★

 Mellkasa erősen pangott a túlzott benttartott oxigéntől; megmozdulni is alig mert, légzése visszafojtottan lelassult, amitől nehézkes szédülés tört rá; csak lefele nézett, barna őzike szemei pedig annyi csillagot hordoztak magukban, mintha az ellen akart volna tenni, hogy azokat megszámolhassák. A meleg rázta egész testét; legfőképp combjánál — minden olyan szokatlan volt ott. Olyan mennyiségű hő áramlott ki Jimin testéből, miközben szerény kis testébe kapaszkodott alvása közben, hogy Jeongguk azt hitte, menten felgyullad mindene. 

 Az idősebb fekete haja jól láthatóan hanyatlott csupasz lábára, amivel még így is érezte, hogy azok az égtincsek milyen puhák is voltak egyébként. Jimin keze egyenesen átnyúlt mindkét végtagján, és az ágy túlsó felénél markolták a takarót, mintha csak annyi lett volna a célja ezzel, hogy soha többé ne szabadulhasson az a kényelmes párnának tűnő testalkat. Arcának selymes tapintása, és izzadságtól fényes felülete csikizte Jeongguk combjait; érezte az idősebb forró lélegzetvételét lábának belső részénél, mitől meglehetősen kirázta a hideg. 

 Esetleg egy picikét bepánikolt; annyira meglepődött, még csak lefeküdni sem bírt; képtelen volt megmozdulni, hiszen félt, azzal felébreszti alvó Hyungját, és semmilyen áron nem akart ezek után a szemébe nézni, egészen reggelig, mikor is majd ez elkerülhetetlen lesz. 

 Hatalmasat sóhajtott, és ajkait összepasszírozta; kezével óvatosan nyúlt takarójáért, mikor is azt lábszárára, és azzal kicsit Jiminre is ráterítette; az idősebbnek még mindig forró volt homloka, sőt egész arca, mitől Jeongguk úgy érezte, hogy majd égési sérüléseket szenved másnapra. 

 Amint a fehér oltalom teljesen ráfeküdt testükre, a Jeon fiú szemeit hatalmasra nyitva leste saját mancsát; az egyenesen barátja hajához indult, mikor is ujjai összetalálkoztak a bársonyos hajszálakkal, amitől annyira megijedt, hogy inkább mellkasához emelte hosszú tenyerét; nem volt ennek a mozdulatnak semmi különösebb előzetese, csupán csak annyi, hogy olyan ösztönös tett lett volna, és ezenkívül abba is belegondolt, hogyha Jimin mostanság ennyire szeretett érintkezni, ennek a kis tapintásnak annyira örült volna, hogy azon nyomban kinevezte volna legjobb barátjának a kicsit. 

 Apropó, a kicsi; Jeongguk tátott szájjal meredt maga elé; annyira aludni akart, és szemei majdnem leragadtak, de a támla annyira nyomta csigolyáit, hogy képtelen volt álomra hajtani fejét; de annyira nem szerette volna, ha Jimin felébred arra, hogy ő lefekszik. Ismét az idősebbet kezdte el fixírozni, majd ajkát rágcsálva tett próbát: Meleg ujjaival az alvó arcához nyúlt, hogy azt óvatosan megragadva felemelhesse; annyira reménykedett. Az alacsonyabb fiú lassan mozdult meg, azzal másik oldalára fordulva, úgy szuszogva tovább — Jeongguk meggyes száján pedig egy megkönnyebbült sóhaj szakadt ki. 

 Ám talán ha tehetné az egész mindenséget visszatérítené az elejére; íriszeinek köre ismét egy egész várossal versenyeztek — az idősebbnek jóízű alvásától kifolyt nyála ott csillogott szeplős testrészén; grimaszba fordult át arca, ahogy valamiért olyan szokatlan érzés tört rá. Mintha megzavarták volna valamiben, mintha rajtakapták volna valamin; pontosan ezért nézett szét a félhomályos szobában, mikor is jobbra pillantva majdnem hangot adva félelmének hőkölt hátra picit; Jimin csak fejét hátrafordítva figyelte őt. Jeongguk egy hatalmasat nyelt, majd gyorsan letakarta ragadós, és megszégyenültnek érzett végtagjait. 

 — Aludj csak Hyung — majd próbát tett egy apró mosollyal; ami ugyan nem annyira jött össze, hatását talán elérte. Jimin egy halkat felmorogva fordította vissza fejét, azzal a párnára téve azt, ami alá időközben becsúsztatta kezét. 

