Dorian szemszöge:

Kilépve a kisbolt ajtaján a kezemben szorongatott fagylaltommal, egyből felfigyeltem a nevem halk kimondására.

-Dorci...

-Hmm?-fordultam a hamvas szőke lány felé óvatosan, hiszen tudtam, hogy közvetlen mögöttem áll.

-Nem akarsz nálunk aludni?

-Nem akar-szólalt fel Blake, így én csak megforgattam a szemeim. Megint hallgatózik.

-Szia Dorci-köszönt a fiú felé fordulva gúnyosan-Menj inkább oda Sydney-hez!-tette hozzá, így Blake kigúnyolva Char-t tényleg elindult a lány felé.

-Menj inkább oda Sydney-hez...

-Fogd ezt meg-nyomta a kezembe a tölcsérét mérgesen, miközben elindult a fiú után, aki ezt észre véve futni kezdett-Gyere vissza, mert ha nem, én úgy elpicsázlak!

-Ha visszamegyek akkor is!-kiabált hátra, amin halványan elmosolyodtam. Most jól meg lesz verve. Megérett már neki...

Mindannyian elindultunk kettejük után, azonban elfordítottam róluk a fejemet, amikor rápillantottam a mellém lépő Sydney-re.

-Miújság?-szólalt fel egyből, beleszippantva a jégkásájába. Mindig ezt vesz, a fagyit nem szereti.

Nem nagyon válaszoltam, ugyanis nem tudtam mit, ha meg csak egy "semmi"-t nyögök be, ugyanúgy nem haladtunk előrébb. Ismét a hamvas szőke lányra terelődött a tekintetem, aki időközben elkapta azt a kétajtós szekrényt és a hátára ugorva, az alkarját a nyakához szorítva a földre kényszerítette. Blake a földet ütögette, jelezve, hogy feladja, de Char továbbra sem engedte el. Még mindig meglepődök a lány átlag feletti erején néha.

-És köztetek?

-Hmm?-fordultam a barna hajú cigis felé visszakérdezve, hiszen nem teljesen értettem mit is mondott az előbb.

-Miújság köztetek?-emelgette a szemöldökét sokatsejtően, azonban, mikor látta, hogy még mindig nem vagyok képben hozzátette-Charlotte-al!

-S-Semmi...-válaszoltam halkan, de a lány egyből felhorkant.

-Kamu!

✨✨✨

Charlotte szemszöge:

Miután megbeszéltem Dorci-val, hogy nem nagyon tudom majd vele tartani a kapcsolatot, mert anyám kiakad, ha a családi utazásokon a telefonom nyomkodom és könnyes búcsút vettünk egymástól, bepakoltam minden szükségesnek vélt dolgot a bőröndömbe és eltettem magam holnap hajnali fél négyre. Üresnek hatott így az ágyam, hogy rajtam kívül nem volt benne senki.

A szüleim már ma elhozták a 11 személyes bérelt kisbuszunk, így az már a ház előtt parkolt. Igaz, elég lett volna egy kisebb is, azonban nem voltak benne biztosak, hogy elférnek-e benne a csomagjaink.

Nina állítólag valamikor most érkezett meg Blake-ékhez, éjfél körül, hogy hajnalban ő is velünk tudjon jönni Brighton-ba -mint utólag kiderítettem úticélunkat.

Lassan aludnom kellene mostmár, azonban egyáltalán nem tudok...

Akárhányszor lecsukom a szememet görcsbe rándul a gyomrom, hiszen...Hiszen nem véletlen fogalmaztam úgy, hogy könnyes búcsút vettem Dorian-tól.

Tegnap este végül tényleg átjött itt aludni és egészen addig nem is volt ezzel semmi probléma sem, amíg fel nem hozta Emma-t. Még így...Még így másfél év után is nehéz róla beszélnem.

Tudtam, hogy ráfog kérdezni a lányra, hiszen elég kevés dolgot osztottam meg vele róla. Tisztában voltam vele, mégsem tudtam felkészülni rendesen lelkileg, hiszen a begyakorolt és már többször elismételt válaszok ide bőven kevesek voltak. Tudom, hogy nem akart tolakodó lenni és már akkor megbántam, hogy bömbőlve rákiabáltam, amikor ugyanabban a pillanatban megláttam a szemeiben a szomorúság csillogását, azonban nem tettem semmit sem, hogy megakadályozzam a fiút a távozásban, ő pedig így hazament.

