy zavarja a dolog.

Lassan megérkeztek Yaguchi és Akira lakásához. Mikor Yaguchi beért, azt hitte, hogy Oonon és Ayamén kívül mást nem talál. Ebben viszont tévedett. Ugyanis Makoto és Namie éppen élvezték a nagymamai és unokanővéri szerepüket és játszottak Ayaméval. Oono csak figyelte őket, de a férje belépte és a karjában lévő kis kosár felkeltette érdeklődését.
- Mi történt, drágám? Sokáig elvoltál.
- Ajándékot vettem neked. Boldog karácsonyt.
Ekkor letette a dobozt és kinyitotta a kosarat. Yoru már érezte, hogy már kimehet és kilépett a társaság elé a szokásos pásztázó tekintettel.
- Nagyon aranyos macska. -jegyezte meg Makoto, de nem volt hajlandó elmozdulni Ayame mellől. Oono megbűvölten nézett a macska szemébe, majd kitartotta kezét. Kis szünet után a macska teljesen odabújt új gazdájához és kellemesen dorombolva fogadta a simogatást. A nő szemei örömkönnyekben úsztak.
- Nagyon szépen köszönöm, Yaguchi. Nagyon jól tudtad, hogy mire vágyok az életben.
- Ugyan már. Ez semmiség. Apropó, Daniel és Hidaka is most adják át az ajándékukat. Bármikor... áh! Emlegetett szamarak!
Ekkor érkezett meg a kettős. Mindketten lerakodták a cuccaikat és azonnal búcsúztak, mert az ikerfiaik csak rájuk vártak. Yoru addig Oono keze által dorombolt, de Yaguchi felé nézett. Tekintete annyit mondott: Igazat beszéltél. Köszönöm szépen.

Szenteste napán immáron biztos volt egy dolog: Oono és Yoru tökéletes társak lettek. A macska folyton gazdája társaságában volt látható, kivéve evéskor és alváskor. Természetesen nem azt jelentette, hogy utálta volna Yaguchit vagy Namiet, hiszen engedte a simogatást. Ayame esetében viszont nem volt hajlandó odamenni. Csak figyelte. Ám, a meglepetések nem itt értek végett. Ugyanis, vacsora után következett az ajándékozás, ahol Oono egy igencsak vaskos csomagot nyújtott férjének.
- Boldog karácsonyt, drágám. Én maradok a hagyományos időpontnál.-súgta halkan.
- Köszönöm szépen. -nevette el magát Yaguchi és kibontotta. Akkor jött rá, hogy az a Neo -Geo AVS volt benne, amit eredetileg a feleségének akart ajándékba megvenni. Hozzá a Samurai Showdown második része és a King of Fighters 98'Slugfest és a 99 tartozott.
- De... hogyan?
- Narumi ötlete volt. -felelte Namie, aki éppen a fia által ajándékozott ruhát próbálta. -Múlt héten meglátta és kitalálta, hogy a lánya biztos nem tudott semmit kitalálni neked.
- Így gyorsan összedobtuk a gubát és megvettük. -fejezte be Makoto, aki éppen az ajándék parfümöt szagolta meg.- Bár elsőre furcsa volt, hogy az eladónő hajtogatta, hogy foglalt, de hamar meggondolta magát, amikor megvettem hozzá a játékokat is.
Yaguchi csak döbbenten bólintott. Mégha nem a felesége tulajdonába, de hozzájuk került az egyik legdrágább videójáték konzol.
- Játszunk egy párat, drágám? -kérdezte az öklét tartva felesége felé, mire az elmosolyodott.
- Ha azt akarod, hogy szenteste napján elpicsázzalak, akkor legyen.
Mindketten az öklözés alatt felnevettek és megcsókolták egymást.

Mialatt nagyban játszottak, Namie fényképezőgépe folyamatosan kattogott. Immáron Yaguchi Akira is éppúgy tudta élvezni a karácsonyt, ahogy Yaguchi. Namie és Makoto pedig éjfélre beálltak a sok pohár erős piától, hogy másnap délután keltek csak fel. Így telt el a karácsony a Yaguchi családban.

Level 2.

