Tessa szemszöge: Az istálló

December közepén egy szál pólóban nem érdemes kint rohangálni, viszont engem ez akkor nem tudott érdekelni. Ahogy aznap reggel felöltöztem, úgy rohantam ki a hideg levegőre. Először csak a düh forrt bennem, meg sem érezte a hideget, majd miután pár perce már kint sétáltam, kezdtem fagyoskodni. Próbáltam melegíteni magam, de egy vékonyka pólóval nem sokra mentem. Varázsolhattam volna magamnak kabátot, de nem mertem megkockáztatni, hogy valaki meglásson. A földet bámultam, nehogy valamibe felbukjak, amikor nekimentem valaminek. Valami jó melegnek.

- Tessa? - hallottam egy ismerős hangot. 

A francba, ez Mike. Mit keres itt? Reszketni kezdtem, túl hideg volt ahhoz, hogy pólóba mászkáljak kint. Ő meleg télikabátban és bakancsban volt. Irigyeltem érte. Hátráltam egy lépést, hogy a szemébe tudja nézni. Sapka nem volt rajta. Érdeklődve nézett rám, szája mosolyra húzódott. 

- Mike... mit keresel itt? - kérdeztem dideregve.

- Ezt én is kérdezhetném tőled. Tudod te hány fok van? - lehúzta a kabátja cipzárját, levette magáról, és elindult felém. - Tessék vedd ezt fel! - rakta rám a meleg télikabátot. 

- Csak az istállóba siettem.... - rántottam meg a vállam, bár ez még nem ad magyarázatot arra, hogy miért kabát nélkül.

- És ez ilyen öltözékben? - nézett rám kételkedve- simította el egyik szőke tincsemet az arcomból. Szürke szeméből sugárzott a nyugalom, ami szinte elfeledtette velem a dühöt.

- Nem volt sok időm gondolkozni.

- Mi történt? 

Nem ismertem, valószínűleg ő sem engem, mégis abban a pillanatban nem tudtam volna másban jobban megbízni, mint benne.

- Balhéztam a húgommal. Tudom, nincs sok beleszólásom az életébe, de ő mindig naivabb volt nálam, és csak jót akarok neki - sóhajtok. Ő megértően rám nézett, és tett egy lépést az Intézet felé.

- Elmeséled nekem mi történt, aztán elmegyünk az istállóba, de előbb kérlek vegyél fel valami meleget. Szívesen odaadom a kabátom, de én is kezdek fázni - nevetett fel kínosan. - Benne vagy? - nézett rám reménykedve, mire felnevettem.

- Rendben! - indultam vissza. 

A szobámhoz felérve, félve nyitottam ki az ajtót, de meglepetésemre Sarah már nem volt benne

 - Gyere be! Sarah elment - néztem ki Mike-ra. 

Ő követett, és becsukta maga mögött az ajtót, majd az egyik szekrényhez ment, ahol az egyetlen közös képünk volt apával... Apa középen guggolt harci öltözetben, ahogy mi is. Ragyogott a szeme, fekete haja kezdett őszülni. Jobb oldalán én ültem, hajam akkoriban még csak a vállamig ért, és teljes szőke volt. Sarah a másik oldalán támaszkodott apának. Egy napszemüveg takarta el a szemét, haja két oldalán copfba lógott. Anya a háttérben integetett a kamerába. Zöld szeme világított fekete haja mellett. Akkoriban még egy család voltunk. Akkor még apa is itt volt velünk... Azóta sok minden változott. Apunak egyre több munkája lett, sokszor hívták vissza Idrisbe. Volt, hogy heteket is ott töltött. Most is egy olyan időszaka volt, jövőhéten jön elvileg vissza. Anyának is csak  azért nem kellett mennie, mert sok volt a gyerek, és így ő egy afféle nevelőnő lett.

- Családod? - kérdezte mosolyogva Mike. Bólintottam, miközben a szekrényből előkotortam egy melegebb pulcsit, farmert és a bakancsom.

- Mindjárt jövök - mutattam fel a ruhákat a fiúnak, majd bementem a fürdőbe. Percek alatt átöltöztem, hajamat befontam. 

- Kész vagyok! - léptem ki a fürdőből. Mike az egyetlen kabalámat, egy piros ruhás manót szorongatott, amin volt egy fehér szív. Odamentem mellé, és leültem az ágyra.