Ismét hagytam csak úgy elsétálni valakit.

Heh.Már megint csípik a szememet a könnyeim.

Háromra állítottam ébresztőt, így amikor az megszólalt, egyből kipattantam az ágyból. Meg kell hagyni, nem sokat aludtam. Körübelül egy fél órácskát sikerült, miután lenyugodtam, de legalább mostmár nincs semmi baj.

Csak ne foglalkozz vele Charlotte. Nem tudsz ellene úgy sem mit tenni.

Anya és apa már fent volt, ezért elkezdték bepakolni a kocsiba a csomagokat. Megkérdeztem, hogy segítsek-e, de teljesen figyelmen kívül hagytak, így vállat vonva visszajöttem a házba. Nekik is reggel van még.

Ugyan megfordult a fejemben, de nem terveztem nagyon kávét inni, hiszen a több, mint 7 órás úton aludni készültem, már most a nyakamba aggatva a párnácskámat, hogy véletlenül se hagyjam itthon.

Nem nagyon öltöztem ki, hiszen egy ilyen hosszú utazásra felesleges. Na jó. Fogalmazok inkább máshogy... Úgy néztem ki, mint egy aluljárós csöves, aki nem aludt három napja és időközben megtépték -azért áll ennyire össze-vissza a haja-, egy rövid pamutnadrágban, egy bő pólóban és egy pulcsiban, ugyanis, ha ezek megint bekapcsolják a klímát, mint tavaly én agyon fagyok.

Leülve a konyha asztalhoz egyből észrevettem a mellettem lévő széken csücsülő igencsak feltűnő reklámzacskót. "A rágcsás szatyor".

Körbenézve van-e bárki is a helységben, óvatosan föléhajoltam, aztán meglátva a csokis mazsola jellegzetes csomagolását gyorsan belenyúltam érte, ezután pedig befutottam a szobámba, hogy ott szépen, csendben és zavartalanul elmajszolgathassam valami random videó nézése közben.

Tehát így történt az, hogy hogyan is jött be a szobámba apám a fejét csóválva fél órával később, kissé idegesen megkérve, hogy jó lenne, ha beülnék a kocsiba, mert elindulnánk Blake-khez. Sóhajtva bólintottam egyet, ő pedig megfogva a bőröndöm lecipelte azt magával. Én is követni kezdtem, azonban hirtelen sarkon fordultam az ajtóm küszöbénél körbenézve, hogy biztos ne hagyjak itt semmit.

Egyből megakadt a szemem, egy, az ágyamon heverő, nálam sokkal nagyobb, sötétkék pulóveren, így megindultam felé, hogy azt is magammal hozzam, de félúton megálltam.

Nincs nekem arra szükségem...

Magam elé képzelve a fiú búskomor arcát, ismét lekonyultak a szám szélei. A haja kissé kócos volt, miközben az érthetetlenség ült ki az ábrázatára, miszerint nem érti miért akadtam ki ennyire, hiszen csak egy egyszerű kérdést tett fel.

"Tartjátok a kapcsolatot?"

Ennyi. Ennyi miatt akadtam ki rá és ordibáltam le a fejét... Szavakkal elmondani nem tudom, hogy mennyire megbántam, mégis...

Hogyan állhatnék oda elé megint?

Beülve a kocsiba Lily mellé, csak pár házzal mentünk arrébb, majd ott megállva mindannyian kiszálltunk.

-Miújság?-pöckölte meg a homlokom Blake, így mérgesen felnézve rá a fájó hely elé kaptam a kezem.

-Meg akarok halni...

-Még azért várd ki a végét... Jön még valaki-hajolt lejjebb kissé, hogy a fülembe suttoghasson, mintha olyan bizalmas információ lenne.

-Mivan?-néztem rá értetlenül, így ő a fejével maga mögé biccentett, jelezve, hogy menjek be a házba. Furcsán kezdtem el kémlelni az arcát, majd hezitálva ugyan, de elindultam az ajtó felé, ahol a szüleim és Lily már bement.

Ahogy az előszobába érkeztem egyből Grace -Blake anyukája- ugrott a nyakamba, így visszaölelve őt én is köszöntöttem, ezek után, pedig John, a férje vigyorgott rám kedvesen. Szeretem őket. A pótszüleim.

