★

 Egy hideg mancs simított csupasz karjára, mi felemelte őt abból a mély, és fekete-fehér álomból, ami alig csak tűnt pár percnek, ám rá kellett jönnie, hogy a nap már komolyan átszűrődött az elhúzott függöny mögül, és, hogy egy halk zene szól valahonnan a szobában; lassan nyitogatta pilláit, miközben csámcsogva kezdett el nyújtózkodni, amitől mezitlábai kibújtak a fehér takaró alól, és a hirtelen ért hidegtől felmordult; amit az ágyon ülő csak egy kuncogással díjazott. 

 — Kelj fel Hyung, már hozták a reggelit is — majd a már éber fiú sóhajtott egy hatalmasat, és egy ravasz mosolyra emelve ajkait emelkedett kicsit fentebb a matracról, és az idősebbet takaró anyagot egy pillanat alatt lerántotta a másikról; Jimint váratlanul érte az a fagy, ami akkor karistolta egész testét, és mivel Jeongguk ismételten egy szemtelen kisgyereket játszott, aki csak nevetett Hyungja kellemetlenségén, az idősebb arra a döntésre jutott, ezt még visszakapja a kicsi. 

 Lassan felült, még alig nyitott szemekkel, és miután hajába túrt, egy rögtönzött erővel kezdte el csipkedni a másik szeplős combját; Kook tekintetét elkerekítve tért ki a másik elől, aki emiatt csak saját térdére csapott.  — Hát így kell bánni azzal, aki meghagyta neked a reggelidet? — állt megjátszott értettlenséggel, és igazságszolgáltatást kérően Jeongguk, miközben a polcon, ütemre világító hangszóróhoz lépett, és fentebb vette rajta a hangerőt; éppen az egyik kedvenc száma indítványozott el, és képtelen volt visszafogni magát — azon nyomban éneklésbe, vagy talán inkább kiabálásba kezdett, miközben bolondját járatva magával, bohókás mozdulatokat ejtve lépdesett egyre közelebb az idősebbhez, majd annak homlokát enyhén megpöckölve nevette el magát. 

 Jimin csak súlyos sóhaját eresztette, hiszen nem volt ereje ahhoz, hogy ezentúl bármit is kezdjen a gyerekes barátjával. Komótosan felkászálódott az ágyról, és a gurulóshoz lépett, amin egy adagyni reggeli állt még; miért is ment el az étvágya? Talán mert borzalmasan kelt, és egyszerűen felfordult a gyomra. 

 — Megeheted — bökött az étel felé, majd a fürdőbe trappolt, hogy valamelyest jobban rendbe szedje magát; megmosta arcát, és miután párszor átfésülte ujjaival haját, fogat mosott, hiszen tudta, hogy már ebédig semmi sem fog lecsúszni a torkán. 

 Még mindig inkább egy élőhalottra hasonlítóan csoszogott a szobába, ahol kezébe emelve a kisebb telefonját nézte meg az időt; már a tizet is elhagyták, amiért egyrészt hálás volt, másrészt pedig átkozott mindent; hiszen végre pihent egy hatalmasat — végtére is, ezért jöttek ide, nem? — másrészt viszont borzalmasan érezte magát attól a tizenkét óra alvástól, ugyanis általában ezt nem tehette meg, és egyébként is szeretett korán kelni. 

 Amint gondterhelten, és még meg nem emésztve tudatod, hogy ilyen sokáig aludt, rögtön a kisebbet kezdte el lesni, kinek két oldalt arca kidudorodva mozgott, hiszen Jeongguk olyan gyorsan tömte magába a kaját, hogy félő volt, meg sem rágja.

Az igazat megvallva, Jimin nem értette barátja jókedvét, ami olyan váratlanul érkezett, mint a kész villamos, hiszen tegnap még hisztizve nyomkodta telefonját; és az idősebb nem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan túllépett azon, hogy most egy hétig nem játszhat. 

Utálta magát ezért, de amikor megpillantotta a másik kerek, és fekete íriszeit, olyan szívszorítónak gondolta az egészet; egyrészt elérte, amit akart, de tudta, hogy ezzel bántódást okozott a kicsinek, akivel kapcsolatban megfogadta, hogy minden erejét bevetve vigyáz rá, de a testi épsége mit is ért azok mellett, hogy olyan rondán a lelkébe taposott?