Hidaka és Daniel is teljes erővel készült a karácsonyra, de itt nem önmagukra és a barátaikra gondoltak. November végén rendeztek egy jótékonysági e-sport szériát, ahol a Tekken 3, Street Fighter Alpha 3, Quake 2 Team Deathmach módban, Gran Turismo 2 és Starcraft szerepeltek és a díjak hivatalos cuccok voltak, amikor az adott cég adott (egy péntektől vasárnapig tartó versenysorozatot kell elképzelni.). A befolyó pénz pedig jótékonysági célokra szánták. A győztesek a következők voltak:
Street Fighter Alpha 3: Yaguchi Akira (akit tényleg mindenki Oononak szólít a mai napig is.)
Quake 2: Team Exodia (Bár a Crusaders csapata rendesen feladta nekik a leckét)
Gran Turismo 2: Rapor
Starcraft: Chikuron (3-2 végeredménnyel Hidaka ellen. Chikuron Zerg, míg Hidaka Terran oldallal játszott.).
A Tekken 3-at a végére hagytam, nem is ok nélkül. Ott ugyanis tavaly Morrisons Fortesque győzött páratlan Heihachi tudásával. Az volt életének egyetlen Tournament győzelme februári halála előtt. Ennek megemlékezése végett Daniel szakított a hagyománnyal és ő maga lépett be a ringbe. Ám ennek ellenére csak második lett és az első helyen Felicia végzett. Sokan arra gyanakodtak, hogy hagyta nyerni, de ez csak kósza pletyka szintjén rekedt. A lényeg, hogy idén 5 millió Yen összegyűlt. Így egy részét a Napsugár árvaháznak adományozzák a befolyt összeg felét, felújítási célokra. A maradékból játékokat, ruhákat és édességeket vásároltak be. Ebben most Eleonore, Jago, Raptor és Narumi is segített ebben az évben. Okkal, mivel Ryu és Ken Fortesque, Daniel és Hidaka fiai folyamatosan igényelte a figyelmet anyja és apja oldaláról egyaránt. Ayaméval ellentétben folyton úgy fel voltak pörögve, mintha töltőn lettek volna, így a szülőknek még az alvás, konzolbolt fenntartása is hatalmas kihívást adott (Bár, ezt egyikük se bánta, mert számukra ők a leghatalmasabb kincsek voltak a világon.). A lényeg, hogy karácsony előtt minden készen állt. Az említett napon délután négykor már a kibérelt teherkocsival álltak meg a Napsugár árvaház előtti parkolónál, ahol már a nővér várta őket.
- Jó estét, Iris nővér.
- Szintúgy maguknak is, Mr. Fortesque és Mrs. Hidaka. -köszönt vissza illedelmesen a nővér, miközben kezet fogott a társasággal egy meghajlás kíséretében. -Köszönjük szépen a felajánlást és a segítő kezet.
- Igazán nincsmit. -mondta mosolyogva Daniel, miközben a hátsó ülésről Raptor és Rolento szálltak ki behordás segítségébe.
- Régi szép idők. -sóhajtott Raptor. -Emlékszek, hogy itt nőttem fel.
- Mesélted. Ahogy azt is, hogy többször keveredtél balhéba, mint bárki más. -vágta rá epésen Rolento, mire Iris elkuncogta magát.
- Igen, nagyon is jól emlékszem azokra az esetekre és arra is, hogy a főnővér nem egyszer mondta, hogy maga az Antikrisztus jött el a képedben. Főleg amikor szappannal kented be az irodája előtti részt és elég szépen hanyatt vágódott mikor kijött onnan. Egy időre gipszbe is került a lába...
- Hát igen, nem voltam egy mintagyerek, de amint látja mára ez megváltozott Iris nővér. Most próbálok rendes életet élni.- válaszolta Raptor, mire a nővér csak egy egyszerű fejsimogatást adott neki.
- Ennek örülök fiam.
- Viszont most ettől nehogy bekanosodj öregem.- nyögte közbe Rolento, mire Raptoron kívül mindenki elnevette magát.
- Hahah, kacag a májam, de én is tudnék mesélni azokról a dolgokról amikre neked áll fel! -vágott vissza Raptor, mire Hidaka érezte, hogy talán nem lenne rossz ötlet befejezni ezt a kis vitát. Miután atomerős tockost adott a két férfi fejére és mint egy elhivatott anya szidta le őket, hogy miért beszélnek ilyen dolgokról egy nővér előtt. Aztán rájuk parancsolt, hogy most azonnal kezdjék meg a berakodást.

Az intézetben összesen 16 fiú és 14 lány élt. A nővérek bár szerették őket de szívük mélyén azt kívánták, hogy bárcsak mindegyikük szerető otthonra és családra lelne, ami persze nem volt könnyű feladat. Tekintve, hogy néhányan már lassan a 10 éves kort is elérték míg a legfiatalabbak olyan 5-6 év körüliek voltak és a legtöbb örökbefogadó szülő inkább kisbabát szeretett volna. A gyerekek viszont nagyon jól érezték magukat egymás társaságában és a nővéreket is szerették. Bár volt egy akit csak Keselyűnek hívtak mert habár öreg volt de még a legapróbb kihágásokat is észrevette. Az intézet minden évben gyűjtött pénzt és ajándékokat, persze nem jutott mindenkinek. Idén azonban más volt a helyzet ugyanis Daniel és Hidaka minden gyereknek vett ajándékot, sőt még az intézet részére is volt egy meglepetésük a felújítás mellett. Mikor már végeztek a bepakolással és a közös teremben is szép lassan a helyére került minden akkor Iris nővér behívta a gyereket a terembe akiknek tátva maradt a szájuk a csodálkozástól. A szobában asztalok voltak elhelyezve, mindegyiknél 4 székkel, hátul pedig egy nagy asztalon sütemények, egy nagy epertorta és italok voltak kihelyezve. A háttérben pedig karácsonyi zene szólt.

- Gyerekek! Szeretném bemutatni nektek. Mr. Daniel Fortesque-t és feleségét Mrs. Hidaka Fortesque-t akik ezzel a semmiséggel szeretnének egy kellemes és boldog karácsonyt kívánni nektek! Köszönjétek meg nekik szépen!- szólalt meg a főnővér mire a gyerekek egy nagy hangos Köszönjük kiáltással hálálták meg a finomságokat. Ezután mindegyikük vett egy papírtányért és neki is álltak falatozni. Az evés után mindenki megkapta az ajándékát. Ruhákat, babákat, illetve egyéb játékokat. Mindegyik gyerek csodálkozva nézegette az ajándékát, viszont egyvalaki csak szimplán nézte amit kapott, viszont az arcán egyáltalán nem látszódtak az öröm jelei. Sőt, inkább mintha dühös lett volna.

