DILUC

Mindannyian Jean-re néztek, a nő némi pírrel az arcán köszörülte meg a torkát.

– Öhm, én azt hiszem, rájöttem, milyen szabályokat szeghetett meg Childe. – Lélegzetvételnyi szünet. – Amikor ideérkeztünk, az utazó elmondott néhány... Kérést az irányunkba. Hogy is volt? Ne hozzunk be fegyvert, ne kutakodjunk, ne tegyünk kárt semmiben...

Diluc felvonta a szemöldökét. – Gondolod, hogy Childe figyelmen kívül hagyta valamelyiket, és emiatt...?

Jean vállat vont. – Más lehetőség nem jut az eszembe.

Valahogy elkapta Kaeya tekintetét, és akármennyire is utálta, tudta, hogy ugyanaz jutott eszükbe. Az öccse fürgén a fatui testéhez lépett, végigkutatta a ruháját, és alig telt bele fél perc, apró, ezüstpengéjű kést húzott elő a férfi csizmájának szárából.

– Childe nem bízott bennünk – állapította meg Kaeya, miközben Diluc lángjának fényébe tartotta a bicskát. A penge tiszta volt, Childe nem használta, amikor a gyilkossal dulakodott.

Ningguang egy szót sem szólt már percek óta, csak fújt egyet. Erről Dilucnak eszébe jutott valami. A kezébe vette Childe törött maszkját, rajta a vérrel írt betűkkel. Keqing teste mellett nem találtak ilyesmit, de az a legvalószínűbb, hogy őt is az egyik szabály megszegése miatt gyilkolták meg.

Diluc megpróbálta felidézni a szabályokat. Vajon Keqing melyiket szegte meg? És egyáltalán, miért ennyire fontosak ezek a gyilkosnak? Honnan tudja, mikor szegik meg őket? Vajon őmiatta nem tudtak kijutni eddig a házból?

Odamotyogta Jeannek a felfedezését, vigyázva, nehogy Ningguang meghallja Keqing nevét. Nem tetszett Dilucnak a nő viselkedése, még ahhoz képest is furcsa volt, hogy a szeme előtt öltek meg egy számára fontos embert.

Jean elgondolkodva bólogatott. – Igazad lehet – súgta vissza. – Volt egy olyan szabály, hogy ne nyúljunk Aether személyes holmijához. Keqing minden bizonnyal ezt szegte meg, elvégre Ningguang azt mondta, papírok közt kutakodtak. Valószínűleg megtalált valamit, amit nem kellett volna.

Kaeya feléjük pislogott, de Diluc egész biztosra vette, hogy hallotta az egészet.

Nem akarta, hogy több ember meghaljon ma este. Ningguang egész életében az országáért dolgozott. Jean úgyszintén, a mondstadtiaknak szüksége volt rá. Kaeya... Nos, ennek Diluc nem örült, de tudta, hogy nem bírná ki ép ésszel, ha őt is elveszítené.

Childe és Keqing halála tökéletesen felesleges volt, a világ legfeljebb romlott a hiányukkal. Diluc még a fatui vesztében sem látott semmi jót. A gyilkos pedig a saját ostoba szabályait követve öntörvényűen gyilkolászni kezdett, és talán meg sem áll, amíg mindannyiuk vérbe nem fagy.

NINGGUANG

Ningguang figyelte a mondstadtiak eszmecseréjét. Kaeya csatlakozott a másik kettőhöz és most halkan, a saját, pattogós nyelvükön értekeztek. Ők mindhárman épségben maradtak. De Keqing meghalt – és még a fatuit is több szál fűzte Liyuéhez.

Ez nem lehet véletlen. Akármerről is nézik, Ningguang volt a legnagyobb veszélyben. És mi az, amivel meg akarják védeni? Még csak be sem veszik a tanácskozásba.

Csak gyűlt, gyűlt benne a harag, kitöréssel fenyegetőzve. A fejfájása ahelyett, hogy enyhült volna, még jobban felerősödött. De valahogy legyőzte, lenyelte magában és odalépett a többiekhez.

Úgy néztek rá, mint egy szellemre.

Ningguang ökölbe szorította a kezét, de azért nyugodtan kérdezte:

– Mire jutottatok?

– Ööö... Azon tűnődtünk, hogyan tudnánk elbánni ezzel az árnyékgyilkossal. Úgy tűnik, a legnagyobb fegyvere az, hogy lesből támad, de emellett erős és okos is. Van valami ötleted?