Kissé beljebb lépve szemetszúrt egy magas férfi, de vele nem is nagyon foglalkoztam, hiszen megpillantottam a mellette álló, alacsonyabb nőt, akit már legalább fél éve nem láttam. Utoljára talán karácsonykor.

-Nina!-ugrottam a szőke nyakába, aki párat hátralépve tudta csak megtartani az egyensúlyát-Úgy hiányoztál!

-Lotte! Szia! Te is nekem!-ölelt vissza gyorsan, mikor rájött, hogy én vagyok az.

-Szóval te vagy Lotte?-szólalt fel egy idegen hang, így a fél szemöldököm felemelve lassan felé fordultam, hogy megnézhessem ki is az, aki a családomon kívül ezen a néven mer hívni, azonban megpillantva a magas, jó testfelépítésű, borostás férfit vissza is fordultam a lány felé, miközben leolvadt az eddigi mosolyom az arcomról. Neki azért nem mertem beszólni, mégis mit képzel.

-Ki a tag?-biccentettem a zsiráf felé megpróbálva nem feltűnő lenni.

-Ohh...Ő itt Daniel, a barátom-mutatott be neki-Lotte, a fogadott húgom.

-Örvendek-nyújtottam felé a tenyerem megpróbálva elrejteni a fintorom és kissé talán méregetően is, hiszen valamiért nem igazán volt szimpatikus.

-Szintén-biccentett, miközben kezetfogott velem-Ő a kishúgod?-pillantott a hátam mögé, így csak bólintottam egyet, majd oldalra is léptem, hagyva, hogy bemutatkozzanak egymásnak.

-Én ülök hátul az ablak mellett, ha valaki beül a helyemre, akkor cirkuszt rendezek...-jelentettem ki elindulva a kocsi felé.

-Hűvös...-csíptem el a férfi motyogását, de mielőtt még válaszolhattam volna, Nina beelőzött.

-Csak nem szereti az idegen embereket.

-Hátul közép-kezdett el követni Blake is, maga után húzva a bőröndjét.

-Ülhetsz az ablak mellett is, Lily úgyis anya mellé fog ülni-jegyeztem meg, azonban a fiú nem válaszolt, csak berakta a csomagtartóba a poggyászát, majd beült az előbb kiválasztott helyére.

Vállat vonva levágódtam mellé, majd lerúgva a papucsom felhúztam a lábaim és az eddig ülésemen fetrengő nyakpárnát felapplikáltam magamra.

Igazából eléggé korlátolva éreztem magam, amiért egy idegen is itt van velünk, akit most látok életemben először. Eddig senkit nem hoztunk el a "családi utazásunkra". Még Emma-t sem, pedig ha valaki, akkor neki kellett volna lennie a "kívülállónak", akit mindenki ismer, nem valami random jött-ment behemótnak, akit amikor nem ismertem kettő perce, már beszólt...

A szemem csak egy röpke óra után nyitottam ki, mikor éreztem, hogy a mellettem ülő megböködi az arcom, hogy ráfigyeljek.

-Mi az?-szólaltam fel kómásan a fiúra pislogva, aki csak belenyomta a telefonját a kezembe, rajta megnyitva a jegyzet alkalmazással. Áhh. A "Nem akarjuk, hogy mások hallják miről beszélünk" technika...

Mit gondolsz izomhegyről? xd

Offos-pötyögtem be gyorsan, hogy visszaadhassam az eszközt a fiúnak, azonban meggondolva magam, inkább hozzátettem még valamit-Beszólt a bunkó qiufhwfj

Nekem még nyalizik lol

De csak mert még nem jött rá, hogy itt én vagyok az, aki számít és megkell győzni. A kis naív. Azt hitte, majd az öccsöt kell lehengerelni xd

Bruh. That was kinda mean tho :c

<3 Anyudék mit szóltak izomagyhoz?

Én nemtom ¯\_(;;)_/¯. Nekem eddig nem panaszkodtak róla.

Biztos náluk még jobban teszi az úriembert.

-Lotte, Blake?

-Hmm?-fordultam előre Nina-hoz, aki mellett kétajtós szekrény foglalt helyet.

-Nektek mi kell a Mekiből?

-Akarsz megint Happy Meal-t rendelni? Megkapod a hasábkrumplim, ha megkapom a nuggets-eid-vigyorogtam a fiúra, akinek leolvadt a mosoly a szájáról és laposan kezdett el pislogni.