Ám az igazi meglepetés csak ezután jött.
- Itt még nincs vége a meglepetésnek.- köszörülte meg a torkát Daniel. - Kedves gyerekek és kedves nővérek! Öröm látni, hogy mindenki boldogságban úszik, azonban van még egy meglepetésünk a számotokra! Ettől biztosan akkorára fog nyúlni a szátok, hogy a pincében kell majd keresnetek!
Elvezette őket a nappali részlegre, majd benyitva a gyerekek szeme elé tárult a meglepetés. Egy vadiúj Playstation 1 volt a közös tévére csatlakoztatva, mellettük pedig hozzá való játékok dobozai hevertek. A gyerekek majd kiugrottak a bőrükből mikor meglátták és egyből játszani is szerettek volna vele, ám a főnővér csendre intette őket.
- Majd holnap játszhatok, de meg fogjuk határozni, hogy mettől meddig játszhattok!- mondta a főnővér.
- Igen, csak azért, hogy a kedves főnővér asszony többet játszhasson vele mint mint ti! - válaszolta Daniel, mire a termet hangos nevetés zaja töltötte be,a hölgy meg nem tudott mit válaszolni. Ekkor viszont az egyetlen gyermek, aki az összes közül a legidősebbnek tűnt a maga 12 éves formájával egyszer csak felállt és dühösen a többiekhez szólt.
- Ti mind idióták vagytok, hogy bedőltök egy ilyen nyilvánvaló színjátéknak!
- Max, azonnal ülj le! - parancsolta Iris nővér, ám a fiú ettől csak még dühösebb lett.
- Azt hiszitek, hogy ezeket a burzsuj köcsögöket egy fikarcnyit is érdekli, hogy mi van velünk vagy ezzel a hellyel? Nem! Nagy ívben tojnak ránk, és csak jó pontokat akarnak szerezni ezzel, de veletek ellentétben én nem vagyok hülye, hogy ezt bevegyem! - üvöltözte miközben Daniel és Hidaka egymásra nézett. Iris nővér odament Max-hez , hogy próbáljon beszélni vele.
- Ide figyelj Max. Ők jó emberek és önzetlenül jöttek ide segíteni! Másnak pedig nagyon nem szép dolog elrontani az örömét!
- Maga is befoghatná, magasról teszek a véleményére!- kiáltozta Max. - Maga is egy idióta amiért elhiszi ezt a marhaságot.
Iris nővér ekkor lekevert neki egy visszafogottabb, de mégis hatásos pofont, mire Max egyszerűen fogta a kezében lévő játékautót és teljes erőből a nő fejéhez vágta. Az ütés helye el is kezdett vérezni. Ám itt nem állt meg. Max mint egy vadállat kezdett tombolni. Felrúgta a székeket, lesöpörte a tányérokat az asztalról majd végül a konzol felé futott, dühösen kitépte a készülékből és a földhöz vágta, amitől sikerrel eltört. Ekkor még két ápoló jött be és lefogva a gyereket vitte büntetésbe.
- Menjenek a pokolba! - hallatszott az átkozódása.

A gyerekek és Hidaka is lesokkolódtak a jelenettől, a főnővér pedig csak a fejét fogta. Egy másik nővér éppen Iris fejét ápolta. Szerencsére a seb nem volt komoly, de nagyon is látszódott.
- Ki volt ez a fiú?- kérdezte Daniel.
- A neve Max.- válaszolta a főnővér.- Tudja, ő csak nemrég került ide. Alig pár hónapja.
- Pontosan miért?
- Az apja elhagyta őt és az anyját egy gazdag nőért. Csak így egyik napról a másikra. Az anyja pedig mentálisan beleőrült a gondolatba. Egy idő után már az alkoholnak is a rabja lett. Annyira elhanyagolta magát, a háztartást és őt is, hogy végül Max iskolája küldött ki szociális munkásokat hozzájuk, ám őket meg megtámadta az a nő. Azzal fenyegetőzött, hogy minden férfit meg fog ölni a világon és a fiával fogja kezdeni mert nagyon hasonlít az apjára.
- És hol van most? - kérdezte Hidaka.
- A Brookheavenben kezelik. Teljesen összeroppant mentálisan. Ugyan van egy nagynénje aki szívesen befogadná, de a bürokrácia mindig keresztbe tette számításait. - válaszolta a főnővér, amikor a fejét sikerrel bekötötték.- Kérem mégegyszer bocsássanak meg neki, nem magukat gyűlöli hanem az egész világot!
- Gondolom a tény, hogy gazdagok vagyunk csak rátesz még két lapáttal.- mondta magában Hidaka. Viszont ekkor Daniel megfordult és az ajtó felé ment.
- Hova mész?
- Megkeresem Max-et! Jelenleg őszinte beszélgetésre kell neki, nem büntetés.- válaszolta Daniel. Érezte, hogy a fiúnak is segítségre van szüksége méghozzá minél hamarabb.

