★

 A csendet, melyet az idősebb mosdóbamenetele idézett elő, Jeongguk hangos kacagása törte meg; vörös, csillogó ajkai elnyílva egymástól bújtatták elő fehér fogait, míg arca pirospozsgás volt; az egyik szeszes üveg már félig üresen tartózkodott kezében. 
 Jimin a mosdónak hóajtaját a sarkára csukva bukott elő, mitől a kisebbnek nevetni támadt kedve; éppen elért szájüregébe a tömény lötty, mikor történt az eset, ezért annak egy része a kezén, a másik meg az eredeti helyén végezte; oké, ezt Jiminnek nem kell tudnia. 
Az alacsonyabb félig feltérdelve a matracra vette ki a másik kezei közül a törékeny testet, majd azt meghúzva szorította össze szemeit; a kisebbet pedig annyira elkapta egy nevetni hullám, hogy arca elé emelve tenyerit vetette hátra magát az ágyon, miközben felsőteste folyamatosan remegett a kacagástól — Jimin csak értetlenül leste a szenvedő kicsit, majd megrántva vállát kortyolt bele ismét a bódító likőrbe.

 — Na jó, most már hagyd abba — csapott a kisebb bal combjára, mikor az köhögni kezdett a rekedt nevetéstől. Megragadta annak pulcsiját, majd felrántotta ülőhelyzetbe; Jeongguk térdein megtámaszkodva kezdett szipogásba, amit a jókedv szülöttjeként tudott be, aztán még köhögött egyszer, és felnézett a kissé már aggódó tekintettel kukkolóra; azon nyomban dőlt előre, ahogy meglátta Hyungja lényét, és újonnan rátört a kacaghatnék. Jimin elkuncogva magát lökte aprón meg Jeongguk vállát, aztán az üveg mellett döntött megint. 

 — Hagyj belőle nekem is — még mindig akadozva beszélt, szipogott, és könnyezett; de talán már annyira lenyugodtak pozitív kedélyei, hogy a másikra tudott nézni; mikor ez megtörtént, még felhorkantott egyszer, de aztán már nem fért ki több rekeszizma láncától. Elvette az idősebb kicsi kezéből a márványt, majd kiszáradt ajkaihoz emelte annak száját — emberes adagot küldött le torkán az édes italból, majd megnyalva piros alma színre  hasonlítóit, mosolyodott el; szeretett csak úgy lenni, a semmivel foglalkozni, és nem azon töprengeni, hogy mégis mikor fog tanulásra időt fordítani, mikor kezd neki napi rutinjának, mi lesz az az időpont, amikor rendbe rakja szobáját. Tényleg, csak nem volt semmire se gondja, és habár ez a második napjuk volt a hotelban, olyan hamar rákapott ennek az ízére, hogy kész üresség fog tátongani mellkasában, mikor visszamennek Busanba; ezt biztosra állította Jeongguk. 

 Valahogy előtört benne az, mikor egyszer annyi szesz lecsúszott torkán, hogy házáig menetelve majdnem minden fánál megállt hányni; az előtte lévő két órára pedig nem is emlékezett, és az egészből csak ennyi maradt meg neki; meg persze az, hogy annyira elkezdett szédülni az egyik utcában, hogy hiába tudta, hogy Jimin éppen hazakisérte, nem látta, egyáltalán nem érzékelte őt, annyira összefolyt szemei előtt minden; akkor is likőrrel kezdtek, habár akkor egy haver házibulijába mentek. 
 A kellemetlen és kesernyés emlékre grimaszba rándul arccal, és szemeiben undorral nyújtotta Jimin kezébe az üveget. 

 — Na mi az? — kérdezte féloldalas mosolyt eresztve, miközben az éjjeli szekrényen tunyuló fekete telefonért nyúlt, hogy a zenét elkapcsolhassa; aztán ismét minden figyelmét a kicsinek szentelte. 

 — Csak eszembe jutott az a hányós éjszaka. És elment a kedvem az ivástól — fújtatta, aztán felhúzta lábait törökülésbe, és öklein állát támasztva meredt maga elé, egyenesen le a padlószőnyegre. 

 — Ugyan, akkor nem két üveggel nyomtunk be — kacagott fel, hiszen az tényleg egy húzós estére sikerült. Majd nyugtatva simított a kisebb térdére, aztán folytatta. — Ha meg hányni szeretnél, akkor majd megint simogatom a hátad, jó? — nevetett fel jóízűen, mire a magasabb is elkuncogta magát, és oldalra döntve fejét leste a nála idősebbet, ki felé indítványozta az édes alkoholt. — Igyál nekem, ha már megvetetted velem — paskolta meg combját, aztán ott tartva kezét leste, ahogy a kisebb valamennyit lehúz az üveg tartalmából, ami lassan kimerülni vélekedett. 