Jean tekintetében néma bocsánatkérés látszott. Ningguang hűvösen pillantott rá, úgy tett, mint aki észre sem vette.

– Egyszerű. Direkt megszegjük valamelyik szabályt. Felkészülten várjuk.

– Nincs nálunk fegyver – vitatkozott Diluc. – Le vagyunk gyengülve, és...

– Gyáva vagy?

A férfi rögtön elnémult.

Ningguang újra Jean-hez fordult. – Nos? Ki akarja megszegni a szabályt?

Senki sem jelentkezett. Ningguang már épp önként akart vállalkozni a dologra, de Kaeya gyorsan közbeszólt.

– Jó terv, de finomítsunk rajta egy kicsit. Mindenki egyenként... Nem, kétfős csapatokban szétoszlunk a házban és mindkét csapatból valaki megszeg egy szabályt. A gyilkos össze fog zavarodni. Nem állunk le vele harcolni – még, Ningguang –, hanem megkeressük a másik csapatot és közösen legyőzzük, így sokkal nagyobb esélyünk van.

– És ez mennyivel jobb? – kérdezte Diluc kételkedve. – Ki akarod fárasztani a kergetőzéssel? Nekünk jobban fog ártani. Nem, jobb, ha kipihenjük magunkat és felkészülünk.

Ningguang nem akarta végignézni a testvérek pillantás-csatározását, így inkább Jean-nel kommunikált.

– Felesleges. A legjobb, ha minél hamarabb végzünk vele. – Ezt egy kicsit hangosabban tette hozzá. – Ha fegyver kell ahhoz, hogy harcoljatok, nem érdemlitek meg a visiont.

– Elég nagyképű kijelentés olyasvalakitől, aki legfeljebb tárgyalótermekben szócsatázott idáig. – Kaeya szavai keményen és üresen koppantak, mint a jégeső.

Ningguang rámosolygott. – Elég elhamarkodott következtetés olyasvalakitől, aki eddigi életében sikertelenséget sikertelenségre halmozott.

– Ne most vesszetek össze! – Jean hangja nem tűrt ellentmondást. – A terv megvan. Elég erősek vagyunk fegyver nélkül is, ráadásul itt van ez – mutatta a kezében Childe kését. – Ha megszegünk egy szabályt, akkor édes mindegy, hogy használjuk-e. Amennyiben össze tudunk fogni, ami nagyon remélem, hogy sikerül, le fogjuk győzni a gyilkost. Minél hamarabb szabadulunk innen, annál jobb.

Mindenki szabadulásról beszél. Az utazóról elfelejtkeztek. Ningguangban hirtelen mélységes undor és utálat támadt társai iránt. Milyen lovagok ők, ha a saját kijutásuk fontosabb, mint hogy megtalálják a fiút?

– Rendben van – mondta, miután Diluc és Kaeya is beleegyezett a tervbe. De Ningguang hazudott.

Semmi sem volt rendben.

JEAN

Jean-nek rohadtul elege volt már ebből az egészből. Ha egyszer kijutnak innen, végigalszik egy egész napot, aztán annyit iszik, hogy mindent elfelejtsen. Az a furcsa gondolata támadt, hogy ez a teáskanna az időnek egy másik szelete, és ha visszatérnek az életükbe, minden zavartalanul folyik majd tovább. Talán inkább csak remélte.

Nem akart belegondolni, mit válaszolnak majd a harbingerek, ha kiderül, hogy Childe-öt megölték, vagy hogy a Qixing elvágja-e az összes kapcsolatát Mondstadt-al Keqing halála kapcsán. Jean tisztában volt vele, kik lesznek az első számú gyanúsítottak. „Ezek hárman meghívatták magukat Aetherhez, hogy aztán megöljék őt magát és a többi vendéget is, ezzel aláásva minden remélt diplomáciai kapcsolatot. Hová lett a mondstadti jó modor?" Jean csak azt sajnálta, hogy a kishúgának egy ilyen hírű nővér árnyékában kell majd felnőnie.

Tudta, hogy nem jó dolog ezen gondolkodnia, amikor még az sem biztos, hogy túlélik ezt az éjszakát, de az agya átkapcsolt, lehetséges kimenetelek pörögtek előtte, hogy mi lesz, ha nem győzik le a gyilkost, mi lesz, ha még valaki meghal, mi lesz, ha örökre itt ragadnak. Csak fél füllel figyelt oda, amikor a többiek próbálták kitalálni, ki vállalja magára a szabály megszegését.