-Nem vagy vicces Charlotte. Nagyon nem.

-De én nem vicceltem-ingattam meg a fejem, megpróbálva visszafogni a mosolyomat.

-Nem versz át ezzel többször! Nekem is kell nuggets!

-Pff...-nevettem el magam.

Hála az égnek hajnalban, nem voltak olyan sokan az autós kiszolgálásnál, így egyből sorra kerültünk, aztán megállva az egyik parkolóban mindenki elkezdte fogyasztani a kért ételét. Szerintem belőlünk gazdagodott meg az étteremlánc.

A már megszokott módon Blake eggyel arrébb csusszant és mindketten befordulva közép felé leszórtuk a rendeléseinket. Az én Csirkés BBQ-s szendvicsemet menüben hasábbal, kólával és mézes mustáros szósszal, a rántott mozzarella rúdjaimat és a Smarties-os McFlurry-met, valamint Blake BigMac menüjét kólával, hasábbal és majonézzel, a 20 darabos csirke nuggets-eit és az Oreo-s McFlurry-ét.

Csodálom, hogy most csak ennyit eszik. Biztos fél, hogy megint rosszul lesz.

Gonosz vagyok, amiért ezen nevetek?

-Megkóstolhatom a mézes mustáros szószod?-kezdett el a doboz felé nyúlkálni.

-Persze. Egy nuggets-ért cserébe.

-Nem drága ez az alkú egy kicsit?

-Látom mégsem kell neked ennyire ez a mártogatás-csóváltam meg a fejem-Pedig nagyon finom-haraptam le a mozarellát, ami az előbb már járt a szószban.

-Gonooosz vagy-ráncolta össze a homlokát, így kinyújtva a tenyerem felé vártam, hogy belehelyezze azt a darabot-Megjegyeztem-adta oda ténylegesen, majd belemártva a sárgás mártásba a sajátját leharapta azt a részét-Anyám!

-Én!-szólalt fel előrébb Grace, Blake anyukája, így muszáj volt elnevetnem magam, azonban a fiú csak figyelmen kívül hagyta a nőt és folytatatta a mondandóját.

-Ez még mindig marha jó!-tunkolta volna bele ismét, de rácsaptam a kezére.

-Hé!

-Mivan már?!

-Az alkutárgy-nyújtottam előre a tenyerem ismét.

-Hagyjál már lógva! Egyszer már fizettem!

-Igen. Azért, hogy egyszer belemárthasd. Egyszer.

-Na jól van üzletasszony! Menj, szedj rá másokat ilyen deal-ekre!

-Minek, ha erre itt vagy te?-vigyorodtam el, így a fiú is leutánzott, megingatva a fejét.

-Nem hiszlek el.

-Ti mindig ilyen kis kabarésok vagytok?-fordult hátra izomkupac jófejkedve, azonban mindketten csak összehúzott és lenéző szemekkel kezdtük el méregetni, így inkább vissza is fordult, ismét csendben maradva.

-Én meg fogom fojtani álmában-tátogtam a fiúnak, miközben elhúztam a kezem a nyakam előtt-Kampec lesz. Neki is, meg a bika nyakának is...

-Shh-intett le vigyorogva, mielőtt meghallja.

Csendben folytatva az étkezést, időközben tovább indultunk, mert apum megette a saját menüjét.

-Teli vagyok...-jelentettem ki pár perccel később.

-Csak nem nem fért beléd a mézes mustáros szószod?-szólalt fel a fiú cinikusan.

-De csak azért, mert már jól laktam-magyaráztam.

-A fagyid persze beléd fért...

-Az? Az mindig-bólogattam, aztán ismét felszólaltam-Megeszed?-pislogtam rá nagy szemekkel, így a fiú csak sóhajtott egyet.

-Mid maradt még?-sóhajtott fel.

-2 db mozarella rúd, meg hasáb.

-Jó...Legyen. De ha miattad, meg a hülye szószod miatt fogok hányni, bejössz velem a bezinkút lepukkant férfi wc-jébe és simogatni fogod a hátamat!

-Szeretlek-vigyorogtam rá, azonban a fiú csak mérgesen rám pillantott, aztán elkezdte enni a maradékjaimat. Mint minden egyes ilyen útunkon.

