-Szia hugi!-pusziltam meg feje búbját, majd a taxihoz léptem.

-Szia TaeTae!-integetett szomorúan én pedig nem bírtam nézni ezért ezt a pillanatot választottam arra, hogy beüljek Hoseok mellé.

Egy utolsót intettem a családomnak, aztán a sofőr beindította az autót és elhajtott.

-Köszi, hogy eljöttél-veregettem vállba.

-Köszi, hogy hívtál-nevetett fel én pedig elmosolyodtam.

Az elmúlt napokban rengeteget beszélgettem Hobival, és nagyon jóba lettünk. Ezernyi közös dolgunk, témánk, hobbink van. A betegségem hallatán a mai napig letört, de minden erőmmel azon vagyok, hogy ne vegye figyelembe. A fejemet a párás ablaküvegnek döntöttem és hallgattam a nálam egy évvel idősebb fiú által berakott zenét. Valami lánybanda számát élvezhettem pár percig. Esküszöm ki akartam kapcsolni, mert iszonyatosan idegesített a sok vinnyogás, pedig alapjáraton igazán kedvelem a nő idolokat.

Az üvegen legördülő vízcseppeket tanulmányoztam, amikor megéreztem Hobi kezéz a combomon.

-A srác, akiről meséltél-eresztett el egy apró, szinte már észrevehetetlen sóhajt.

-Jungkook-bólintottam.

-Biztos vagy benne, hogy csak barátként tekitesz rá?-pillantott rám.

-Igen

-Azt hiszem

-Nem tudom-vakartam meg a fejem.

-Én tudom, annyit mesélsz róla, csillog a szemed most is, hiszen róla van szó-nyújtotta el az utolsó szó végét-Biztos vagyok benne, hogy számodra Jungkook nem közömbös-kuncogott fel.

-Ha számomra nem is, számára egészen biztosan az vagyok-ráztam meg a fejem.

-Nem tudhatod. A legrosszabb érzés, amikor nem tudod, ő mit érez-simogatta meg a combom.

-Talán nem is szeretném tudni-nevettem fel kínosan.

-Segítek-vett egy nagy levegőt-Szöulban leszek egy hónapot, a kórháztól kábé tíz percre lakom, úgyhogy ha bármi van, hívj és ott vagyok.

-Nem hiszem, hogy bármire szükségem lenne az unalmas napjaim közbem, de nagyon hálás vagyok-köszöntem meg, hisz nagyon kedves gesztus volt tőle. Alig ismerem egy hete, mégis az egyik, hozzám legközelebb álló személy lett. Amit félreértés ne essék, nem bánok csak ez nekem túlságosan szokatlan.

-Te tudod Tae-zárta ke a beszélgetést én pedig folytattam a táj tanulmányozását.

...

-Hiányoztál-várt tárt karokkal Jungkook. Mi az Isten történt vele?

-Te is nekem-válaszoltam, viszont inkább hangzott kérdésnek, mint kijelentésnek.

-Tőlem kérdezed?-nevetett fel, én pedig vállba csaptam.

Vállat vontam és beléptem az "oly régen látott" szobánkba.

-Hogyhogy itt vagy?-kíváncsiskodtam.

-Nemsokára ellenőrzik az állapotom, úgyhogy nem volt más választásom-vakarta meg a tarkóját-Na meg úgy tudtam ma jössz, így mindenképp itt akartam lenni amikor megérkezel-húzta halvány mosolyra ajkait.

-Megváltoztál-biccentettem, ő pedig egy "he?" nezéssel ajándékozott meg.

-Úgy értem, kedves vagy-vihogtam fel.

-Menj már, nem lehetek az?-akadt ki.

-Hogyne lehetnél, de ha megbocsátasz,  kipakolnék-húztam egy kicsit az agyát.

-Veled mi van? Te meg.. Te meg most annyira bunkó vagy! Nem is örülsz nekem?-vette ki kezemből a táskámat.

-Hé, add vissza!-kapálóztam, de semmire sem jutottam vele.

-Lenne egy ajánlatom-kúszott pimasz mosoly arcára.

-M-micsoda?-nyeltem egy nagyot.

Nem mondott semmit csak az arcára kezdett mutogatni én pedig értettem a célzást, viszont nem léptem. Nem mertem lépni. Éreztem ahogy az arcom felveszi a megszokott vöröses árnyalatát, ezert lehajtott fejjel vártam tovább, hogy ez a rettentő kínos pillanat véget érjen.