Daniel 20 percig rohangált fel és alá mire keserves sírás hangját hallotta a hálószobák irányából. Követte a zajt és el is ért oda ahonnét kiszűrődött. Max az ágyon ült és sírt. Szemeiből hatalmas könnycseppek folytak le. Daniel ekkor bekopogott az ajtón.
- Nem zavarlak?
- Takarodjon innen!- válaszolta vissza Max, ám Danielnek esze ágában sem volt elmenni.
- A főnővér elmesélte, hogy miért kerültél ide. Sajnálatos dolog, de nem hiszem, hogy azzal, hogy így viselkedsz jobb lesz neked!
- Nincs szükségem a szánalmára és takarodjon el innen végre maga is meg a kitartott felesége is! Húzzanak vissza a burzsuj életükbe!
- Már pedig egyetlen millimétert sem mozdulok innen amíg meg nem hallgatsz!
- Tűnjön már el!- kiáltotta a fiú és dühösen hozzávágta a kispárnát a férfihoz aki viszont fél kézzel elkapta mielőtt hozzávágódott volna.
- Most nekem ettől meg kellett volna ijednem?- kérdezte cinikusan Daniel.- Mert akkor szólj és megpróbálom hitelesen eljátszani, hogy megijedtem.
- Azt hiszi magáról, hogy vicces?
- Tegezz nyugodtan, hívjál csak Danielnek!
- Nem kell a jópofiskodása sem! Hagyjon végre békén!
- Nem, ameddig meg nem hallgatsz!
- Leszarom mit akar!
- Figyelj rám: Megértem, hogy most gyűlölöd az egész világot azért amit az apád és az anyád tett, de ez nem jogosít fel téged arra, hogy így viselkedj másokkal és elrontsd az örömüket!
- Egy cseppet sem érdekelnek ezek sem! Inkább élnék az utcán egyedül mint ezekkel az idiótákkal!
- Jó akkor ha olyan kemény gyerek vagy akkor költözz ki az utcára. Csak ne lepődj meg ha már az első éjszakán az lesz az legelső gondolatod, hogy inkább lennél itt mint egy híd alatt! Én ugyanis két évet lehúztam. Messze nem olyan jó élet az, nekem elhiheted.
Erre nem tudott mit válaszolni csak leszegezte a fejét. Daniel ekkor érezte, hogy most már eléggé kifáradt ahhoz, hogy közelebb menjen hozzá. Nem ült le mellé, csak elé állt.
- Nézz rám kölyök!- parancsolta, és Max rá is nézett.- Most elmondok neked valamit: Lehet, hogy sok pénzem van de a gyerekkorom egyáltalán nem volt boldog. Sőt, mondhatnám azt is, hogy egy szinten vagy talán... nem is biztos rosszabb volt a tiéddel.
- Hogy érti ezt? - kérdezte vissza Max.
- Lehet, hogy a nevem Fortesque de ő sosem volt a valódi apám. Mikor a vér szerinti apám meghalt és kilakoltattak minket pénzhiány miatt, akkor kb. a karácsonyt egy lepusztult lakásban ünnepeltük, ahol a töltött pulyka miatt két egész hónapig kenyéren és vízen éltem anyámmal. Ajándékokról meg ne is beszéljük. Miután mostohaapám lett, akkor meg a másik szutyokba estünk bele. Ünnepeltük a karácsonyt, de soha nem volt meg a meghitt családi hangulat. Sőt akkor még rosszabb volt. Mint három idegen ültünk az asztalnál, de a levegő hideg volt és kimért. Morrison arcáról pedig le lehetett olvasni, hogy alig várja, hogy vége legyen az egésznek, mert az üzlete sokkal fontosabb volt. Az ajándékokat is mindenféle érzelem nélkül adta át és részéről le is volt tudva az egész karácsony. Abban meg aztán nem akarok belemenni, miket kaptam ajándék címszó alatt, mert abban csepp köszönetet nem találtam. Az utolsó éveire sokat változott, de tavaly ő is meghalt. Próbálta rendbe hozni a dolgokat, de nem minden sikerült neki. Részben ezért is vagyok itt most. Próbálok segíteni ahol csak lehet és amivel tudok. A feleségem és a fiaim pedig a legfontosabbak az életemben nem pedig a pénz.

Max szó nélkül végighallgatta amit a férfi mondott neki. Még mindig az járt a fejében, hogy a férfi ezt az egészet csak kitalálja, ekkor viszont Hidaka is megjelent az ajtóban. Az arcán látszott, hogy mindent hallott amit a férje mondott.
- Minden amit elmondott az igaz Max.- szólalt meg Hidaka.- Tudod, engem régen csak a tanulás érdekelt semmi más. Képtelen voltam bárkivel is szóba állni, de mára ez megváltozott és nem csak Danielnek köszönhetően hanem sok más barátunknak is akikkel ott voltunk egymásnak. Tudom, hogy fáj, hogy itt kell lenned de ezek a gyerekek és a nővérek nem az ellenségeid! Adj nekik egy esélyt!
Majd megsimogatta a fiú fejét aki ekkor felállt az ágyról és átölelte kettejüket.
- Nagyon sajnálom amit csináltam és amiket mondtam.- mondta bűnbánóan.

- Nem csak tőlünk kell bocsánatot kérned hanem a többiektől és főleg Iris nővértől amiért megsebesítetted!
Meglepő módon azonban Max nem sokat habozott. Egy fejbólintás után ki is ment a szobából. Hidaka és Daniel pedig egymásra néztek.
- Hát ez gyorsabban ment, mint megírni egy Stallone film forgatókönyvét.
- Ne is mond, ha Oono most itt lenne akkor tuti azt mondaná:"Ez olyan cukormázas volt, hogy instant diabéteszt okozna. Pont rád jellemző, Dan."- válaszolta Hidaka
- Igaz. De a lényeg, hogy ezzel megoldottam a problémát.
- Ahogy tőled mindig is el lehet várni.
Mindketten visszamentek a közös szobába. Max ott állt Iris nővér és a főnővér előtt és sűrű hajolgatások közepette kért bocsánatot tőlük az előbbi viselkedéséért aminek a következménye egy alapos fejmosás és 1 hét mosogatás lett, de lehetett látni Iris arcán, hogy nem haragszik rá. A többiektől szintúgy elnézést kért amiért tönkretette a konzolt, ám Daniel a szavát adta, hogy küld majd egy másikat. Max-et a szobájába küldték míg a többiek folytatták a karácsonyi ünneplést. Az ünnepségnek estefelé lett vége. Hidaka és Daniel már a saját autójukban mentek haza, mivel Rolento és Raptor a kipakolás után már el is mentek , lévén még volt más dolguk is aznap.
- Azért mindent összevetve jó kis ünnepség volt ez , nem igaz? - kérdezte Hidaka mosolyogva.
- Igen. Jól esett látni azt a sok boldog gyereket. - válaszolta Daniel és indította a kocsit.- Szerinted Max is rendben lesz ezek után?
- Szerintem igen. Miután úgy viselkedtél vele mint egy igazi szülő....
- Csak azt tettem amit kellett, de ezek nem vágyom másra mint egy forró fürdőre és egy kis alvásra.
- Ahhoz a fiúknak is lesz 1-2 szava.- válaszolta poénkodva Hidaka.