 Jeongguk jobb kacsójával belemarkolva a plédbe dörzsölte azt végig a nyálas felületen, majd egy gondterhelt sóhajt ejtve hajtogatta át egész testét a másik oldalra, hogy Hyungjának hátát se lássa; leoltotta a villanyt, aztán összeszorított ajkakkal, és a párnát markoló ujjakkal próbált tovább szunyókálni. 

  Olyan érzület vagdosta hátát, mintha leszakadt angyalszárnyainak hegeit tapogatta volna valaki; ahogy édes kálvária lépett fel benne kesernyés álma után, olyan forróság öntötte el egész testét, hogy még kicsit bele is bújt az érintésbe. Hallgatag agya még nem egészen fogta az édesded tettek igazát — Jeongguk hason fekvő valója lassan felnyitotta szemeit, mire szembe találta magát a már világos szobával; először homályosnak vélt felfedezni mindent, aztán egy óriásit ásítva hunyta vissza íriszeire fedőit; a meleg érintés még mindig sínen futott végig lapockáitól, gerincén keresztül egészen derekának jobb oldaláig; majd vissza. Amint ezt megfigyelte érzékeivel, pilláit komótosan legyezve emelkedett fel hetykén, aztán a bal irányba fordította fejét; tekintete megakadt a könyökölő Jiminen, akinek egyik keze a háta felé tűnt el — annyira kiakadt volna, és már érezte is, ahogy elkezd az emlékre égni combjának felülete, de reggeli kómás valója valahogy megakadályozta abban, hogy ezt túl reagálja. Csak leejtette fejét a párnára, és már hunyta is vissza szemeit. 

 — Jó reggelt Hyung — aztán ennyit kiengedett sivatagossá száradt ajkain, és még párszor érezte, ahogy az apró kéz végigjárja egész hátát. Aztán érzett egy kis  mozgolódást, és inkább újra felhúzta rolóit. Megpillantotta, ahogy Jimin teljesen felülve kezdi el nyomkodni Jeongguk telefonját, és hirtelen elindul valami halk pop. Szemei ekkor letévedtek az idősebb combjaira, és érezte, ahogy egész arca égni kezdett. 

 — Köhögtél, szóval gondoltam megnyugtatlak, de nem akartalak felkelteni amúgy — sóhajtotta, aztán még egyszer beleborzolva a kisebb hajába kelt ki teljesen az ágyból, és az egyik táskában kutakodva csörgött; aztán a konyhából egy pohár vízzel tért vissza. — Hátha szükséged lenne rá — majd egy pirulát, és a folyadékot letéve a kisszekrényre ült le Jeongguk lábaihoz. — Ma akkor elmehetnénk játékterembe, mit szólsz? — paskolta meg a kisebb combjainak hátsórészét, aztán csak várt, amíg a fiatalabb teljesen magához tér. 

 — Szétrobban a fejem, nincsen kedvem sehova sem menni — eresztett egy tehetős lélegzetvételt, aztán gondterhelten felnyögve tornázta magát ülésbe, és szájához emelte a kapott dolgokat, mindeközben az idősebb szemeibe kuksolt, hogy minél hatásosabb legyen akaratának kinyílvánítása. 

 — Akkor mit szeretnél csinálni? 

 — Aludni — bármi reakciót meg nem várva vágta rá, aztán hátra döntve fejét kezdett el mély levegőket venni; utálta, hiszen fejfájását mindig légszomj követte. 

 — Kérsz kávét? — emelte fel egyik szemöldökét az idősebb, aztán már nyúlt is táskájához; abból kiemelte fekete pénztárcáját, és már az ágy mellett állva tekintett le Jeonra. 

 — Egy fahéjasat, ha van — ennyit köszörült ki torkán, aztán már le is hunyódtak pillái, és nem is tudta megvárni, amíg az alacsonyabb kimegy; ő bizony visszaaludt, ültében.

_._

  Amint Jimin a nap folyamán letuszkolta torkán a maradék fél üveg likőrt, arca picit kipirosodva, és szemei csillogva ültek rajta; kedve mintha a mérleg magasabb, és megtelt telephelyén csücsült volna — míg a történés teste Jeongguk mögött, ahogy annak vállára fektette állát, és leste, ahogy a kisebb ismét azt a hülye játékot nyomta; annyira trollkodni támadt hangulata, kicsit kihúzni a gyufát, és a fiatalabbon kacagni egy hatalmasat; ezért döntött úgy, hogy átnyúl a fehér pulcsis keze alatt, és apró ujjaival elkezdi pötyködni az amúgy ide-oda ugráló képernyőt. Amint pár tapogatás után azt gondolta, hogy elérte a kívánt hatást, hátrébb csúszva húzta el lábát a másik oldalától, és Jeongguk mellé guggolt fel az ágyra, miközben nevethetnéke támadt; még olyan kétségbeesett íriszeket sem látott soha. Jeongguk hatalmas, barna őzike szemei úgy csillogtak, mintha bármelyik pillanatban elpityereghette volna magát. Olyan kis érzékenynek, és törékenynek tűnt az arca, a kifejezése, a hófehér bőre, hogy Jimin kicsit közelebbhajolva, kuncogva túrt a kisebb tarkójánál lévő hajába.