-Tae-nyúlt állam alá, ezzel rákényszrítve a szemkontaktusra.

Még mindig hallgattam.

-Ez csak egy puszi.

Te meg csak játszadozol...

Bele sem gondoltam a következményekbe, így hirtelen rántottam magamhoz, viszont mielőtt összeérinthettem volna ajkainkat, ellökött magától.

-Normális vagy?-rivallt rám.

-Ne-ne haragudj én nem-kezdtem magyarázkodni, de félbe szakított.

-Undorító vagy Taehyung-vetette ide utolsó szavait, majd az ajtót becsapva viharzott ki a szobánkból.

A fejemet fogva ültem le az ágyra, és hagytam, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak. Szóhoz sem jutottam. Bár kinek momdtam volna bármit is? Mit mondhatnék? Volt egy esélyem és elrontottam. Végleg. Jól mondta, undorító vagyok.. Végig tudtam, hogy neki ez az egész csak szórakozás, viszont én komolyam vettem. Érezni kezdtem valamit iránta, vakon hittem abban, hogy talán ő is. Ez egy hazug világ, amiben a mi szerelmünk sajnos képtelen kivirágozni. El kell fogadnom a tényt, hogy talan soha többé nem láthatom, nem beszélgethetek vele. A térdeimet felhúzva kuporodtam mégjobban össze és reméltem  hogy senki nem akar ez elkövezkezendő órákban vagy éppen percekben látogatást tenni nálam.

Miután nagyjából összeszedtem magam, lefürödtem és visszafeküdtem az ágyamba. Rá szerettem volna írni, és még hatezerszer elnézést kérni, de letiltana, vagy elküldene a melegebbik éghajlatra. Erre pedig most nagyon nincs szükségem. Ahogy ezek a gondolatok lebegtek a szemem előtt, a telefonom csörögni kezdett, én pedig ijedtemben megugrottam és felültem, viszont amikor realizáltam, hogy  Hobi keres, azonnal felvettem a telefont.

-Szia! Mizu az uraddal?-szólt bele a telefonba.

-Szia Hoseok-csuklott el a hangom.

-Mi a baj? Bántott valaki?-kérdezgetett.

-Ide tudnál jönni?

-Fél kilenc van, de persze, mindjárt ott vagyok-olvasta fel az időt majd azzal a lendülettel bontotta a vonalat.

Lehunytam pilláimat és újra sírásban törtem ki. Miért történik ez velem? Soha nem voltak ilyen jellegű problémáim, most pedig tessék! A problémám alig pár órája lépett ki az életemből. Azt hiszem véglegesen. Elbasztad Kim Taehyung. Elbasztad.

A gondolagmenetem halk kopogás szakította meg, erőm viszont nem volt válaszolni.

Két hangosabb kopogás utan az ajtó kivágódott és belépett rajta egy izzadt, ijedt Hobi.

-Itt vagyok-kapkodta a levegőt.

-Ülj le-paskoltam meg a mellettem lévő helyet.

-Fhu, azt hittem megfulladok.

-Én is-nevettem fel.

-Mennyit sírtál, te jó szentséges szűz anyám-fordította maga felé a fejem.

-Összesen kábé ket órát.

-Uramatyám-tapasztotta szájara hatalmas kezeit.

-Majdnem.. Én majdnem megcsókoltam-könnyeztem be.

-Kicsodát?

-Jungkookot.-jelentettem ki, ő pedig háromszor visszakérdezett, hogy felfogja amit mondtam.

-És csak így itt hagyott?

-Ellökött magatól, közölte, hogy undorító vagyok és elment. Örökre-szipogtam.

-Dehogy ment el örökre-ölelt át-badarság-törölte le kövér könnycseppeimet.

-Dehát.. Itt maradtam egyedül..Mérges volt és-idéztem fel a nemrég történteket.

-Vissza fog jönni, higgy nekem-simogatta sírástól rázkódó hátamat.

-Honnan veszed?

-Visszahozom neked-fúrta fejet a nyakamhoz.-Ígérem.

Rettentő jól esett, hogy itt van velem, eljött késő este,.pedig lehet, hogy sokkal fontosabb dolga lett volna. Engem választott és pedig hihetetlenül hálás vagyok érte. Nem tudom hogyan, de érzem, hogy addig fog hajtani, amíg teljesíti az ígéretét. Nála nagylelkűbb, önzetlenebb embert nem ismerek. Jung Hoseok, remek ember vagy.

2019.08.16.

3 éves az Agust D mixtape! Hibákért elnézést!