- Kiskoromban, amikor anyuék még... éltek, - nagyot nyelt, - nekem is volt egy ilyenem. Anyától kaptam, emlékszem, egy vásárban vette. Aztán jöttek a démonok. Az volt Edinburgh legnagyobb démontámadása. Öt éves voltam, amikor odaálltak elém, és közölték velem, a szüleim nem jönnek többet haza. Tizenöt éves koromban a nevelő szüleim rettentően kiakadtak rám, szinte az összes cuccomat eladták vagy kidobták, csak mert elrontottam a házasságuk előtt a torta díszítését. Felszínes emberek voltak. Engem is csak muszájból viseltek el. Akkor eldöntöttem, hogy amint lehet eljövök onnan. Erre két évig kutattam a családfát, mikor új vezetősége lett az ottani Intézetnek. Akkor ismertem meg Colby bácsikám, mint kiderült apunak az unokatestvérét. Szívesen visszafogadott az Intézetbe, azóta pedig mindig mellette vagyok.

- Anyu ezt is egy vásárban vette, mikor egyszer oda volt - mutattam rá a manóra. - Két éve történt... gondolod, hogy talán ez... volt valami különös ismertető jele, amiről ezer közül is felismernéd? - Mike bólintott. 

Megfordította a manót, és a háta közepén elkezdte bontani a varrást. Mikor eleget kibontott, elkezdett turkálni a bélésben. Egy kis cetlit emelt ki belőle, amit kinyitott. Egy rövidke levél volt.

- Ez volt az utolsó levét, amit nekem írt. Elraktam, így a szavai mindig velem lehettek - megsimítottam a vállát, és elmentem a kis varrós készletemért. Előkerestem a piros cérnát, és egy tűt. Mike szó nélkül kivette a kezemből, és rutinosan megvarrta a manót. 

- Tessék! - nyújtotta át. 

- Ne, tartsd meg! Anyukádtól kaptad, biztos fontos neked - utasítottam vissza. 

Megbántottság csillant fel a fiú szemébe. A francba, tudom milyen érzés. Elvettem a manót, és visszaraktam eredeti helyére. Nekem is sokat jelentett, ezért különleges helyen tartottam, ez volt a szoba egyetlen állandó dolga. Az asztalom feletti parafatáblán. Így mindig láthattam.

- Tudod, örülök, hogy hozzád került - melegség áradt a hangjából. 

Ajtó kivágódott, és Sarah lépett be. Értetlenül nézett ránk. Bár az én térrészemen voltunk, mégis olyan volt, mintha egy vadidegen szobájában valami tiltott dologra készülnénk.

- Tessa!? - csukta be óvatosan az ajtót. Felpattantam az ágyról, és pár lépést arrébb mentem. 

- Istállóba készültünk, csak gondoltam előtte átöltözöm - mutattam magamra.

- És ő? - nézett át a vállam felett Mike-ra. Már ő is állt. Harag kezdett el uralkodni rajtam.

- Semmi közöd hozzá - Sarah értetlenül nézett rám. 

- Tessa, hogy ne lenne? Testvé...

- Ne gyere ezzel! - éreztem a meleget a kezemnél. Csak most ne, csak ne Mike előtt. - Nem te jöttél az előbb azzal, hogy gyűlölsz? Hogy nem akarod, hogy a testvéred legyek? - elhallgattam. 

Levegővel töltöttem meg a tüdőm, nem siettem el. Próbáltam lehiggadni, de a kezem még mindig forrt. Sarah szemében láttam a felismerést.

- Hogy te mennyire kibaszottul okos tudsz néha lenni! - rideg volt a hangja. - Amúgy beszéltem anyával. Holnap már költözöm! - kirohant a szobából. 

Fulladozva ültem le az ágyra. Költözik? A másik szobába vagy az Akadémiára? Utáltam ezt a helyzetet. Mike lépett elém, megszorította a kezem, amitől kirázott a hideg.

- Nem jó, hogy így vagyunk - ismerősnedvesség borította el az arcom. 

Mike-hoz bújtam, nem érdekelt, hogy csak reggel óta ismerjük egymást.  Nem lepte meg a dolog, vagy csak nekem tűnt határozottnak, de viszonozta az ölelést. Szorosan ölelt, lágyan, mégis erősen. Kis idő után ellöktem magamtól, letöröltem a könnyeket.

- Na menjünk! Istállót akartunk nézni - meg sem vártam mit felel, kisétáltam az ajtó, Hopeless boxáig nem fordultam vissza, csak remélni tudtam, hogy követ.

- Ő a tiéd? - kérdezte lágyan. Nem hagyott magamra. Megsimogattam a ló homlokát, aki horkalntással felelt.