 — Mindig is ilyen szép szemeid voltak, Kookie? — majd egy telifogas vigyor terült szét telt ajkain; telt ajkak… Jeongguk pilláit lehunyva ejtette le fejét: Annyira zavarba jött, ahogy emlékekben felmerült az éjszaka, hogy azokon a telt almácskákon folyt ki az nedv, amitől úgy érezte, hogy puha bőre már meg volt rontva, és mintha az a kis terület valami bűnt követett volna el. 

 Jimin viszont komolyan kérdezte; ahogy elbarangolt az óriási pillákkal körülvett majdnem fekete íriszekben, olyan kis szokatlan emóció kapta el — olyan kis végtelennek tűnt a kicsi, hogy még inkább a szívébe szökött az érzület, hogy óvja azt az apró teremtést. Vicces, nem? Apró, miközben a fiatalabbik magasabb is, és valamivel megszedetebb is volt nála; de azért a lelkük mélyén Jeongguk volt az a kisfiú, aki mindig az esőben ázva várta, hogy Jimin majd esernyőt tarson felé abban a buszmegállóban, ahova iskola után nyargaltak mindig; bezony, Jeongguk folyton otthongagyta az esernyőjét. Sőt, talán majdnem minden nap otthon hagyott valamit — de az már csak részlet kérdése volt. 

 — Hyung… Már majdnem megvolt a negyven negyedik pálya… — nyüszítette, miközben minden bátorságát felélve pillanatot fel az említettre, kinek érezte szokásos, elsőre töménynek tűnő illatát; pedig csak keveredett az öblítő, és tusfördőjének illata, ami mellesleg eléggé tetszett Kooknak, ami miatt mindig is irigyelte az idősebbet; ő mindig csak azt a fránya parfümös mosószert szimatolta magán, és mindig attól tartott, hogy ha majd egyszer lesz egy barátnője, az sikítva rohan el tőle, mert igazából büdös a fiú — persze ez nem volt igaz, hiszen a fiatalabbiknak is megvolt az a szokásos, vattacukros, néha vaníliás illata, ami után Jimin szerint mindenki loholt. 

 Azonban ebből a leszidott alig hallott valamit; csak azzal volt elfoglalva, hogy a kisebbnek milyen volt a tekintete — csak magához akarta szorítani, és addig el nem engedni, amíg van benne szusz.

 — Olyan kis cuki vagy Jeonggukkie — majd édesen mosolyogva nyúlt a kisebb kezei alá, és annak dereka körül átfonva karjait várt addig, amíg az ölelt személy át nem vetette hátán a saját végtagjait; aztán persze hamar belátta, hogy ez így nem volt kényelmes, így inkább visszaiszkolt a másik mögé, és ismét mellkasának nyomta a kisebb hátát, hogy annak hasánál fogva tudja magához szorítani testét, és legyen elégedett azzal az érzéssel, hogy biztosan óvságban fürdőzik a kicsi. 

 Jeongguknak pedig igazán főtt a feje; mi a fene történt? Olyan érzése támadt, mintha hirtelen minden leszűkült volna, és csak Jimin lett volna az egész légtérben, akinek tekintete olyan dolgokat tükrözött, amitől tartania kellett volna; természetesen erről szó sem volt, azonban a kicsi Kook szíve annyira doppergést játszott, agyával tökéletes szinkronban, hogy mikor Jimin arca az övének nyomódott, összepréselte ajkait — nem tudta már mindezt hova tenni, hiszen az egész olyan hirtelen jött, és erre egyáltalán nem volt felkészülve; netán erre várt az idősebb? Még sosem voltak ennyire egymásra utalva, és még egyszer sem voltak ennyi időt kettesben. Vagy esetleg Jimin otthon hagyta az alvós plüssmackóját, és ezt vele próbálta volna pótolni? Habár a tegnap éjszakai eseten kívül nem bújt hozzá az alacsonyabb, miközben aludtak. Vagy eddig nem volt ehhez mersze? Vagy esetleg az csak az alkohol lett volna?

Jeongguk amúgyis tudta, hogy Jimin egy nagyon bújós egyéniség, de hogy ő ennyit fog ebből kapni valaha, soha sem merte volna állítani. Már csak azt szerette volna megtudni, hogy mi vezérelte ilyenekre Jimint… 

★