Epilógus

Álmosan nyitottam fel pilláim, majd azonnal oldalra fordultam, hogy láthassam a kis Alient, aki még mindig mélyen aludt. Elmosolyodtam a látványra, ahogy gerinckitörős pózban fekszik, ajkai résnyire elnyílva, nagyokat horkolva tesz a világra. Ma van a negyedik évfordulónk, ezért gondoltam, hogy elmehetnénk valami szép helyre, ahol ezt megünnepelhetjük. Persze nem csak egy sima randit tervezek neki, hiszen már elég régóta együtt vagyunk, össze is költöztünk, sőt, lenne itt mégvalami ami az évek alatt idepottyant.

-Apuuu!-ugrott rám a kislányunk, akit még egy éve fogadtunk örökbe. Tudom, rengeteg dolog történt az elmúlt években és be kell valljam, hogy szinte észre sem vettem milyen gyorsan telt el ennyi gyönyörű év.

Gondataimat elhesegetve tapasztottam a picúr szájára tenyerem, mivel nem szerettem volna még felébreszteni Taehyungot, ugyanis be kell vonnom a nagy tervembe ezt a kis anygalt.

-Seoyun shht!-emeltem szám elé mutatóujjam, majd az ajtó felé biccentettem  hogy jöjjön ki velem a nappaliba és akkor folytathatjuk a még el sem kezdett beszélgetésünket.

Hatalmasat nyújtózva léptem ki az ajtón, majd gyors léptekkel indultam meg a kanapé felé. Kinyújtottam karjaimat, hogy Seoyun szokásához híven az ölembe tudjon ugrani és a neki legkényelmesebb pózban elhelyezkedhessen. Minden reggel eljátszuk. Van amikor Taevel kezd és csak utána mászik bele az agyamba, szóval mondhatni kedvére cserélget minket.

-Jó reggelt picúr-adtam cuppanós puszit homlokára-Hogy aludtál?-kérdeztem mosyogva.

-Jól, csak azért keltem fel, mert meghallottam, ahogy a szomszéd kutya vonyít-biggyesztette le alsó ajkát, amin felkuncogtam, hiszen iszonyú édesen nézett ki.

Őszintén örülök, hogy Yunie mostmár jól alszik a saját szobájában, ugyanis pár hónapja még szó sem lehetett arról, hogy őfelsége egyedül aludjon, annak ellenére, hogy már négy éves. Egyébként borzasztóan okos és inteligens lány, nagyon gyorsan tanul és rengeteg minden érdekli az egész világgal kapcsolatban. Folyton beszél és beszél, be nem áll a szája, de nem is bánjuk, mert imádjuk a társaságát és azt is, hogy milyen erős kisugárzása van. Eleinte nagyon féltünk, hogy nem fog jól állni hozzánk, de a véleményünk két hét alatt teljesen megváltozott, mert Seoyun elkezdett ránk szülőként tekinteni. Lehet, hogy azért volt ekkora szerencsénk vele, mert mégkisebb volt amikor hozzánk került, de mindenesetre nagyon örülök, hogy ilyen csodálatos családom lett.

-Mit szólnál hozzá, ha szerveznénk egy meglepit apának?-tértem a lényegre. Igen, kicsit fura lehet, hogy ugyanúgy hív minket, de ez mégsem igaz teljesen. Engem apunak, Taehyungot pedig apának hívja, úgyhogy könnyedén megy ez a megkülönböztetés dolog nálunk.

-Benne vagyok!-villantotta ki fogait. A család többi tagja szerint nagyon hasonlítanak Taehyunggal, annak ellenére, hogy nem a vérszerinti gyereke.

Miután már vagy hatodjára rágtam át az elejétől a végéig a tervemet kislányommal, úgy gondoltam, hogy minden rendben fog menni, ezért kimentem a konyhába, hogy reggelit csináljak. A kis tündérnek megmondtam, hogy öltözzön fel és mosakdojon meg, mivel elég hosszú napunk lesz. Hozzátettem, hogy valami szép ruhában jöjjön, mert mi is úgy leszünk felöltözve.