Rendkívül veszélyes feladat volt, de Ningguang, Diluc és Kaeya is azonnal jelentkeztek rá. Természetesen Jean is, némi fáziskéséssel. Nem mintha nem áldozta volna fel magát szívesen a barátaiért, de... Úgy érezte, többet használ élve, mint holtan.

Ningguang nem tűrt ellentmondást, és a férfiak is kénytelen-kelletlen beleegyeztek, hogy ő szegje meg a szabályt. Ahogy Ningguang magához vette a kést, Jean váratlan sajnálatot érzett iránta. Ahogy Ningguang viselkedett egy ideje, felettébb nyugtalanító volt, de talán tényleg csak Keqing halála traumatizálta. Talán tényleg csak őt akarja megbosszulni. Nem róhatják fel neki, ha nem együttműködő, és azt sem, ha dühkitörései vannak.

Szorosan egymás mellett lépkedtek, lassan maguk mögött hagyva Childe felakasztott testét. Talán egyszer még valaki visszatér ide. Előbb a látvány tűnt el az árnyékban, Jean hátrafordulva biccentett egy utolsót a fatuinak, majd pár folyosóval később a szag is elenyészett. Maga a vér azonban a cipőjükbe szivárgott, átitatta a ruhájukat, a hajukba tapadt, nem eresztette őket.

Együtt haladtak, Jean minden egyes lépésnél azt várta, hogy lecsap rájuk a gyilkos. Az idegei pattanásig feszültek, de telt-múlt az idő, és semmi, de semmi sem történt.

Végtelen folyosók, szőnyeg, olykor a Hold az ablakokban. Ajtók egymás után, recsegős fapadló, semmi, semmi, semmi. A nő késztetést érzett arra, hogy kirántsa Ningguang kezéből Childe kését és sikoltozza meglengesse, hogy magukhoz csalogassa a gyilkost.

Talán rosszul gondolta ezt az egész szabályosdit? Jean minden újabb méter után egyre inkább elbizonytalanodott magában. Valamit elnézhettek. Bizonyára más szabályokra gondolt az illető, vagy direkt nem lehet megszegni őket. De akkor mi lesz? Mit akar tőlük a gyilkos? Meddig lesznek bezárva ide? Ha még sokáig, Jean itt fog megbolondulni.

A közvetlenül Jean mellett haladó Kaeya mintha többször meg akart volna szólalni, de végül mindannyiszor visszanyelte. Talán értelmes javaslat lett volna, talán csak burkolt panaszkodás, Kaeyánál sosem lehetett tudni.

Diluc Ningguang mellett, a másik oldalon sétált, a lehető legmesszebb az öccsétől. Nyilvánvalóan történt valami köztük, méghozzá itt, ebben a házban, de Jean értékelte, hogy nem folytatják. Nem mintha lett volna bármi jobb dolguk, most is gyakorlatilag csak várták a támadást, az unalommal a felkészületlenséget kockáztatva – de Jean a helyükben nem beszélt volna ki itt bizalmas dolgokat. A falak füleltek.

Ki tudja, mennyi idő telhetett el, mire Ningguang váratlanul megtorpant és villámló tekintettel rájuk nézett.

– Ez így nem jó. Nem fog minket megtámadni, ha ennyien vagyunk. Megint szétválunk. Jean velem jön.

Kaeya is ezt javasolta először, mégis hiányzott az arcáról az önelégült vigyor.

– És ugyanaz fog történni, mint Keq... Mint az előbb. A kettő az túl kevés – tiltakozott helyette.

– A négy viszont túl soknak bizonyult – vette át a szót Diluc. – Van valaki, aki szívesen maradna egyedül?

A ház ropogott egy kósza fuvallat nyomán és a sötétség hirtelen sűrűbbnek tűnt, mint eddig.

Ezúttal senki sem jelentkezett.

– Nem kéne messzire távolodnunk egymástól – szólalt meg Jean. – Ha Ningguangot vagy mást megtámadnak, azonnal jelez a visionjével, a társa is, és megpróbál védekezni vagy menekülni. Childe példája bizonyítja, hogy ez lehetséges. Minket nem fog meglepetés érni, mint Keqinget – mondta, és keményen Ningguang szemébe nézett.

A nő hűvösen válaszolt. – Rendben. Mehetünk?

Talán véletlen, de a folyosók épp keresztezték egymást ott, ahol álltak. Jean és Ningguang egyenesen továbbindult, míg Diluc és Kaeya a keresztúton.

Jean hátranézett és elkapta Diluc pillantását. Volt egy olyan érzése, hogy ezúttal nem válnak el annyi időre, mint az előbb.