Daniel viszont ő még ezek után is várt valamit attól az estétől amit pár nap múlva meg is kapott. Egy üzenetet arról, hogy Max-et végre hivatalosan is befogadhatta a nagynénje, így az újévet már vele tölthette.

Level 3.

2000. december 20. Este 10 óra.

A Brookheaven Elmegyógyintézetben az ápolók és orvosok készültek a betegeknek mindent megadni egy újabb nyugalmas és pihentető alváshoz. Lillith Oono felé viszont egyik sem ment, lévén ilyen téren egyáltalán nem volt baj. Dolgozói körben mondogatták (afféle sötét lábjegyzetként.), hogy inkább cserélnék le a betegek felét Lillithre. Ugyanis, akármennyire furcsa szokása volt a sokáig egy helyben állás, más téren viszont semmi baj nem volt vele. Rendesen evett és alig szólalt meg. Ám, amióta a lánya meglátogatta, teljesen kifordult magából. Ezt egy őr jelentette ki, aki belépve a szobájába a tornádó pusztításának látványa fogadta. Ami feltette a pontot az i-re, az Lillith megváltozott viselkedése volt. Először látta dühösnek, szemeiben a pokol legfélelmetesebb kivetülését látták. Emiatt első alkalommal bár, de be kellett hívni más biztonságiakat és egy ápolót is, hogy belenyomjanak egy marhaerős nyugtató löketet. Ennek végeredménye az lett, hogy a nő már este tíz órakor az ágyában feküdt magatehetetlenül és nyitott szemekkel.

Mikor már a fényeket lekapcsolták, a feszülő csend vette át a helyét. Lillith hallójárataiba egyszer csak egy régen hallott hang szólította meg.
- Lillith! Emlékezz rá, hogy ki vagyok!
Csodák csodájára meg tudott fordulni, ahol a felhőréteg takarta el a szoba túloldalát, amiből Jago alakja mutatkozott meg.
- Hogy a pokolba nem felejthettelek volna el! Te voltál az okozója a bukásomnak!
Ekkor ismét előreiramodott, hogy megüsse, ám az alak semmivé foszlott. Azt hitte, ezzel véget ér az egész, de tévedett, mikor az ágy felől szólította meg valaki.
- Ennyire azért nem kéne nekem örülni.
A démonasszony nem akart hinni a fülének, de a szeme már nem tudta becsapni. Immáron teljesen látszott Jago, annak ellenére, hogy félhomány uralkodott. Ekkor felnevetett.
- Biztos megőrültem, vagy álmodok. Ez nem lehet a valóság.
- Hát, egy elme gyógy és intézetben vagy, nem? Előbbi és az utóbbi így nem tartható kizártnak.
- És mégis mit akarsz tőlem? -kérdezte dölyfösen és taszítóan, mire Jago felnevetett.
- Komolyan mondom, beszarok rajtad. A mai nap sikerrel húztad ki a gyufát a lányodnál. Az egyetlen olyan embernél, aki valaha is szeretett téged.
- Nem érdekel a szeretett. Mindig csak egy ócska humbug volt...
- Mert a hatalom és a presztízs fogható meg igazán kézzel. Ismerem már a szövegedet. De hadd tegyem fel a kérdést: Ha tényleg igazad van, akkor miért dekkolsz itt másfél éve, míg az általad megvetett emberek meg élnek és virulnak?
- TE KIS...
- Ha tényleg igazad lenne az életlátásoddal, akkor mi volt az oka a bukásodnak?
- BASZÓDJ MEG, ROHADÉK!
Ekkor Lillith neki akart ugrani Jagonak, ám próbálkozása újfent kudarcba fulladt és a levegőt markolta. Ahogyan az várható volt, újfent eltűnt a markai között és a szoba túloldalán öltött testet az árnyakból.
- Engem nem tudsz elkapni és megfogni. Ezt keményebben nézted be, mint a Toho, amikor átadta a Godzilla jogát a Tristarnak. Ez viszont lényegtelen. -legyintett Jago.
- Ez már tutibiztos, hogy a fejemben játszódik le. -motyogta Lillith tehetetlen dühében.
- Attól, hogy a fejedben dől el, még nem késő elfogadnod, hogy a valóságot fogod látni. Hamarosan én eltűnök és helyettem a múlt, a jelen és a jövő inkarnációi fognak utat mutatni.