Jobb dolgom híján és mivel kiment az álom a szememből, a telefonomat szedtem elő és megpróbáltam addig kiélvezni a nyomkodását, amíg még szabad. Amint odaérünk a szállásra csak térkép és esetlegesen egymás elérésére használhatjuk. Ez az aranyszabály már lassan 8 éve minden egyes nyaraláson és üdülésen, miután 10 és 11 éves korunkban azért mondtunk le minden programot, mert az interneten lógtunk a nap 24 órájában.

Azóta amúgy jobban kiélvezzük az ilyen alkalmakat, ezért általában minden programra elmegyünk és minden hülyeségben benne vagyunk. Tavaly például mi is simán felmentünk Blake-kel a gyerekcsúszdára -mert Lily nem mert egyedül- az arcfestéshez és a csillám tetováláshoz is sorban álltunk vele, valamint amikor nem figyeltek a szervezők mi is beszöktünk a gyerek ugrálóvárba.

Pont a nyaralásunk idejére esett Blake 18.szülinapja, ahogy majd idén is a 19. -június 19-, így a legutolsó éjszakán kissé lerészegedhettünk a szüleink felügyeletével. Azt mondták, hogy mindenen nevettünk. Köztük egy óriág azon, hogy "Reccs".

Nem igen tudok ehhez mit hozzáfűzni. Nem is szeretnék.

Igazából legelőször 9 éves voltam -Blake pedig 10-, amikor a szüleink eldöntötték, hogy menjünk el közösen nyaralni, hiszen ígyis úgyis mindig együtt voltunk, ezen felül, pedig így legalább mindenkinek meg volt a "párja". Apumnak John, Anyumnak Grace, Lily-nek Nina, nekem, pedig kizárásos alapon Blake. Természetesen ez csak a nappali felállás volt. Éjszaka Blake volt Nina-val, én pedig Lily-vel. A szüleink meg hát... Szerintem egyértelmű.

Ez a 8.éve, hogy együtt megyünk valamerre.

Mindig autóval megyünk, hiszen ha repülővel mennénk, biztos vagyok benne, hogy Blake-t még csak kirúgdosni sem lehetne a Wc-ről. Így is nagyon nehezen bírja.

Egyszer. Egyetlen egyszer, a legelső üdülésünkkor -a második közös útunkon- mentünk el New York-ba repülővel, hogy ott tölthessük a karácsonyt, de az oda és a vissza fele út is borzalmas volt.

Lily még csak 2 éves volt, így rá folyamatosan figyelni kellett a szüleimnek, Nina-nak, pedig Grace és John szentelte minden figyelmét, hiszen pont azelőtti nap szakított az akkori barátjával és random törtek rá a sírás rohamok.

Tehát csak én maradtam, hogy Blake-kel menjek a Wc-re, figyelve arra, bele ne fejeljen a csészébe, hiszen képes volt ájuldozni gyengébb pillanataiban.

Így visszagondolva vicces volt, azonban akkor nem annyira nevettem ezen, főleg, hogy ha láttam vagy csak hallottam hogy valaki kiadja magából azt, aminek ki kell jönnie én is bokákolni kezdtem. Mára már nincs semmi probléma. Az évek alatt megedzőttem, hiszen véglegesen is én lettem kinevezve Blake kísérgetőjének, amikor meg kell látogatnia a mellékhelyiséget.

Úgy, ahogy most is.

Nem szoktam nagy dolgot csinálni abból, hogy bejárkálok a fiú Wc-kbe, hiszen Blake-el is mindig bejövök, valamint a suliban is simán elmegyek ott pisilni, hogyha a lányban az összes foglalt, így már mondhatni napi dologgá vált az életemben.

-A kurva mézes mustáros szószód tehet minde- -pillantott rám mérgesen, azonban vissza is hajolt a csésze fölé.

-Add csak ki magadból. Minden rendben-simogattam meg az évről-évre egyre csak szélesedő hátát nyugtatólagosan, de a szám sarkában ott bujkált egy vigyor.

-Mégegyszer meg nem eszem a kurv-

-Jól van, jól van-paskolgattam meg a fekete pólóját röhögve- Pedig gondolkodtam rajta, hogy karácsonyra beadom a kérvényem a fejesekhez Dubai-ról... De hát így. Miattad nem mehetünk sehova sem repülővel...-ráncoltam a homlokom.

-Leszarom a Dubai-odat...

-Ezt meg sem hallottam...Inkább siess és menjünk innen, mert megint hugyszag van.