4. fejezet: A gond legnagyobb gondja - Part 2

Miután Yunha végre elaludt fejére rásimítottam. Visszamentem a zongorához, leültem a székre, majd felnéztem a csillagokra. Kezem az egyik billentyű felé vezettem. Lágyan megbillentettem azt, majd csak elmosolyodtam a tiszta hangra. Kezem leesett magam mellé.

Álmos voltam, mégsem tudtam aludni. Tele volt a fejem gondolatokkal, mégsem tudtam gondolkodni. Fáradt voltam, mégsem tudtam lenyugodni. Zenélni akartam hangosan, mégsem tudtam, mert Yunha aludt. Ordítani akartam, mégsem jött ki a torkomon semmilyen hang. Annyi mindent éltünk át együtt, mégsem tudtam semmit.

- Ejj... - sóhajtva ingattam meg fejem. - Egy ideig kerülni kell a piszichiátriát.

Aggaszt Raon. Nem. Nem Raon aggaszt. Az árny, aki vele van. Még mindig úgy vélem, hogy démon, de ha ésszerű akarok lenni, akkor Yunhának van igaza... - elmélkedtem magamban, majd egy aprócska hang zavart meg: Meow.

Mi?

Meow - ismét hallottam, ezért felemeltem a fejem s körülnézve egy fekete szőrű, kék szemű macskát láttam nem messze a könyves polctól. Nagyokat pislogva néztem a cicát.

- Meow - nyávogott ismét. Szóval nem a fejemben volt a nyávogás, pedig már azt hittem beleőrültem a néma csöndbe.

- Gyere - hívtam magamhoz halkan, miközben leültem elé. A macska elsőre közel jött s a lábamhoz dörgölőzött. Az ölembe vettem őt és a füle mögött megvakartam őt, amire domborolni kezdett. Először meglepődtem, majd elmosolyodtam. - Éhes vagy? - kérdeztem s körbe tekintettem a szobában kutatva neki valami ehető dolgot. Viszont nem telt bele pár percbe s a macska elaludt, így másnapra halasztottam a megetetését, mert nem akartam felébreszteni. Ahogy simogattam tovább ápolt szőrét - valószínűleg megszökött otthonából - a szemeim egyre jobban elnehezültek, majd lassan elaludtam én is.

Másnap reggel, amikor felébredtem már javában a nap közepe fel járhattunk. A fejem a falnak volt támasztva, így a nyakam és a hátam is elgémberedett, de be voltam takarva egy takaróval.

- Oh én öreg lelkem - sóhajtoztam s felállva nyújtóztam egy kicsit. A takarót összehajtva a kicsi kanapénkra tettem, majd elolvastam Yunha üzenetét: Ne csinálj semmi rosszat, étel a hűtőben, ha minden igaz korán jövök! Ne terheld túl magad mások gondjaival!
U.i. Ne rágódj túl sokat néma gondolatokon! Tudom nem aludtál sokat este.

Elmosolyodtam figyelmességén, Yunha az egyetlen aki tudja mikor mit érzek vagy mi jár igazán a fejemben. Az évek hullamvölgyei összehangolták lelkeink rezgéseit.

Majd ezután a cicát kezdtem keresni, hívogatni, de sehol sem találtam őt. Míg nem meghallottam az ismerős nyávogást.

- Cattus*! - kiáltottam fel és a hang irányába fordultam. A nyitott bejárati ajtóban ült.
Kinyitotta ki az ajtót? - merült fel bennem a kérdés.

- Oh bocsánat, megint elszökött! - kiáltotta egy női hang sietve. Raon anyja állt lihegve az ajtóba, majd felkapta a macskát. - Hogy vagy kedves?

- Ohm... jól, köszönöm. Maga? - hirtelen nem tudtam válaszolni.

- Én is megvagyok, köszönöm. Oh, csak egyetlen gondom, hogy egy fél óra múlva állásinterjúra kéne mennem csak nincs senki aki tudna vigyázni a lányomra, pedig csak maximum 2 óráról lenne szó.

- Ha gondolja én vigyázhatok rá! - kijelentettem azonnal, ami kissé meglepte a nőt. - Hiszen tegnap is nagyon jól elvoltunk.

- Nem akarlak ezzel terhelni. Egyébként is iskolába nem jársz?

- Magántanuló vagyok - feleltem, magamban fintorogva. Mindig ez van, pedig én még az üknagyanyjánál is idősebb vagyok. Megköszörültem a torkom. - Nem, nem probléma, szívesen vigyázok Raonra.

- Nagyon köszönöm. Akkor egy negyed óra múlva átküldöm őt.

- Rendben, várom! - feleltem. Két óra, ennyi áll rendelkezésemre, hogy kiderítsem mi van vele. S persze, túl is kéne valahogy élni, nem igaz?
...

_________________

*cattus - latinul macskát jelent.