Lillith körül köd alakult ki. Nem értette, mire akar ez a Jagonak álcázott szellem kilyukadni. Amint a köd feloszlott, nem a szobája látványa fogadta, hanem a régi lakás étkezője tárult a szemei elé. Ekkor fogta fel, hogy ez a múlt. Látta a sutyiban felállított karácsonyfát és egykori férjét és két kislányát is. 1981-et írtak akkor. Makoto ekkor még óvodás volt, míg Akira egyéves. A feszültség érezhető volt a lakásban, hiszen az egészet a tudta nélkül kell lerendezni. Narumi nem aggódott egyetlen ok miatt: Úgy tudta, hogy csak késő este fog hazaérni, mert a sok burzsujhoz hasonlóan kihagyják a karácsonyt. Arra viszont nem készült, hogy Jagoból kivallatta az igazat (persze fenyegetéssel.). Akkor toppant be, amikor Narumi odaadta az ajándékokat a két kislánynak. Mindezt olyan csendben végezte, hogy egy ninja futhatott a pénzéért.
- Drágám. Meg tudom magyarázni. -mondta nyugodtan Narumi, ám a szobában egyből forróbb lett. Lillith dühbe gurult.
- Mit mondtam én neked a karácsonyi szarságról?! SOHA NEM AKAROM MEGLÁTNI!
- Anya. Kérlek, nyugodj meg. Apával csak ünnepeltünkKészítettem neked még ajándékot is. -magyarázta Makoto és átadott egy általa hajtogatott origamit. Sajnos, ez csak meg rosszabbá vált az amúgy is katasztrofális helyzet.
- Hogy merészelsz feleselni velem, TE KIS CSITRI?!
Ekkor fel akarta pofozni, ám Narumi megakadályozta és vissza akart támadni, de nőt nem akart megütni. Lillithet azonban ez nem érdekelte és ököllel úgy orron vágta férjét, hogy az meggörbült. Akira sírva fakadt, Makoto pedig könnyeivel küszködve sietett oda apjához.
- Jól vagy, apa? -kérdezte.
- Igen, lányom. Kérlek, menjetek el...
Ám Makoto teljes dühében elkezdte az anyja lábát ütögetni. Erre Lillith cseppet sem visszafogott erővel rúgta meg. Szó szerint semmiféle anyaság nem volt benne, nemhogy emberi moralitása. Ekkor egy szobalány nyitott ajtót, aki a zajra figyelt fel.
- Minden re... ÚRISTEN, MI TÖRTÉNT?!
- Ne vinnyogj, te hülye picsa! -mordult rá Lillith. -Ha jó munkás vagy, akkor azonnal kiviszed a két kislányt innét!
Ám a felszolgálónő teljes sokkban volt. A démonasszony neki is lekevert egy taslit.
- Mit mondtam neked?! Azonnal! Tegyél úgy, mint egy stewardess az első osztályú repülőn, aki kaviárt szolgál fel az utasoknak!

Ekkor a felszolgálólány nem habozott, hanem kivitte Makoto és Akirát. Utólagosan megjegyzendő, hogy Makoto egy hétig sántán járt, mert a fallal való becsapódáskor kificamodott a bal bokája. Mikor a síráshang abbamaradt, akkora Narumi felállt.
- Miért csináltad ezt a fesztivált? -kérdezte dühösen, mire Lillith szó szerint az arcába mászott.
- Ezt tőled is kérdezhetném, puhapücső féregeledel!
- Drágám. Mi csak megünnepeltük a karácsonyt. Tudod jól, hogy ez hagyomány és nem vagyunk...
- A HAGYOMÁNY CSAK A TUDOMÁNY HULLÁJA! -kiabálta vissza Lillith. Feje teljesen vörös volt a méregtől.
- Tévedsz. A szeretetet ünnepeltük meg. Ez a lényeg.
- AZ EGY KAMU! A világban mindenki háborúzik valakivel és te beveszed azt a süketelést, hogy 3 napra abbahagyják? Pont az ilyen nonszensz hülyeségektől kerültetem el a lányaimat.
- Ne add be nekem, hogy hirtelen anyai szeretet ébred fel benned. -vágott vissza immár normális hangon. -Soha nem törődtél velük egyetlen percet sem, mégis mindketten anyának hívnak. Te csak olyan elfajzott korcsokat akarsz a nagybetűs élet felé kiengedni, amilyen te vagy.
-Amilyen én?! -kérdezte fenyegetően Lillith és odalépett a miniatűr karácsonyfához, majd egyetlen lendülettel a falnak vágta. -MI a faszt értél el a szeretettel?! ÉN HORDOM EBBEN A LAKÁSBAN A NADRÁGOT, mert anno a szánalmas csicska apád leszopta a családom faszát! TE SEM VAGY KÜLÖNB NÁLA! ÉS MÉG VAN POFÁD A LÁNYAIMAT EZEKKEL TRAKTÁLNI?!
Ekkor felkapta a két ajándékot, vagyis Makoto Barbie babáját és az Akirának szánt csörgőt, majd a markával ropogtatta szét.
- Te szánalmas, nyámnyila pöcsfej. Alig várom, hogy Makoto hozzáadjam valami nemes családhoz, mert az egyet jelent a te végeddel. Legszívesebben már rég eltettelek volna láb alól, de az a baj, hogy a hasznomra vagy.
- Igen. Nélkülem leszarná mindenki a pofádat és rekordidő alatt végeznéd csövesként.
Erre Lillith felnevetett, ami inkább pszichopata jelleggel bírt, semmint örömtelivel.
- Így van. De az idő nekem dolgozik, szóval egy tipp: Kezdj el nézelődni új lakás után.
Narumi csak bólintott és távozott az ajtó felé, ám félúton megállt.
- Ha már tanács osztásnál tartunk: Jobban kéne becsülnöd az értékrendet és a normális emberi viselkedést. Ez fog téged megölni.
Ezekután távozott. Lillith csak becsmérlő pofával válaszolt.

Ekkor Lillith újra a szobájában találta magát. Jago a plexinek támaszkodott neki és éppen egy jó minőségű kubai szivart szívott.
- Láthattad, hogy Narumi jóslata beteljesedett. Most, hogy nem vagy a felettesem, meg kell mondjam, hogy az, amit te műveltél, az csodálatos. Természetesen a legnegatívabb értelemben.
- Ne próbáld meg beadni a szépet és a jót. Te voltál, aki elkotyogta nekem azt, hogy az a puhapöcs mire készül.
Ekkor Jago kezéből eltűnt a szivar és helyette kés jelent meg, amit Lillith torkának szegezett.
- És én kértelek meg, hogy verd meg az idősebb lányodat?! Én kértem azt, hogy a férjedet egy kupac bűzölgő szar szintjére tartsd? Felelősség elhárítása... az mindig ment. Ám, vagy abban a helyzetben, hogy mentegetőzz.
- Elég legyen, Jago! -szólalt meg egy újabb ismerős hang, mire a szólított visszament a plexifalhoz. Makoto volt az, aki a fotelben foglalt helyet. -Nem lenne méltó a szintjére lesüllyedni. Sosem tartottalak hibásnak, amiért ez a mocsok kiszedte belőled. Szerencsére, apám okosabb volt és később máshol karácsonyoztunk.
- Inkább hívom balszerencsének. -morogta Lillith. Esélye se lett volna visszatámadni.
- Igazad van. Helyette, ideje a jelent megnézni. Hol is van... Űrgolyhók... Rambo: Első vér...Ördögőzű.
Jago kezében ekkor négy VHS kazetta jelent meg, amikből hármat letett a földre.
- Áh, itt is van. Találkozunk ezekután.