 Jimin hasára dőlve leste a fiatalabbat, aki időközben nekiállt valami baromságot játszani megint telefonján; figyelte ujjait, ahogy a képernyőt nyomkodták, és ahogy egyre színesebb lett az egész képernyő; fogalma sem volt, hogy mégis mi lehetett az az animáció, de nagyokat kuncogott, mikor néha Jeongguk végtagjai megálltak mindennemű mozgásban, és előreesett fejére felkelve folytatta, ahol abbahagyta. 

 — Szerintem menj el fürdeni — mosolygott, mikor fektében a másik, oldalánál ülő derekára simított, és azt kissé megszorítva kényszerítette az ülőt, hogy figyeljen rá; aki felciccentve ugrott egyet, és csak továbbra is nyomkodta a kék fényt. — Hallod? — kezdte el csikizni, miközben mögé ült, és már két kezét bevetve kezdte el cukkolni a kisebbet. 

 — Mindjárt — nyalt koncentrációjában alsó ajkára a hatalmas játékos, aztán ásításra indítványozta száját; a tátott állapotba Jimin pedig nevetve nyúlt bele — igen, határozottan egy meglepett kisállatra hasonlított Kook, mikor fogai koccantak Jimin ujjával; meglepetten, össze rántott szemöldökkel hagyott fel minden módú tevékenységgel, és felháborodottan nézett a mögötte ülőre, ki előre dőlve mosolygott. — Gusztustalan vagy Hyung — majd tátogva állt fel, és telefonját le sem zárva lépdesett kótyagosan a szekrényhez; minden bizonyára már borzalmasan álmos is volt, és már csak fél üveg alkohol maradt a kettő teljesből. 

 Jimin utána nevetve nézte végig, ahogy a kisebb eltűnik a mosdóban. Addig megágyazott, és a zenét is kikapcsolva tette el az éjjeliszekrényről a fekete hangszórót; a szekrénybe benyúlva szedett ki magának is új, tiszta pizsomát, és az ágyon ülve várta, hogy a kicsi végre kitántorogjon a fürdőhelyiségből. 

 Akárhogyan is agyalt, csak az ötlött agyába, hogy mégis milyen aranyosan tudott néha viselkedni a kisebb; talán mert ő is érezte, ahogy kettejük között most sokkal nagyobbnak bizonyult az a kölcsönös óvás; hiába, Jimin csak arra tudott gondolni, hogy a Jeon apuka majd milyen büszke lesz rá, hogy vigyázott a tizenkilenc éves fiára… Esetleg az idősebb picit túlreagálta, de a helyzet ezt kívánta; nem a saját városukban voltak, nem a saját házukban, szobájukban, és akárhányszor ránézett, megpillantotta Jeonggukot, forrt a mellkasa attól az érzülettől, hogy szorosan fogja közre karjaival, és el se eressze — pedig az a fiúcska is igen nagy volt már, de olyan szinten a szívére vette ezt az egész bátyáskodást Jimin, hogy egy percre nem tudott ennek szoros köteléből engedni: Ezentúl is azon akart lenni, hogy a kisebbnek még csak egy csontja se roppanjon ki, de esetleg a levegője se szoruljon be. Most valahogy nem azt az érett majdnem felnőttet látta benne, hanem csak azt az óvnivaló, édes pofijú kisfiút, mint mikor megismerte. 

 — Baszdki — egy hangos csörtetés, majd hang, majdhogynem kiabálás, minek vége el volt húzva; az ágyon ülő azon nyomban feleszemélt agyának kietlen, mégis rózsaszín bugyrából, mire az ajtóhoz lépdesett. 

 — Minden rendben? — habár neki is nehézkes volt az a cövek állás, hiszen ő is ugyan annyi alkoholt lenyomott a torkán, mint a kisebb, de olyan vészjelző sípolt fülében, hogy az sem zavarta, hogy csak a falapnak dőlve tudott úgy állni, hogy ne tántorogjon össze-vissza. 

 — Elestem — az orgánum nem volt fájó, és olyan érthető sem, de a szó vége ismét elhúzódva fulladt a levegőbe. 

 — Fel tudsz kelni? — és mivel nem kapott rögtön választ, a kilincset lenyomva csörtetett be a hófehérségbe, melyben a sárgafény uralkodott; aggodalom ült ki arcára, mégis felkuncogott. Jeongguk a kád előtt, pontosan a fürdő közepén háttal feküdt, miközben lábait felhúzta, és kezeit a feje felé vezette, valamit piszkálva ujjaival. 

 — Nem — nevetett fel, miközben megrázta fejét, és erőtlenül maga felé emelte a kezeit; azokat könyökénél megfogta Jimin, és az ő ingatag teste minden erejét bevetve rántotta fel a kisebbet — óvatos akart lenni, hogy annak meg ne húzza valamijét, de minden esetre nehezükre esett mind a kettőjüknek két lábukon lenni a végére. 