- Igen, anyuéktól kaptam, amíg apa még itt volt. Csikóként érkezett. Azt mondták, hogy nekem kell megtanítanom mindenre.

Megfogtam egy kefét, és bementem a musztánghoz. Ragyogó szürke szőrét néhol sárfoltok éktelenítették. Fekete sörénye és farka be volt fonva. Átkeféltem a lovat, kitisztítottam a patáit, megtöltöttem vízzel az itatóvályút, és raktam be neki friss szalmát.

- Hogy értetted azt, hogy apukád még itt volt? Most hol van? - az udvaron lévő pad felé sétáltunk. Szokásomhoz híven a pad támlájára ültem. Mike követte a példám.

- Tudod, az a kép az egyetlen, ami készült a családról. Az amit a szobámban a szekrényen láttál. Ezen kívül még egy készült róla anyával. Egy éve egyre többet hívták vissza Alicante-ba, hetekre odaköltözött... most is ott van - aztán hirtelen bevillant, amit mondott. 

Ő elvesztette a szüleit végleg. Sőt mindenét, ami a szüleire emlékeztette. Nem tudom melyik a rosszabb, elveszíteni úgy egy szülőt, hogy tudod, soha nem láthatod, vagy úgy, hogy tudod, él, csak éppen nem a családja a legfontosabb a számára...

Sarah szemszöge: Elmegyek

  Magány. Ezt érzem most. Tessa és én sosem veszekedtünk ennyire. Vicces , hogy a vita Diego miatt robbant ki. Ó igen , Diego. Ezen a téren Tessnak nincs igaza. Szeretem és tudom , hogy ő is.

Diego karjaiba rohannék? Talán. De most szükségem van rá. Mellettem kell lennie.
Az arcom könnyek áztatják és épp a konyhába igyekszem anyához.
-Anya!-szólítom meg.
-Igen Sarah?-meglepetten fürkészi az arcomat.- Te sírtál?
-Menni akarok-ezzel a válasszal kerülöm ki anyám kérdését és megtörlöm az arcomat.
-Hova?-látja , nem kéne kérdezősködnie
-Az akadémiára. Már holnap.
-Rendben.. Akkor szólok Magnusnak , hogy este nyithatna egy portált Idrisbe. Csomagolj , este nyolckor indulsz!
-Rendben.. akkor megyek pakolni.
-Mi a baj?-aggódik , hallani lehet a hangján.
-Megyek pakolni -ismétlem meg az előbbi kijelentésem- Szia anyu!.és már rohanok is fel a lépcsőn.
Elmegyek. Pedig nem akarok , de most ezt érzem a legjobbnak. Talán tényleg király hely. Ki tudja? Nem jártam még Idrisben sem. Nem tudom milyen. Lehet szép , de lehet egy ocsmány valami is. Bár apu szeret ott lenni. Lehet én is szeretni fogom? Ki tudja.. talán
Ahogy a közös szobánk ajtaja elé érek megtorpanok. Mindig én voltam az ügyetlen , határozatlan , szerencsétlen kislány.
A szobába belépve rengeteg érzés kavarog bennem. Most vagy soha. Megfogtam a legnagyobb bőröndöt amit találtam és pakolni kezdtem. Tényleg elmenekülök innen?..
-Sarah-hallottam meg Diego hangját.
-Igen?-folytatom a pakolást rá sem nézve.
-Utánad fogok menni-jelentette ki.
-Nem vagy olyan szerencsétlen , hogy téged is odaküldjenek-elnevettem magam. Mégis hogy gondolja?
-Sarah. Az Akadémiára tehetsége árnyvadászokat küldenek. Tehetséges vagy , de magad sem veszed észre a benned rejlő erőt. Ne foglalkozz senkivel , csakis magaddal! Fel a fejjel !
-Ígéred , hogy ott találkozunk?-felé fordultam.
-Ígérem. De neked is meg kell ígérned valamit!
-Mit?
-Mindig mellettem leszel-éreztem , ahogyan lángba borul az arcom.
-Ígérem.
Ezt követően még egy konzultáció volt hátra Magnussal. Az Intézet kellős közepén álltam. A kezemben a bőröndöm és előttem az új életem.
-Készen állsz Sarah?-kérdezte Magnus.
-Készen-feleltem egyhangúan.
-Vigyázz magadra Kicsim!-szólt anyu.
Megértően bólintottam , majd a kapu elé sétáltam. Tessa a lépcső mögött állt. Sírt. Egy ördögi mosolyt villantottam felé , majd átléptem a kapun.