Ekkor a szoba ismét ködbe burkolózott, majd egy perc múlva vissza. Ismét ismerős hely fogadta. A Morrisons Villa Amerikában, azonbelül California államban. Éppen közös karácsonyi étkezések volt Morrisons Fortesqueval. Ott volt még Akira és Narumi Oono, Eleonore és Daniel Fortesque is. A hangulat mindennek elmondható volt, csak éppen nem nyugodtnak.
- Milyen kiváló szakácsotok van, jó uram. -dicsérte Lillith az ételt, ám ez a labda le lett passzolva.
- Húzd ki a nyelved a seggemből, Lillith. -mordult vissza Morrisons, mikor lenyelt egy szelet jól átsütött bélszínt. -Térjünk át az üzletre. A tőlem való sikkasztás miatt csak egyetlen hajszállal választ el attól, hogy anyagi értelemben kibelezzelek, mint egy disznót. Mondj egy jó okot arra, hogy a házasság a fiammal és a lányoddal... miféle előnyt jelent számomra?
- Ahogy azt láthatja, a részvényeink benne vannak a világ top 10 legerősebbje között. Viszont, ez meddig maradhat így? -tette fel a költő kérdést Lillith, majd folytatta. -Nem marad minden örökre. Ha egyesítjük erőinket, akkor mi leszünk a világ urai. Hozzánk képest Bill Gates csak filléres senki lesz.
Ekkor Morrisons körbenézett a társaságon. Akira csak a fejét hajtotta le, míg Daniel hidegvérűen ette az ételt, ám a kezei szó szerint satuba fogták az evőeszközöket. Eleonore és Narumi úgy csináltak, mintha egybe akarnának olvadni a fallal.
- Igaza van. Január elején össze fognak házasodni a gyermekeink és még a dédunokáinknak sem kell az éhezéssel törődniük. Ám legyen. -fejezte be a beszélgetést a férfi. Innentől egyetlen szó sem hangzott el.
Amikor az étkezés véget ért, az Oono család testületileg kivonult az épület elé, ahol a limuzin várta őket. Mikor beszálltak, akkor Lillith olyan boldog mosolyt engedett meg magának, mint még soha.
- Tökéletességem nem ismer határokat. -mondta megelégedve, ám be kellett biztosítania magát. -Akira! Pár nap múlva esedékes a Daniellel való találkozásod. Azt ajánlom a jövőnkre nézve, hogy ne szúrd el úgy, mint az eddigieket.
Akira csak fejét lehajtva bólintott. El kellett rejtenie a könnycseppeket. Mikor a kocsi elindult, akkor Narumi látta, hogy Daniel az ablakon figyeli őket. Ezen a napon mindkettejük láncra lett verve örökre, mindez a profit és pénz oltárán.

Újabb ködszünet után, Lillith ismét visszatért a szobájába, Immáron még egy személy volt ott. Morrisons ült az ágyon és szívta szivarját. Innen már holtbiztos volt, hogy ez az egész a fejében zajlik le.
- Milyen furcsa volt külsősként figyelni az eseményeket, Lillith? -kérdezte élesen Morrisons.
- Furcsa. Lefogadom, most azt akarja benyögni, hogy mindez az én hibám és maga mindig is tiszta maradt. -jegyezte meg epésen, ám ez csak közös felnevetéssel járt.
- Eszem ágában sem volt ezt kijelenteni. Nincs bocsánat arra, amit tettem, de egy dolgot leszögezek. Mikor láttam, hogy a fiam harcol a szabadságáért, megvilágosodtam. Nem fog minden úgy alakulni, ahogy azt mi akarjuk. Az érzések és az emberi moralitás olyan erősek, hogy ledobják az arany láncokat. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben minden hozzám hasonló rétegű személyek is látni fogják az új utat.
- Maga miről beszél? Hiszen halott! -kiáltotta hisztérikus nevetéssel Lillith. -Legközelebb mi lesz? Élettanácsadás Drakulától? Vagy egy vérfarkas beszámolója az epilálás előnyeiről?
- Tény, hogy meghaltam, de vegyük a különbséget köztem és közted. Mielőtt meghaltam, láthattam az unokáimat, azt, hogy a fogadott fiam boldog, mert szabad és álmai nőjével fogja leélni az életét, a videójátékok, amit a burzsujok lebecsültek egyre jobban és jobban be tudják ráncigálni a hozzám hasonlóakat, elégedettséggel töltött el. Te viszont, aki a fejét még mindig a seggében tartja, mit értél el? Ócska színjátékot űzöl egy olyan helyen, ahová csak menekülni akartál. A lányaid és a fiam teljesen kisemmiztek és még az első számú embered pedig teljesen ironikus módon hátadba döfte a kést.
- És mindezt megkoronázandó, az unokahúgomat és a húgomat is elűzted magad mellől. -tette hozzá Makoto.
- FOGJÁTOK BE A POFÁTOKAT! CSAK IDŐK KÉRDÉSE ÉS KIJUTOK INNEN! -kiabálta Lillith nem kevés nyálat fröcsögve.
- Jó, hogy ezt említed. -mondta Jago. -Ebben teljesen igazad van. A jövőd fog most következni. Amit pedig a legjobb, hogy ebben nincs reklámblokk... még.