 Csak fixírozta a folyton mozgó arcot, és egyre jobban fojtogatta őt az a szöveg, ami ki akart bukni belőle; de mégis milyen báty az, aki ilyen engedékeny? Jófej… De talán ez nem csak annyiról szólt, hogy mit engedett, és mit nem; ez egy hatalmas dolog volt Jeongguk számára, és imádta csinálni — több ezren várhattak rá, és ő csak úgy szótlanul lelépett egy hétre a Hyungja csökönyös meglátásai miatt.

 — Játhatsz, ha szeretnél… — mondta olyan halkan, ami épphogy eljutott a magasabb fülébe a zene mellett; Jeongguk gyorsabban rágva, kerekded szemekkel mustrálta azt a megviselt arcot, ami a matracról pislogott rá. Persze lelke hirtelen felvillanyozott az engedélyre, de tegnap belátott valamit, miért tiport volna ebbe bele?

 — Nem szeretnék játszani. Azaz de, de mégsem. Inkább menjünk el valahova… Arra gondoltam, hogy esetleg elmehetnénk egy játékterembe. Itt szerintem úgyis nagyobb, mint Busanban. Vagy elmehetnénk ruhákat venni. Azaz, nekem nincsen sok pénzem, de te vehetsz magadnak valamit. Vagy a szüleidnek — darálta el úgy, mintha az élete múlt volna rajta; majd a pillanatok alatt kiszáradt ajkait végigsimította nedves szervével, és visszatért a reggelihez. 

 Jimin összezavarodott tekintettel vizslatta a csámcsogót, aki megpróbált mosolyogni, de miután csak valami béna fej jött össze neki, Jimin felröhögve rázta meg a hajának tartóját. 

 — Jeonggukkal beszélek? Azzal a gamer gyerekkel, aki tegnap még hisztizett nekem? — mosolyogva feltételezte gondolatait, mire Jeongguk csak helyeslően, és ártatlanul bólintott, majd az idősebb továbbra is ajakgörbületével mellé lépett, és átkarolta vállát, és ugyan azon kezével annak hajába túrt — Jeongguk csak összevonta szemöldökét, és kényelmetlenül érezte magát, amiért amíg ki nem kéreckedett mosdóba, így álltak. 

—•—

— Na, kérlek próbáld fel! Szerintem tökre menőn néznél ki benne, és ha kell, akkor szívesen megveszem neked — jó kedvvel sózva nyomta a fekete-fehér csíkos, vékony hosszúujjut a kisebb felé, kinek nem tetszése kifejeződött arcára; tényleg ő nézte ki magának azt a felsőt, de amint meglátta árát, úgy gondolta, hogy a fém rúdon jobb dolga van. Ezt persze Jimin azonnal kiszúrta, és már öt perce azzal győzködte, hogy legalább csak próbálja fel, aminek Jeongguk talán csak azért adta be derekát, mert tudta, hogy Hyungja addig nem fog távozni, amíg az az anyag nem fedi legalább egyszer a kisebb testét. 

 — Rendben… — kapta ki kezei közül a pamutot, és az idősebbel a nyomában keresték meg az öltözőfülkéket; az egyikbe betért a kisebb, és elhúzva a függönyt, kapta le kabátját, majd pulóverét is le magáról; azokat a székre gyűrte, és a fekete vállfáról leakasztva az új illattal megtöltött ruhadarabot bújt abba bele; Miért is olyan meglepő, hogy csodálatos? Jeongguk megrázta a fejét, majd elhúzta a függönyt, és felemelve karjait fordult körbe az idősebb előtt. 

 Mikor ismét szemben voltak egymással, Jimin a magasabb derekának két oldalára emelte kezeit, amiket egy pillanattal később már el is vett onnan; Jeongguk az egész műveletet végig követte tekintetével, amit aztán az alacsonyabb arcára szegezett; persze, közvetlenek, de mióta is ennyire? Talán csak ő van ennyire ezen fennakadva — majd elmúlik. 

— Szerintem extra menő — majd ismét megfogta a másik derekát, és a tükör felé fordítva leste meg ott is; Jimin a másik bal válla felett lesett ki, mindeközben apró ujjait továbbra is a másik testén tartva. — Te mit gondolsz? — a tükörből figyelte a fiatalabb arcvonásait, amik hirtelen olyan édessé váltak; Jimin pontosan tudta, hogy miért: Jeongguk mindig zavarban volt, mikor valakitől kapott valamit, és el sem akarta képzelni, hogy mégis akkor mit érezhetett; egy méregdrága felső lebegett a testén, aminek minimális százalékát sem ő fogja állni — a fiú ettől jött zavarba, amitől az idősebb késztetést érzett arra, hogy átölelje a másikat, és véleményét kacagva adja a másik tudtára is; aztán csak megpaskolta Jeongguk hasát, és elcsúsztatva onnan kezeit vált el a fiútól egészében, aztán elhúzva maguk közt a függönyt hagyta, hogy Kook visszavehesse a már rég saját gönceit.