-

Jó reggelt Egyetlenem-keltegettem Taehyungot. Csináltam neki reggelit és még ágyba is hoztam, igazán felkelhetne ez a hétalvó.

-Jmhó reggjlelt-motyogta, miközben szemeit törölgette  majd egy hatalmas ásítás kíséretében ülő helyzetbe tornázta magát.

-Boldog negyedik évfordulót-Hajoltam ajkaira, aztán odaadtam neki a még hála istennek meleg ételt.

Mosolyogva vette el tőlem a hatalmas adagot, de természetesen előtte még vagy tízszer elmondta, hogy szeret és hogy nagyon boldog amiért ennyi ideje elviselem. Hát hogyne viselném el? Nála tökéletesebb embert sem ismerni ezen a Földön. Vigyorogva vizslattam minden egyes mozdulatát, ahogy elfogyasztotta az általam készített kaját,  amit ő is észrevett és hiába van velem ilyen régóta, a mai napig belepirul egy-egy hosszabb szemkontaktusba vagy bókba és még sorolhatnám, de addigra lemenne a nap.

-Öltözz valami elegánsabba, van számidra egy meglepetésem-pusziltam arcára és odasétáltam a szekrényhez, hogy kiválasszam a saját ruhámat is.

-Megijesztesz ezzel a folyton titkolózós éneddel-kuncogott fel, de azonnal elkezdte keresni a megfelelő ruhát a mai napra.

Időközben lecsekkoltam Seoyunt is, aki szerintem már réges régen kész volt, viszont Istennek hála elfoglalta magát mert amikor bementem a szobájába, éppen a babáit pakolászta vissza a hazlamsa dobozba. Megkérdeztem tőle, hogy kell-e még valami, vagy indulhatunk, mire azon nyomban rávágta,  hogy indulni akar, ezért visszamentem a szólni Taenek, hogy kapkodja magát, ugyanis az úrnőnk elrendelte az azonnali indulást.

Az út Busanba nyugiban telt, végighallgattuk a kedvenc számainkat, alakítottunk egy bandát, amit elneveztünk TSJ-nek (Tae, Seo, Jungkook) ugye milyen kreatív? Azért gondoltam, hogy elmehetnénk a tengrepartra  mert tudom, hogy szerelmem imádja az ott eltöltött perceket és szerencsémre pont van ott egy gyönyörű étterem, ami a hírnevéhez képest baromi jó árban van.

Apropó ár és munka. Taehyung producerként dolgozik, amit egyébként Jiminnel együtt sikerült ilyen jól felépítenie. Mindketten nagyon tehetségesek ebben az egészben és úgy látták jónak, hogyha ketten vágnak bele a dologba,  ami elképesztően jól sült el.
Én pedig anyáék cégénél vagyok, az egyik kisebb ág főnökeként dolgozom otthonról, csak néha járok be az irodába, de ez később változni fog. Egyenlőre Seoyun fejlődése a legfontosabb számunkra.

-Itt is volnánk-nyúltam barátom kezéért, majd összekulcsoltam ujjainkat. Seoyun szokásosan közénk furakodott, pedig még fel is ajánlottam neki, hogy jöjjönna nyakamba, de nem élt a lehetőséggel.

-Jungkook ez annyira gyönyörű-nézett körbe.

Ha tudná mi következik ezután...

-Nézd apa!-mutatott a megbeszéltek szerint az étteremre Seo. Nagyon jól játsza a szerepét  le a kalappal előtte.

Az én gyerekem!

-Emlékszem amikor ott ettünk!-pillantott rám csillogó szemekkel Taehyung én pedig heves bólogatásba kezdtem és mondtam is neki, hogy az egy feledhetetlen nap volt számomra.

-Együnk ott! Éhes vagyok-fonta össze karjait mellkasa előtt a picúr.

-Eszünk, de előtte el szeretnék intézni valamit-szólaltam meg ezennel én is.

Seoyun a megbeszéltek szerint hátrált pár lépést, aztán észrevétlenül átcsúsztatta kezembe a gyűrűt.