Újabb köd, de immáron a helyszín egy temető, azonbelül a leglepukkantabb blokk, ahová a köztörvényes bűnözőket helyezik örök nyugalomra. Mindenki ott volt, akit ismert vagy kevésbé ismert. Ám Lillith nem ezek miatt sokkolódott le, hanem a frissen kiásott síron, ahová készültek behelyezni egy koporsót. A nyitott fedelében az ő holttestét látta. A fejfán ez állt: Itt nyugszik Lillith Oono. Utolsó mondata: Miért van itt ilyen kibaszott sötét? A búcsúbeszédet Yaguchi Akira tartotta, aki mellett ott volt Ayame, immáron iskolásként és Yaguchi. Mindkettejük arca őszinte mosolyt tükrözött.
- Hölgyeim és Uraim! Itt nyugszik Lillith Oono, akit a Happy Moments temetkezési vállalat koporsójában helyezünk örök nyugalomra. Szögezzük le: Nem volt egyetlen jó tulajdonsága sem.
Mindenki egyetértően tapsolt. Akira folytatta.
- Születését a „tűzgyűrű" napfogyatkozás kísérte, ezzel jelezve, hogy a Földre érkezett a démon, akit Lucifer száműzött a pokolból, mert hozzá képest Griffith egy tényleges angyal volt. Nem ismerte az anyaság, szeretett, törődés és empátia fogalmát, csak a pénzt és az üres hatalom hajhászat vezette céljait. A beszédet a Necrofon támogatta. Ha ma csatlakozik, akkor az Oijua tábla havidíjának a felét lebeszélheti. Necrofon. Szórjon hozzá.
Lillith egyre jobban elborzadt, ahogy a társulat nevetni kezdett.
- Eme démonasszony bukása ironikus módon a shounenekből ismert barátság és szerelem ereje juttatta oda, ahová való: A föld alá. A csontváz pedig így szólott: Ez már nem élet! Aerith Sephirotnak: Ugye ez csak vicc volt? Ezek a legújabb cikkei a Gyász magazinnak, amihez az ajándék egy fekete fátyol és műkönnyek, hogy lássák, mennyire fáj külsőre egy számodra utált ember elvesztése. Előfizetéssel csak 100 Yen darabja.
Ekkor mindenki hangosan és jókedvűen röhögött. Yaguchi vette át a szót.
- Halálát orvosi műhiba okozta. Az életmentő műtéte mellett valószínűleg... sőt, biztosan Death Metal szólt. Eme démonasszony most visszatér a pokolba csak azért, hogy Lucifer újabb fejfájást kapjon, de ez nem fog megtörténni, mert kezében lesz a Saridon! További támogatónk a Fekete Özvegy öltöny és temetési ruha készítő KFT.
- NEM! ELÉG LEGYEN! NEM AKAROM LÁTNI EZT!
Ám Lillith hiába kiáltott kétségbeesetten, mintha süket fülekre talált volna. Akira visszavette a szót.
- Akkor eresszük le a sírt. Makoto kérésére fejjel lefelé temetjük el. Mindezt azért, hogy még véletlenül se felfele ásson, ha feltámadna halottaiból.
Ekkor engedték le a sírt. Ezekután mindenki sarat dobált bele a sírba és átkozta.
- Ez a mocsok még azt várta volna el, hogy az apám mellé temessék. Szégyen lett volna a fejemre, ha teljesítettem volna. -morogta Daniel. Mikor ennek is vége lett, egy markológéppel rányomták a föld kiásott részét és a részvevők boldogan távoztak. Az utolsó mondat Ayame szájából hangzott el.
- Köszönöm, hogy megmutattad, milyen ne legyek az életben. És maradj is a sírban... démon.
Ezekután Lillith ismét visszatért a szobájába, ahol Akira várta már csak.

Lillith immáron teljesen pánikolt. Ez lenne számára a jövő?
- Nem ez fog történni! Kijutok innét és mindent elsimítok...
- Hát még mindig nem érted, mi ez az egész? -kérdezte halkan Akira.
- Dehogynem. Csak olcsó blöff! Ti csak szellemek vagytok... vagy inkább a rémálmaim kivetülései!
- Egyik sem. A lelkiismereted vagyok, ahogy az eddigi képmások. Egy vagyok és mégis mindenki. Gyerekkorod óta elnyomtál minket. Ignoráltad a figyelmeztetéseinket, átgázoltál rengeteg emberen és istennek tartottad magad. Bukásodat ironikus módon magad okoztad.
- Mert az érzések és az egyéb emberi szarságok jobbak voltak?! SOHA!
- Érdekes kijelentés egy olyantól, aki örökre a fejében rekedt. Na mindegy. Nekem mennek kell. Lejárt a szerződésem és a legújabb Szellemirtókat nem fogják leforgatni nélkülem. Csáó.
Ekkor a szellem eltűnt, magára hagyva Lillithet, aki immáron hiába kiabált a szellemek után, azok nem válaszoltak. Sírva és teljesen összeomolva feküdt az ágyon. Inkább újfent megkísérli az öngyilkosságot, semmint üres testként éljen. Ahogyan ezt kívánta, máris a kezébe termett a kés. Elvágta a saját torkát, ám hiába fröcsögött a vér, nem akart álom jönni a szemére. Újra és újra megpróbálta, ám semmi nem történt.

Ekkor ébredt fel és nézett körbe. Az ápoló éppen ébresztette. Engedelmesen követte a kéréseket. Akira a fogadalma ellenére Januárban ismét meglátogatta. Immáron sokkal normálisabb volt, de legbelül elég sokat kellett lenyelnie. Unokáját soha nem láthatta újra. Így ért véget egy bukott démon sorsa, aki arra kárhozott, hogy lassan legyen az enyészeté.