 Komolyan? Abban mindenki egyet érthet, hogy erről a két fiúnak teljesen más volt a véleménye; Jeongguk a vörös arcrészeire illesztette egy pillanatra fagyos tenyereit, majd megrázva a fejét öltözött vissza. Aztán a kosárba nyomta a darabot, és megvárta, amíg az alacsonyabb előremegy; ő már nem akart nézelődni, csak kijutni a helyiségből, aminek hőmérséklete hirtelen felforrósodott, és majd meggyújtotta őt. 

Csak enni akart valami tésztát, és inni mellé valami hűvöset; bár, október végén lehet, hogy nem erre kellett volna vágynia, de minden esetre, most csak ez volt az, ami kielégíthette vágyait. 

 Szerencséjére már Jimin is csak pár sort nézett végig, aztán a majdnem üres kosárral sétáltak a kasszához; az idősebb fizetett, majd a kapott papírzacskót a kisebb mancsaiba nyomta, végül egy mosollyal nyugtázta, hogy nyugodt lelkiismerettel vegye csak el. 

 Amint kiléptek a ruhaüzletből, Jeongguk az alacsonyabbra pillantott, aki éppen telefonján leste meg az idő mivoltát. 

 — Köszönöm — motyogta, aztán mikor ráemelődtek a húzott szemek, elmosolyodott, és elkapta a fejét, azzal haját előre dobva. 

 — Szívesen, de nem kell emiatt zavarban lenned. Amúgy sem tudnám másra költeni a pénzem, és így legalább hasznos dologra tettem fel — emelte a másik hátára meleg tenyerét, és annak gerince mentén, komoly mozdulatokkal, és arckifejezéssel simított végig, aztán megszorítva a kisebb vállát karolta azt át, ezzel közelebb rántva őt; Jeongguk jobbkezében fogott szatyor hirtelen közéjük ragadt, amitől a kisebb ijedten nézett a zacskóra, hogy az nem-e szakadt el. 

 — Nem lehetne, hogy a játékterembe holnap megyünk? Rohadtul fáradt vagyok, és most oda szeretnék érni a vacsorára — tette fel kínosan a kérdését az idősebb, hiszen már tényleg le akartak szakadni a lábai; órákon keresztül csak bolyongtak, és már éhes is volt. Igaz, hogy már ebédeltek, de a gyorskaja nem éppen lepte el őt; a hátizsákjában pedig ismét ott pihentek a nassolnivalók, amit Jimin akár abban a szekundumban le tudott volna nyomni magába; valójában fogalma sincs, hogy minek vették, de meglátták, és csak úgy elsuhantak vele a kasszához; talán majd ráveszi  ma is a kicsit, hogy nézzenek filmet — de nem is Jeongguk lett volna, ha akárcsak a gondolatát sem szakítja félbe.

 — Előtte vehetnénk valami piát — szégyenlősen, mégis akaratát tudóan pillantott az alacsonyabbra, aki felemelte szemöldökét.

 — Minek? Ilyen fáradtan? Egy fél pohár után kidőlök — horkantott fel a kérdezett. 

 — Dehogy. Majd eszünk, zuhanyzol, és nem leszel ennyire nyomott. De kérlek Hyung! Tudod, hogy mennyire barmok vagyunk ilyenkor. Amikor csak úgy minden faszság szóbajön, fetrengünk az ágyon, kortyoljuk az alkoholt, és majd valamikor bealszunk. Kérlek — iszkolt gyorsan az idősebb elé, és hátrálva kezdett el sétálni; aligha tett meg pár lépést, Jimin azonnal csuklójánál fogva rántotta vissza maga mellé. 

 — Vigyázz már magadr! De amúgy ha találsz valami boltot, akkor felőlem vehetünk… 

 — Király — hatalmas mosolyát eresztve karolta át ő kivételesen Hyungja vállát, kinek reakciója annyi volt, hogy Jeongguk derekánál megfogva kabátját nem eresztette addig, amíg a magasabb sem tett úgy. 

★