 Jeongguk orrát felhúzva, fogait kimutatva vigyorgott egyfolytában, miközben szemeit már alig tudta nyitva tartani, és emiatt az idősebb karjaiba belekapaszkodva próbált az alacsonyabbra nézni, hogy teljesen őszintén megköszönhesse a segítséget; de ez annyira kudarcba fulladt, hogy inkább csak homlokát döntötte az idősebb vállának, és még mindig vigyorogva kezdte el nedves haját turkálni; nevetett, de ezerbiztos, hogy zavarban volt, amiért ilyen szerencsétlen helyzetben látta Jimin. 

 — Nem verted be a fejed? — az ő hangja sem volt tiszta, de mozdulatait úgy irányította, hogy jobb kezével a másik tarkójához nyúljon, majd egész kobakját végigtapogathassa a kisebbnek. 

 — Nem. De lapockáim, és a fenekem nagyon fáj — kacagott fel, aztán határozatlan mozgásával utalt arra, hogy végre menjenek ki a helyiségből, és hagy dőljön be abba a pihe-puha ágyikóba. 
A két ratymatag járású eltántorgott a matracig, majd Jimin tudva, rá még várt egy zuhany, csak segített lefeküdni Jeongguknak, ki az ágy baloldalán elhelyezkedve kuporodott össze; Jimin betakarta saját takarójával, majd feje hasadásának ritmusára lépkedett a fürdőig, hogy ő is véget vethessen ennek a napnak; betangózott a fürdőhelyiségbe, és Jeongguk szétdobált ruháit a wc tetejére téve hagyta, hogy aztán a saját piszkosai is összevetüljenek azzal. Egy gyors, és langyos zuhany kíséretében pedig már csak annyira sem volt ereje, hogy fogat mosson; csak bebaktatott a szobába, ahol meghallotta azt a mélységes csöndben duruzsoló zenét, ami nemrég lett kikapcsolva; Jeongguk sem az eddigi helyén feküdt, és keze mellett pihent telefonja. Jimin ingatag lépésekkel intézte ezt is el, és miután minden szintű fényt, és hangot megszüntetett a szobában, a másik oldalról megcélozva az ágyat rángatta ki a kisebb alól annyira a takaróját, amennyire csak tudta, majd a másik háta felé fordulva hagyta, hogy a világ, ami vele forgott, hirtelen megszűnjön, és egészen addig vissza se jöjjön, amíg fel nem ébred másnap reggel. 

 Azonban Jeongguk álommanói ezt teljesen másképp gondolták; talán olyan hajnali négy körül lehetett, mikor eszeveszett fejfájására felébredt; hirtelen légszomj tört rá, aztán minden erejét bevetve lépdesett a fürdőig, ahol hideg vízzel arcon csapva magát hűtötte a lüktető felületet, míg tenyerébe véve a folyadékból valamennyit a gyomrába is leküldött; visszafészkelte magát az ágyba, ahol előzetesen észrevette, hogy Jiminnek fél teste be sem volt takarva; a plédjének másik fele pedig az ő helyén feküdt, teljesen összegyűrötten. Ezt fogva gondosan betakargatta Hyungját, majd próbált volna ő is tovább aludni, de azok mellett, hogy feje folyamatosan csak lüktetett, még egészen éber is lett attól a hideg arcmosástól. Így hát tekintetét levezette a még mélyen szuszogó társára; tényleg, olyan hangosan vette a levegőt. 

 Jeongguk hűvös ujjait mozdítva emelte a saját takaróját el Jimin orrától, hogy még az se akadályozhassa meg nyugodt alvásában; ajkai fel voltak duzzadva, és hiába volt libabőrös, homloka izzadva csillogott a kislámpa fényénél, mi még akkor került felkapcsolásra, mikor a kisebb felébredt. 
A fiatalabb ellenőrzésképpen nyúlt ültében Hyungja forrónak tűnő homlokához; igaza is volt, hiszen annak bőre perzselte csuklójának érzékeny felületét. 

Akkora meglepetés érte; ültében leverte a víz, hiszen egyenesen megijedt. Jimin hatalmasat sóhajtva mászott közelebb a magasabbhoz, kinek combját átkarolva ejtette arra fejét; na, remek. Azon nyomban azon kezdett el agyalni, hogy ő most hogyan fog aludni, de volt egy gondolat, ami méginkább bökte kerekeit: Jimin olyan közvetlennek bizonyult vele kapcsolatban az elmúlt negyven nyolc órában — természetesen, majdhogynem legjobb barátok voltak, de ez akkor is furának minősült az ő értékrendjében. Annyiszor tapintotta meg a derekát, és az sem érdekelte, hogy Jeongguk mennyire zavarba jött ettől; például a próbafülkében. Talán fel sem tűnt neki, vagy csak nem értette, hogy miért van, és csak ráhagyta a kisebbre. — Lényegében megértette, hogy miért is nem csinált ebből akkora ügyet Jimin, hiszen Kook komolyan könnyen esedezett olyan helyzetbe, hogy arca égve pironkodott. 

 De minden esetre szokatlan volt, de az Istenért sem szólt volna a másiknak; neki talán fel sem tűnt, talán ösztön, azonban Jeongguk kis agyacskájában annyi minden elindult ettől. 

★