Mély levegőt vettem és letérdeltem szerelmem elé. Lábaim és kezeim is egyaránt remegtek. Nem, nem a félelemtől vagy attól, hogy aggódom, mi van, ha elutasít? Szimplán csak izgatott vagyok az egész miatt, hiszen egyetlen egyszer van ilyen az életben, nem szúrhatom el.

-Kim Taehyung-szólítottam meg teljes nevén az előttem állót, aki csak kikerekedett szemekkel követte mozdulataimat-Ma négy éve, hogy mellettem vagy. Négy éve teszed szebbé a mindennapjaimat és hozol örömet az életembe-kezdtem bele monológomba- Rengeteg dolog történt ezidő alatt, de minden nehézség ellenére is ugyanolyan erős a kapcsolatunk, ami mérhetetlen boldogsággal tölt el-folytattam-De szeretném, ha ez az egész mégerősebb lenne kettőnk között. Szeretném, ha egy új szintre emelnénk mindezt-tettem hozzá immáron teljes magabiztosságal.

Nagy levegő, Jungkook.

-Kim Taehyung, megtisztelnél azzal  hogy hozzám jössz?-mondtam ki azt a mondatot, amit már oly' régóta szeretnék és tervezek.

Az említett még mindig lefagyva állt előttem, mozdulni sem tudott, mire az én arcomon csak mégszélesebb mosoly terült el. Tudom, hogy lesokkolta a dolog és ezért nem tud megszólalni.

-Jungkook-nyögte ki a nevem pár pillanat után- Uramisten-temette arcát tenyereibe, majd hirtelen rámvetett magát, ezzel szoros ölelésbe vonva-Igen!  Hozzád megyek!-válaszolta boldogan és végre megengedte, hogy felhúzzam a gyűrűt az ujjára.

Hihetetlen volt az egész.

-Szeretlek Baba-döntöttem homlokom az övének.

-Én is nagyon, nagyon szeretlek-felelte.

-Csókot, csókot!!!-tapsikolt Seoyun én pedig eleget téve kérésének, mohón hajoltam vőlegényem ajkaira.

Ahogy már mondtam, hihetetlen volt. Ahogy visszagondolok az elmúlt évek szenvedéseire  ahogy eszembe jut, hogy azt hittem, sosem lehetek boldog... És most itt vagyok, életem szerelmével és egyetlen, csodálatos kislányunkkal Korea egyik legszebb városában. Minden ennyire tökéletes. Minden olyan, mintha egy tündérmesében lennénk,de nem. Ez a való élet, ahol mi vagyunk az élő példa arra, hogy a hideg tél után bizony mindig eljön a várva várt tavasz. Arra, hogy semmi sem lehetetlen.
Lelki szemeim előtt újra és újra lepörögtek a közös emlékek, amikre mosolyogva emlékeztem vissza. Egytől egyig.

Azt hiszem mostmár tényleg kijelenthetem, hogy mindenem megvan amire életemben vágytam és amiről hosszú idők óta álmodozom.

Azt hiszem, hogy nekem ez jelenti a Mennyországot!

Vége!

2020.03.20.

Azta mindenit... el sem hiszem, hogy ma tényleg befejeztem ezt a könyvet...
Remélem tetszett mindenkinek, aki végigolvasta és remélem, hogy elégedettek vagytok a munkámmal, annak ellenére, hogy ez éketem első alkotása.
Tudom, most fora lehet pár dolog és az sem kizárt, hogy tele vagytok kérdésekkel, de itt az ideje, hogy feltegyétek őket, ugyanis ne feledkezzetek meg az utószóról, ami nemsokára jön!
Szeretném megköszönni nektek, hogy ilyen sokan olvastátok és szavaztatok erre a történetre és, hogy ennyi bíztató és csodálatos kommentet kaptam.
Nagyon fura és fájdalmas lezárni egy sztorit, ami ilyen szinten a szívemhez nőtt...
Na de a lényeg, hogy mostmár hivatalosan is kijelenthetem, hogy a könyvet
18K olvasással, majdnem 2K szavazattal és több mint 300 kommentel zárom le. Gyönyörű számok, mégegyszer köszönöm mindenkinek!
Az utószóban találkozunk, addig is kérdezzetek bátran!
Szeretlek titeket❤