Blake szemszöge:

A héten már másodjára végigtekintve a rozsdás drótkerítés négyzetrácsain kicsalt belőlem egy sóhajtást a látvány.

Ráppillantva a mászni kezdő szőke lányra ismét feltettem magamban a kérdést:

"Mégis miért kellett ide visszajönnünk?"

Egyértelműen látszott rajta, hogy nem akarja megmondani a pontos okát, de egyre inkább kíváncsi vagyok, mégis mi ösztönözhette ennyire. A még ennél is meglepőbb dolog, pedig az volt, hogy Dorian is támogatta az ötletet. Persze...A "démonokkal suttogó", meg a "kémia, pszichológia zseni". Kettőjüket minden érdekel és lázba hoz, ami egy normális embert hidegen hagy, sőt még inkább kerüli is.

Többször is lopva egymásra néztek, amit nem igen tudtam hova tenni. Mégis mi a francot terveznek?

Átmászva az elválasztón és berongyolva az épületbe, időközben, valahogy Lotte helyett Sydney termett mellettem. Hova tűnt a szőke?

Körbepillantottam, aztán egyből ki is szúrtam Dorian mellett. Valamiről nagyon beszélgettek.

-Blake?-szólalt fel a mellettem sétáló lány.

-Na.

-Mit nézel ennyire?

-Semmit-ráztam meg a fejem kissé, végre Sydney-re pillantva.

-Hát jó-vonta meg a vállát.

Kinyitva az ajtót és belépve a folyosóra, egyből eszembe jutott a tegnapi incidens.

-Lehetőleg senki miatt ne robbanjunk fel-szólalt fel Dorian, pontosan egy időben a gondolataimmal, így én csak biccentettem egyet.

Lotte és a nyikhaj ment legelől, így ők vezettek minket. Ugyanahhoz a szobához mentünk, amiben tegnap is bementek, mondjuk egyáltalán nem értem, hogy mégis miért, hiszen egyáltalán nem volt benne semmi. 

A hamvas szőke pár lépést megtéve egyből leült a betontalajra, így rákaptam a tekintetem.

-Mit csinálsz?

-Elfáradtam.

-Te?-kérdeztem vissza, hiszen eléggé gyanús volt.

-Várjatok egy picit...-csítított le minket, miközben lehunyta a szemeit. Mégis mi a francot csinál?!

-Hé srácok-hallottam meg Beth hangját, ma harmadszorra. A hang irányába fordultam, ami a szoba bejáratától jött.

-Hm?-fordult felé Gilbert, majd Sydney és Clyde is követte a mozdulat sorát.

-Mit gondoltok a halálról?

-Mi?-nevette el magát Clyde, Char, pedig kinyitotta a szemeit.

-Ne haragudj...Csendben maradnál?-vigyorodott el idegesen. Miért lett hirtelen mérges?

-Te...Charlotte. Te például mit gondolsz róla?-fordult a hamvas szőke felé, aki felsóhajtva megforgatta a szemét, majd monoton hangon válaszolt, kissé elgondolkodva a kérdésen.

-A halál mindenki számára kegyetlen. Az a jó benne, hogy nem válogat.

-Ugye?-mosolyodott el Beth, azonban mintha csak véletlen tette volna, a szájának sarkai hamar legörbültek.

-Nem értem...Miért kérdezed?-pillantott rá értetlenül.

-Cs-Csak... Eszembe jutott...

-Aha...Gyanús-köhintette.

-Minden rendben?-lépett felé közelebb Gilbert.

-P-persze. É-Én... Inkább most hazamegyek...

-Beth?-fogta meg a vállát Sydney, azonban ő lesöpörte onnan a lány kezét, de láthatóan egyből meg is bánta.

-N-Ne haragudj! Nem akartam! Csak...-sóhajtott, majd közelebb lépve a lányhoz megállt előtte és a szemeibe nézett.

-Jól vagy?-kérdezett rá Sydney, azonban a lány csak két keze közé fogta az arcát, majd ajkaira hajolt. A magasabbik mozdulatlanul állt, miközben tányér méretűre gúvadtak a szemei. Beth egyet hátralépett, majd sarkon fordulva kirohant a szobából.

-Hagyjatok békén!-kiáltotta még utoljára, ezek után, pedig csak a távolodó lépteit hallottuk

Síri csend lett, de nem sokáig. Lotte egyből elnevette magát, így szinte mindannyian a földön ülő lány kaptuk a fejünket.

Gil-t egyáltalán nem érdekelte a hamvas szőke, helyette Beth után akart menni, de Clyde visszafogta. Nem tudtuk mire vélni ezt az egészet, ahogy Sydney sem, hiszen továbbra is csak sokkos állapotban áll, egy helyen.

Charlotte szemszöge:

-Béna vagy-nevettem el magam kissé, még mindig fogva a homlokom az előző összeütközésünk következtében.

Hirtelen pattantak ki a szemeim, amikor az ajkaimon megéreztem az övéit, egy kisebb puszit hintve azokra. Először meglepődtem, de aztán érezve, hogy kissé rózsaszínesebbé válik az arcom, a kezeim közé fogva a fiúét én is elismételtem az előző cselekedetét.

Óvatosan elmosolyodva pillantottam vissza a hosszú szempilláira, miközben ismét megtámaszkodtam felette, azonban ő lehajtatta a fejem a mellkasára.

-Szeretnél róla beszélni?-szólalt meg halkan, miközben a hajamat simogatta.

-Azt hiszem...

Nem is tudom meddig tartott, mire sikerült kinyögnöm, mi is történt nem sokkal ezelőtt. Azonban abban biztos vagyok, hogy sokáig.

Végül arra jutottunk, hogy holnap ismét elmegyünk és megnézzük mégis is mi a franc folyik ott. Vagy, ha arra nem is jövünk rá, legalább visszavisszük a lányt, ha esetleges szellemtapadás keletkezett. Így le tud rólam válni. 

Így utólag, már egyértelművé vált, hogy egyáltalán nem kellett volna oda bemennünk, hiszen ki tudja mi a bánat van ott még. 

A másik dolog pedig, amin még sokat méláztunk, az volt, mivan, ha valaki mással is megtörtént? Mivan akkor, ha még valaki összeszedett valamit? Nem tartottam valószínűnek, hogy a haveri körünkből bárki is elmondaná akárkinek is, ha ilyen történne és ez hihetetlenül elszomorító volt. Ezzel együtt, pedig az is, hogy én sem fogom elmondani nekik, hanem anélkül viszem őket oda vissza, hogy tudnának is valamiről.

Gondolom mondanom sem kell, hogy Dorci utána már nem ment haza. Két okból is, az egyik, hogy amikor valami megzörrent az ablakomnál onnantól kezdve még az a maradék álom is kiment a szememből a másik, pedig hogy a fiú sem mert így itt hagyni. Amit el nem tudom mondani mennyire értékelek.

Be kell valljam, kicsit félek. Kicsit nagyon.